13.fejezet - „Minden mágia változás. Minden változás mágia”

Sziasztok!

Gondolom észrevettétek, hogy eltűnt a 13.fejezet...ennek egyszerű az oka: Kaki ovlt...

Összecsaptam az egészet, és egyáltalán nem azt hoztam ki belőle, mait amúgy akartam, de ezt a kis bakit siekrült javítanom :D

Remélem holnapra összejön a 14.fejezet és akkor nem lesz kiesés :)

Igyekszem vele!

Jó ovlasást!

puszi, Clary

13.fejezet - "Minden mágia változás. Minden változás mágia"

Ilinor a virágok közt térdelt, befogott kertésznadrágja csupa föld volt. Aurora halk lépteire felkapta a fejét, így a lány láthatta a gyöngyöző izzadságcseppeket nő homlokán. Ilinor szája mosolyra görbült, szeme alatt apró ráncok jelentek meg. Mire a Hercegnő oda ért, feltápászkodott a földről, és levette koszos vászonkesztyűjét. Meleg mosollyal üdvözölte Aurorát, aki épp egy almát rágcsált.

-          Jó reggelt, lányom! – szólította meg a nevelő nő.

-          Neked is Ilinor! – az asszony kereste rajta a tegnap esti elkeseredettség nyomait. Lora gondolta, hogy a nő így fog tenni, ezért agyának egy hátsó, most lelakatolt zugába kényszerítette azon részét, amelyik hisztizni akart.

-          Hogy-hogy ilyen korán ébren vagy? – Lora vállat vont.

-          Nem tudok aludni! Mesélsz nekem? – kérdezte huncutul.

Hozzászokott már, hogy kiskori dadusa mindig mesékkel szórakoztatja. Vagyis inkább varázslatos, de igaz történetekkel. Elmesélte neki a bolygó történetét, szüleinek találkozását, az ezeréves háború okát, de a fiatal lány sosem tudta megunni ezeket. Mindig újabb mesére vágyott. Ilinor szó nélkül elindult a fehér pavilon felé, ő pedig csendesen követte a nőt. Mikor aztán leültek a lépcsőre hátát a fehér faoszlopnak vetve figyelte dadusát.

-          Tudom, mennyire szereted a mágiát… és mivel még senki nem beszélt arról, miért épp a ti családotok az uralkodó évszázadok óta, úgy gondolom jobb, ha elmondom – Aurora szeme kíváncsian villant a meleg napsütésben, izgatott arca akár egy angyalé.

-          A kezdetben három uralkodó volt. Három fiatal királynő.

-          Várj – szólt közbe azonnal a Hercegnő. – Nem Marion volt Anara első királynője?

-          Marion volt a nővérek közül az egyik. De ott volt még Cara és Leila. Ők hárman voltak az ősalapítók. Ők hozták létre Anarat. Ide gyűjtötték össze az olyan varázslényeket, akik külsőleg teljesen olyanok voltak, mint az emberek, de belül a lelkük mélyén egy kis fénybe zárva ott lappangott bennük a mágia. A három királynőnek hatalmas ereje volt. És az esélyesek között szétosztották varázserejük egy részét. Így jutott mindenki számára egy kis mágia. De sajnos elszámolták magukat. Leila ereje a végkimerülés szélén volt. És ha egy boszorka varázsereje hanyatlik a boszorka is vele haldoklik. Leila meghalt. Marion bármennyi erőt is adott az esélyeseknek az sosem fogyott ki. Mintha csak végtelen varázsereje lett volna. Azt suttogták akkoriban, hogy a királynőnek született egy törvénytelen gyermeke, aki megkapta az erejének felét, ami még így is hatalmas volt. Minden boszorka más. Bár mindenki tud varázsolni bizonyos mértékig, egy valamire koncentrálódik az ereje, amiben senki nem tudja túlszárnyalni. Valaki a puszta gondolatával tud felgyújtani egy egész erdőt, míg másnak elég egy elképzelés, hogy szökőár jöjjön létre bárhol a világon, vagy hatalmas tornádó. Ők a hármak erejének őrzői, akik az időjárást irányítják a Földön.  Marion tagadta, hogy gyermeke született volna, de az igazság sosem derült ki, hisz ő meghalt, s a titkát a sírba vitte. Tizenhét évvel később felbukkant egy fiú, aki azt állította rászállt anyja varázsereje, s elfoglalta a trónt. Ő volt Anara első uralkodója Caius.  – mondta a mese végén Ilinor. Pár kérdés szöget ütött a fiatal lány fejébe.

-          És mi lett Cara-val? – kérdezte mohón.

-          Senki nem tudja. Miután a pletykák szárnyra kaptak, Cara elhagyta Anarat, és a Földre ment, hogy emberként megpróbáljon új életet kezdeni.

-          Miért nem mondta soha senki, hogy így működik a mágia? És én miért bánok minden erővel ugyanúgy?

-          Mert nem kérdezted – mosolygott a tanító csúfondárosan.  – És azért, mert te Caius leszármazottja vagy. Az ereje átszáll rád, hisz te leszel az uralkodó. – ettől a lány még jobban összezavarodott.

-          Miért nem Harry-nek van ekkora ereje?

-          Harry-nek és neked is megvan az erőtök. Csak még nem jöttetek rá, hogyan ébresszétek fel teljesen.

-          Huhh – mondta elmélázva Aurora.

-          Tudom, hogy ez még kicsit zavaros – miközben beszélt, megsimogatta a lány fekete haját. – De idővel minden a helyére kerül, és tudni fogod, mit kell tenned. Nagyszerű uralkodó válik majd belőled.

-          Még keresztlánynak és barátnak is pocsék vagyok – vágott grimaszt.

-          Minden rendben lesz – mondta Ilinor, mintha csak a lány fejében olvasott volna.

Ezek után Lorának elment a kedve az íjászattól. Vagy, ha nagyon őszinték akarunk lenni, mindentől. Még mindig emésztette a tegnap este, Cirius viselkedése, és Harry reakciója. Tegnap nagy nehézségek árán sikerült csak abbahagynia a sírást, s mikor Cirius lágyan a karjaiba emelte, hogy a szobájába vigye, ismét rákezdett. Fay persze végig a sarkukban maradt, egy percre sem mozdult el barátnője mellől, s aggódva figyelte őt.

Aurora gondolataiba merülve döbbent rá, mennyire szánalomra méltóan viselkedett régi barátaik előtt. Legszívesebben most azonnal lóra pattant volna, hogy meglátogassa a családot, de félt, hogy a szőke fiú is ott lesz, aki haragszik rá. És aki miatt lényegében betelt az a bizonyos pohár. Tisztában volt vele, hogy elkövetett néhány hibát az életében. De a hibák az emberek szerves részei, hisz senki sem tökéletes. Így van ez a mágiával is. Minden varázslat más-és más, s bár meg van rá az esély, hogy kijavítsák azt, ami elromlott, talán pont azért nem teszik az emberek, mert a hibáikkal együtt tökéletesek.

Ördögi kör volt ez, aminek Aurora maga is a részese volt. És bár nagyon hajlott rá, hogy ismét sírásban törjön ki, visszafogta magát, amennyire csak tudta.

Legszívesebben elfutott volna, mikor meglátta a felé közeledő alakot. A világos fényben angyalnak hatott, ám a szemében ülő gúny és lenézés, burokként vették körbe őt, ami nem engedte átengedni a fényt körülötte. Ijesztően hatott Lorára, de a lány nem félt tőle. És ha már egyszer szembe kell néznie a szőkeséggel, akkor inkább előbb, mint utóbb.

-          Hercegnő! – pukedlizett előtte, hangja csepegett a gúnytól.

-          Mit akarsz Chyntia? – kérdezte Aurora kicsit sem barátságosan. Felszegett állal figyelte Drake barátnőjét, aki sötét pillantásokkal szurkálta a lelkét.

-          Valamivel megbántottam, Hercegnő? Esetleg azzal, ami tegnap történt Drake és köztem a szeme láttára? – a lány kővé dermedve állt a szőkeség előtt.

-          Nem, dehogy – felelte kifejezéstelenül.

-          Tudod, ugye nem baj, ha tegezlek? – meg sem várta, mit felel a másik, folytatta. – ennek örülök. Nem mondanám, hogy sok barátom van Anaraban, vagy bárhol máshol, és nem tudom, kivel beszélhetném meg az ilyenfajta ügyeimet.

-          Mármint Drake-et? – kérdezte Lora ijedten. Chyntia válaszul bólintott. – Nem hiszem, hogy…

-          Reméltem, hogy barátok lehetünk – vágott a lány szavába lelkesen, s karon ragadta őt. Lehúzta egy közeli padra, és mosolyogva fordult felé.

-          Istenien csókol – kezdte, s látványosan sóhajtott egyet. – Jó persze, többször is csókolóztunk már, de a tegnapi… hm… - mondta, s becsukta a szemét. Lora szívébe, mintha kést hajítottak volna.

-          Hát ez igazán…jó – felelte halkan a Hercegnő.

-          Nem tudom, mit csináljak… egyszer közeledi hozzám, aztán visszalép. Mintha csak valamilyen macska-egér játékot játszana velem – Ez ismerős – gondolta Lora, de semmit nem felelt. – Szerinted mit kéne tennem?

-          Talán ezt mégsem velem kéne megbeszélned – mondta határozottan. Chyntia meglepetten nézett rá.

-          Miért nem? – kérdezte, hangjába ismét visszatért a gúny.

-          Mindketten tudjuk, miért csinálod ezt. De nem fog bejönni – mosolygott Aurora, s felállt a padról. – Gondolom, kitalálsz egyedül is – búcsúzott, majd hátat fordított az őrzőnek, s otthagyta őt.

Elégtétel kúszott végig minden tagjában. S bár ez nem felejtette vele a szíve mélyén érzett fájdalmát, és nem érezte, hogy helyes volt, amit tett, mégis büszke volt magára. Ritkán fordult elő, hogy valakivel ilyen nyíltan ki, mert állni, vagy, szembe mert szállni, de úgy érezte itt volt rá az ideje, hogy ezt megtegye. S bár fogalma sem volt, mi fog kisülni ebből a hármas játszmából, remélte, hogy bárhogy is lesz, kevésbé fog fájni, mint a tegnapi.

Új blog!

Sziasztok!

Mostanában kezdek bekattanni...ezt az is mutatja, hogy új blogot nyitottam.

Ez a készülő könyvemről szól, amiben remélem segítettek nekem hiszen ti vagytok a legcsodálatosabb olvasók a világon:))

a blogért katt IDE!

A friss készül:)

puszi: Klarii

12.fejezet - Big Girls don't Cry

Sziasztok!
Először is mérhetetlen nagy boldogsággal köszönöm a komikat lányok! Imádlak titeket:)
Ez a fejezet ma reggel pattant ki az eszemből ( hát igen az alváshiány...×) s bár a fejezet első részét napok óta megírtam, eddig nem tudtam mi legyen vagy mi ne. :D
És eljutottam odáig, hogy itt vagyok:)
A fejezet 1897 szó lett. :DD
Kérlek titeket, írjatok nekem pár sort! :)
Jó olvasást!
puszi: Klarii




12.fejezet - Big Girls don't Cry

 

Van, hogy semmi sem sikerül elsőre. Néha az embernek többször kell megpróbálnia ugyan azt a dolgot, hogy végül tökéletesen meg tudja csinálni. Van, hogy bárhogy is próbálkozik valaki, sehogy sem akarnak összejönni a dolgok.

Talán ez, talán a kevés koncentráció okozta hibából állt a két lány a szökőkút kellős közepén, miközben a víz az arcukra folyt. Pár másodperc múlva a hajuk vizesen tapadt a hátukhoz, míg gyönyörű estélyi ruhájukból csepegett a kútvíz. Lora savanyú pofát vágott, míg Fay fintorogva, megemelve immár sötétzöld ruháját, ázott kutya módjára léptek a betonra.

A Hercegnő nem pillantott fel, bár tudta, hogy a két lovag őket nézi. De nem akarta látni Drake vádló arcát, sem Wessét, aki nagy nehézség árán próbálja visszatartani, kitörni készülő nevetését. A lányoknak nem kellett sokat várniuk, kisvártatva meghallották a fiú hangos kacagását, ami betöltötte a kihalt teret.

Faith Lovegood a fiúval együtt nevetett, és a jövő királynője sem állta meg, hogy gondtalanul felnevessen. Egyedül akkor fagyott az arcára kiülő hatalmas mosoly, mikor belenézett Drake kék szemeibe, amiben a mosoly mellett csalódottság, és lenézés fogadta. Lora káromkodva fordult a szökőkút felé, s mialatt próbálta kitörölni az emlékezetéből a beleégett szempárt elképzelte, ahogy testét belülről kék lángok nyaldossák.  Nem sokat kellett várnia, érezte, ahogy haja, majd bőre után ruhája is megszárad. Elégedettség töltötte el, ahogy testét átjárta a mágia, és annak illata.

Hiába küzdött vele, mikor ismét szembefordult a fiúkkal egyből a szőke lovagra tévedt a tekintete. Ideges volt, a gyomra görcsbe rándult, mikor meglátta a fiú arcán a mély elszántságot, s Lora tudta, most bántani fogja őt. De a lány megacélozta magát, s úgy döntött, megvédi önmagát. Barátnőjére nézett, majd boldogan vette észre, hogy Fay ugyan olyan száraz, mint ő. Ezután ismét Drake-re nézett, érezte, ahogy a levegő megfagy körülöttük, s mikor a fiú már szólásra nyitotta a száját, a hercegnő már tudta, hogy most szavaival bele akar rúgni.

-          Hercegnő, hát magának szabad ezt? – kérdezte gúnnyal keveredett vidámsággal a hangjában, művészien felhúzott szemöldökkel.

-          Drake! – szólt rá Fay dühösen. A fiú a szőkeség felé fordult.

-          Mi van? Már nem csak a barátnője, a csicskása is vagy? – gúnyolódott.

-          Ne fáraszd magad – szólt Lora. – Ha sértegetni akarsz csak nyugodtan. Valamiért kicsit sem érdekel – vont vállat unottan, karját összefonta a mellei előtt.

-          Érdekes – tűnődött Drake. – Mikor megcsókoltam Chyntit, nagyon is érdekelt – mikor látta a lány arckifejezését elégedett mosoly ült ki az ajkára. Lora észbekapott, és rendezte vonásait.

-          Egyáltalán miért csókoltad meg? Nem szereted – tért ki a válasz elől. Drake arca elfelhősödött, kezével tökéletesen beállított hajába túrt.

-          De, szeretem – jelentette ki magabiztosan. Lora szíve összeszorult, de nem foglalkozott vele.

-          Ahogy gondolod – vont vállat, majd amolyan kit érdekel, hogy itt vagy arckifejezéssel pillantott a fiúra, aztán Wess-hez fordult.

-          Nem tudod, merre találjuk a bácsikámat? – kérdezte tűnődve.

-          Azt hiszem, a Tanácsteremben vannak.

-          Remek – fintorgott Aurora. – Újabb vita egy újabb hülyeség miatt. – morgott, majd nyomatékosan Fay-re nézett, s a két barátnő a fiúkat maguk mögött hagyva elindultak a palota felé.

Cirius az asztalon dobolt az ujjaival. A lányokra való várakozás felőrölte az idegeit, a férfi már elképzelni sem merte hol lehetnek már. Lassan két órája, hogy eltűntek, de senki nem ment a keresésükre. Nem sokkal ezelőtt elkapták Wesst, aki elmesélte nekik mi történt. S bár a férfi csak sejtette miért cselekedett Aurora úgy, ahogy Harry szeme elé, mintha falat húztak volna, nem értette keresztlánya viselkedését. Cirius azt javasolta a középkorú királynak, hogy várjanak még, a keresésükkel, hátha a lányok időközben felbukkannak. Hülyeségnek tartotta elhagyni a palotát, miközben a lányok bármelyik percben visszatérhettek. Amellett a férfi jól tudta, hogy Fay sosem csinálna ostobaságot. És csak remélni merte, hogy Lora sem.

Hirtelen állt fel a székből, mikor az ajtó kinyílt, s meglátta belépni rajta tizenéves lányát. Fay felé igyekezett, s mikor apjához ért, karjaiba vetette magát. A férfi szorosan magához ölelte egyetlen gyermekét, állát a lány fején pihentetve. Fay sűrű bocsánatkérés közepette csimpaszkodott apja nyakában, szorítása egyre erősödött körülötte. Cirius óvatosan kibontakozott lánya öleléséből, szeme sarkából Harry-éket nézte. Látta, ahogy Harry összezavarodva néz a vele szemben álló Aurorára, aki fejét lehajtva szégyenében valamit nagyon magyarázott a királynak.

Cirius-nak összeszorult a szíve, mikor arra gondolt, hogy Aurora sosem ismerte az apját. Tudta, hogy Harry és keresztlánya jóban vannak, de azt is pontosan tudta, Harry mennyire távolságtartó. Hosszú évek alatt sem vette észre, hogy bár fokozatosan, de inkább bánt Lorával úgy, mint a munkatársával, annál kevésbé, mint keresztlányaként vagy fogadott lányaként. Megesett a szíve az árvának tűnő fiatalon, így karját átvetve lánya vállán, megindultak az uralkodó és a Hercegnő felé. Látta, hogy Fay mosolyogva őt nézi, Cirius érezte a belőle áradó büszkeséget, ami felé irányul.

Minél közelebb jutottak Harry-ék felé, annál inkább sajnálta a Hercegnőt. A lány háta meggörnyedt, válla beesett, kezét babrálva beszélt keresztapjához. S bár szerette Harry-t, mint barátját, szomorúság fogta el, mikor belegondolt milyen lehet így élni Harry mellett hosszú éveken át. Mikor odaértek a páros mellé, Cirius ellépett lánya mellől, majd Aurorához lépett, és megállt vele szemben. Mielőtt bárki bármit mondhatott, vagy kérdezhetett volna, közelebb lépett a lányhoz, és szorosan magához ölelte, pont, mint a saját lányát. Néhány másodperc múlva a leányzó, karjába kapaszkodva szívszaggatóan sírni kezdett.

Lora maga sem értette mi történt. Az egyik percben még Harry-vel, pontosabban Harry-nek beszélt, a következőben pedig már Cirius karjaiban zokogott. A lány jelen pillanatban gyűlölte magát. Haragudott magára, hogy ennyi bajt hoz Harry fejére, és mert ennyire gyenge. Haragudott Drake-re, amiért utálja – joggal. Haragudott Cirius-ra, aki úgy ölelte meg, mintha ő is a lánya lenne. Sokszor látta a férfit és Fay-t, ahogy egymást ölelték, s mindannyiszor féltékenység fogta el.

Vágyott egy apára, aki ennyire gondoskodik róla, aki így aggódik érte, aki vele együtt szomorú és boldog. Szerette a keresztapját, de Harry sosem volt a tettek embere. Mintha egy falat húzott volna kettejük közé, sosem engedte a lányt közel magához, egyre jobban eltaszította őt. Vágyott rá, hogy Harry apjaként szeresse, ugyanakkor nem várhatta el keresztapjától, hogy foglalkozzon vele. Hisz uralkodott a mágia lényei fölött, törődött az országgal, a szegényekkel, és mindig épp ott volt, ahol szükség volt rá. Csak sosem mellette. És be kellett látnia, bármennyire igyekszik majd ezután, ezt már sosem tudja megváltoztatni.

Másnap Lora fáradtan, kisírt szemekkel ébredt. Úgy érezte magát, mint valami törlőrongy, ami egész nap a centrifugában lógott, végül fejjel lefelé a szárítón kötött ki. Holtfáradtan kikelt az ágyból, majd a szoba melletti fürdőbe vonszolta magát. Jéghideg vízzel megmosta az arcát, amitől kicsit felébredt, de a fáradság még nem szállt ki belőle teljesen. Ledobta magáról gyűrött pizsamáját, majd a zuhanyzóba lépett, s magára folyatta a tűzforró vizet.

Zuhanyzás után a szekrényéhez ment, hogy kivegyen belőle egy egyszerű, fehér ruhát. Semmi kedve nem volt emberek közé menni, főleg a tegnapi után, de tudta, hogy dolga van. Amellett, hogy mostanában elhanyagolta a tanulást, hiányzott neki az íjászat is. Mikor ez a gondolat jutott az eszébe, tudta mivel kezdi a mai napot.

Kicsit vidámabban sétált végig a hosszú folyosón, majd le a lépcsőn, figyelte, ahogy George utasításokat ad a szolgálóknak. Mikor meglátták a fiatal Hercegnőt a csapat szétrebbent, mintha csak a madarakat ijesztenék el a csipegetéstől. Lora odalépett a középkorú inashoz, aki a mai reggelen csak úgy sugárzott a boldogságtól.

-          George! – szólította meg mosolyogva a komornyikot, aki meleg mosollyal üdvözölte a lányt, miután készségesen meghajolt előtte.

-          Jó reggelt, kisasszony! Ugye milyen csodálatos napunk van? – kérdezte felélénkülve. Aurora csak most vette észre, milyen fiatalnak látszik a férfi, ha mosolyog.

-          Igen, nagyon. – helyeselt. – Nem látta valahol Ilinort? – A nevelő említésekor George szeme felcsillant. A lány elhatározta kiszedi nevelőjéből, mi folyik itt.

-          A hátsó kertben van, kisasszony. – elmormolt egy gyors köszönömöt, és elindult a hatalmas méretű üvegajtó felé, ami a kertbe vezetett.

Miközben az udvarra tartott leszakított egy piros almát az egyik fáról, ruhájába törölte, és beleharapott. A kicsit kesernyés, mégis édes íz szétáradt a szájában, ami valamilyen oknál fogva megnyugtatta a Hercegnőt. Immár teljesen vidáman lépett oda nevelőjéhez, megfeledkezve a tegnapi bonyodalmakról.

Amabel nem értette barátja viselkedését. Még most, hogy itt álltak egymással szemben, tőrrel a kezünkben, látta Drake szemében a mindent elsöprő haragot, de egyúttal nem tudta elrejteni előle csalódottságát sem. Ha csalódott az azt jelenti, hogy érez valamit – gondolta magában jókedvűen. A fiatal őrző megértette Drake haragját, ugyanakkor átérezte Lora helyzetét. Belle szemében a Hercegnő csak normális akart lenni, korlátok nélkül, csak barátokat akart szerezni. És ha jobban belegondolt, a lánynak igaza volt abban, hogy ha az elejétől tudták volna, hogy ki is ő, megtartották volna a távolságot.

Amabelnek nem volt több ideje barátnőjére gondolni, mert Drake felé suhintott a tőrével. A lány kecsesen kitért a penge elől, oldalra lépett, s kirúgta barátja kezéből saját tőrét. Drake meglepetten pillantott fel, mikor a lány pengéje nyakát súrolta. Amabel a háta mögött felkuncogott.

-          Nem te mondod mindig, hogy ne haragból akarjak harcolni? – kérdezte, miután elengedte a fiút. Drake válaszul felmordult.

-          Nem haragból harcolok. – mondta, s lehajolt a tőrért, amit még Ciriustól kapott.

-          Nem értem miért hisztizel – vont vállat a vörös hajú szépség.

-          Nem hisztizek. Békén hagynál? – dörrent rá a lányra, s sarkon fordult, hogy ott hagyja őt. Belle értetlenül nézett a fiú után. Még sosem látta őt ilyennek.  Nem tudta, örüljön, legyen közömbös, vagy mérges legyen Drake reakciója miatt.

-          Annyira fura – mondta csak úgy magának.

-          Nekem mondod? – szólalt meg egy mosolygós hang a háta mögül. Belle megpördült a tengelye körül, szíve nagyot dobbant, mikor megpillantotta Wess alakját. Barna haja kócosan meredt az ég felé, fehér inge tökéletesen rásimult izmos alakjára.

-          Hova-hova? – kérdezte incselkedve, majd közelebb lépett a fiúhoz, s incselkedve megpöckölte ingje gallérját. Wess mosolyogva elkapta a lány kezét, s immár összekulcsolt kezüket maguk közt lengette.

-          Cirius a palotába akar menni a reggeli miatt - fintorgott a fiú. – És bár Drake többet látott, mint én, úgy gondolta jobb, ha most egy kicsit elkerüli a palotát. Senkinek sem hiányzik, hogy Anaraban bárki is megorroljon ránk.  – Amabel elszomorodott, mikor felfogta, hogy ma nem töltheti Wess-el a napot. Amit persze az említett is észrevett.

-          Mi a baj? – kérdezte a lányt, kezével apró köröket írva le a csuklójára.

-          Csak azt hittem, ma csinálunk valamit – vont vállat, de mikor meglátta a fiú kaján vigyorát elvörösödött a kétértelmű megjegyzésre.

-          Ne-nem úgy értettem –hebegte, s megrázta a fejét. Wess közelebb lépett hozzá, érezte a testéből áradó meleget.

-          Kár – mondta a fiú mosolyogva, s végigsimított a lány vérvörös ajkán.

Amabel csillogó szemmel figyelte az előtte álló fiút, boldogság töltötte el, mikor lehajolt hozzá, s lágyan megcsókolta őt. A gyomrában ezer meg ezer pillangó verdesett, ahogy kezét a fiú nyakára kulcsolva még közelebb húzta őt magához, felforrósodott a bőre, ahogy Wess átkarolta a derekát, ahogy magához préselte őt. Amabel annyira régóta vágyott a fiú csókjára, hogy sosem akarta elengedni őt. De érezte, ahogy a lovag lassan kibontakozik az öleléséből, és befejezi a csókot. Amabel zavartan nézett az előtte álló fiúra, aki mosolyogva őt figyelte. Idegességében a hajába túrt. Wess ismét elkapta a lány kezét, s magához rántotta őt.

-          Sietek vissza – suttogta immár kedvese fülébe, s miután könnyed csókot lehelt a lány vérvörös ajkaira egyedül hagyta Belle-t ujjongó gondolataival.

Belle szája fülig ért a boldogságtól. Bár már egyszer megcsókolta Wess-t, az más volt. Első tényezőként például, hogy a fiút megszállták. A második, hogy a fiú nem emlékezett a csókra – vagy csak úgy csinált, de az előbbi után a lány nem hitte, hogy ez lehetséges. S bár akkor nagyon letört volt, most úgy érezte, a világot is képes lenne megváltani. – Egyelőre elég, ha Drake-el kezdek valamit – gondolta s elindult a fiú szobája felé.

11.fejezet - „ A világűrben senki sem hallja a kiáltásodat!”

Sziasztok!
Először is nagyon szépen köszönöm a kommenteket.
Ez a fejezet csak három és fél oldalasra, összesen 1436 szavasra sikerült.
Megint lesz egy csomó találóskérdés, és a legtöbbre még nincsenek válaszok. Lehet törni a fejeteket.
Továbbá nagyon szívesen venném, ha írnátok komit. Senkire nem fogok rátukmálni semmit ( bár régen elég hülye szokásom volt, hogy komihatár...) Ha nem akartok nem erőltetem. Igen beismerem jól esne, de nem azért, hogy fényezzétek az egóm. Csak érdekel jól csinálom e amit csinálok, és ha nem, min változtassak...de ha nem írtok azért sem harapok :)
Azt hiszem elég sokat írtam már, szóval íme a fejezet.
Jó olvasást hozzá!
puszi: Klarii

P.S.: a bétám szabadságon van ( túl fáradt) így nem nyaggattam hibákkal. Amint elegendő energiával rendelkezik fent lesz a javított verzió. :)

11.fejezet -  „ A világűrben senki sem hallja a kiáltásodat!”

Harry egészen addig észre sem vette mi folyik körülötte, amíg Cirius zaklatott arcát meg nem látta kiválni a tömegből. Harry, mintha csak érezte volna, hogy valami történt, elnézést kért Megarától, és barátjával az oldalán kisiettek a bálteremből. A két férfi kilépett a hatalmas ajtón, a lehűlő levegő megcsapta a király felhevült arcát.

-          Mi történt? – kérdezte indulatosan, bár haragját nem neki szánta, sokkal inkább unokahúgának. Érezte, hogy Aurorával történt valami, s a düh és a féltés érzete egyszerre kavargott a lelkében.

-          Aurora és Fay eltűntek – felemelte a kezét, mikor Harry közbe akart szólni. – Aurorát valami felzaklatta, ezért varázsolt. Fay utána ment.

-          Mit mondott? – kérdezte indulatosan a varázsló, s megragadta barátja karját.

-          Eripias – Harry királyhoz nem méltóan szitkozódni kezdett.

Harry barátjára nézett, s csak most tűnt fel neki Cirius zaklatottsága. A varázsige, amit Aurora elmondott, s amivel Fay követte, talán ártalmatlannak látszott, de nem volt az. A boszorkányok ősi nyelvén elmormolt varázsige annyit jelentett, vigyél el. Ha egy boszorkány, vagy varázsló kimondta, a varázsige oda vitte az illetőt, ahol tudat alatt a legjobban vágyott abban a pillanatban.  Ez lehetett egy nagyon szép, és gyönyörű hely, de nagyon sivár, és üres is. És ha valaki a halálra vágyott megkapta. Visszavonhatatlanul.

Chyntia az erkélyen állt, s elégedett lélekkel tekintett le az elé terülő kertre. Az éjszaka lehűlt a levegő, de a lány kicsit sem fázott. Fűtötte a szenvedély, a merészség, és a veszély. Örömteli sóhajt hallatott, mikor eszébe jutott a szegény kicsi Hercegnő esetlen arca. A fiatal őrzőnek semmi baja nem volt magával a királlyal, vagy annak udvarával. Sokkal inkább idegesítette az-az álszent fruska, aki azt képzelte magáról övé a világ, és bárkit megkaphat, akit csak akar.

Gondolatai közül, egy ág reccsenése húzta vissza a valóságba. Chynti oldalra kapta fejét, szőke haját meglibbentette a szél. A szeme egy mélykék szempárba ütközött, s nem sokkal később

Ryker lépett ki a fák árnyékából. Szürke öltönye kiemelte kreol bőrét, ahogy felsétált az ódon lépcsőn, mintha úszott volna járás helyett. Chyntia megeresztett felé egy ellenállhatatlan mosolyt, amitől felragyogott a férfi arca. Ryker kényelmesen a Chynti mellett lévő korlátnak dőlt, s elégedett tekintettel mérte végig a lányt.

-          Csodásan festesz aranyom – szólalt meg érdes, doromboló hangján a férfi. Chynti önelégült mosolyától minden férfiszív megolvadt, s ezzel maga a lány is tisztában volt.

-          Hol jártál eddig? – kérdezte tűnődve.

-          Volt egy kis dolgom. – Ryker szemében huncutság csillant. – De nagyon hiányoztál – mondta, s ellökve magát a korláttól lassan végigsimította a lány arcát. Chynti közelebb lépett hozzá, megragadta a férfi öltönyét, s a korlátnak döntötte.

-          Valami friss hír? – kérdezte negédes hangon.

-        A Tanács még mindig fel van bőszülve az árulás miatt. Ez rossz nekik, és talán nekünk is.

-        Mit mond Alexis? – Ryker vállat vont.

-        Hogy várjunk, amíg azok a barmok elcsesznek valamit. Utána lépünk.

-        És ezért jöttem ide? – húzta fel Chynti elégedetlenül a szemöldökét. Kezével végigsimított Ryker karján, mire a férfi felmordult.

-          Ha nem hagyod, abba nem állok jót magamért – hogy mondanivalóját hitelesebbé tegye, megmarkolta a lány hátsóját. Chynti elégedetten elmosolyodott.

-          És ha épp azt akarom? – kérdezte kötekedve. A férfinak nem kellett ennél több.

Durván megcsókolta az őrzőt. Tudta, hogy a kiszűrődő gyér fényben bárki megláthatja, hogy egy nála hét évvel, fiatalabb fruskával enyeleg, de nem érdekelte. Mindig csak a munka, és a feladatok, a fenébe, neki is kijár egy kis szórakozás. Ryker egy kilencvenfokos fordulattal a korlátra ültette a lányt, s felrántotta ruhájának szegélyét. Chynti lábával átkarolta a férfi derekát, csípőjét nekinyomta a lovag csípőjének. Ryker felszisszent, s még durvábban kezdte csókolni a lányt. A szőkeség beletúrt a férfi fekete hajába, s behunyt szemmel élvezte, hogy a férfi a nyakát csókolgatja.

Anara története évezredekre nyúlik vissza. Aurora néha elgondolkodott vajon milyen lehetett az országa régen, ha most ennyire ódivatú? Jelen pillanatban a lány úgy érezte, nem hogy egy országot nem lenne képes irányítani, de még azt sem tudja, fiú e vagy lány. Csak állt a szakadék szélén, s onnan figyelte az embereket. Az átlagos, a világról mit sem sejtő embereket.

Lora emlékezett rá, hogy egyszer már volt itt Harry-vel, Fay-el, és Ciriussal. A lányok alig múltak el nyolc évesek, mikor Harry csak úgy a semmiből ide teleportált. Lora akkor borzasztóan megörült, hogy ekkora országot kormányozhat, de Harry nevetve rázta a fejét.

-          Ez mér nem a te országod kicsi lány. Ez az emberek világa.

-          És itt ki az uralkodó? - a lány hatalmas smaragd szemei kitágultak, s érdeklődve bámulta hol keresztapja arcát, hol az alattuk folydogáló Michigan-tavat.

-          Itt a pénz az uralkodó – keresztapja olyan fejet vágott, mint akinek fáj valamije.

-          És ő jó király? – kérdezte mosolyogva a kislány. Mindig arról árulkodott, hogy egy napon hatalmas birodalma lesz.

-          Meglátod, ha felnősz! – simogatta a lány csöppnyi haját a Cirius. Fay apja nyakában csüngve, csillogó szemekkel figyelte a hatalmas felhőkarcolókat.

-          Apa messze van innen Anara?

-          Nem – válaszolta szintén mosolyogva Cirius. – Látod a felhőket? - a férfi a csillagok felé mutatott, a sötétbe rejtőző felhők fölé. – a felhők elrejtik az emberek szeme elől Anarat, de ott a mi otthonunk. – a kicsi Fay örömében tapsikolni kezdett.

-          És bármikor idejöhet bárki Anara-ból?

-          Igen, de csak ritka az olyan alkalom, ha valaki inkább az emberekkel él. Mindazok mellett, hogy itt a lelketlenek is könnyebben mozognak, Anara-ban minden varázslény nagyobb biztonságban van.

Lora vakítóan fényes villanást látott maga mögül, s meg sem lepődött, mikor megfordulva meglátta barátnőjét. Fay kontyából kihullott néhány méz szőke tincs. Felemelte zöld ruhájának szélét, s óvatosan egyensúlyozva a hatalmas sziklára ült Lora mellé. Figyelte, ahogy barátnője arcán könnyek patakzanak, de nem szólt semmit. Tudta, hogy ha felkészült rá, Lora elmesél mindent. Csendben ültek egymás mellet egy darabig, mikor a hercegnő rekedten felnevetett, és letörölte arcáról a könnyeket.

-          Tönkretesszük ezeket a szép ruhákat. Harry bácsi odalesz! – mondta mosolyogva, fejét barátnője karcsú vállára hajtva.

-          Elmeséled? – kérdezte Fay csendesen. Aurora belegondolt a lánnyal kötött barátságukba. Kettejük közül mindig Fay volt a stabil, a biztos pont a másik életében. Megfontolt volt, okos, és mindig előre tervezett. Ezzel szemben ő makacs volt, és ment a feje után. Aurora felemelte a fejét, és Fay-re nézett. Majd mesélni kezdett.

A lányok nem tudták pontosan mennyi idő telt el, mikor Lora meséje végére ért. Látta, hogy Fay erősen töri a fejét, elképzelte, ahogy fejében forognak a fogaskerekek. Hosszas habozás után megjegyezte:

-          Drake egy idióta. Szeretem, de néha túl vak – rázta a fejét hitetlenkedve.

-          Mire gondolsz? – kérdezte a másik lány értetlenül. Fay felsóhajtott.

-          Nézd Lora – kezdte, s megfogta barátnője kezét. –Drake-nek és Wessnek nehéz életük volt. A szüleik odavesztek a sok ezer éves háborúban, és senkijük sem maradt. Drake egész életében nehezen bízott meg az emberekben, főleg miután látta, mire képes pusztán a szerelem. Drake gyűlöl szeretni. Bizonyára azért kapta fel ennyire ezt a dolgot, mert kedvel téged. És lássuk be, elég félelmetes lehet, ha valakiről, akit kedvelsz, kiderül, hogy ő Anara következő királynője. – mikor Fay végzett, Lora tehetetlenül sóhajtott.

-          Hát… - kezdte Lora, s egy keserű mosoly kíséretében barátnőjére nézett – Már nincs megállás.

Semmi kedve nem volt visszamenni. A ruhája piszkos lett, A haja az időközben feltámadó szélben kócos lett, a hangulatáról pedig inkább re sem érdemes térni. Összenéztek Fay-el. Mindketten tisztában voltak vele, hogy Cirius és Harry már a csillagokat is leaggódták értük Anara-ban, persze mindezt diszkréten. Az ifjú hercegnő maga előtt látta Harry kétségbeesett, egyben dühtől eltorzult arcát, amint vele kiabál. Pusztán a gondolatra összeszorult a gyomra. Tudta, hogy mostanában rengeteg fejfájást okoz nagybátyának. Egyre jobban gondolt magára úgy, mint egy teherre. Egy igen nagy teherre.  Mikor visszamennek első dolga lesz bocsánatot kérnie a királytól mindenért.

Wess zsebre dugott kézzel állt meg bátyja mellett. Nézte, ahogy szőke fivére idegesen hajigálja a köveket a szökőkútba, mintha az tehetne a lovag minden gondjáról. Összevont szemöldökkel figyelte, ahogy bátyja lapos köveket keresgél, majd megugratja őket a víz felszínén. Wess sosem tudott kacsázni, Drake hiába tanította meg neki. Bátyja most csak összevont szemöldökkel nézte, mikor észrevette, hogy öccse őt figyeli.

-          Mi van? – morgott az orra alatt. Nem volt kedve társasághoz.

-          Min húztad fel magad? – kérdezte egykedvűen öccse.

-           Nem húztam fel magam – felelte, majd csuklóját ügyesen megcsavarva eldobta a követ.

-          Igen észrevettem.

-          Lora. Vagy Aurora. Vagy már nem is tudom ki – Drake meglepve hallotta ki saját hangjából a keserűséget.

-          Miért fordítasz akkora jelentőséget neki, hogy Hercegnő? – értetlenkedett Wess.

-          Hagyjuk ezt – újabb kő landolt a szökőkút alján.

-          Nem lehetsz örökké bizalmatlan másokkal szemben.

-          Miért ne lehetnék?

-          Mert ezzel mindenkit eltaszítasz magad mellől. – felelte öccse halkan. Drake idegesen pördült testvére felé.

-          És ha ez a célom? – Drake szeme megvillant a sötétben.

-          Akkor egy idióta vagy – válaszolt Wess helyett egy másik hang. A két fiú arra fordult.

10. fejezet - Álarcosbál

Sziasztok!

Oké, mint kiderült mindenkit feleslegesen hülyítettem, ugyanis itt az új fejezet.

Azt hiszem ez kellően eseménydúsra sikeredett, remélem élvezni fogjátok! :)

Jó olvasást, és várom a komikat!

puszi, K

P.s.: Ne feledjétek szavazni itt lehet a negyedik novellára: http://www.facebook.com/almok.csapdajaban

10.fejezet - álarcosbál

Aurora frusztrált volt az elkövetkezendő éjszakától. Az ő tiszteletére rendezett álarcosbál, ami évről – évre nagy felhajtással járt, régen enyhítette a lelkében tátongó néhai űrt, most mégis csak tehernek érezte. A közelmúltban történtek hatására a lány nem örült, hogy a bált nem fújták le, hisz egy olyan korszak köszöntött be az életébe, ami komoly felelősséget vont maga után, s félt, hogy ha a figyelme egy percre is lankad, valami rossz fog történni vele.

Ám a bál alól sem bújhatott ki, hisz a varázsvilág előtti látszatot fent kellett tartani, hogy minden rendben van.

Ezért ő kötelességtudóan készült a nap fénypontjára, s megadva magát a kényszernek hagyta, hogy Ilinor elrendezze rajta sötétlila, aranyozott gyöngyökkel díszített ruháját. Miután Ilinor végzett hátralépett egyet a hercegnőtől, hogy a lány megszemlélhesse magát az egészalakos tükörben.

Aurorának a lélegzete is elakadt a gyönyörű ruha láttán. A pánt nélküli fűzős selyemruha könnyedén rásimult a bőrére, ezzel kiemelve karcsú alakját. Kezét a szoknya egyik fodrára simította, ahogy magát vette szemügyre a tükörben. Nem is rossz –gondolta magában, s a tükörképére mosolygott. A tükör melletti asztalkához hajolt, melyen a ruhához illő, lila álarca pihent.

Az álarc nem fedte el teljesen az arcát, inkább csak annak felét, s az aranyozott díszítés kiemelte a lány smaragd szemét. Lora a tükrön keresztül Ilinorra pillantott, s látta a nő szemében a büszke csillogást.

-          Gyönyörű vagy, Kicsim! – mondta egykori dadája, s érdes kezét a lány csupasz vállára fektette. A lány megfogta meleg kezét, s megszorította.

-          Menj, öltözz át! Én megleszek – válaszolt bársonyosan sima hangján.

Ilinor aprót bólintott, s egyedül hagyta a hercegnőt a szobájában. Aurora egy utolsó pillantást vetve magára a tükörben kilépett szobája ajtaján. Mély levegőt vett, amennyire a szoros fűző engedte neki, majd a ruháját kissé megemelve végiglejtett a folyosón.

Mikor elért a lépcső tetejéhez elállt a lélegzete. Bár tudta, hogy a rendezvény a bálteremben lesz megtartva, az előcsarnok díszes fényáradatban úszott, s mindent virágok leptek el. Aurora mosolyogva lépkedett le a lépcsőn, néha megállva hogy jobban szemügyre vegyen egy virágot.

Az előcsarnokban csak egy inas állt, aki a vendégeket fogadta. Aurora nagy meglepetésére épp most lépett be az ajtón legjobb barátnője, az apjába karolva. Fay elbűvölően fest – gondolta, ahogy végignézett barátnője halványzöld, szintén pánt nélküli ruháján. Cirius-ba karolva lépték át a kastély küszöbét, hogy aztán a két lány nevetve ölelkezhessen össze.

-          Na, de lányok! – szólalt meg mögöttük Cirius mosolyogva. Aurora elmosolyodott a kicsit dorgáló hangsúlyon. A lány hercegnőhöz méltóan pukedlizett egyet a férfi előtt, mire az fejet hajtott előtte.

-          Nagyon szép vagy! – fordult Lorához barátnője.

-          Nálad nem szebb! – felelte mosolyogva.

-          Mindketten gyönyörűek vagytok –szólalt meg a hátuk mögött Harry. A két férfi kezet fogott egymással.

-          Esetleg bekísérhetem a hölgyeket a terembe? – kérdezte a király felkínálva a karját a lányoknak, mire azok bólintottak, s karon ragadva őt elindultak a terem felé. Harry hirtelen megtorpant, s kérdőn nézett barátja felé.

-          Menjetek nyugodtan! Én még megvárom a tanítványaimat. – Harry aprót bólintott, majd megindultak a bálterem felé.

A terem az előcsarnokból nyílt, közvetlenül a lépcső mellett, egy hatalmas, díszes ajtó jelezte a bálterem fényűző kinézetét. A faburkolatú, kétszárnyú ajtót cifra minták díszítették, melyek aranyszínűre voltak festve. Két inas állt az ajtó két oldalán, s mikor a király oldalán a két lánnyal az oldalán belépett, azok fejet hajtottak előttük.

A báltermet belülről bordó szövet fedte, helyenként aranyszínű mintázattal. A plafonról ódivatú csillárok lógtak, minél több fényt eresztve a teremben, s talán olyan fényesen ragyogtak a gyertyák, mint maga a Nap. A terem falait felül, az ablakok mellett, régi uralkodók festményei díszítették, a plafon az égbe nyúlt. A hatalmas márványoszlopok, amik a felettük hosszan elnyúló erkélyt tartották a gyertyák fényében most még jobban ragyogtak, a rájuk fűződő rózsaszálak pedig végtelenül gyönyörűvé tették őket. A teremben két oldalt asztalokon gyönyörű rózsacsokrok díszítették a termet, s pár vendég csillogó szemekkel tekintett körbe a fényűző látványtól. A király s a két lány csak a száját tátotta a látványra.

A levegőben érezni lehetett a mágia illatát, amitől csak fokozódott a hangulat. Harry-vel az oldalukon a lányok illedelmesen köszöntöttek pár vendéget, s nyomban továbbálltak, hogy a most érkezőket is kellően tiszteletteljes fogadtatásban részesítsék. Mire a lány észbekapott, a bálterem már dugig volt boszorkányokkal, varázslókkal, őrzőkkel és lovagokkal. Az embereket most kicsit nehezebben lehetett felismerni, bár Lorának könnyebb dolga volt. Valahonnan zsigerből rájött, kit rejt az álarc.

A lány észrevétlenül pásztázta végig a tömeget az egyik márványoszlop mellől, s elégedettség fogta el, mikor látta a nevető, és mosolygó arcokat. De tudat alatt még mindig nyugtalanította az elmúlt napok történése, és bárhogyan is próbálkozott, egy percre sem sikerült elfelejtenie azokat.

A szeme megakadt, egy a tánctér közepén táncoló páron. Egy halványrózsaszín, gyöngyökkel díszített ruhát viselő szőke hajú lány lassúzott a lágy dallamokra. Lora még ilyen távolságból is látta a lány tekintetében bujkáló cserfességet, és kirívó tekintetét. Aurora azelőtt tudta a lány kivel táncol, mielőtt összeakadt volna a két fiatal tekintete. Drake fekete szmokingot viselt, alatta fehér inggel, ahogy a legtöbb vendég. Szmokingja kiemelte vállának ívét, fehér inge pedig szőke haját, s a fiú ragyogó tekintetét.

A tekintetük összekapcsolódott, s a hercegnő kapkodva kezdte szedni a levegőt. A fiú mélyen belefúrta tekintetét az övébe, s a lány nem tudott szabadulni tőle. A lány ijedten az oszlopnak dőlt, mire a jeges érintés kissé lehűtötte a bőrét, ám a pulzusa továbbra is legalább háromszorosra emelkedett. Fogalma sem volt róla, mi váltotta ki benne ezeket a heves érzelmeket, ám ideje sem volt elgondolkodni a dolgon, hisz Cirius lépett oda mellé.

-          Minden rendben? – a lány végül sikeresen elszakította Drake-ről a tekintetét, s a férfira nézett. Nem volt biztos benne, hogy meg tudna szólalni, ezért aprót bólintott.

-          Nos, égen, földön téged kerestelek. Megtisztelne egy tánccal hölgyem? – Cirius bátorítólag mosolygott a lányra, s kezét felé nyújtva elegánsan meghajolt előtte.

-          Részemről a megtiszteltetés – mondta mosolyogva, s apró kezét a férfiéba csúsztatta.

Cirius a táncparkettre vezette a lányt, s átkarolva karcsú derekát, a lágy zongoradallamra vezetni kezdte őt. Aurora gondolataiba merülve próbált rájönni, mi vezetett az előbbi viselkedéséhez. Nem értette ezt a hirtelen reakciót. S bár félt bevallani magának, tudta, mit jelent az, hogy ennyire megijedt. Drake a számára egy rejtély volt. Egy veszélyes rejtély. A lány amióta csak az eszét tudta vonzódott a rejtélyhez, és Drake-hez is. Volt kettejük között valami láthatatlan kötelék, ami mint az árnyék, összekapcsolta őket.

A zene a végéhez közeledett, s mikor a zenekar elhallgatott mindenki megállt, s tapsolni kezdtek. Pár másodperc múlva Aurora Cirius-ra pillantott, akinek hatalmas mosoly terült szét az arcán.

-          Mi az? – kérdezte a homlokát ráncolva.

-          Esetleg lekérhetem a hölgyet? – a hang közvetlenül Lora mögül jött, s a lány megborzongott, mikor megérezte a nyakán a fiú leheletét. 

        Yiruma - When the Love Falls

Hirtelen pördült meg a tengelye körül, s a ruhája, akár a folyékony arany, követte mozdulatát. Drake közelebb lépett hozzá annyira, hogy a lány érezte a testéből kiáramló meleget, s a fiú férfias erejét. Még épp időben húzta magához a lányt, mikor felcsendült a zongora lány hangja.

Óvatosan lépdeltek a táncparketten, vigyázva, hogy senkinek ne menjenek neki. Lora a fiú erős karjába kapaszkodott, úgy érezte menten elájul. Drake vezette a lányt, majd hirtelen megforgatta őt a tengelye körül, hogy aztán újra szembekerüljenek egymással. A lány felnézett a fiú végtelen mélynek tűnő szemébe, s úgy érezte, mintha egy örvény magába szippantotta volna. Önkénytelenül hajolt közelebb a fiúhoz, s szívta magába annak bódító illatát, ami belül perzselte, mint a tűz.

Drake közelebb hajolt a fekete hajú lányhoz, amitől smaragd szemei tágra nyíltak. Halvány mosoly jelent meg a fiú ajkán, miközben játszi könnyedséggel halkan a fülébe suttogott.

-          Gyönyörű vagy! – mondta gyengéden, s hangjába mintha sóvárgás vegyült volna. Lora ismét a fiú szemébe nézett. Révületéből a tapsvihar szaggatta ki, ami felharsant a teremben. Épp meg akart szólalni, mikor Harry lépett oda hozzájuk. Drake levette róla a kezét, s hátrébb lépett.

-          Aurora gyere, köszöntenünk kell a vendégeket! – mondta nagybátyja, de a lány le sem vette a szemét Drake-ről. Mikor Harry kimondta a teljes nevét, a lovag szeme elkerekedett, pár pillanatig úgy nézte a lányt. Majd meglátta az arcán az undorodó arckifejezést, s sírni támadt kedve, mikor elfordult tőle, és eltűnt a tömegben.

Már csak akkor eszmélt rá, hogy a dobogón áll, mikor a teremben hatalmas tapsvihar, és éljenzés vette kezdetét. Magára erőltetett egy mosolyt, de esze ágában sem volt elvenni a maszkját. Inkább elbújt volna a világ elől, hogy kibőgje magát. Annyira vágyott rá, hogy legyen valaki, aki egy egyszerű lányként néz rá, nem pedig hercegnőként. Lora Drake mellett úgy érezte, ő csak egy lány, akinek nem nyomja felelősség a vállát, aki előtt megmutathatja ki is ő valójában.

A mondatok, amiket Harry ejtett ki a száján összemosódtak a fejében, s minduntalan csak egyetlen tengerkék szempárt keresett a tekintetével, ami megnyugtatta volna háborgó szívét. De bárhogy kereste, sehogy sem találta. Váratlan ötlettől vezérelve megemelte ruhája alját, s kiszaladt a bálteremből. Érezte a hátába fúródó tekinteteket, de nem figyelt rájuk.

Miközben végigsietett a kastély ódon falaki között titkos rejtekhelyére halkan elmormolt magában két szót: Hide me.

Kilökte a kastély üvegajtaját, s a kertbe szaladt, az árnyak védelmező gyűrűjébe. A pavilon felé közeledve a szeme előtt kibontakozó két árnyat nézte. Drake-et és azt a szőke hajú lányt látta, akivel táncolt.  Lora a fák árnyékában közelebb osont hozzájuk, de még így sem hallotta egy szavukat sem. Feladva a bújdosósdit sóhajtva lépett elő, hogy aztán szembetalálkozzon két dühödt tekintettel. Lora nem értette a szőke lány haragjának oka, de nem is érdekelte. Nyugalmat erőltetve magára fellépett a pavilonra, s szembefordult Drake-el.

-          Hercegnő – szólt a fiú gúnyosan, és kecsesen meghajolt a lány előtt.

-          Hagyd ezt abba! – csattant fel a lány. A lovag szép ívű szemöldöke a homlokára ugrott.

-          Micsodát Hercegnő? – kérdezte még mindig gúnyosan.

-          Látod, pont ezrét nem mondtam el ki vagyok! – fakadt ki Lora. – Szerinted ez olyan egyszerű? Hogy annyira élvezem ezt? Hát nem! Mindig mindenkinek meg kell felelnem, sosem tehetem, amit akarok, sosem mondhatom, ki nyíltan mit gondolok. Azt hiszed csak neked nehéz az életed? – Lora, mire észbekapott, miket mondott a fiúnak, megbánta. Főleg mikor látta, hogy Drake szeme megvillan.

-          Szegénykém! Biztos nehéz lehet neked. – Lora megszédült, még mindig a fülében csengett Drake lekezelő hangsúlya. Lerántotta az arcáról a maszkot, s idegesen megdörzsölte az orrnyergét. Mikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Drake állkapcsa megfeszül.

-          Kérlek – szólalt meg halkan a lány, s a földet nézte. Pár pillanatig elgondolkodva nézte a padlót, s mikor újra felnézett, a két fiatal őrzőt bámulta, akik szenvedélyesen csókolóztak, alig két méterre tőle. Az egyik Drake volt.

Fay ijedten szaladt a vakító fény felé. Nem értette mi ütött Lorába. Mostanában alig beszéltek, s úgy érezte, mintha a Hercegnő kerülné őt. Félt, hogy Lora már nem tekinti a barátjának, húgának őt. A fiatal boszorkány felszaladt a pavilon nyújtotta fedezékbe, ahol épp ebben a pillanatban aludt ki a fény. A hirtelen lett sötétben meglátta Drake és Chyntia arcát. Látta Chynti elégedett tekintetét, aminek hatására düh áradt szét a testében.

együtt volt a szőkeséggel. Fay átszelte a köztük lévő távolságot, és indulatosan megszorította Chyntia karját, mire az felszisszent a fájdalomtól. Fay még erősebben megszorította.

-          Mit csináltál? – sziszegte a lány arcába. Az őrző szeme könnybe lábadt a fájdalomtól.

-          Engedj el – szólalt meg fenyegetően a lány. Fay kezében egy sárga tűzlabda jelent meg.

-          Annyit mondott eripias – mondta halkan Drake. Fay felszisszent és erőtlenül ejtette maga mellé a kezét, ami eddig Chyntiát szorította.

-          Ez mit jelent? – kérdezte Chyntia, bár látszott rajta, hogy cseppet sem érdekli a válasz.

-          Reménykedj, hogy semmi nem történt vele – válaszolta ingerülten a lány, s arra gondolt bárcsak ott lenne, ahol barátnője. Majd a keze fölött tapsolt egyet, s elkiáltotta magát: eripias.

Lora maszkja

 

Lora ruhája

Hírek

Sziasztok!

Sajnálom, de még nem fejezettel jövök.

Lehetnének kifogásaim, hogy miért nincs még fejezet, de nem akarok hazudni nektek. Húztam halasztottam, hogy majd holnap majd holnap de sosem lett belőle fejezet. Ha elkezdtem kitöröltem, mert nem tetszett stb...

Szólni szerettem volna nektek, hogy ha ma nem is, de holnap, nagyon max. holnapután hozok fejezetet. Meghallgattam egy zenét, és beugrott egy jó ötlet. Kárpótlásul talán annyit tudok felmutatni, hogy a 10. fejezet minimum kétszer olyan hosszú lesz, mint az eddigiek, és ezt írom a legnagyobb lelkesedéssel.
És még valami... nem tudom, hányan ismeritek, vagy hallottatok már Farkas Zoltán oldaláról... Ő írja az Álmok csapdájában c. netes történetet, ami szerepel Szurovecz Kitti Gyémántfiú c. könyvében. Zoli nemrég indított egy novella pályázatot, amin életemben először elindultam. Zoli most tette fel facebook-ra a szavazást. Iszonyatosan soakt jelentene nekem, ha elolvasnátok, és ha tetszik szavaznátok.
Szavazni itt lehet: http://www.facebook.com/almok.csapdajaban
Ha lejjebb mentek, megtaláljátok Zoli linkekben feltünteti a novellákat. Az enyém a negyedik novella, és ha lájkoljátok azt, ahol kitette, azzal szavaztok. :)
Remélem érthetően fogalmaztam, ha nem akkor szóljatok és megpróbálom érthetőbben elmagyarázni.
Előre is köszönöm a segítségeteket!

Remélem nem haragszotok rám, és elnézitek a kis késésemet!

Addig is mindenkinek kellemes időtöltést és szép napot!

puszi, K