21.fejezet - Chyntia és Ryker

21.fejezet - Chyntia és Ryker

A két fiatal némán meredt egymásra. Lora idegességében az ágyneműhuzatot gyűrögette ujjai között, míg Drake kíváncsian figyelte a lány arcát, amin semmilyen érzelem nem mutatkozott. Remélte, hogy legalább egy szúrós pillantás várható a lány részéről, de ő csak csendben vizsgálta az ő arcát. Be kellett vallania magának, kissé csalódott volt, amiért a lány még csak számon sem kérte, ki a fene az a Roxy. Pedig mennyire szívesen elmondta volna!

Elmesélte volna neki, hogy Roxyt tizennégy évesen ismerte meg, és nem sokra rá beleszeretett a tőle egy évvel fiatalabb lányba. Elmondta volna, hogy tizenöt és fél évesen szerelmet vallott a lánynak, aki csak elpirult, és elmondta neki mennyire szereti. Hogy két évig jártak, aztán Roxy se szó, se beszéd itt hagyta őt, és az óta nem is látta. És most, két évvel később megjelenik a semmiből, és azt hiszi, a fiú tárt karokkal várja. Drake nem hiába lett olyan, amilyen, ez is csak Roxy hibája. Ha annak idején nem tűnt volna el, nem hagyta volna ott, talán még mindig együtt lennének. Talán nem.

-          Szép lány – szólalt meg csendesen Lora, csak hogy megtörje a köztük lévő kínos csendet.

-          Igen az – Drake el sem tudta rejteni a hangjában lévő keserűséget, amit a Hercegnő rögtön ki is szúrt.

-          Fontos neked, igaz? – kérdezte csendesen.

-          Roxy már nem – mondta Drake szánt szándékkal kétértelműen. Bár még ő sem tudta hogyan érez Lora iránt, fontos volt neki a lány. Szerette volna megóvni őt mindentől és mindenkitől, aki-, vagy ami bántani akarja, és a közelében lenni. De, hogy ez szerelem e? Nem, nem igazán hitte. Lora megköszörülte a torkát, és letolta magáról a paplant.

-          Azt hiszem jobb, ha megyek. Feküdj le, és aludd ki magad – a lány magára erőltetett egy mosolyt, és elfordult, hogy elinduljon az ajtó felé.

-          Hé! – Drake egy pillanat alatt felpattant az ágyról, és elkapta a lány karját. Ismét látni vélte a kék kis pöttyöket az íriszében, amik most egy kavargó tornádóra emlékeztették őt. A lány felnézett rá, közben feszülten várta mi fog történni. Talán már sosem tudja meg, ugyanis a következő pillanatban kinyílt az ajtó, és a képen látott lány dugta be a fejét rajta.

-          Á! Látom felkeltél! – mondta mosolyogva, és beljebb lépett. – Roxy vagyok! – mondta mosolyogva. Haja leengedve keretezte arcát, vége súrolta a lány könyökét. Lora nem tudta mikor készült a kép, de egyből feltűnt neki a különbség, hogy mennyit változott az évek során.

-          Igen tudom – meg sem lepődött már, mennyire ellenségesen cseng a hangja.

-          A király szólt, hogy ha felkeltél kísérjelek a rögtönzött Tanácsterembe – mosolygott, s úgy tett, mint aki észre sem vette a hercegnő, hogy beszél vele. – Indulhatunk? – Lora válaszul aprót bólintott, de Drake nem engedte el a karját.

-          Majd én elkísérem – mondta fagyosan Drake. Roxy szeme a fiúra villant, szemében szomorúság csillant.

-          Ahogy akarod – válaszolta, s kilépett a szoba ajtaján.

-          Beszélnünk kell! – mondta Drake, és lehúzta Lorát a fekete bőrkanapéra. A lány szíve a torkában dobogott a lehetséges beszédtéma gondolatától. – Mi volt az-az erdőben? – Lora tudta, hogy mire gondol. Keserű kacagás tört elé belőle, hisz pár pillanatig azt hitte, Drake a csókról akar vele beszélni. Erre a gondolatra pillanatokon belül sós cseppek jelentek meg a szemében, és a kacagást felváltva gördültek végig az arcán. El akart fordulni, nem akarta, hogy a fiú sírni lássa őt, nem akart gyengének tűnni előtte. Ám Drake megakadályozta ebben, hisz karjánál fogva magához húzta, és kezével átkarolta a lányt. Lora saját magát is meglepte, mikor közelebb bújt a fiúhoz, és arcát mellkasába temetve zokogott tovább. A könnyfátyolon keresztül érezte, ahogy Drake, akár egy kisgyereket úgy ringatja magukat, miközben megnyugtató dolgokat sugdos a fülébe. Kezét hajában nyugtatta, miközben még közelebb húzta őt magához. Mikor a lány kezdett lenyugodni megpuszilta a feje búbját, és simogatni kezdte a lány hátát.

-          Ne haragudj! – mondta halkan Lora, és elhúzódott a fiútól. – Nem tudom, mi van velem – szabadkozott, és letörölte arcáról a félig odaszáradt könnyeket miközben szipogott párat.

-          Semmi baj – válaszolta halkan a fiú, és a füle mögé tűrt egy kósza tincset a lány homlokából. – Jól vagy?

-          Nem! – vágta rá a lány, pedig hazudni akart. – Nem tudom, mi a franc van velem, vagy mi folyik körülöttem. Mindenki csak parancsolgat, vagy lecsesz, meg vádol. Az ordítás meg már kezd az átlag hangszín lenni, ha valaki velem beszél. – fakadt ki, miközben ingerülten összefogta feje tetején éjfekete haját.

-          Ne haragudj, amiért megvádoltalak, hogy elbűvöltél. – Lora válaszul keserűen felnevetett, és felállt a kanapéról.

-          Azért kérsz bocsánatot, mert valaki elbűvölt, és megcsókoltál? Sajnálom, hogy megbántad, de én nem – mondta a fiú szemébe nézve, majd elfordult, és kisietett a szobából.

***

A falakon mogyorószínű faburkolat futott körbe. A hercegnő, miközben hallgatta keresztapja újabb monológját a falnak dőlt, pontosabban a burkolatra. A fa hideg érintése jólesett bőrének, ami számára tűzforrónak tűnt. Nem tudta mi lenne a rosszabb. Végighallgatni Harry okítását, vagy visszamenni Drake-hez, és ne adj’ Isten Roxy karjaiban találni a lovagot. A puszta gondolatra libabőrös lett, s az előbbi forróságnak nyoma veszett. Hogy figyelmét elterelje kénytelen volt ismét a király mondandójára koncentrálni, és kizárnia lovagok a gondolatai közül.

-          Az életed kockáztattad azzal, hogy előidézted a robbanást! – kiabált vele Harry, dühtől eltorzult arccal. – Nem vagy elég gyakorlott, sem elég idős egy ilyesfajta varázslathoz! – mondta, s a nagy hévben megragadta unokahúga karját.  Lora felnézett a férfi szemébe, mire az azonnal elengedte őt, és távolabb lépett két lépéssel. Arcából kiszökött a vörös szín, ami eddig uralta, elfehéredve nézte keresztlánya arcát.

-          Mi az? – kérdezte értetlenül a lány, s összevonta szemöldökét.

-          A szemed – a hercegnő megértette. Idegesen söpörte arcába a haját, de már így is tudta, hogy késő, nem bújhatott ki Harry kérdései alól. – Ki az?

-          Ki-ki? – kérdezte meglepetten Cirius, aki eddig a mélybarna kanapén üldögélt lányával, azonban most Harry mellé lépett, ezzel észrevéve Aurora szemeit. – Ó!

-          Ez… komolyan ez most a legnagyobb problémánk? – próbált terelni Lora.

-          Miért olyan nagy cucc, hogy kék pöttyök vannak a szemében? – kérdezte meg Roxy. Mikor Cirius kérdőn ránézett, érdektelenül megvonta a vállát. – Láttam, mikor érte mentem.

-          Drake az? – fordult a hercegnő felé Cirius.

-          Én vagyok, mi? – kérdezte az éppen belépő lovag.

-          Semmi – vetette oda idegesen, szemei a király és Cirius között cikázott. – Muszáj ezt most megbeszélnünk?

-          Én még mindig nem értem. Mi a baj a szemeivel? – kérdezte Roxy. Lora legszívesebben nekiugrott volna. Eleve a tudat, hogy a lány Drake szerelme – még akkor is, ha ő már csak a múlté -, heves gyűlöletet váltott ki iránta. A dolgot pedig csak tetézte, hogy az említett srác, aki miatt úgy lerohanták, ott állt tőle alig három-négy méter távolságra, ami szintén nem segített rajta. Még ha nem is lett volna itt, akkor is nagy a valószínűsége, hogy semmit nem mondok, de így… - gondolta kétségbeesve.

-          Ha egy boszorkány szemében ugyanolyan pöttyök vannak, mint amilyen a mágiájának a színe… - kezdte Cirius, de Lora félbeszakította.

-          Különben is, ki ez, és minek van itt? – kérdezte idegesen Harry-től, és Roxy felé bökött.

-          Ő egy közülünk Lora- szólt lágyan Cirius. – Mivel senki nem tudja, hogy, de a lelketlenek átjöttek ide, mindenkire szükségünk van. Roxana pedig különlegesen jó harcos.

-          Remek – szólt elmélázva a fekete szépség. – Még mindig itt vannak a lelketlenek? – fordult ismét Harry-hez. Eddig az egészet úgy fogta fel, mintha egy vízbuborékban lett volna, és csak felszínesen érintenék a történtek, de most kezdett rájönni, mennyire is köze van a történésekhez, amik túlságosan álomszerűek, mégis valóságosnak bizonyulnak.

-          Wess és Robert tegnap este őrjáraton voltak. A jelentéseik alapján a legtöbb lelketlen visszament Helénébe, de jó pár még itt bolyong az erdőbe, és lordok házát keresik. – vázolta fel Cirius a történéseket. – A robbanás, amit előidéztél kellően megijesztette őket annyira, hogy legyenek annyira okosak és visszamenjenek a városukba.

***

-          Amikor azt mondtátok, hogy mindenkit mozgósítottatok, nem teljesen erre számítottam – suttogta elhalóan a hercegnő Fay fülébe. A Lordok-házának udvarán álltak, körülöttük tömegesen álltak az őrzők- és lovagok. Mindegyikük gyilkoláshoz használatos, fekete ruháikban feszítettek, amik számtalan fegyvert rejtettek el harc esetére. Cirius, Harry és a többi tanácstag a kaputól nem messze, egy kerek asztalnál ültek, és azon tanácskoztak mit kellene most tenniük.  A hercegnő egyből kiszúrta, hogy Ryker nem ül a tanácstagok között, és a nemrég kialakult kavalkádban Chyntiát sem látta sehol, ami elég gyanús volt a számára.

-          Mit gondolsz, hol lehetnek? – suttogta egy reszelős hang a fülébe. Oldalra kapva a fejét megpillantotta az öreg boszorkát, Altheát. Ősz haja befonva lógott hátára, szemei ezer éves bölcsességről meséltek. Az idős asszony sokat sejtetően nézte a hercegnőt, miközben az próbálta helyére tenni a kimaradt darabokat.

-          Azt mondja, ők tették? Ők az árulók? – lepődött meg a lány. Bár végiggondolva a dolgot, a szőkeség körül mindig ott lappangott valamiféle gonoszság, s az utóbbi időben Ryker is sokat ólálkodott a kastély körül.

-          Erős szavak ezek lányom – mondta Althea, s végigsimított érdes kezével a lány kézfején.

***

-          Mit gondolsz, mikor jönnek rá? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán Chyntia. Mindketten a dolgozószobában voltak. Chyntia kifelé bámult a hatalmas ablakon, le egészen Anara határáig. Hallotta, ahogy a kényelmes bőrszékből felemelkedik a lovag, és mögé lép.

-          Nem tudom. De okozunk majd nekik némi meglepetést – hangjában mosoly bujkált, miközben állát a lány vállára támasztotta, s hátulról megragadva törékeny testét hozzásimult.

-          Ezek az idióták tényleg azt hitték, hogy majd hagyjuk őket szabadon varázsolni? – kérdezte gonoszan a lány. A szobát elégedett kacagás töltötte be.

-          Gondolj arra, mennyit elértünk eddig – suttogta a férfi érzékien a fülébe. – És miket tehetünk meg majd ezután – mondandója közben jobb kezével végigsimított a lány oldalán. Chyntia szembefordult vele, s lábujjhegyre állva heves csókban forrtak össze.

20.fejezet-Boszorkányharc

Sziasztok!
Először is nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt négy komit:) Imádlak titeket(LL)
Második bejelentenivalóm: 5 -6 fejezet és vége van.
Attól függően, hogy sikerül megírnom a fejezeteket, és mennyire vagytok rá kíváncsiak Lehet ( még semmi nem biztos), hogy ha úgy alakul két friss lesz a következő két hétben:) Vagy még ezen a héten is, nem tudom:)

Ebben a fejezetben új szereplőt ismerhettek meg, aki miatt lesznek még bonyodalmak:)
A fejezet persze nem maradhat el Drake nélkül ;)
Jó szórakozást a fejezethez!
puszi, Clary





20.fejezet - Boszorkányharc

 

Senki nem tudta, mi történik. A fiatal lovag a királlyal, tanítójával, és Wess-el az oldalán haladt beljebb a sűrű erdőben. Érezte, ahogy ereiben pumpál a vér, s a szíve sebesen ver, a harcra várva. Tudta, hogy valami baj van, már akkor, amikor a palotából figyelte a néha fel-fellobbanó pislákoló fényeket, amik kék színben törték meg az éjszaka sötétjét. Mivel tudta, hogy minden varázslény más mágiával rendelkezik, és látta már Lora kék lángjait, tudta, hogy a lány és Belle bajban vannak. Így félretéve a büszkeségét, mint egy őrült futott keresztül a sötétben egyenesen a Lelkek tavához.

Futás közben kiélesedtek az érzékei, s úgy ugrált a kiálló ágak és gyökerek között, akár egy vadmacska. Tekintetében a harc lángja, s annak élvezete égett, ami arra sarkallta, hogy még gyorsabbra vegye a tempót. Így hátrahagyva a többieket száguldott, pont, mint egy gepárd.

Hallotta a háta mögött szaladó Ciriust, aki a nyomában volt, miközben figyelte, ahogy a fák ritkulni kezdenek, s a lombjaikon keresztül néha felderül a fény, ami egyre közelebbről jött. Hallotta a közeli lelketlenek morgását vagy sikolyait, s azért imádkozott, hogy érjenek oda időben.

Felfutott egy kidőlt fa törzsén, s két karját előrelendítve felkapaszkodott a szomszédos fa ágára. Innen pont oda lehetett látni, ahol a csata folyt. Látta Belle-t, aki kardjával a kezében megpróbálta a háta mögött tartani a hercegnőt, akár az élete árán is. Persze a lányon látszott, hogy ez nem tetszik neki. Drake figyelte őket, s a fa alatt lévő két lelketlent, aki hátulról próbálta megközelíteni a lányokat.

Hangtalanul huppant le a földre. A két idióta halhatatlan észre sem vette őt, hisz annyira a lányokra koncentráltak, hogy még a szívverését sem hallották meg. Óvatosan előhúzta a két dobócsillagot a zsebéből, míg másik kezében a kardját tartotta. Bal kezével könnyedén, és kecsesen elhajította a csillagokat, amik beleálltak a két férfi hátába.

Nézte, hogy görnyed meg a testük a hirtelen kíntól, amit a kis fegyverek okoztak, de nem ért rá az eseményeket nézni. Előrelépett s kardját előrántva fejezete le a hozzá közelebb lévő gyilkost. Látta a testtől elvált fejet, ami a földre érve gurulásnak indult, érezte a ráfröccsenő kékes-piros vért. Mellette ismét fellobbantak a kék lángok, a következő pillanatban pedig a másik test is erőtlenül hanyatlott a földre. Felpillantva tekintete találkozott Lora smaragdzöld szemeivel, amiben furcsa fény gyúlt. A fiú pár pillanat után rájött mi zavarja. A lány szemének zöldjébe kék pöttyök vegyültek, ami még gyönyörűbbé tette őt, nem csak a szemeit.

Némán álltak egymással szemben, míg Lora nagyokat lélegzett. Kifáradt a harcban, ami úgy tűnt, órák óta tart. Nem értette a Drake szemében lévő elszántságot, és még valami mást, amire nem tudott rájönni mi is lehet az. Érezte, hogy valaki áttörni készül védvonalát, s mikor megpördült újabb lelketlennel találta szembe magát. Az undorító kinézetű férfi nagydarab volt, és épp felé vetődött. A lány várta, a fájdalmat, ahogy lecsap rá, de ez valamiért elmaradt. A következő pillanatban meglátta, ahogy Drake a háta mögül kirántja kardját az előtte álló testből, épp a szíve fölött, s tudta, alig pár másodperc múlva a halálát látja majd. Figyelte, ahogy a férfi térdre borul, majd épp a lába előtt ér földet fejetlen teste.

Hallotta, hogy valaki odakiált nekik, de nem fogta fel a szavakat. Csak nézte a lábára ráfolyó vért, és arra gondolt, hogy ezt sosem fogja elfelejteni. Érezte, hogy karok húzzák a csatával ellenkező irányba. Drake a kezét fogva húzta egy darabig, míg önszántából futásnak nem eredt.

Kéz a kézben futottak, kerülték ki az erdő nyújtotta akadályokat, miközben lihegésük megtörte az éjszaka csendjét. Szúrt az oldala, és a levegőt is nehezen szedte, de nem állt meg addig, amíg egy tisztásra nem értek. Drake itt szó nélkül lefékezett és elengedte a kezét.

Persze a belsejébe rögtön fájdalom gyűlt össze, ami tudható sokkal inkább annak, hogy a fiú undorodik tőle, mint sem annak, hogy végignézte egy lelketlen haláltusáját, sőt, nem egyel saját maga végzett. És bár önző gondolat volt a részéről, boldog volt, hogy a fiú nem maradt a csata kellős közepén, inkább eljött vele. Az agya, s a szíve nem fogadták volna el a gondolatot, hogy bármelyik percben megsebesíthetik a fiút, vagy még annál is rosszabb…

-          Lora – lehet, hogy csak beképzelte, de úgy érezte, a fiú gyengéden ejti ki a nevét. Ráemelte tekintetét, ezzel felébresztve a gyomrában lévő pillangókat. A fiú őt nézte, arcán semmilyen érzelem nem mutatkozott. Zsigerből tudta, hogy most nem Drake a sértődött fiú áll előtte, hanem Drake a harcos férfi. – El kell menned a Lordok házába – folytatta mondandóját. – Menj egyenesen, míg el nem éred a következő tisztást! Ha meglátnak, a varázslat megtörik, és beengednek. Rohannod kell, mivel követnek, megértetted? – kérdezte, közben szorosan fogta a lány jobb karját.

-          Nem – válaszolta határozottan. – Nem hagylak itt! – Nem érdekelte, mit gondol róla a fiú, miért mondja ezt. Az sem érdekelte, ha rájön, mit érez iránta. Talán már eddig is tudta – futott át agyán a gondolat, de egyből el is hessegette onnan, mivel fontosabb dolguk akadt.

Drake már nyitotta volna a száját, de ekkor öt lelketlen lépett ki a fák rejtekéből, és nagy sebességgel indultak el feléjük. Lora tudta, hogy ketten ötük ellen még van esélyük, de ha itt hagyná Draket a fiú nem élné túl. Ettől csak megerősödött elhatározása, hogy itt maradjon. Szemöldökét összevonva erősen koncentrált, míg nem a lelketlenek előttkék lángok futottak körül. Nézte, ahogy a lángok nyaldossák őket, hallotta sikolyukat, de nem érzett maga iránt undort, amiért éppen most öli meg őket. Ha nem tenné, talán ők halnának meg.

-          Szükséged van rám – jelentette ki határozottan.

-          Nem, nincs.

-          De igen, van! – csattant fel. Elege volt, hogy mindenki úgy bánik vele, mintha porcelánból lenne – Az erőmmel, sokkal többet meg tudok ölni, mint amennyire te képes vagy, és sokkal hamarabb. Ahelyett, hogy most is velem vitatkozol, miért nem csinálunk már valamit? – kérdezte ingerülten, nem érdekelve, mennyire kétértelműen hangzott mondatának második fele.

-          Ha itt vagy elvonod a figyelmem, és nem tudok rendesen harcolni, értsd már meg – mondta sürgetően Drake. Fejét oldalra kapta, mikor meghallotta egy ág reccsenését a közelből. A következő pillanatban Lorát magával húzta egy fa árnyékába, s hátával takarta a hercegnőt. – El kell menned. Értsd meg, ha itt kinyíratod magad, ki fogja átvenni a trónt? – a lány szívébe fájdalom mart. Pár pillanatig elhitette magával, hogy a fiú aggódik érte, de nem azért, mert ő egy hercegnő. Hanem…

-          Akkor dolgozd fel, hogy Anaranak nem lesz következő uralkodója, ugyanis teszek a trónra! – mondta, mérgesen, s taszított egyet a fiún, hogy kikerülve visszamenjen, oda ahol a harc folyik. Drake elkapta a karját, és visszarántotta magához. Testük összesimult, amitől a lány megborzongott. Felnézve rá kellett jönnie, hogy a fiú jóval fölé magasodik, hisz az álláig ért.

-          Nem sodorhatod veszélybe magad. – ejtette ki lassan a szavakat. – Ez veszélyes.

-          Remek – mondta a lány, felszegve a fejét. – Ha jól emlékszem én bűvöltelek meg, szóval én is az vagyok nem?

-          Nem, nem vagy! – csattant fel megelégelve a lány csökönyösségét. – Miért nem vagy képes azt tenni, amit mondok? – kérdezte türelmetlenül a fiú. Tudta, hogy percről-percre fogy az idejük, és hamarosan rájuk találnak.

-          Megyek – mondta a lány, de szemében megvillant valami. – Ha velem jössz.

-          Nem – vágta rá a fiú.

-          Helyes – mondta fagyosan – akkor maradok – vont vállat érdektelenül, és kirántott kezét a fiú szorításából.

-          Mégis mit tegyek, hogy felfogd, hogy ez nem játék? Az életüket kockáztatják csak azért, hogy te életben maradj, te meg játszod itt a hős királykisasszonyt?! – kérdezte fagyosan, de már abban a pillanatban meg is bánta.

Látta, hogy Lora szemében kihuny az a fény, ami eddig mindig ott ült. Hátat fordított neki, és futásnak eredt abba az irányba, amerről jöttek. Drake áldotta a sorsot, amiért gyors futó volt, épp ezért hamar utolérte, és egy újabb fa törzsének szorította a lányt. Lora nem nézett rá, szemét becsukta, és halkan mormolt valamit. A következő pillanatban kék fény szűrődött át a fák levelein, elvakítva mindent. Érezte, ahogy a fények elérik, és végigsimítanak rajta, amitől valamiféle bizsergés futott át rajta. Az ezt követő pillanatokban a fény visszahúzódott, és Lora kinyitotta szemeit. Tekintetében fáradtság, elszántság, és még valami, más tükröződött, amiről tudta, hogy csak neki szól – Féltés. Anélkül, hogy átgondolta volna mit tesz, lehajolt, és megcsókolta a lányt.

* * *

-          Jó ezt értem, de hogy kerül ő ide? – hallotta meg a mondatot Lora. Érezte, hogy vízszintesben van, s minden végtagjába hasogat a fájdalom. Nehéznek bizonyult kinyitni a szemét, ezért úgy döntött inkább lecsukva tartja őket. Úgy érezte szemhéjára mázsás súly nehezedik, éppen ezért meg sem próbálkozott felnyitni őket. Inkább csendben feküdt tovább, és hallgatta a halk beszélgetést.

-          Tudod, hogy jelen pillanatban mindenkire szükségünk van, még rá is. Ex-barátnő ide vagy oda, Roxy is őrző, szóval marad.

-          Jó, én ezt értem de…

-          Nincs de, Drake. Roxy marad, és kész! – csattant fel erélyesebben Wess. Lora meglepődött. Hiába volt még kába, meglepte őt, hogy Wess ilyen erélyesen szólalt meg ráadásul a tulajdon bátyjával szemben. Miközben tovább hallgatta a sutyorgássá vált beszélgetést megpróbálkozott kinyitni a szemét, ami meglepő módon azonnal sikerült. Kicsordult a könnye a hirtelen fénytől, ami a szobában gyúlt, és hunyorogni kezdett egészen addig, amíg szeme hozzászokott a látványtól.

Egyből tudta, hogy nem a kastélyban vannak, hiszen a látvány szöges ellentéte volt a kastélyban berendezett eleganciának, és giccsnek. A szoba, amiben rajta kívül csak a két lovag tartózkodott otthonos volt. A falakat sötétkék szín borította ehhez igazodott a fekete színű bútorzat. Ő maga egy hatalmas kovácsoltvas ágyon feküdt, amelynek fekete színén kék minták kacskaringóztak szerte szét. Az ágy végében egy bőrkanapé terpeszkedett, ezen helyet foglalva beszélgetett a testvérpáros.  Lora innen is látni vélte az ágy mellett kirakott fényképet, amin a testvérpáros mellett helyet kapott Bell, Cirius, valamit egy ismeretlen lány is.

Barna haja válláig ért, angyali kinézetet kölcsönözve arcának. Barna szemei csillogtak a harciasságtól, és az életkedvtől. Mosolyogva karolta át Draket, azt a fiút, akit a hercegnő mindennél jobban szeretett, s meglepődve tapasztalta a fiú mennyi gyengédséggel nézett a barna hajú lányra. A torka elszorult, a szíve megfacsarodott a látványra, hiszen a fiú rá sosem nézett így. És a képet látva a falóság fájdalmasan arcul csapta, hisz tudatosult benne, ő is csak egy a sok közül, akinek a fiú rabul ejtette a szívét. Nem számított a csók, amit a fiú kezdeményezett a szobájában, hiszen el volt bűvölve. Ám ennek ellenére sem tudta mi történt az erdőben, mikor a fiú újból megcsókolta. Talán megint elbűvölték? Vajon Drake megint azt hiszi, ő csinálta?

-          Lora! – a lány az ágy másik oldalára kapta a fejét. Drake az ágy mellett állt, rongyos ruhájára rászáradt a sár, és a vér. Arca fáradságot tükrözött, vette észre, miközben a fiú őt mustrálta tekintetével. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, és leült az ágy szélére. A hercegnő akaratán kívül arra gondolt mennyire védtelennek, esetlennek tűnt ilyen fáradtan a fiú.

-          Jól – felelte ő, s bátortalanul rámosolygott a fiúra. Körbenézett a szobán, hiszen eszébe jutott, hogy pár pillanattal ezelőtt még Wess is itt volt, de mostanra felszívódott. – Nem kellene lepihenned? Pocsékul nézel ki – csúszott ki a száján az igazság. A fiú hamiskás mosolyra húzta a száját, amit ő annyira szeretett.

-          Éppenséggel épp az ágyamban fekszel. Nem akartam, hogy megijedj, ha felkelsz és meglátsz magad mellett.

-          Ő ki? – kérdezte figyelemelterelésképp Lora, és a barna hajú lányra bökött a képen. Drake mosolya lehervadt.

-          Ő Roxy. A volt barátnőm.

Ha elolvastad a fejezetet, kérlek, írd meg a véleményed! :)

19.fejezet - Szétszakítva

Sziasztok!
Először is köszönöm az előző fejezethez írt két komit Eminek, és Chanel-nek, hálás vagyok csajok :)
Remélem sokan elolvassátok amit most írok, ugyan is ez fontos! Az egyik legmegszállottabb komi íróm, egyben barátnőm, új blogot nyitott. Ez még csak az első blogja, de már úgy ír, mintha évek óta ezt csinálná :)
Szóval arra szeretnék kilyukadni, hogy egy nagyon is tehetséges író - Idézetet is tettem ki az oldalra, ami ő írt -, számít arra, hogy sokan olvassák azt amit ír, és ebben szeretnék neki segíteni! Ééés nagyon hálás lennék ha benéznétek Emi oldalára: Katt ide!
Előre is köszönöm!


Visszakanyarodva a történethez ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám borús, amit nyilván a címből is észrevehettek! Ja és a nagy duma közepette elfelejtettem megemlíteni, hogy mennyire boldog vagyok a több, mint 1000 látagató, valamint a 16 (!!!) rendszeres olvasó miatt! Köszönöm nektek!
 Na, de nem is beszélek tovább, íme a fejezet.
Jó olvasást hozzá!
puszi, Clary





19.fejezet - Szétszakítva

 

Érezte, ahogy Drake egyik kezével a hajába túr, míg másik kezével közelebb húzza őt magához. Adrenalin folyt végig az erejében, miközben magába szívta a fiú fahéj és tengerillatát, mialatt hozzá bújva csókolóznak. Nem tudta mennyi idő telt el, mikor hallotta, ahogy lenyomódik a kilincs. A következő, amire figyelmes lett, az ajtóban álló gúnyos hang tulajdonosa volt.

-          Hoppá, hoppá – szólt negédesen, mire Drake úgy húzódott el, mintha tűz égette volna meg. Lora bátortalanul nézett a fiú szemeibe, amik értetlenséget tükröztek. A lány gyorsan a bejövő felé pillantott.

-          Mit csinálsz itt, Chyntia? – kérdezte halkan. Érezte, hogy Drake távolabb kerül tőle.

-          Őt kerestem – mutatott a lovag felé. – De ahogy látom, el van foglalva – gúnyolódott tovább.

-          Mit csináltál velem? – a hercegnő Drake felé fordult, aki rá meredt. Hülyén érezte magát.

-          Mi? – nyögte ki.

-          Mit csináltál velem? – ejtette ki a szavakat megfontoltan.

-          Semmit! – kiáltott fel a lány hitetlenkedve, mikor az egész értelmet nyert.  Ebben a pillanatban jelent meg Amabel és Wess az ajtóban.

-          Mi történt? – ráncolta a homlokát Wess.

-          Úgy tűnik a hercegnő varázslattal elérte, hogy Drake leteperje – kacagott fel Chyntia. Aurora felugrott az ágyról.

-          Nem csináltam semmit! – kiáltott fel ismét, és a dühös tekintetű Drake-hez fordult.

-          Te jöttél a szobámba. Te mondtál nekem dolgokat. Te csókoltál meg engem. Mi a franc van veled? – kelt ki magából, s érezte az előbuggyanó sós cseppeket az arcán.

-          Fogalmam sincs, miről beszélsz – dörrent rá a fiú. A szeme sarkából látta, ahogy Amabel felé igyekszik, s még mielőtt meggondolta volna magát, ismét elsuttogta:  Eripias. – mielőtt a fény elvitte volna, érezte, ahogy valaki megragadja a kezét.

                 *                      *                         *

-          Mond, te megőrültél? – fordult Wess komoran a bátyja felé.

-          Elég már! – csattant fel idegesen Cirius. – Az lett volna a feladatod, hogy megvédd, nem az, hogy elkergesd! – az utolsó mondatot a szőke lovagnak címezte. A Tanácsteremben ültek ők hárman: Drake, Cirius és Wess. A tanító elküldte Chyntia-t, hisz semmi kedve és ereje nem volt a bajkeverő lányra pazarolni az idejét. Harry még nem tudta, hogy keresztlánya ismét eltűnt. Őt magát is csak az nyugtatta meg, hogy tudta Amabel vele van, és vigyáz rá.

-          Hova lett a józan eszed, Drake? – kérdezte végül fáradtan. Elég nagy baj volt már önmagában az, hogy mi történt tanítványa és a hercegnő között, hát, még ami kiváltotta! Talán Fay-nek, egyetlen lányának igaza volt, és nem volt jó ötlet Drake-et felkérni a feladatra. De a szomorú igazság az volt, hogy már édes mindegy az egész, hisz a Hercegnő eltűnt.  – Nagyon jól tudod, hogy Aurora milyen. – vetette oda.

-          Mégis honnan tudnám? – morogta idegesen a fiú. Nem értette Cirius miért vele üvölt, mikor nem is csinált semmit.

-          Onnan, hogy ha a memóriám nem csal közülünk te töltötted vele a legtöbb idődet, és senki nem kényszerített rá. Szeretném rá felhívni a figyelmed, hogy ez a lány Anara egyik legnagyobb uralkodója lehet. Ő mindig mindenkivel tisztességesen bánik, és őszinte. Megtanulta, hogy ritka az olyan ember, akire támaszkodhat, és nehezen bízik az emberekben, hiszen nézd merre tart a világunk! Komolyan azt hiszed, hogy pont ő bűvölt el téged?

Drake dühösen pattant fel a helyéről, s a nevelőjét, és öccsét semmibe véve sétált ki a Teremből. Idegesített, hogy Cirius őt hibáztatja, idegesítette az öccse szemében látott sajnálat, de a legjobban az idegesítette, hogy lehet, hogy nem önszántából csókolta meg a lányt, de megtette. És még csak nem is bánta.

                            *                       *                       *

A szőkeség elégedett mosollyal az arcán nézte, ahogy körülötte minden darabokra hullik. Tudta, hogy hamarosan eljön majd az ő ideje, és akkor mindennek vége. Érvénytelenek lesznek a törvények, és ez ellen még a varázsvilág sem tehet majd semmit, hiszen ők pont az olyanok segítségére vannak szorulva, mint a magafajták. A lelkében lévő kis bűntudatot elnyomva sétált át a sötétben a pavilon mögé, hogy ott megint z ifjú tanácstaggal találkozzon.

Ryker ismét a karjánál fogva húzta magához, és nyomta neki a pavilon egyik gerendájának. Szenvedélyes csókban forrtak össze, miközben Chyntia a férfi fekete hajába temette a kezeit. Érezte a meleg tenyerét a hasán, és az oldalán, ahogy a felsője alá kúszik, s kapkodni kezdte a levegőt. Testével a férfihoz simult, akiből morgás szakadt fel, s még vadabbul csókolta a szőke lányt. A keze bebarangolta a kis szöszi testét, aki elégedett sóhajokat hallatott. Ettől persze csak még jobban begerjedt.

A lánynak sikerült ismét teljesen felhúznia őt, s ennek köszönhetően nem bírt a feladatára koncentrálni. Tudta, hogy nem itt, és nem most kellene azt tenniük, amit épp tesznek, hiszen könnyen lebukhatnak, de hát ő is férfiból volt, és nem bírt ellenállni a lány hideg szépségének, ami annyira felizgatta őt. Behúzta őt egy még sötétebb árnyékba, s kicsit sem óvatosan lerángatta róla a lány felsőjét. Mikor elszakadtak egymástól, a férfinek eszébe jutott valami, így hátrébb húzódott tőle.

-          Minden készen áll? – kérdezte megerőltetve magát.

-          Igen – búgta a lány, s ismét neki simult. Ez után a hír után Rykert Chyntia-n kívül semmi és senki nem érdekelte jelen pillanatban.

                  *                       *                     *

Aurora legalább fél órája ült szótlanul a parton, lábát a Lelkek tavának vízébe mártva. A sós cseppek már nem ömlöttek a szeméből, csak észrevétlenül száradtak meg az arcán. Semmi kedve, és ereje nem volt letörölni őket, csak hagyta, hogy csináljanak, amit akarnak. A tükörképét bámulta a víz tükrében. A szétzilált haját, a vörös, duzzadt szemeit, vagy épp elnyíló ajkait, ahol a levegőt vette, miután a sok sírástól bedugult az orra.

Szerencsétlenül érezte magát, nem is ok nélkül. Már másodszorra űzte el az otthonából ugyanaz a fiú, és ettől röhejesnek érezte magát. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de nem tudott megálljt parancsolni az érzéseinek. Nem értette mi az, ami miatt képes a fiú ennyire feldühíteni őt, és ettől csak még jobban megijedt. Belsejében hatalmas vihar tombolt, úgy érezte, két részre szakadt a lelke. Ijesztő volt, egyenesen félelmetes, ahogy magában, halkan suttogta el azt, amit valójában érzett: Szeretem.

-          És ezért senki nem hibáztat – szólalt meg mellőle megnyugtató hangján Belle. Lora csak akkor értette meg, hogy valószínűleg hangosan is kimondta azt, amire percekkel ezelőtt jött rá. Ijedten nézett bele a vörös hajú szépség szürke szemeibe.

-          Semmi értelme, ha ő nem szeret – suttogta csak úgy maga elé. Abban a percben kimondott szavai mázsás súlyként kezdtek nehezedni a vállára.

-          Ki mondta, hogy nem? – nézett rá bátorítóan Amabel. – Nézd, én úgy ismerem, ahogy te még nem láttad. Veled más. Máshogy viselkedik veled, mint bárki mással. Szerintem beszélned kéne vele. – a lány megnyugtatóan simogatta fel-le a hátát, ami borzasztóan jól esett neki.

-          Utál engem. Azt hiszi… - a Hercegnő elharapta a mondatot, mielőtt újabb könnyek csordultak volna végig az arcán.

-          Hé, Drake nem utál. Neki sincs kőből a szíve, főleg, ha rólad van szó – mosolygott még mindig rá.

-          Köszönöm, Belle! – nézett rá hálásan.

-          Csak menjünk vissza, jó? Kiráz ettől a helytől a hideg – hogy bizonyítsa mondanivalóját, körbenézett a sötét erdőn, ami körülölelte a hideg. Ahogy a szél erősen megcsapta az arcukat, mind a ketten megborzongtak.

Ha elolvastad a fejezetet, kérlek, írd meg a véleményed! :)

18.fejezet - Az első...

Sziasztok!
Köszönöm az előző bejegyzéshez a komikat, és nagyon örülök, a két új rendszeres olvasónak, akik komit is írtak nekem:)
Megvan rá az esély, hogy talán meg akartok majd ölni, de kérek tőletek egy szivességet: Ne tegyétek! :)
Jó olvasást a fejezethez, és várom a véleményeket!
puszi, Clary



18.fejezet - Az első...

 

Igyekezet felérni a szobájába, mielőtt a lovag utolérte volna. Dühös volt, jobban, mint eddig bármikor. Nem értette Drake miért vált ki olyan reakciókat belőle, mint az előbbi, és nem értette a fiút se, aki ennyire gyerekként kezelte. Zavarta a gondolat, hogy úgy néz rá, mint egy kislányra, akit meg kell védenie. Vonakodva bár, de beismerte magának, hogy azt akarta, hogy a fiú másképp nézzen rá. És, mintha csak a fiú igazát bizonyítaná be, duzzogva elvonult, hiszen annyira felidegesítette.

Nagy hanggal csapódott be azt ajtó mögötte, de ő maga mit sem törődött vele, vajon mit gondolnak most róla. A mai napon már másodjára lépett ki az erkélyajtón, hogy Anara utcáit figyelje. Megnyugtatta a látvány, a hely szépsége, a fák susogó hangja, ahogy a szél ritmusára hajlongnak balról-jobbra. Hallotta a paták dobogását, ahogy a lovas kocsik átgördülnek a macskaköveken, figyelte a távoli iskola udvarán játszó gyerekeket, miközben arra gondolt, bárcsak ő is egy lenne a sok fiatal boszorka közül, és ő is gondtalanul játszhatna a kisebbekkel az udvaron.

Mivel ő sosem járhatott iskolába, és magántanuló volt, nem szerzett barátokat. Legalábbis vele egyidőseket nem. Ott volt neki Fay, Cirius, Ilinor, George, és most már maga mellett tudhatta Belle és Wess barátságát. De tudta, hogy valami még hiányzik. Bár mellette voltak, a magány elemi erővel tört rá, hiszen úgy érezte senki nem érti meg őt igazán. Vágyott valamire, ami, mint a mágnes vonzza őt a tudata alatt, de bármennyire is próbálkozott, nem jött rá, hogy mi az.

Eszébe jutottak a levelek, amiket Helénéből hoztak el a szőke fiúval, és belegondolva a dolgokba rájött, mennyire irigyli az ismeretlen lányt, akinek nagy valószínűséggel Ryker írta a leveleket. Az irigységet bűntudat, és vele együtt a józan esze követte. Hiszen nem bírna a fájdalommal, ha tudná, hogy valaki, akit a világon a legjobban szeret, lelketlenné változik. Pusztán a gondolatba is beleborzongott.

Beszaladt a szobájába, hogy kivigye magával az erkélyre a Helénéből hozott, még el nem olvasott leveleket. Kényelmesen ráült az erkély vastag betonkorlátjára, s hátát a falnak támasztva olvasni kezdett.

Nem tudom, mit tehetnék, kedvesem!

Kétségbeesetten keresem a választ, hogy újra melletted lehessek, s bár minden erőmmel azon vagyok, hogy megszabadítsalak téged jelenlegi állapotodtól, félek, nincs megoldás. Úgy érzem magam, mintha valaki a testembe nyúlna, és a kezével kitépné a helyéről a szívemet, ami nélküled már úgy sem dobog.  Minden este lefekvés előtt Marionhoz imádkozom, és Draven megbocsátását kérem, remélve, hogy ők ketten visszahoznak téged az életembe. A percek múlnak, én pedig úgy érzem, minden perccel egyre távolabb kerülök tőled. A tudat, hogy lehet, elveszítelek, kiüríti a belsőmet, s vele együtt érzem, ahogy a szívem darabokra készül törni. Küzdök ellene, hiszen te vagy az egyetlen, akiért bármit megtennék. Várj rám, és szeress ugyanúgy ahogy eddig, ha nem jobban.

R.

-          Mi a baj? – kérdezte egy hang maga mellől. Lora észre sem vette eddig, hogy egész testében remeg, és kapkodva szedi a levegőt.

-          Én csak… semmi – fejezte be végül, és lemászott a korlátról. Ellépett a fiú mellett, hogy bemenjen a szobájába, de Drake elkapta a karját. Ahol a fiú hozzá ért, bizsergett a bőre.

-          Lora – szólt csendesen, szemeivel őt fürkészve.

-          Nm érdekes – rázta a fejét a lány – csak elolvastam az egyik levelet – mutatta fel a szabad kezében tartott, megviselt papírt.

-          Találtál benne valamit, ami segíthet? – némán megrázta a fejét.

-          Ez csak szerelmes levelek – szólalt meg végül. A lovag összehúzott szemekkel engedte el a karját. A lány erre egyszerre könnyebbült meg, és fogta el valamilyen hiányérzet.

-          Fay azt üzeni, később, ha van kedved, menj át. – váltott témát a fiú.

-          Miért tart gyűlést a Tanács?

-          Nem tudom – válaszolta a fiú, szemeivel Lorát fürkészve. – Miért érdekel? – válaszul a lány megvonta a vállát.

-          Mit csinálsz itt? – kérdezte a lány. Mikor látta a fiú értetlen arckifejezését hozzátette. – Úgy értem a szobámban. – látszott Drake-en, hogy habozik, mielőtt kibökné a választ.

-          Bocsánatot akartam kérni – szólt, ezzel teljesen meglepve a lányt. – Igazad volt.

-          Mármint miben? – a lány hallani, és tudni akarta, miért hord álarcot a fiú.

-          Mindenben. – felelte a másik, s látszott rajta, hogy kicsit feszélyezve érzi magát.

-          Gyere be – mondta Aurora mosolyogva, és besétált a szobába. Kényelmesen leült az ágyra, és megvárta, amíg a fiú is elhelyezkedik vele szemben. Pár percig némán nézték egymást, míg végül a lány megtörte a csendet.

-          Miért csinálod ezt? – kérdezte a lényegre térve.

-          A lovagok és az őrzők élete veszélyes – kezdte a fiú halkan, miközben kibámult az ablakon – ha mellettük nősz fel, megtanulod, hogy minden pillanat számít. Nem pazarolod az életed értelmetlen dolgokra. Mindig mindenki előrébb van nálad a saját életedben, és ez így van rendben. Rájössz, hogy nem köthetsz életre szóló barátságokat, nem lehetsz egy boldog család tagja, hisz bármelyik percben meghalhatsz.

-          Ez értelmetlen – rázta a fejét a lány. – rengeteg család van a lovagok között, és egy csomó házasság. Ha valaki szerelmes, nem helyezi előtérbe az ölést – ráncolta a homlokát.

-          Sok mindent nem tudsz – nézett rá keserű mosollyal az arcán. A lány ebben a pillanatban úgy érezte minden vágya, hogy a fiúnak jobb kedve legyen. Belenézett a fiú tengerkék szemeibe, és elöntötte az-az ismerős bizsergés. – A legtöbb ember sorsa már akkor eldől, mikor megszületik. A házasságok többsége inkább kényszerből jön létre, puszta szükségletből. Ritka az olyan család, ahol szeretik is egymást a szülők.

-          A te szüleid… - kezdte Lora, de Drake közbevágott.

-          Nem ismertem őket. – a fiú a lány szemeibe fúrta a sajátját.

-          Sajnálom – mondta, és komolyan is gondolta.

-          Ne tedd. Sok minden van, amit sajnálok, de ezt nem – a lány elmosolyodott a fiú szavaira, hisz tegnap, mikor részeg volt, ugyanezt mondta.

-          Mi az, amit nem tehetsz meg? – a kérdés véletlenül csúszott ki a száján, s a fiú tekintetét látva legszívesebben visszaszívta volna.

-          Vannak dolgok, amiket sosem szabad előrébb tennünk az életben, mint mások védelme. Én megtettem. – mondta végig a lány szemeibe nézve.

-          És mi az? – kérdezte kíváncsian a lány, és előrébb dőlt az ágyon, így csökkentve a kettejük közt lévő távolságot.

-          Hihetetlen, hogy azt nem veszed észre, ami kiszúrja a szemed – szólalt meg mosolyogva, közben kezével hátrasimította a lány egy fekete tincsét.

-          Mit nem veszek észre? – nyelt egyet a lány. Érezte a fiú kezét a hajában, sejtette mi következik, s a gyomrában ezernyi pillangó röppent fel, mikor megtörtént. Drake az ágyon előre hajolva megcsókolta őt.