9.Fejezet - Titkok és Igazságok

Sziasztok!

Először is köszönöm a komikat az előző fejezethez :)

Ezzel a fejezettel egybekötve Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek! :)

A fejezethez jó olvasást!

puszi: Klarii

9. Fejezet - Titkok és Igazságok

Drake meredten bámulta Lorát, mintha még soha életében nem látta volna a lányt. Ez valamilyen szinten igaz is volt. Sosem látta őt, ahogy a nap megcsillan éjfekete haján, s mintha varázslat lenne, néhol kék és vörös tincsek bukkantak ki éjfekete hajában. Furcsa volt nappal látnia a lányt, ilyen ruhában. Hozzászokott már, hogy a lány mindig annyira titokzatos. Lora rámosolygott Drake-re, és leült a padra.

-          Hello idegen! – mondta mosolyogva.

-          Mit csinálsz te itt? – kérdezte a fiú. Kereste már itt Lorát, kérdezősködött is, de soha senki nem tudta kit keres. Ez érdekes volt a fiú számára. Az egész lány egy rejtély volt.

-          Ülök, amint látod – felelte kacagva a lány, ami betöltötte az egész teret. – Nem ülsz le? – mutatott a padra, ahol ült. Drake lazaságot színlelve leült a lány mellé.

-          Mit csinálsz te Anara-ban? – kérdezte némi hallgatás után a lánytól.

-          Itt lakom – mutatott rá a kész tényre. – Na és te mit csinálsz itt?

-          Csak úgy lebzselek – vont vállat Drake. Igazából őt kereste, de jobban szerette volna, ha ezt ő nem tudja meg.

-          Wess jól van?

-          Igen minden rendben. Elmondtuk a tanítónknak mi történt. Lehet rossz ötlet volt, kicsit pipa lett.– a lány vidáman felkacagott.

-          Na, igen, képzelem. – egy virágárus haladt el előttük, mire Lora felpattant.

-          Derek várj! – szólt hangosan Lora, hogy a középkorú férfi meghallja. Derek megfordult, s Lora-ra mosolygott.

-          Szia, Hercegnő! Mit szeretnél? – kérdezte, s ügyetlenül megölelte a lányt.

-          Van orchideád? – kérdezte Lora kedvesen.

-          Neked van hercegnőm. Mennyit szeretnél?

-          Egy szál elég lesz – megvárta, míg a férfi átnyújtja neki a virágot. – Köszönöm. – azzal a férfi markába szórta a pénzt.

-          Szép napot – mondta búcsúzóul a virágárusnak, s visszaült Drake mellé, és a fiú felé nyújtotta a virágot.

-          Megtennéd, hogy odaadod Wess-nek? Amiért leütöttem – a lány elfojtott egy mosolyt.

-          Persze – Drake elvette a lánytól a virágot, s az ölébe ejtette. A lány csúnyán nézett rá. – Vigyázok rá – szólt nevetve Drake. A lány furán nézett rá.

-          Mi az?

-          Semmi – mondta mosolyogva Lora. – Nem kéne neked iskolában lenned?

-          És neked?

-          Magántanuló vagyok.

-          Én pedig délután tanulok – mondta a fiú vigyorogva. – De bánt, hogy le akarsz rázni. – a lány a szemét forgatta.

-          Sajnálom, ha úgy hangzott uram, eszem ágában sincs lerázni szerény személyét – a mondat végére kitört belőle a nevetés.

-          – Nem kísérsz el a lovardába?

-          Szeretném, de nem megy. – rázta a fejét a lány. – Házi őrizetben vagyok a tegnapi akcióm miatt. Drake elkomolyodott.

-          Azóta hallottál…? – Drake a lány halántékára mutatott, s a lány halkan sóhajtva megrázta a fejét.

-          – Még csak egy suttogást sem. Nem tudom, mit kéne tennem.

-          Élni az életed, és nem bajba sodorni magad – mondta komolyan a fiú.

-          Mintha a bácsikámat hallanám – emelte a tekintetét a lány az ég felé.

-          Tudod, kezdem azt hinni, hogy szándékosan csinálod. Ha ennyire látni akarsz, csak kérned kell, nem muszáj bajba sodorni magad – mondta vigyorogva Drake.

-          Hát ennyire nyilvánvaló, hogy beléd zúgtam? – kérdezte gúnyosan a lány. – Sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem sírom tele a párnám éjszakánként, csak mert nem vagy az enyém.

-          Ezt szomorúan hallom – válaszolta Drake.

-          Na, igen, képzelem – mondta mosolyogva a lány, s a templomtorony felé nézett. – Már ennyi az idő? Sajnálom, de mennem kell – mondta, s feltápászkodott a padról. A fiú követte a példáját.

-          Megszakad a szívem, hogy itt hagysz – nézett rá szomorúan Drake. Lora felnevetett.

-          Jézusom, a lányok elolvadnak ettől a nézéstől? – rázta a fejét a lány. – Szörnyű! – Drake odahajolt Lora-hoz, s a fülébe suttogott.

-          Igazából arra hajtok, hogy te zúgj belém. Kezdetnek az is megteszi, hogy ma éjszaka velem álmodsz majd – mondta halkan, s elhúzódott a lánytól. A kezébe vette a lány egyik kékes hajtincsét, s játékosan meghúzta hullámos hangját. – Még találkozunk Lora – mosolygott csibészesen a lányra, majd otthagyta őt az összes kérdésével együtt.

Lora mosolyogva sétált vissza a palotához, ahol Ilinor az ajtóban érdeklődve figyelte az előbbi kis jelenetet. A nő aranyosnak találta a két fiatalt, ez az arcára volt írva, de csendben maradt, és nem kérdezett semmit. A délelőtt Ilinor számára azzal telt, hogy a hercegnő minden lépését figyelje, hogy megakadályozza, ha újabb butaságra készül. Ilinor szerette a kastélyban betöltött szerepét, hisz nélküle a háztartás már évtizedek óta nem működne. S talán már nem volt ereje, a lelke mélyén tudta, hogy ő mindig is boszorka marad.

A nő két és fél évtizede rejtegette sötét titkát, s bár csak igaznak hitt szerelme védelmében ismerte el bűnösségét, nagyobb árat fizetett, mint gondolta volna. Az idősödő asszony a kertben sétált, ami virágok százaival tette széppé a kastélyt, s beült a kerti pavilonban, melynek fehér gerendái biztonságot nyújtóan terültek el a virágok közt. A pavilon közepén egy fekete versenyzongora állt, ahol épp Aurora zongorázott egy csodás dallamot. 

Ilinor imádta hallani, ahogy a lány kezei közt életre kelnek a lágy dallamok, s öröm száguldott végig a testén, ami egy hatalmas mosolyt csalt ki az asszonyból. Leült a lány mellé, aki belefeledkezett a zenébe, s lehunyt szemmel hallgatta tovább a hangok játékát. Egy idő után Ilinor felismerte, hogy a zene a vége felé közeleg, s mikor Aurora leütötte az utolsó hangot a nő szeme felpattant, és büszkeséggel dagadó mosollyal nézett a hercegnőre.

-          Ez csodálatos volt kincsem! – szólt lágy hangon, s végigsimított annak ébenfekete haján.

-          Köszönöm – felelte zavart mosollyal az arcán. Így üldögéltek csendben pár percig, mikor az asszony látta Aurora szemében a vívódást. Sóhajtva nézett a lányra.

-          Mit szeretnél Lora? – nézett sejtelmesen.

-          Én csak… nem tudom, hogy kérdezzem meg… - válaszolta vonakodva. Ilinor idegesen szusszantott egyet, s elnézően a lányra nézett.

-          Úgy látom, eljött az ideje, hogy elmeséljem miért nincs erőm.

Drake miután kilovagolta magát, visszament a lovagok szállására. Semmi kedve nem volt beszélnie a többiekkel, de azért mosolyt erőltetve az arcára a szobába lépett. Minden szempár rá szegeződött, s érdeklődve mustrálták a belépő fiú arcát. Drake tudta, hogy róla beszélnek, és arról, hogy mi van vele. Napok óta azzal nyaggatták, hogy megváltozott, és még maguk sem tudták, ez jó-e vagy éppen rossz.

-          Szia, szépfiú! – az idegesítően magas hang lassan kúszott be Drake tudatába, s kedve lett volna kimenekülni a szobából. A helyiség túlsó végében Chyntia ült keresztbetett lábakkal csábosan mosolyogva. Drake néha elgondolkodott rajta, miért szűrték össze a levet alkalomadtán.

-          Szia, Chynti! Mi járatban? – kérdezte a fiú, és levágódott egy közeli fehér bőrfotelbe.

-          Gondoltam beköszönök – vont vállat a lány. Méz szőke hajának végét babrálta, miközben barna szemeivel Drake-re pillantott. – Talán zavarlak?

-          Cseppet sem! – vigyorgott rá pimaszul a fiú, ahogy régi énje visszatért. Amabel, Robert és Wess összezavarodva néztek barátjukra. – Hiányoztál!  - mondta a fiú, s felállva kifelé indult. Tudta, hogy a lány hamarosan követni fogja a saját szobájába.

Aurora érdeklődve figyelte Ilinor váltakozó színű arcát, ahogy a pavilon keskeny lépcsőjén ültek. Az idős asszony fehér ruhájának szegélyét bámulta, mialatt azon gondolkodott, hogyan kezdje el mesélni élete legsötétebb korszakát. Úgy döntött a lány elég nagy már ahhoz, hogy ne ködösítsen előtte.

-          Mielőtt belekezdek… szeretnélek megkérni, hogy várd meg, amíg elmesélem a történetem. Ne szólj bele, és ne ítélj el, amíg nem tudod az igazságot. Rendben? – Aurora válaszképp bólintott, majd belekezdett a történetbe. – Tudod fiatalkoromban ugyanolyan meggondolatlan és akaratos voltam, mint te. Elvakított a mágia és a szerelem. Akkoriban folyton az igaz szerelmem eljöveteléről ábrándoztam pont, mikor felbukkant az életemben Phillip. Már – már fájt ránéznem annyira jóképű volt. Szőke haja és smaragdzöld szemei annyira vonzották a tekintetet, hogy ő volt a társaság fénypontja. Persze örültem, hogy mindenki rám féltékeny, hiszen engem választott a párjának. Sok őrültséget csináltam életemben, de azt hiszem akkor voltam a legbefolyásolhatóbb, mikor ő kért tőlem valamit.  Egyszer azt mondta, tudja, mitől válunk halhatatlanná úgy, hogy közben boszorkányok maradjunk. Phillip bebeszélte nekem, hogy ha elraboljuk a király és a királyné kislányát, és a vérét áldozzuk a Szentek oltárán. Így hát egyik éjjel beszöktünk a kastélyba, és elvittünk téged – nézett először sajnálkozva a lányra Ilinor, majd ismét a kezét tüntette ki figyelmével. – Az erdőbe szöktünk. Éjjel nappal mentünk, féltünk, hogy elkapnak minket. Én vigyáztam rád, állandóan a karomban tartottalak. Az út nagyon hosszú volt, s két hónap alatt iszonyatosan ragaszkodni kezdtem hozzád. Mikor odaértünk már vártak ránk. Phillip mindent rám fogott. Azt mondta elbűvöltem a varázserőmmel, és őt használtam fel arra, hogy elraboljalak téged. Nem tagadtam le semmit. Csak álltam a Szentek templomában és dermedve hallgattam végig Phillip hazugságait. Annyira magamba zuhantam, hogy mindent elismertem. Később, mikor próbáltam elmagyarázni mi történt igazából, már nem hittek nekem. Kivéve egy kislányt. Amíg én a Kárhozottak tornyában raboskodtam, te minden éjjel értem sírtál. Választanom kellett. Vagy elveszik az erőm, és visszajöhetek hozzád, vagy megtartom az erőm, és elmegyek Anara-ból.

Ilinor mondandója végére Lora teljesen döbbenten ült a lépcsőn. A gondolatok cikáztak a fejében, s bár tudta, hogy haragudnia kéne nevelőjére, mégis a bűntudata hatalmasabb volt. Kellet pár perc, míg a kirakós darabkái végleg a helyükre kerültek, és ez a néhány perc Ilinor szemében óráknak tűntek. A lány hirtelen csúszott hozzá közelebb, és magához húzta az idősödő nőt, akinek eleredtek a könnyei.

-          Annyira sajnálom kincsem! – mondta az asszony kibújva imádott hercegnője öleléséből. – Megértem, ha azt szeretnéd, hogy elhagyjam a kastélyt, és csak egy szavadba kerül.

-          Ne legyél buta! – törölte le aggodalmas arccal a könnyeket. – Ami volt elmúlt. Ez ellen nem tehetünk semmit. És te mindig itt voltál nekem. Nem tudnék úgy elaludni, hogy tudom, miattam adtad fel a mágiát, és mégis haragszom rád. Túl nagy áldozatot hoztál értem Ilinor. – a nő megrázta a fejét, és rosszallóan nézett Lora-ra.

-          Te többet jelentesz nekem bárki másnál kicsikém! – mondta szomorúan a nő. Lora ismét átölelte Ilinor-t, miközben a nő fülébe suttogott.

-          Nagyon szeretlek!

8.fejezet – "Tudom, hogy nem értesz engem, de becsüllek, mert elfogadsz."

Sziasztok!

Mivel vasárnap van, újabb fejezettel jelentkezem:)

Köszönöm a komikat az előző fejezethez.

Remélem ehhez is kapok néhányat:)

Jó olvasást!

puszii, K

        8.fejezet – "Tudom, hogy nem értesz engem, de becsüllek, mert elfogadsz."

 

Vannak olyanok, akik hallgatnak másokra. Nem próbálják ki, melyik döntés mivel jár, nem élik meggondolatlanul az életüket, és nem tanúsítanak különösebb lelkesedést a kalandok iránt. És vannak, akik fejjel mennek a falnak, nem törődve a következményekkel, amik néha nem olyan vészesek, de van, hogy túlságosan nagy a felelősség ahhoz, hogy kibújjunk alóla.

Lora csendben tűrte, ahogy Harry kiabál vele, miközben azt ecseteli, mennyire felelőtlen is a lány. Tudatában volt annak, hogy Harry szavai igazak, ha az ő nézőpontjából nézi a cselekedeteit, de a lány azt is tudta, hogy neki is igaza van.  Megértette, hogy nagybátyja csak őt próbálja megvédeni, de Harry-nek ideje lett volna belátnia, hogy ő sem gyerek már.

Ilinor az ajtóban állt, hol lehajtott fejjel, hol a lány arcát szemlélve. Aurora idegesen kulcsolta össze a kezét, ami nem kerülte el az idősödő asszony figyelmét. Tudta, egykori dadája miért van itt. Aurora nem sok emberre hallgatott maga körül, de tény, hogy Ilinor beletartozott ezen emberek kis csoportjába. Lora sejtette, hogy valószínűleg azért van itt, hogy ne törjön ki a veszekedés. Figyelte Ilinor őszülő haját, ráncosodó arcát, s megint elcsodálkozott, a nő mennyire alacsony.

Aurora emlékezett rá, hogy Ilinor egyszer elmesélte neki, miért vesztette el a varázserejét. Ez a büntetés a varázsló társadalom egyik legsúlyosabb büntetése, hiszen egy boszorkány legfőbb ereje a varázserő. A fiatal hercegnő elképzelni sem tudta az életét mágia nélkül. Ez olyan lett volna, mintha megfosztották volna a legdrágább kincsétől.

A lány tekintete nagybátyja dühödt tekintetére tévedt. Nézte az arcát, ahogy vörösödik a méregtől, s követte hangját, míg szavai értelmet nem nyertek. A mondatok, amíg eddig összefolytak a lány elméjében most mondatokká álltak össze, s Aurora utolérve bácsikája szavait fogta fel annak mondanivalóját.

-          Nem osonhatsz ki az éjszaka kellős közepén, hogy harcost játssz! Nem szórakozhatsz az életeddel! Mikor fogod már fel, hogy a döntésed kihat egy egész országra?! – Harry idegesen meredt unokahúgára, s várta annak válaszát.

-          Nem az a célom, hogy mindenkinek fejfájást okozzak – szólalt meg nyugodtan a lány.

-          Az a célod vagy nem, elérted a hatást!

-          Figyelj, sajnálom jó? Nem állt szándékomban mindenki agyára menni! De meg kell hallgatnod. Láttam valamit, amihez foghatót még soha – győzködte a lány.

-          Mit, egy egyszarvút? Ne szórakozz velem hölgyem, mert nem vagyok vicces hangulatban!

-          Figyelnél arra, amit mondok? Láttam valakit a tónál! Valamit mormolt talán varázsigét nem tudom, nem értettem, de valamit megidézett. Mikor abbahagyta fehér fénycsóva tört fel a tóból, és kezek nyúltak ki, arcokat láttam, és sikolyokat hallottam! – üvöltötte kikelve magából Aurora. Harry elhallgatott.

Némán meredt unokahúgára miközben végiggondolta a hallottakat. Beszélnie kellett a Tanáccsal, mielőtt valaki megelőzhette volna. A fogaskerekek csak úgy forogtak a fejében, mialatt gondolkodott.

-          Ilinor kérem, kísérje el a hercegnőt a szobájába – szólalt meg végül, s elindult az ajtó felé. – Ajánlom, hogy amíg vissza nem térek, ne csinálj semmi hülyeséget! – szólt vissza Harry, s nagy erővel becsapta maga mögött a terem ajtaját.

Aurora egykori nevelőjére pillantott, akinek a szeme hosszasan elidőzött az arcán. Megnyugtatta, hogy Ilinor vele van. De közben azért imádkozott, bárcsak Fay itt lenne.

-          Meg kell őt értenie kisasszony – mondta halkan Ilinor. A hercegnő szúrós szemmel nézett rá, mire az asszony elmosolyodott. – Csak jót akar neked Aurora. Félt téged.

-          De nem kell! – mondta makacsul a lány, s elsietett a nő mellett. A lépcső felé igyekezett, de hallotta a háta mögül a léptek zaját.

-          Kérlek Lora! – szólt lágyan a háta mögül Ilinor. – Tudod jól, hogy a király csak védeni akar. Te is tisztában vagy vele, hogy Harry csak aggódik érted.

-          Tudom - mondta csendesen a lány a miközben a sötét folyosón haladt. 

A szobája ajtajához érve megállt, s felnézett az édesanyját ábrázoló hatalmas festményre. Bárcsak ismerhettem volna – gondolta keserűen a lány, a portrét nézve. Marienne haja ugyanolyan sötét volt, mint a lányáé, barna szemében nevetés bujkált. Lora mosolyát tőle örökölte, s éppolyan könnyen el tudta bűvölni az embereket, mint édesanyja.

A lány tekintetét elszakította a festménytől, s belépett a szobájába. Az ajtót nyitva hagyta, hisz tudta, Ilinor mögötte van. A lány végignézett hatalmas, kovácsoltvas ágyán, a mellette lévő éjjeliszekrényen, ahol egy képkeretben a szülei közös képe volt téve.  A tekintete a hatalmas erkélyajtóra tévedt, a hatalmas függöny mögött, majd elindult felé. Kitárta az erkélyajtót, ahol megcsapta a friss levegő, és a mágia illata. A rózsaformájú korlátnak támaszkodott s lenézett a városra.

Anara utcái telve voltak kereskedőkkel, a szökőkútban ugrándozó gyerekekkel, s mágiát tanuló diákokkal, akik a mezőkön gyakoroltak. Lora figyelte a napfényben úszó tavat, a macskaköves utakon haladó lovas kocsikat, s hallgatta a madarak lágy csiripelését. A hercegnő kiszúrta azt az öreg hölgyet, aki a téren lévő egyik padon ült, s unokáit figyelte, akik nevetve fröcskölték egymásra a vizet.

-          Mindjárt jövök – hallotta meg a saját hangát, s mielőtt Ilinor heves tiltakozásba kezdhetett volna, kiszaladt a szobájából.

Végigszaladt a hosszú folyosón, ahol összetalálkozott néhány cselédlánnyal. Mosolyogva köszönt nekik, s a fiatal lányok viszonozva kedvességüket integetve köszöntek vissza.  Lora leszaladt a hosszú lépcsőn, ahol egy seprű sepregetett, gazdája az előtérből irányította. A látványra felkacagott, ahogy George az inas összeráncolt szemöldökkel próbálta kordában tartani a seprűt. A hercegnő kacaja betöltötte a kastély falait, amitől, mintha a robosztus épület barátságosabbnak tűnt volna.

Lora a hatalmas ajtó előtt megtorpant, s a kerek tölgyfaasztalon lévő kristályvázából kihúzott három szál vörös, és három szál fehér rózsát, majd kitárta a hatalmas ajtót. Végigsietett a legalább száz fokosnak tűnő lépcsőn, egyenesen a tér közepe felé tartva.  Pár árus, és fiatal lány meghajolt előtte, s illedelmesen köszöntötte őket, mire Lora vidáman köszönt vissza.

Megállt a hatalmas, angyalt ábrázoló szökőkút előtt, és figyelte a három rosszcsont kisgyereket, akik egymást locsolták vízzel. Mikor a szőke hajú kislány meglátta a hercegnőt, visítva közeledett felé a vízben, s mikor elérte a nyakába ugrott. A kicsi vizes testét Loráéhoz nyomta, majd mikor észbe kapott elengedte a lányt, és bűnbánóan nézett rá. Lora egyszerű, szürkéskék ruhája tiszta víz lett. Mikor a lány meglátta a kicsi szomorú arcát, lágyan felnevetett.

-          Szia, csöppség! – borzolta össze a kislány vizes szőke haját – Rég láttalak, hiányoztál.

-          Te is nekem Aurora – mondta félénken a kislány, s csurom vizesen kilépett a szökőkútból.  Lora odaadott neki egy szál fehér, és egy szál vörös rózsát.

-          Megint rosszalkodtok? – bökött a fejével az ikrek felé. A két fiú egy évvel volt idősebb a húgúknál, Sally-nél. David és Daniel, mintha hallaná a beszélgetést, a lányok felé pillantottak, majd versenyt futva szaladtak a hercegnő felé. Mikor megálltak a víz kicsapott a szökőkútból, még jobban lelocsolva a két lányt. Lora ismét felkacagott.

-          Köszi, fiúk, úgyis melegem volt – mondta vidáman a lány, s lehajolt, hogy arcon csókolja a két kis ördögöt.

-          Semmiség – vont vállat David, s próbált szívtipró mosolyt felölteni magára.

-          Nagyon nagylelkű vagy – morogta Daniel, mire testvére vállon ütötte.

 Mielőtt kirobbanhatott volna a testvéri háború, aminek Lora nem akart részese lenni a két fiú kezébe nyomta a két- két rózsát, majd a nagyanyjuk felé közeledett a téren.

Az idős asszony felpillantott az előtte megálló lányra, s ráncos kezével megpaskolta maga mellett a padot.

-          Jó látnom téged lányom – mondta rekedten Althea.  Aurora melegen rámosolygott az idős asszonyra. Althea-tól sokan féltek, hisz ő volt az egyik legerősebb boszorkány a városban, s ha a szerettei veszélyben forogtak, az idős nő egy pillanat alatt anyatigrissé változott, s foggal, körömmel harcolt.

-          Magát is asszonyom! – szólalt meg tiszteletteljesen a hercegnő. Az öreg néni barátságosan rámosolygott.

-          Azt hittem, ezt már megbeszéltük Aurora. – dorgálta meg kedvesen.

-          Bocsánat. Rég láttam itt – mondta elgondolkodva a lány.

-          A mágia sosem alszik gyermekem – simított végig a hercegnő kezén, ami az ölében pihent.

-          Látott valamit? – ritka volt, ha egy boszorkánynak kiemelkedő képessége volt, s Althea ereje az egyik legfurcsább, és legfélelmetesebb volt egyben. A nő látta a jövőt.

-          Csurom víz vagy – tért ki a válasz elől. – Ugye nem az én szeleburdi unokáim okozták?

-          A nap hamar megszárítja a ruhám.  – felelte a lány. - Mit látott? – halkította le a lány a hangját.

-          Tudod, hogy nem beszélhetek a jövőről, pedig bár megtehetném – válaszolta keserűen a hölgy. Tudta, mi ennek az erőnek a hátránya. Ha Althea akárcsak egy kicsit is elárult a jövőből, éles fájdalom kúszott végig a testén, hisz ha elmondaná, a jövő talán felborulna.

-          Sajnálom – mondta Aurora, s végigsimított az öregasszony ősz haján. – Jól van?

-          A lehető legjobban lányom – mosolygott életerősen az asszony. – Az unokáim nem hagyják, hogy meghaljak. – Lora egy pillanatra látta az idős nő szemében a fájdalmat, amit fia, és annak feleségének halála ébresztett benne, de mire egyet pislogott a nő szeme vidámságot tükrözött.

Althea felállt, a padról, a hercegnő pedig ugyanígy tett. Látta, ahogy David, Daniel és Sally feléjük tartanak. A három kisgyerek boldogan futott oda nagymamájukhoz. Lora tudta, hogy most menniük kell, hisz a gyerekekre vár a tanulás. Althea odahajolt, s búcsúzásképp megpuszilta a hercegnő arcát, majd a fülébe suttogott.

-          Néha a rossz a jó. Ezt sose felejtsd el! – mondta, s átnézett a válla felett. Lora követte az idős asszony tekintetét, s meglátta Drake-et, ahogy a téren átvágva feléjük közelít.

-          Szia, Lora! – mondta a három kisgyerek nevetve, s egyszerre ölelték meg a hercegnőt, még jobban összevizezve őt. A lány felkacagott.

-          Vigyázzatok a nagymamátokra! – felelte a lány, s nézte, ahogy a három csöppség a nagyanyjukkal együtt eltűnik az emberek forgatagában. Mikor megfordult, Drake-el találta szembe magát.

Új blog

Sziasztok!

Most nem a frissel jelentkezem azt szokásomhoz híven holnap hozok! :)

Niytottam egy blogot, amit már egyszer elkezdem de idő is ihlethiány miatt abbahagytam.

Akkor a történetet még Luz de la Luna címmel írtam, most viszont a Waiting for Forever címet viseli:)

Az ismertető megtalálható a blogban, Prológus pedig még ma lesz!

Kérlek szépen titeket nézzetek be!

Puszi: K

Waiting for Forever

7. fejezet - Furcsaságok

Sziasztok!

Itt az új fejezet, remélem tetszeni fog nektek!

Nem lett valami hosszú, de a következőt megpróbálom kicsit hosszabban megírni!

Kicsit felpörgettem az eseményeket, de ez még csak az alap, a következő fejezetben több minden lesz!

Az előző fejezethez köszönöm a komikat Chanel, Emi, Myra!

Nem szaporítom tovább a szót!

Remélem írtok nekem néhány komit :)

Jó olvasást!

puszii, K  

7. fejezet - Furcsaságok

         

Aurora saját magát csapta be azzal, mikor azt mondta várják meg, amíg a titokzatos áruló jön majd el hozzájuk. A lány már a tanácskozás végén tudta, hogy ő lesz az, aki megszegi saját felvetését. Harry a tanácskozás végén a többi taggal együtt elhagyta a termet, de nagybátyja az ajtóban visszafordulva rámosolygott unokahúgára, szemében büszkeség, és szeretet csillogott.

Milyen ideges lesz, ha meglátja, hogy eltűntem – gondolta Lora, miközben megpróbált a lehető legcsendesebben leereszkedni a kastély falának oldalán, ami hajmeresztő mutatványnak ígérkezett. A lánynak fürgének kellett lennie, hacsak nem akarta palacsintaként befejeznie az életét, épp ezért úgy szorította a kötelet, mintha az élete múlna rajta – és nem is tévedett sokat.

Mikor a lány kecsesen talpra érkezett a kötelet otthagyva az istállók felé indult.

Villám, mintha teljesítené gazdája kérését, a lehető legcsendesebben követte Lorát a karám ajtajához, majd mikor kellő távolságra értek a kastélytól, a lány felpattant a hátára.

Végigszáguldottak a kastélyhoz vezető hosszú hídon, majd a macskaköves utcákon, amik éjjel kihaltnak tűntek a nappali forgalomhoz képest.

Aurora végigpásztázta szemével a környéket, valami furcsa, szokatlan dolog után kutatva, de nem látott semmi különöset, ami felhívta volna a lány figyelmét.  Tovább száguldott Anara utcáin, egészen addig, amíg a távolból meg nem látta a fodrozódó víztükröt, ami elnyúlt a lombos fák közt a tisztáson. Lora mintha mozgást látott volna, leszállt Villámról, és gyalog indult tovább a fák árnyékában. Egyre közelebb osont a tóhoz, ahol egy csuklyás alakot pillantott meg, ahogy a víz pereme fölé hajolva magában mormol valamit.

A lány kilesett az egyik hatalmas fa törzse mögül, ami úgy bújtatta el, mintha körülölelte volna. A lány összeráncolt homlokkal meredt a csuklyás emberre, s próbálta meghallani mit mormol az idegen magában, de csak suttogást hallott, semmi mást. Egy kis ideig így álltak – a férfi a vízparton görnyedve, a lány őt figyelve. Amire Aurora sem számított az-az volt, hogy mikor a férfi hátrébb lépett a vízparttól, a tó vízéből éles fény tört fel, ami jóformán elvakította a lányt. A fehér fénycsóvából kezek nyúltak ki, sikolyok hallatszottak, arctalan alakok beszéltek.

Lora ledermedve állt a fa tövében, s egyenesen az egyik kitűnő arcra meredt, amelyiknek hiányzott a szeme, fekete szemgödre ijesztően bámult a lányra, mintha látná. Valaki megragadta a lány jobb kezét, s berántotta a fa tövének árnyékába. Lora megpördült a tengelye körül, így a háta nekiütközött az idegen mellkasának. Egy kéz tapadt a szájára, s az idegen vele együtt szorosan a fa törzsének simult.

Lora a száján lévő kezet próbálta lefeszíteni, de mikor nem sikerült, a derekán lévő kezet kezdte ütni. A lány szíve őrült sebességre kapcsolt. Nem tudta mi a jobb. Ha megvárja, míg támadója elmondja, mit akar, vagy varázsoljon, hogy az áruló felfedezze, és elmeneküljön vagy megölje? A lány éppen eltervezte, hogy valahogy leszereli támadóját, mikor egy türelmetlen hang suttogott a fülébe.

-          Lora elég! – a hang ismerősnek tűnt, de a lány nem tudta biztosan, kinek a hangja ez.

Biztos volt benne, hogy „támadója” nem akar neki rosszat, így lenyugodott, s csendben megvárták, amíg a vakítóan fehér fény lassacskán elhal. Mikor Lora támadójával együtt kilesett a fa árnyékából, csalódottan vette tudomásul, hogy az áruló meglépett.

Szitkozódva lépett ki a fa árnyékából, mikor a rejtélyes idegen keze lehullott róla, és szembefordult vele.

Aurora pillanatokkal később jött rá, hogy a rejtélyes idegen, Wess volt, Drake öccse. A fiú idegesen pillantott körbe, zavarta, ahogy a lány ennyire nyíltan megbámulja. Megtörve a feszült csendet kettőjük közt, Wess megszólalt.

-          Mit csinálsz te itt? – meredt rá a fiú, szeme kíváncsiságot tükrözött.

-          Ezt én is kérdezhetném tőled – Lora összefonta karját a melle előtt, úgy nézett a fiúra. – Felteszem, a bátyád nem tudja, hogy itt vagy – Lora Wess döbbent képét látva elmosolyodott. – Gondoltam.

-          Ez még akkor sem válasz a kérdésemre! – csattant fel a fiú.

-          Te sem válaszoltál az én kérdésemre.

-          Idegesítő vagy!

-          Te is! - mondta Lora vigyorogva. Wess dühösen nézett rá.

-          Minek jöttél ide? Hogy játszd a hőst? Figyelj, mi azért vagyunk, hogy megvédjük azokat, akik rá vannak szorulva, de nem sokat segítesz azzal, ha tálcán kínálod fel magad.

-          Nem vagyok rászorulva a segítségedre!  - felelte szárazon a lány.

-          Az agyamra mész – morogta a fiú. Lora háta mögül csilingelő kacaj hallatszott, s mikor hátrafordult, meglátta Amabel tűzvörös haját, majd felismerte az arcát, egy kisebb fa egyik ágán ülve. Lora elgondolkodott, a lány vajon mióta nézi a jelentet.

-          Te pedig Drake agyára mész! – bökött nevetve a fiú felé. Lora győzelemittas mosolyt villantott a fiúra.

-          Drake nem tudja meg, hogy itt voltam – vont vállat a fiú.

-          Biztos vagy benne? –az említett kilépett annak a fának az árnyékából, amelyiken Amabel terpeszkedett. Drake szőke haja lobogott a szélben, szemöldöke felszaladt a homloka közepéig. Lora elégedett mosolyt villantott Wess felé, mire válaszul a fiú felmordult.

-          Nem hiszem el, hogy beköptél! – bökött vádlón Amabel felé. A lány szeme megvillant a sötétben.

-          Mégis mit vártál? – kérdezte Belle gyengéden. – Aggódtam, hogy bajod esik. Ezt nem róhatod fel nekem.  – mosolygott a lány békítőleg. Lora nem győzte a fejét kapkodni.

-          Hát ennyire nem bízol bennem? – csattant fel Wess. Lora nem értette, mi üthetett a fiúba. A lány közelebb lépett hozzá, hogy lássa a fiú arcát, és akkor rájött: A fiút megszállták.

Miközben a többiek tovább veszekedtek Lora óvatosan a fiú mögé lopódzót, s sejtése beigazolódni látszott: A fiú nyakán egy jel rajzolódott ki. Lora sajnálta, hogy ezt kell tennie, de nem volt más választása. Nem figyelt a három fiatal veszekedésére, helyette becsukta a szemét, s hátulról elkapta a fiú nyakát. Sietnie kellett, hisz a fiú vergődött a szorításában, míg Drake és Belle meglepetten felkiáltottak.

-          Vigilaveris! – kiáltotta Aurora, mire Wess összeesett előtte. Drake és Amabel döbbenten meredtek rá.

-          Felteszem, ez nem tetoválás akar lenni – mondta Lora, ahogy leguggolt Wess mellé, és a fiú tarkóján éktelenkedő fura jelre mutatott. A két harcos közelebb lépett hozzá, hogy lássák, Lora miről beszél. Amabel riadtan sikkantott egyet, míg Drake összeráncolt homlokkal bámulta öccse tarkóját.

-          Mi ez? – kérdezte meg végül halkan.

-          Valaki megszállta. A kérdés, hogy ki – mormolta halkan az utolsó mondatot a lány. Felállt, s Amabel-re nézett.

-          Figyelj ide! – mondta lágyan Lora. Látta a vörös szépség arcán a féltést, a riadalmat. – Bíznod kell bennem! Wess jól van. Csak fel kell keltened – mondta lágyan a lány.

-          Ho – hogyan? – dadogta erőtlenül a lány.

-          Láttad már a Hófehérkét? – kérdezte mosolyogva a lánytól, mire a másik nemlegesen megrázta a fejét. – Nagy kár – sóhajtotta Lora.

-          Mit – mit csináljak? - dadogta a máskor mindig vidám lány.

6. fejezet - Üzenet

Sziasztok!

Először is megint sajnálom a múltkori késést, de amint látjátok, ez nem jelenti azt, hogy most ne kapnátok újabb fejezetet! (:

Szeretném megköszönni a kommentárokat az előző fejezetnél Chanel-nek, és Emi-nek, köszi csajok. ;D

Igaz, hogy még csak a hatodik fejezetnél tartok, de már ott járok, hogy ha hat emberből kettő - három ír komit valamit elrontottam? Kérlek titeket szóljatok, ha valami nem tetszik, és változtatok rajta!

Azt hiszem eleget beszéltem, szóval jöjjön a fejezet.

Nagy lelkesedéssel írtam, rmeélem tetszeni fog, és írtok kritikát (:

Jó olvasást!

puszii: K

6. fejezet – Üzenet

A fiatal lovagok a szobában ülve várták, hogy Cirius végre megszólaljon, de a középkorú férfi némán állt az ajtóban. Belle úgy gondolta, a férfi a gondolatait szedi össze, hogy aztán azokat rájuk zúdíthassa. Az alig tizenöt éves lány kezébe vette egyik vörös fürtjét, s azzal játszott. Wess mellette ült, s érdeklődve figyelte a lány minden mozdulatát. Drake a szemét forgatta a látványra. Robert az ablakmélyedésben ült, karját összekulcsolta maga előtt, s érdeklődve figyelte Drake-t, akinek gondolatai egészen máshol járnának. Igaza volt. A lány Lorára gondolt, arra, hogyan szakadt el a lány tőlük.

Lora épp, hogy átért az átjárón, mikor egy lelketlen Belle és Wess elé vágott. Drake még idejében vette észre, s egy könnyed mozdulattal megölte a halhatatlant. Mikor átértek a portál túloldalára Cirius a parton várta őket, s mikor Drake rákérdezett, hol van a lány, Cirius annyit mondott, biztonságban. A fiú nem kérdezett többet, mivel semmi köze nem volt a lányhoz, így nem volt joga számon kérni nevelőjét.

A szobára síri csend telepedett, mindenki arra várt, hogy valaki megszólaljon. Robert idegességében elkezdte tördelni az ujjait, mire minden szempár rászegeződött. Belle borvörös frufruja alól pillantott Robertre, majd szeme sarkából Wess-re nézett, aki végig a lány mozdulatait figyelte. Mikor a lány látta, hogy Wess őt nézi, elkapta a tekintetét, s elpirult. Drake viccesnek találta a szeme előtt lezajló jelenetet. A szerelmes pár idilli pillanatát Cirius törte meg azzal, hogy végre úgy döntött megszólal.

- Nem akarok nektek hazudni – kezdte a tanító nyugodt hangon. – Fogalmunk sincs, az átjáró miért zárult le, vagy egyáltalán ki és hogyan tudta végrehajtani ezt a műveletet. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy Heléné városa nagyon veszélyes, de most, ha szabad ezt mondanom a lehető legveszélyesebb. A ti érdeketekben úgy döntöttem, hogy közületek senki nem mehet Helénébe, amíg nem engedélyezem. – Cirius idegesen pillantott körbe a jelenlévők döbbent tekintetén, majd megállapodott Belle-n. Bele sem mert gondolni, mi történt volna akkor, ha nem térnek vissza a lelketlenek városából.

- Te is tudod, hogy szükség van ránk! – csattant fel Drake. Cirius gondolta, hogy a fiú fel fog háborodni, így fel volt készülve a kitörésére.

- Nem mondtam, hogy nincs – szólalt meg halkan a lovag. – De Heléné egyre veszélyesebb. Nem kockáztathatom az életét pár fiatal őrzőnek. Te sem akarnád a halálba küldeni az öcsédet. – Cirius szavai elértek Drake-hez, aki összevont szemöldökkel meredt a férfira.

- Persze hogy nem! – mondta idegesen. – Wess itt marad, ahogyan Belle és Robert is. De át kell mennem! – mondta Drake egyre ingerültebben.

- Senki nem megy sehová amíg azt nem mondom – Cirius hangja ingerült volt. – Ez parancs! – mondta erélyesen, majd sarkon fordult, és kisétált a szobából. 

*                     *                      *

Harry idegesen járkált fel- alá a tanácsteremben, mikor az ajtó mögül sietős lépéseket hallott. A férfi megállt, s a kinyíló ajtóra meredt, amin az unokahúga lépett be. Harry megkönnyebbülve kapta a karjába, s ölelte meg a felé futó lányt, s a fülébe suttogott.

- Hála istennek, hogy jól vagy – mondta Harry megkönnyebbülten, s megfogta unokahúga két kezét. Aurora látta Harry szeme alatt a karikákat, amik arról árulkodtak, hogy nagybátyja az ő eltűnése óta egy percre sem hunyta le a szemét. A lányt bántotta, hogy Harry miatta néz ki ennyire rosszul, s bár nem tehetett róla, rosszul érezte magát. A lány próbált odafigyelni nagybátyjára, amint az egyre jobban hadarva beszélt hozzá.

- Annyira aggódtam. Féltem, hogy bajod esik, hogy nem tudsz visszajönni, hogy rád találnak… - hadarta Harry, szemöldökét ráncolva. Berögzött gesztusát látva, Aurora elmosolyodott, s nagybátyja szavába vágott.

- De itt vagyok, élek és nem találtak meg! – mondta mosolyogva a lány. – Minden rendben van Harry bácsi, jól vagyok – mondta, s próbálta nem kimutatni, mennyire fáradt. Helyette mást kérdezett. – Fay jól van?

- Igen, csak ő is nagyon aggódott. Fent vár rád a szobádban – Aurora hatalmas mosolyát látva, Harry sejtette, hogy unokahúga nem sokáig marad már. Úgy döntött, ráér később beszélni a lánnyal fontosabb dolgokról. Lora a hatalmas faajtóhoz lépett, amit egy laza csuklómozdulattal kinyitott maga előtt, de az ajtóban megtorpanva visszafordult.

- Harry bácsi… - a lány megvárta, hogy a férfi ránézzen, csak utána kérdezett rá arra, ami már régóta foglalkoztatta. – A négy fiatal őrző…

- Jól vannak – mondta lágyan Harry.

- Tudják, hogy ki vagyok? – Aurora kérdésére Harry szemöldöke ráncba szaladt, s érdeklődve figyelte, ahogy a lány a száját rágcsálja idegességében.

- Nem – rázta a fejét végül. – Szeretnéd, hogy szóljunk nekik?

- Ne! – vágta rá túl gyorsan a lány, amin Harry akaratlanul elmosolyodott.

- Rendben, de most már menj, Fay már biztos tülkön ül.

Lora a szobájába belépve, az ágyán ülve találta legjobb barátnőjét, aki felpattant ültéből, ahogy meglátta őt. Fay ragyogó szemekkel vetette rá magát barátnőjére, és erősen magához szorította. A két lány összeölelkezve állt pár másodperc erejéig, majd elengedve egymást megvizsgálták a másikat, ki milyen állapotban van. Fay leült az ágy végébe, s onnan figyelte barátnőjét, ahogy kitárja a szekrénye ajtaját, és kivesz belőle valami egyszerű ruhát. Aurora leült vele szemben, s várta barátnője kifakadását, ami nem váratta sokáig magát.

- Elment az eszed? Meg is halhattál volna! Miért nem mondtad, hogy menjek veled? Miért nem szóltál, hogy bajban vagy? Miért Lora? – a szőke lány kék szemei könnyben úsztak, s Lora ekkor döbbent rá, hogy megbántotta barátnőjét akarata nélkül. Aurora a ruhát ledobva az ágyra Fay elé térdelt, s felnézett a lány sírós arcába.

- Ne haragudj rám! – mondta lágyan, s letörölte a lány arcán végigfolyó könnycseppet. – Féltettelek és féltelek. Tudod, hogy jól harcolok, de ha ott vagy, és bajba kerülsz, nem tudom, ki tudtalak-e volna húzni a bajból. Tudod, hogy nálam első helyen te állsz. Ezért nem vittelek magammal. – mosolygott rá Fay-re, aki látszólag kezdett megnyugodni.

- Annyira hülye vagy! – fakadt ki Fay.

- Tudom, de így szeretsz! – Aurora arca felragyogott, szája hatalmas mosolyra kunkorodott, s a két lány ismét megölelte egymást.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy a király nem fog Helénébe engedni többet – mondta Fay, miután elengedték egymást. Nem látta, hogy Lora meglepődött volna.

- Pontosítsunk – mosolyodott el Lora. – Nem akar majd elengedni. De mindannyian tudjuk, hogy ha valamit a fejembe veszek, lehetetlen lebeszélni róla. – mondta pimaszul a lány. Fay arca aggódóvá vált, s már épp mondott volna valamit, mikor Lora a szavába vágott.

- Ne aggódj, tudom, mit csinálok! – mondandója végeztével rákacsintott barátnőjére, s felállt, hogy átöltözzön.

Lora órákkal később, kipihenten a tükör előtt állt, s ruháját lesimítva tükörképét nézte. Nem sokkal az után, hogy felkelt Harry Ilinor-al üzent neki: Ma részt kell vennie a vének tanácsának gyűlésén. Aurora ideges volt, hisz látta már a tanács tagjait külön-külön, de együtt még sosem. Harry eddig nem engedte meg a lánynak, hogy részt vegyen a gyűléseken, mondván még nem érett hozzá. Mikor ma megkapta nagybátyja üzenetét először izgatottan, majd egyre zaklatottabban készülődött. Aurorát egyedül a tény nyugtatta meg, hogy ott lesz Harry, és Cirius is. Ettől valahogy kevésbé tűnt félelmetesnek, hogy annyi kegyetlennek tűnő emberrel legyen bezárva, ki tudja mennyi ideig.

A lány elmélkedését kopogás zavarta meg. Ilinor belépett, s fejével jelezte, hogy mindenki rá vár. Aurora mély levegőt vett, s kilépett szobája ajtaján. Felöltötte magára magabiztos álarcát, s megindult a hosszúnak tűnő folyosón. Az ódon falak, amik körbevették visszaverték cipőjének kopogását, ami kicsit megnyugtatta a lányt. Óvatosan lépkedett le a lépcsőfokokon, egyik kezével a beton korlátba kapaszkodva, míg másik kezével kicsit feljebb húzta ruhája alját, hogy véletlenül se lépjen rá. A tanácsterem ajtajához érve Aurora megtorpant egy pillanatra, amit nyilván Ilinor is észrevett, mert nyugtatólag a lány vállára tette kezét, s biztatóan rámosolygott.

Megy ez nekem – motyogta magában, és belépett a terem hatalmas ajtaján. Tizenhárom szempár szegeződött rá, a terem elcsendesült. Aurora végignézett az ismerős arcokon. Látta Harryt a hatalmas fa asztal legvégében, mellette ott volt egy másik szék üresen hagyva. Harry jobbján Cirius foglalt helyet, mellette egy hosszú szőke hajú nő, aki csokoládébarna szemeit a lányon pihentette. A szőke hajú nő mellett – aki bár ismerős volt Lorának nem jutott eszébe a neve – egy öregedő arcú férfi ült, arcának jobb oldalán mély sebhely látszódott – Leonard is rajta pihentette a szemét, majd Gloria-hoz hajolt, a mellette ülő boszorkányhoz.

Gloria molett, középkorú nő volt, haja éjfeketén omlott vállára. A nő néha kissé bohókás volt, de az egyik legkegyetlenebb boszorkány, akit Aurora ismert. Gloria mellett Megara, a valaha ismert legidősebb boszorkány ült, szürke szeme semmit nem árult el, mit gondol a lányról. Azt beszélték, Megara rég elmúlt már száz éves is, de Lora nem tudta, higgyen-e a pletykáknak. Megara szemében rég kihunyt az a csillogás, az a tűz, ami valamikor ott lappangott a nő szemében. Aurora érdekes gondolat menetelét Harry szakította félbe, aki megkérte a lányt, hogy üljön le mellé.

Aurora csak most vette észre, a mellette ülő Holden arcát. A férfi tekintete dühöt sugárzott, arca vörös árnyalatú volt. Aurora pillantása tovább siklott a varázslóról. Ryker nem rég múlt el huszonöt éves, izmos volt és jóképű. Minden lány esete, hisz a férfi majdhogynem tökéletes volt. Egyetlen szépséghibája, hogy néha már túlságosan lovag volt. Csak akkor szólt, ha kérdezték, vagy úgy érezte így tud kilábalni a dolgokból. Aurora, mikor még fiatalabb volt, megpróbálta szóra bírni a férfit, de hamar belátta, hogy semmi esélye megváltoztatni a férfi furcsa szokását.

Lora szeme a Ryker-ről Xavier-re az idősebb lovagra ugrott. Arcát többnapos borosta fedte, tekintete fáradságról árulkodott. Nyílván ő is csak most jöhetett haza. Aurora futólag végignézett a tanács többi tagján. Tristin és Nehemiah férfi létükre nem szerettek lovagként élni, másokért áldozni az életüket, de nagyon könyörtelenek voltak, ha harcra került a sor, pont ezért voltak a Tanács tagjai. Nehemiah mellett Brennen ült, a varázsló épp az egyik falon lógó festményt bámulta, ami Aurora édesanyját, Marion-t ábrázolta. Brennen mellett Reginald, Reginald és Megara között, pedig Nolan ült.

Aurora szeme visszaugrott Holden-re, majd Harry-re nézett, aki feszülten meredt Holden-re. Aurora nem értette a helyzetet, de nemsokára rájött, mikor Holden elkezdett beszélni.

- Szerinted mit kéne tennünk Harry? Várjuk meg, amíg valaki elmondja Darius-nak, hogy játssza ki a Tanácsot, hogy aztán átvegye a hatalmat Anara felett? – a férfi hangja dühtől csengett.

- Ha betörünk a népünk lakásába, feldúlva az otthonukat, mi sem vagyunk jobbak Darius-nál – mondta higgadtan Harry. Aurora csodálkozott, Harry hogy lehet ilyen nyugodt.

- Még, hogy nem vagyunk jobbak nála! – csattant fel válaszképp a másik varázsló.

- Elég legyen Holden! – Megara hangja halk volt, mégis parancsoló, amitől a legtöbb lénynek megfagyott volna az ereiben a vér. Lora azonban barátságosnak tartotta Megara-t. A nő mintha olvasott volna a lány gondolataiban, ránézett, szürke szeme megpihent Lora arcán. – Cirius kérlek, mutasd meg a hercegnőnek az üzenetet!

Aurora értetlenül pislogott, hol Harry-re, hol Megara-ra végül pedig Cirius-ra nézve, aki egy öreg pergament tolt elé az asztal lapján. Az írást cikornyásan, dőlt betűkkel írták, s ahogy a lány végigsimított a lapon, érezte, hogy rányomták a tollat a papíron. A lány többszöri olvasás után fogta csak fel a szavakat, és értetlenül meredt Harry-re.

- Igaz, amit suttognak. Valaki közülünk áruló – mondta halkan a lány, s nem nézett fel a papírból.

- Épp ezért mondtam, hogy kutassuk át a várost! – csattant fel ismét Holden.

- Nem! – mondta halkan a lány, s mindenki érdeklődve figyelte. – Ha most keresni kezdjük, mindenki megijed, az áruló pedig tudná, hogy őt keressük. Ezzel gyengének mutatnánk magunkat – mondta Aurora megfontoltan. Harry hihetetlen büszke volt unokahúgára.

- Maga szerint mit kéne csinálnunk, hercegnő? – Holden hangja csöpögött a gúnytól, de Aurora szándékosan nem figyelt oda rá.

- Megvárjuk, amíg ő jön el hozzánk – mondta a lány, s magabiztosan nézett szembe a tanács tagjainak döbbent tekintetével.