18.fejezet - Az első...

Sziasztok!
Köszönöm az előző bejegyzéshez a komikat, és nagyon örülök, a két új rendszeres olvasónak, akik komit is írtak nekem:)
Megvan rá az esély, hogy talán meg akartok majd ölni, de kérek tőletek egy szivességet: Ne tegyétek! :)
Jó olvasást a fejezethez, és várom a véleményeket!
puszi, Clary



18.fejezet - Az első...

 

Igyekezet felérni a szobájába, mielőtt a lovag utolérte volna. Dühös volt, jobban, mint eddig bármikor. Nem értette Drake miért vált ki olyan reakciókat belőle, mint az előbbi, és nem értette a fiút se, aki ennyire gyerekként kezelte. Zavarta a gondolat, hogy úgy néz rá, mint egy kislányra, akit meg kell védenie. Vonakodva bár, de beismerte magának, hogy azt akarta, hogy a fiú másképp nézzen rá. És, mintha csak a fiú igazát bizonyítaná be, duzzogva elvonult, hiszen annyira felidegesítette.

Nagy hanggal csapódott be azt ajtó mögötte, de ő maga mit sem törődött vele, vajon mit gondolnak most róla. A mai napon már másodjára lépett ki az erkélyajtón, hogy Anara utcáit figyelje. Megnyugtatta a látvány, a hely szépsége, a fák susogó hangja, ahogy a szél ritmusára hajlongnak balról-jobbra. Hallotta a paták dobogását, ahogy a lovas kocsik átgördülnek a macskaköveken, figyelte a távoli iskola udvarán játszó gyerekeket, miközben arra gondolt, bárcsak ő is egy lenne a sok fiatal boszorka közül, és ő is gondtalanul játszhatna a kisebbekkel az udvaron.

Mivel ő sosem járhatott iskolába, és magántanuló volt, nem szerzett barátokat. Legalábbis vele egyidőseket nem. Ott volt neki Fay, Cirius, Ilinor, George, és most már maga mellett tudhatta Belle és Wess barátságát. De tudta, hogy valami még hiányzik. Bár mellette voltak, a magány elemi erővel tört rá, hiszen úgy érezte senki nem érti meg őt igazán. Vágyott valamire, ami, mint a mágnes vonzza őt a tudata alatt, de bármennyire is próbálkozott, nem jött rá, hogy mi az.

Eszébe jutottak a levelek, amiket Helénéből hoztak el a szőke fiúval, és belegondolva a dolgokba rájött, mennyire irigyli az ismeretlen lányt, akinek nagy valószínűséggel Ryker írta a leveleket. Az irigységet bűntudat, és vele együtt a józan esze követte. Hiszen nem bírna a fájdalommal, ha tudná, hogy valaki, akit a világon a legjobban szeret, lelketlenné változik. Pusztán a gondolatba is beleborzongott.

Beszaladt a szobájába, hogy kivigye magával az erkélyre a Helénéből hozott, még el nem olvasott leveleket. Kényelmesen ráült az erkély vastag betonkorlátjára, s hátát a falnak támasztva olvasni kezdett.

Nem tudom, mit tehetnék, kedvesem!

Kétségbeesetten keresem a választ, hogy újra melletted lehessek, s bár minden erőmmel azon vagyok, hogy megszabadítsalak téged jelenlegi állapotodtól, félek, nincs megoldás. Úgy érzem magam, mintha valaki a testembe nyúlna, és a kezével kitépné a helyéről a szívemet, ami nélküled már úgy sem dobog.  Minden este lefekvés előtt Marionhoz imádkozom, és Draven megbocsátását kérem, remélve, hogy ők ketten visszahoznak téged az életembe. A percek múlnak, én pedig úgy érzem, minden perccel egyre távolabb kerülök tőled. A tudat, hogy lehet, elveszítelek, kiüríti a belsőmet, s vele együtt érzem, ahogy a szívem darabokra készül törni. Küzdök ellene, hiszen te vagy az egyetlen, akiért bármit megtennék. Várj rám, és szeress ugyanúgy ahogy eddig, ha nem jobban.

R.

-          Mi a baj? – kérdezte egy hang maga mellől. Lora észre sem vette eddig, hogy egész testében remeg, és kapkodva szedi a levegőt.

-          Én csak… semmi – fejezte be végül, és lemászott a korlátról. Ellépett a fiú mellett, hogy bemenjen a szobájába, de Drake elkapta a karját. Ahol a fiú hozzá ért, bizsergett a bőre.

-          Lora – szólt csendesen, szemeivel őt fürkészve.

-          Nm érdekes – rázta a fejét a lány – csak elolvastam az egyik levelet – mutatta fel a szabad kezében tartott, megviselt papírt.

-          Találtál benne valamit, ami segíthet? – némán megrázta a fejét.

-          Ez csak szerelmes levelek – szólalt meg végül. A lovag összehúzott szemekkel engedte el a karját. A lány erre egyszerre könnyebbült meg, és fogta el valamilyen hiányérzet.

-          Fay azt üzeni, később, ha van kedved, menj át. – váltott témát a fiú.

-          Miért tart gyűlést a Tanács?

-          Nem tudom – válaszolta a fiú, szemeivel Lorát fürkészve. – Miért érdekel? – válaszul a lány megvonta a vállát.

-          Mit csinálsz itt? – kérdezte a lány. Mikor látta a fiú értetlen arckifejezését hozzátette. – Úgy értem a szobámban. – látszott Drake-en, hogy habozik, mielőtt kibökné a választ.

-          Bocsánatot akartam kérni – szólt, ezzel teljesen meglepve a lányt. – Igazad volt.

-          Mármint miben? – a lány hallani, és tudni akarta, miért hord álarcot a fiú.

-          Mindenben. – felelte a másik, s látszott rajta, hogy kicsit feszélyezve érzi magát.

-          Gyere be – mondta Aurora mosolyogva, és besétált a szobába. Kényelmesen leült az ágyra, és megvárta, amíg a fiú is elhelyezkedik vele szemben. Pár percig némán nézték egymást, míg végül a lány megtörte a csendet.

-          Miért csinálod ezt? – kérdezte a lényegre térve.

-          A lovagok és az őrzők élete veszélyes – kezdte a fiú halkan, miközben kibámult az ablakon – ha mellettük nősz fel, megtanulod, hogy minden pillanat számít. Nem pazarolod az életed értelmetlen dolgokra. Mindig mindenki előrébb van nálad a saját életedben, és ez így van rendben. Rájössz, hogy nem köthetsz életre szóló barátságokat, nem lehetsz egy boldog család tagja, hisz bármelyik percben meghalhatsz.

-          Ez értelmetlen – rázta a fejét a lány. – rengeteg család van a lovagok között, és egy csomó házasság. Ha valaki szerelmes, nem helyezi előtérbe az ölést – ráncolta a homlokát.

-          Sok mindent nem tudsz – nézett rá keserű mosollyal az arcán. A lány ebben a pillanatban úgy érezte minden vágya, hogy a fiúnak jobb kedve legyen. Belenézett a fiú tengerkék szemeibe, és elöntötte az-az ismerős bizsergés. – A legtöbb ember sorsa már akkor eldől, mikor megszületik. A házasságok többsége inkább kényszerből jön létre, puszta szükségletből. Ritka az olyan család, ahol szeretik is egymást a szülők.

-          A te szüleid… - kezdte Lora, de Drake közbevágott.

-          Nem ismertem őket. – a fiú a lány szemeibe fúrta a sajátját.

-          Sajnálom – mondta, és komolyan is gondolta.

-          Ne tedd. Sok minden van, amit sajnálok, de ezt nem – a lány elmosolyodott a fiú szavaira, hisz tegnap, mikor részeg volt, ugyanezt mondta.

-          Mi az, amit nem tehetsz meg? – a kérdés véletlenül csúszott ki a száján, s a fiú tekintetét látva legszívesebben visszaszívta volna.

-          Vannak dolgok, amiket sosem szabad előrébb tennünk az életben, mint mások védelme. Én megtettem. – mondta végig a lány szemeibe nézve.

-          És mi az? – kérdezte kíváncsian a lány, és előrébb dőlt az ágyon, így csökkentve a kettejük közt lévő távolságot.

-          Hihetetlen, hogy azt nem veszed észre, ami kiszúrja a szemed – szólalt meg mosolyogva, közben kezével hátrasimította a lány egy fekete tincsét.

-          Mit nem veszek észre? – nyelt egyet a lány. Érezte a fiú kezét a hajában, sejtette mi következik, s a gyomrában ezernyi pillangó röppent fel, mikor megtörtént. Drake az ágyon előre hajolva megcsókolta őt.