7. fejezet - Furcsaságok

Sziasztok!

Itt az új fejezet, remélem tetszeni fog nektek!

Nem lett valami hosszú, de a következőt megpróbálom kicsit hosszabban megírni!

Kicsit felpörgettem az eseményeket, de ez még csak az alap, a következő fejezetben több minden lesz!

Az előző fejezethez köszönöm a komikat Chanel, Emi, Myra!

Nem szaporítom tovább a szót!

Remélem írtok nekem néhány komit :)

Jó olvasást!

puszii, K  

7. fejezet - Furcsaságok

         

Aurora saját magát csapta be azzal, mikor azt mondta várják meg, amíg a titokzatos áruló jön majd el hozzájuk. A lány már a tanácskozás végén tudta, hogy ő lesz az, aki megszegi saját felvetését. Harry a tanácskozás végén a többi taggal együtt elhagyta a termet, de nagybátyja az ajtóban visszafordulva rámosolygott unokahúgára, szemében büszkeség, és szeretet csillogott.

Milyen ideges lesz, ha meglátja, hogy eltűntem – gondolta Lora, miközben megpróbált a lehető legcsendesebben leereszkedni a kastély falának oldalán, ami hajmeresztő mutatványnak ígérkezett. A lánynak fürgének kellett lennie, hacsak nem akarta palacsintaként befejeznie az életét, épp ezért úgy szorította a kötelet, mintha az élete múlna rajta – és nem is tévedett sokat.

Mikor a lány kecsesen talpra érkezett a kötelet otthagyva az istállók felé indult.

Villám, mintha teljesítené gazdája kérését, a lehető legcsendesebben követte Lorát a karám ajtajához, majd mikor kellő távolságra értek a kastélytól, a lány felpattant a hátára.

Végigszáguldottak a kastélyhoz vezető hosszú hídon, majd a macskaköves utcákon, amik éjjel kihaltnak tűntek a nappali forgalomhoz képest.

Aurora végigpásztázta szemével a környéket, valami furcsa, szokatlan dolog után kutatva, de nem látott semmi különöset, ami felhívta volna a lány figyelmét.  Tovább száguldott Anara utcáin, egészen addig, amíg a távolból meg nem látta a fodrozódó víztükröt, ami elnyúlt a lombos fák közt a tisztáson. Lora mintha mozgást látott volna, leszállt Villámról, és gyalog indult tovább a fák árnyékában. Egyre közelebb osont a tóhoz, ahol egy csuklyás alakot pillantott meg, ahogy a víz pereme fölé hajolva magában mormol valamit.

A lány kilesett az egyik hatalmas fa törzse mögül, ami úgy bújtatta el, mintha körülölelte volna. A lány összeráncolt homlokkal meredt a csuklyás emberre, s próbálta meghallani mit mormol az idegen magában, de csak suttogást hallott, semmi mást. Egy kis ideig így álltak – a férfi a vízparton görnyedve, a lány őt figyelve. Amire Aurora sem számított az-az volt, hogy mikor a férfi hátrébb lépett a vízparttól, a tó vízéből éles fény tört fel, ami jóformán elvakította a lányt. A fehér fénycsóvából kezek nyúltak ki, sikolyok hallatszottak, arctalan alakok beszéltek.

Lora ledermedve állt a fa tövében, s egyenesen az egyik kitűnő arcra meredt, amelyiknek hiányzott a szeme, fekete szemgödre ijesztően bámult a lányra, mintha látná. Valaki megragadta a lány jobb kezét, s berántotta a fa tövének árnyékába. Lora megpördült a tengelye körül, így a háta nekiütközött az idegen mellkasának. Egy kéz tapadt a szájára, s az idegen vele együtt szorosan a fa törzsének simult.

Lora a száján lévő kezet próbálta lefeszíteni, de mikor nem sikerült, a derekán lévő kezet kezdte ütni. A lány szíve őrült sebességre kapcsolt. Nem tudta mi a jobb. Ha megvárja, míg támadója elmondja, mit akar, vagy varázsoljon, hogy az áruló felfedezze, és elmeneküljön vagy megölje? A lány éppen eltervezte, hogy valahogy leszereli támadóját, mikor egy türelmetlen hang suttogott a fülébe.

-          Lora elég! – a hang ismerősnek tűnt, de a lány nem tudta biztosan, kinek a hangja ez.

Biztos volt benne, hogy „támadója” nem akar neki rosszat, így lenyugodott, s csendben megvárták, amíg a vakítóan fehér fény lassacskán elhal. Mikor Lora támadójával együtt kilesett a fa árnyékából, csalódottan vette tudomásul, hogy az áruló meglépett.

Szitkozódva lépett ki a fa árnyékából, mikor a rejtélyes idegen keze lehullott róla, és szembefordult vele.

Aurora pillanatokkal később jött rá, hogy a rejtélyes idegen, Wess volt, Drake öccse. A fiú idegesen pillantott körbe, zavarta, ahogy a lány ennyire nyíltan megbámulja. Megtörve a feszült csendet kettőjük közt, Wess megszólalt.

-          Mit csinálsz te itt? – meredt rá a fiú, szeme kíváncsiságot tükrözött.

-          Ezt én is kérdezhetném tőled – Lora összefonta karját a melle előtt, úgy nézett a fiúra. – Felteszem, a bátyád nem tudja, hogy itt vagy – Lora Wess döbbent képét látva elmosolyodott. – Gondoltam.

-          Ez még akkor sem válasz a kérdésemre! – csattant fel a fiú.

-          Te sem válaszoltál az én kérdésemre.

-          Idegesítő vagy!

-          Te is! - mondta Lora vigyorogva. Wess dühösen nézett rá.

-          Minek jöttél ide? Hogy játszd a hőst? Figyelj, mi azért vagyunk, hogy megvédjük azokat, akik rá vannak szorulva, de nem sokat segítesz azzal, ha tálcán kínálod fel magad.

-          Nem vagyok rászorulva a segítségedre!  - felelte szárazon a lány.

-          Az agyamra mész – morogta a fiú. Lora háta mögül csilingelő kacaj hallatszott, s mikor hátrafordult, meglátta Amabel tűzvörös haját, majd felismerte az arcát, egy kisebb fa egyik ágán ülve. Lora elgondolkodott, a lány vajon mióta nézi a jelentet.

-          Te pedig Drake agyára mész! – bökött nevetve a fiú felé. Lora győzelemittas mosolyt villantott a fiúra.

-          Drake nem tudja meg, hogy itt voltam – vont vállat a fiú.

-          Biztos vagy benne? –az említett kilépett annak a fának az árnyékából, amelyiken Amabel terpeszkedett. Drake szőke haja lobogott a szélben, szemöldöke felszaladt a homloka közepéig. Lora elégedett mosolyt villantott Wess felé, mire válaszul a fiú felmordult.

-          Nem hiszem el, hogy beköptél! – bökött vádlón Amabel felé. A lány szeme megvillant a sötétben.

-          Mégis mit vártál? – kérdezte Belle gyengéden. – Aggódtam, hogy bajod esik. Ezt nem róhatod fel nekem.  – mosolygott a lány békítőleg. Lora nem győzte a fejét kapkodni.

-          Hát ennyire nem bízol bennem? – csattant fel Wess. Lora nem értette, mi üthetett a fiúba. A lány közelebb lépett hozzá, hogy lássa a fiú arcát, és akkor rájött: A fiút megszállták.

Miközben a többiek tovább veszekedtek Lora óvatosan a fiú mögé lopódzót, s sejtése beigazolódni látszott: A fiú nyakán egy jel rajzolódott ki. Lora sajnálta, hogy ezt kell tennie, de nem volt más választása. Nem figyelt a három fiatal veszekedésére, helyette becsukta a szemét, s hátulról elkapta a fiú nyakát. Sietnie kellett, hisz a fiú vergődött a szorításában, míg Drake és Belle meglepetten felkiáltottak.

-          Vigilaveris! – kiáltotta Aurora, mire Wess összeesett előtte. Drake és Amabel döbbenten meredtek rá.

-          Felteszem, ez nem tetoválás akar lenni – mondta Lora, ahogy leguggolt Wess mellé, és a fiú tarkóján éktelenkedő fura jelre mutatott. A két harcos közelebb lépett hozzá, hogy lássák, Lora miről beszél. Amabel riadtan sikkantott egyet, míg Drake összeráncolt homlokkal bámulta öccse tarkóját.

-          Mi ez? – kérdezte meg végül halkan.

-          Valaki megszállta. A kérdés, hogy ki – mormolta halkan az utolsó mondatot a lány. Felállt, s Amabel-re nézett.

-          Figyelj ide! – mondta lágyan Lora. Látta a vörös szépség arcán a féltést, a riadalmat. – Bíznod kell bennem! Wess jól van. Csak fel kell keltened – mondta lágyan a lány.

-          Ho – hogyan? – dadogta erőtlenül a lány.

-          Láttad már a Hófehérkét? – kérdezte mosolyogva a lánytól, mire a másik nemlegesen megrázta a fejét. – Nagy kár – sóhajtotta Lora.

-          Mit – mit csináljak? - dadogta a máskor mindig vidám lány.