6. fejezet - Üzenet

Sziasztok!

Először is megint sajnálom a múltkori késést, de amint látjátok, ez nem jelenti azt, hogy most ne kapnátok újabb fejezetet! (:

Szeretném megköszönni a kommentárokat az előző fejezetnél Chanel-nek, és Emi-nek, köszi csajok. ;D

Igaz, hogy még csak a hatodik fejezetnél tartok, de már ott járok, hogy ha hat emberből kettő - három ír komit valamit elrontottam? Kérlek titeket szóljatok, ha valami nem tetszik, és változtatok rajta!

Azt hiszem eleget beszéltem, szóval jöjjön a fejezet.

Nagy lelkesedéssel írtam, rmeélem tetszeni fog, és írtok kritikát (:

Jó olvasást!

puszii: K

6. fejezet – Üzenet

A fiatal lovagok a szobában ülve várták, hogy Cirius végre megszólaljon, de a középkorú férfi némán állt az ajtóban. Belle úgy gondolta, a férfi a gondolatait szedi össze, hogy aztán azokat rájuk zúdíthassa. Az alig tizenöt éves lány kezébe vette egyik vörös fürtjét, s azzal játszott. Wess mellette ült, s érdeklődve figyelte a lány minden mozdulatát. Drake a szemét forgatta a látványra. Robert az ablakmélyedésben ült, karját összekulcsolta maga előtt, s érdeklődve figyelte Drake-t, akinek gondolatai egészen máshol járnának. Igaza volt. A lány Lorára gondolt, arra, hogyan szakadt el a lány tőlük.

Lora épp, hogy átért az átjárón, mikor egy lelketlen Belle és Wess elé vágott. Drake még idejében vette észre, s egy könnyed mozdulattal megölte a halhatatlant. Mikor átértek a portál túloldalára Cirius a parton várta őket, s mikor Drake rákérdezett, hol van a lány, Cirius annyit mondott, biztonságban. A fiú nem kérdezett többet, mivel semmi köze nem volt a lányhoz, így nem volt joga számon kérni nevelőjét.

A szobára síri csend telepedett, mindenki arra várt, hogy valaki megszólaljon. Robert idegességében elkezdte tördelni az ujjait, mire minden szempár rászegeződött. Belle borvörös frufruja alól pillantott Robertre, majd szeme sarkából Wess-re nézett, aki végig a lány mozdulatait figyelte. Mikor a lány látta, hogy Wess őt nézi, elkapta a tekintetét, s elpirult. Drake viccesnek találta a szeme előtt lezajló jelenetet. A szerelmes pár idilli pillanatát Cirius törte meg azzal, hogy végre úgy döntött megszólal.

- Nem akarok nektek hazudni – kezdte a tanító nyugodt hangon. – Fogalmunk sincs, az átjáró miért zárult le, vagy egyáltalán ki és hogyan tudta végrehajtani ezt a műveletet. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy Heléné városa nagyon veszélyes, de most, ha szabad ezt mondanom a lehető legveszélyesebb. A ti érdeketekben úgy döntöttem, hogy közületek senki nem mehet Helénébe, amíg nem engedélyezem. – Cirius idegesen pillantott körbe a jelenlévők döbbent tekintetén, majd megállapodott Belle-n. Bele sem mert gondolni, mi történt volna akkor, ha nem térnek vissza a lelketlenek városából.

- Te is tudod, hogy szükség van ránk! – csattant fel Drake. Cirius gondolta, hogy a fiú fel fog háborodni, így fel volt készülve a kitörésére.

- Nem mondtam, hogy nincs – szólalt meg halkan a lovag. – De Heléné egyre veszélyesebb. Nem kockáztathatom az életét pár fiatal őrzőnek. Te sem akarnád a halálba küldeni az öcsédet. – Cirius szavai elértek Drake-hez, aki összevont szemöldökkel meredt a férfira.

- Persze hogy nem! – mondta idegesen. – Wess itt marad, ahogyan Belle és Robert is. De át kell mennem! – mondta Drake egyre ingerültebben.

- Senki nem megy sehová amíg azt nem mondom – Cirius hangja ingerült volt. – Ez parancs! – mondta erélyesen, majd sarkon fordult, és kisétált a szobából. 

*                     *                      *

Harry idegesen járkált fel- alá a tanácsteremben, mikor az ajtó mögül sietős lépéseket hallott. A férfi megállt, s a kinyíló ajtóra meredt, amin az unokahúga lépett be. Harry megkönnyebbülve kapta a karjába, s ölelte meg a felé futó lányt, s a fülébe suttogott.

- Hála istennek, hogy jól vagy – mondta Harry megkönnyebbülten, s megfogta unokahúga két kezét. Aurora látta Harry szeme alatt a karikákat, amik arról árulkodtak, hogy nagybátyja az ő eltűnése óta egy percre sem hunyta le a szemét. A lányt bántotta, hogy Harry miatta néz ki ennyire rosszul, s bár nem tehetett róla, rosszul érezte magát. A lány próbált odafigyelni nagybátyjára, amint az egyre jobban hadarva beszélt hozzá.

- Annyira aggódtam. Féltem, hogy bajod esik, hogy nem tudsz visszajönni, hogy rád találnak… - hadarta Harry, szemöldökét ráncolva. Berögzött gesztusát látva, Aurora elmosolyodott, s nagybátyja szavába vágott.

- De itt vagyok, élek és nem találtak meg! – mondta mosolyogva a lány. – Minden rendben van Harry bácsi, jól vagyok – mondta, s próbálta nem kimutatni, mennyire fáradt. Helyette mást kérdezett. – Fay jól van?

- Igen, csak ő is nagyon aggódott. Fent vár rád a szobádban – Aurora hatalmas mosolyát látva, Harry sejtette, hogy unokahúga nem sokáig marad már. Úgy döntött, ráér később beszélni a lánnyal fontosabb dolgokról. Lora a hatalmas faajtóhoz lépett, amit egy laza csuklómozdulattal kinyitott maga előtt, de az ajtóban megtorpanva visszafordult.

- Harry bácsi… - a lány megvárta, hogy a férfi ránézzen, csak utána kérdezett rá arra, ami már régóta foglalkoztatta. – A négy fiatal őrző…

- Jól vannak – mondta lágyan Harry.

- Tudják, hogy ki vagyok? – Aurora kérdésére Harry szemöldöke ráncba szaladt, s érdeklődve figyelte, ahogy a lány a száját rágcsálja idegességében.

- Nem – rázta a fejét végül. – Szeretnéd, hogy szóljunk nekik?

- Ne! – vágta rá túl gyorsan a lány, amin Harry akaratlanul elmosolyodott.

- Rendben, de most már menj, Fay már biztos tülkön ül.

Lora a szobájába belépve, az ágyán ülve találta legjobb barátnőjét, aki felpattant ültéből, ahogy meglátta őt. Fay ragyogó szemekkel vetette rá magát barátnőjére, és erősen magához szorította. A két lány összeölelkezve állt pár másodperc erejéig, majd elengedve egymást megvizsgálták a másikat, ki milyen állapotban van. Fay leült az ágy végébe, s onnan figyelte barátnőjét, ahogy kitárja a szekrénye ajtaját, és kivesz belőle valami egyszerű ruhát. Aurora leült vele szemben, s várta barátnője kifakadását, ami nem váratta sokáig magát.

- Elment az eszed? Meg is halhattál volna! Miért nem mondtad, hogy menjek veled? Miért nem szóltál, hogy bajban vagy? Miért Lora? – a szőke lány kék szemei könnyben úsztak, s Lora ekkor döbbent rá, hogy megbántotta barátnőjét akarata nélkül. Aurora a ruhát ledobva az ágyra Fay elé térdelt, s felnézett a lány sírós arcába.

- Ne haragudj rám! – mondta lágyan, s letörölte a lány arcán végigfolyó könnycseppet. – Féltettelek és féltelek. Tudod, hogy jól harcolok, de ha ott vagy, és bajba kerülsz, nem tudom, ki tudtalak-e volna húzni a bajból. Tudod, hogy nálam első helyen te állsz. Ezért nem vittelek magammal. – mosolygott rá Fay-re, aki látszólag kezdett megnyugodni.

- Annyira hülye vagy! – fakadt ki Fay.

- Tudom, de így szeretsz! – Aurora arca felragyogott, szája hatalmas mosolyra kunkorodott, s a két lány ismét megölelte egymást.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy a király nem fog Helénébe engedni többet – mondta Fay, miután elengedték egymást. Nem látta, hogy Lora meglepődött volna.

- Pontosítsunk – mosolyodott el Lora. – Nem akar majd elengedni. De mindannyian tudjuk, hogy ha valamit a fejembe veszek, lehetetlen lebeszélni róla. – mondta pimaszul a lány. Fay arca aggódóvá vált, s már épp mondott volna valamit, mikor Lora a szavába vágott.

- Ne aggódj, tudom, mit csinálok! – mondandója végeztével rákacsintott barátnőjére, s felállt, hogy átöltözzön.

Lora órákkal később, kipihenten a tükör előtt állt, s ruháját lesimítva tükörképét nézte. Nem sokkal az után, hogy felkelt Harry Ilinor-al üzent neki: Ma részt kell vennie a vének tanácsának gyűlésén. Aurora ideges volt, hisz látta már a tanács tagjait külön-külön, de együtt még sosem. Harry eddig nem engedte meg a lánynak, hogy részt vegyen a gyűléseken, mondván még nem érett hozzá. Mikor ma megkapta nagybátyja üzenetét először izgatottan, majd egyre zaklatottabban készülődött. Aurorát egyedül a tény nyugtatta meg, hogy ott lesz Harry, és Cirius is. Ettől valahogy kevésbé tűnt félelmetesnek, hogy annyi kegyetlennek tűnő emberrel legyen bezárva, ki tudja mennyi ideig.

A lány elmélkedését kopogás zavarta meg. Ilinor belépett, s fejével jelezte, hogy mindenki rá vár. Aurora mély levegőt vett, s kilépett szobája ajtaján. Felöltötte magára magabiztos álarcát, s megindult a hosszúnak tűnő folyosón. Az ódon falak, amik körbevették visszaverték cipőjének kopogását, ami kicsit megnyugtatta a lányt. Óvatosan lépkedett le a lépcsőfokokon, egyik kezével a beton korlátba kapaszkodva, míg másik kezével kicsit feljebb húzta ruhája alját, hogy véletlenül se lépjen rá. A tanácsterem ajtajához érve Aurora megtorpant egy pillanatra, amit nyilván Ilinor is észrevett, mert nyugtatólag a lány vállára tette kezét, s biztatóan rámosolygott.

Megy ez nekem – motyogta magában, és belépett a terem hatalmas ajtaján. Tizenhárom szempár szegeződött rá, a terem elcsendesült. Aurora végignézett az ismerős arcokon. Látta Harryt a hatalmas fa asztal legvégében, mellette ott volt egy másik szék üresen hagyva. Harry jobbján Cirius foglalt helyet, mellette egy hosszú szőke hajú nő, aki csokoládébarna szemeit a lányon pihentette. A szőke hajú nő mellett – aki bár ismerős volt Lorának nem jutott eszébe a neve – egy öregedő arcú férfi ült, arcának jobb oldalán mély sebhely látszódott – Leonard is rajta pihentette a szemét, majd Gloria-hoz hajolt, a mellette ülő boszorkányhoz.

Gloria molett, középkorú nő volt, haja éjfeketén omlott vállára. A nő néha kissé bohókás volt, de az egyik legkegyetlenebb boszorkány, akit Aurora ismert. Gloria mellett Megara, a valaha ismert legidősebb boszorkány ült, szürke szeme semmit nem árult el, mit gondol a lányról. Azt beszélték, Megara rég elmúlt már száz éves is, de Lora nem tudta, higgyen-e a pletykáknak. Megara szemében rég kihunyt az a csillogás, az a tűz, ami valamikor ott lappangott a nő szemében. Aurora érdekes gondolat menetelét Harry szakította félbe, aki megkérte a lányt, hogy üljön le mellé.

Aurora csak most vette észre, a mellette ülő Holden arcát. A férfi tekintete dühöt sugárzott, arca vörös árnyalatú volt. Aurora pillantása tovább siklott a varázslóról. Ryker nem rég múlt el huszonöt éves, izmos volt és jóképű. Minden lány esete, hisz a férfi majdhogynem tökéletes volt. Egyetlen szépséghibája, hogy néha már túlságosan lovag volt. Csak akkor szólt, ha kérdezték, vagy úgy érezte így tud kilábalni a dolgokból. Aurora, mikor még fiatalabb volt, megpróbálta szóra bírni a férfit, de hamar belátta, hogy semmi esélye megváltoztatni a férfi furcsa szokását.

Lora szeme a Ryker-ről Xavier-re az idősebb lovagra ugrott. Arcát többnapos borosta fedte, tekintete fáradságról árulkodott. Nyílván ő is csak most jöhetett haza. Aurora futólag végignézett a tanács többi tagján. Tristin és Nehemiah férfi létükre nem szerettek lovagként élni, másokért áldozni az életüket, de nagyon könyörtelenek voltak, ha harcra került a sor, pont ezért voltak a Tanács tagjai. Nehemiah mellett Brennen ült, a varázsló épp az egyik falon lógó festményt bámulta, ami Aurora édesanyját, Marion-t ábrázolta. Brennen mellett Reginald, Reginald és Megara között, pedig Nolan ült.

Aurora szeme visszaugrott Holden-re, majd Harry-re nézett, aki feszülten meredt Holden-re. Aurora nem értette a helyzetet, de nemsokára rájött, mikor Holden elkezdett beszélni.

- Szerinted mit kéne tennünk Harry? Várjuk meg, amíg valaki elmondja Darius-nak, hogy játssza ki a Tanácsot, hogy aztán átvegye a hatalmat Anara felett? – a férfi hangja dühtől csengett.

- Ha betörünk a népünk lakásába, feldúlva az otthonukat, mi sem vagyunk jobbak Darius-nál – mondta higgadtan Harry. Aurora csodálkozott, Harry hogy lehet ilyen nyugodt.

- Még, hogy nem vagyunk jobbak nála! – csattant fel válaszképp a másik varázsló.

- Elég legyen Holden! – Megara hangja halk volt, mégis parancsoló, amitől a legtöbb lénynek megfagyott volna az ereiben a vér. Lora azonban barátságosnak tartotta Megara-t. A nő mintha olvasott volna a lány gondolataiban, ránézett, szürke szeme megpihent Lora arcán. – Cirius kérlek, mutasd meg a hercegnőnek az üzenetet!

Aurora értetlenül pislogott, hol Harry-re, hol Megara-ra végül pedig Cirius-ra nézve, aki egy öreg pergament tolt elé az asztal lapján. Az írást cikornyásan, dőlt betűkkel írták, s ahogy a lány végigsimított a lapon, érezte, hogy rányomták a tollat a papíron. A lány többszöri olvasás után fogta csak fel a szavakat, és értetlenül meredt Harry-re.

- Igaz, amit suttognak. Valaki közülünk áruló – mondta halkan a lány, s nem nézett fel a papírból.

- Épp ezért mondtam, hogy kutassuk át a várost! – csattant fel ismét Holden.

- Nem! – mondta halkan a lány, s mindenki érdeklődve figyelte. – Ha most keresni kezdjük, mindenki megijed, az áruló pedig tudná, hogy őt keressük. Ezzel gyengének mutatnánk magunkat – mondta Aurora megfontoltan. Harry hihetetlen büszke volt unokahúgára.

- Maga szerint mit kéne csinálnunk, hercegnő? – Holden hangja csöpögött a gúnytól, de Aurora szándékosan nem figyelt oda rá.

- Megvárjuk, amíg ő jön el hozzánk – mondta a lány, s magabiztosan nézett szembe a tanács tagjainak döbbent tekintetével.