5. fejezet - Anara

Sziasztok! Sajnálom a késést, de el kellett gondolkodnom, hogyan tovább. A következővel sietek ígérem!

Sajnálom, hogy rövid lett,remélem azért írtok nekem néhány hozzászólást! (:

Jó olvasást!

puszii: Klarii

      5.   fejezet – Anara

Hülye, hülye, hülye! – Aurora magában átkozta Drake-et, aki be akarta zárni, és vele együtt magát is, hisz csak fogta magát és nekivágott a lelketlenek városának. Ha Harry ezt megtudja – már ha ő egyáltalán túléli ezt az éjszakát -, kibelezi Lorát. A boszorkányok hercegnője céltalanul bolyongott Heléné kihalt utcáin, s kis idő múlva úgy döntött, az átjáróhoz megy, hátha sikerül visszamennie a boszorkányok városába.

Aurora vére dübörgött, s a lány hiába próbálta elnyomni magában, be kellett látnia: félt. Vajon ilyen vezetőre vágyik a boszorkányok népe? Hisz fiatal volt, nem tudta milyen egy háborút megvívni az életért, a családért küzdve. Ennek tudatában is el fogják fogadni őt úgy, mint királynőjüket? – efféle gondolatok kavarogtak a lány elméjében, ahogy hangtalanul lopakodott az árnyak közt a tükör felé.

Lépéseket hallott, s ijedten rántott egyet Villám kantárján, aki csendben megállt a sötétben, s megtette, amire Aurora kérte – eggyé vált a sötéttel. Két lelketlen harcos sétált végig az utcán, ahol ő is volt, szemeik a környéket pásztázták.  Mikor elsétáltak a lány árnyéka mellett a boszorkányok hercegnője azért imádkozott, hogy ne tűnjön fel nekik a lány varázserejének szikrája, a szikrák pattogásának halk hangja. A két lelketlen közül a bal oldali hátrafordult, s vörös szeme mintha észrevette volna Lorát. Aurora megijedt, hisz tudta, mit jelentenek a vörös szemek – az elbukott boszorkányok lelkével táplálkozott a felé közeledő lelketlen. Nem is olyan rég.

                                     *            *               *                 *

Drake idegesen járkált fel- alá a konyhában az ujjait tördelve, s azon gondolkodott, mi a fenét csináljon most. Nem tehette meg, hogy kint hagyja Lorát az éjszaka közepén a lelketlenek közt. Nem tehette meg, hogy védtelenül hagyjon egy ártatlant – hisz az egész léte abból állt, hogy életeket mentsen. Drake idegességében a falhoz vágta a kezében lévő üveg vizet, ami a falhoz csapódva szétpattant, s a víz végigfolyt a falon, hogy aztán egy tócsává álljon össze a konyha padlóján.

-          Befejeznéd ezt? – Amabel hangja ingerülten csattant, Drake ösztönösen a lány hangja felé fordult. Amabel szikrákat szóró szemekkel meredt a fiúra. – Épp eleget segítettél azzal, hogy elűzted innen a lányt, nem kell még az önmarcangoló hülyeséged is!

-          Amabel – szólt rá csendesen Robert. Négyőjük közül csak ő tudta megőrizni a hidegvérét. Wess Amabel-el szemben ült az asztalnál, s erősen gondolkodott, mit kéne tenniük. Wess Lora látványos távozása után felébredt, s mikor lejött, Belle készségesen elmondta neki, mi történt.   A fiú most tanácstalanul meredt maga elé. Drake legjobb barátjához fordult, hátha neki van valami ötlete.

-          Robert?  - kérdezte Drake csendesen. Általában Drake fejjel rohant a falnak, épp ezért legjobb barátja is furcsállta, Drake mitől akadhatott ki ennyire.

-          Talán meg kéne keresnünk. De semmiképp sem szabad szétválnunk, úgy csak gyengék lennénk.  – Drake bólintott, és megindult az ajtó felé. Hallotta, ahogy a háta mögött megnyikordultak a székek, ahogy a két fiatalabb is felállt, és utána siettek. Az istállóban Három ló állt. Drake felhúzta a szemöldökét.

-          Wess-el megyek – mondta Belle lazán vállat vonva.

Drake sohasem említette, de az utóbbi időben azt vette észre, hogy Belle és Wess sok időt töltenek együtt. Nem volt ideje rá, hogy ezen gondolkodjon, mivel kikergetett egy lányt a lelketlenek közé, teljesen védtelenül.  Drake felült a lóra, amit bizonyára Belle hozott, s kiélesedett rézékei működésbe léptek. Az ösztöne azt súgta, a lány a város túlsó végén lehet valahol, közel az átjáróhoz, így lovát arra irányította. Hallotta a lovak patáinak dobogását, innen tudta, hogy barátai követik őt.

Fay a palota lépcsőjén ült, halántékát masszírozva gondolkodott. Féltette barátnőjét, akiről annyit tudott, amit Harry elmondott: Lora biztonságban van. De ez neki nem volt elég. Látni akarta a lány boldog arcát, hallani a szívből jövő nevetését, és vele bolondozni, mintha semmi gondjuk nem lenne a világban. Csak erre vágyott. Fay nézte a város lakóit, akik mit sem tudtak Aurora hollétéről. A palota előtt egy hatalmas tér terült el, a városközpont. Különféle ruhaboltok, élelmiszerboltok, bájitalboltok voltak, amik gyógyszerként szolgáltak a boszorkányoknak. Fay nézte a két hat év körüli kisgyermeket, akik a hatalmas szökőkútban ugrándoztak, s elmosolyodott. Ha Lora látná ezt, biztosan ő is bemászna a gyerekekkel játszani - gondolta elkeseredve. Nagyot sóhajtva felállt a lépcsőről, mikor meglátta közeledő apját. Fay megvárta, míg apja eléri őt, s felvéve a tempóját mellette sietett tovább a palota lépcsőin.

-          Történt valami? – kérdezte Fay ijedten. Cirius lányára emelte tekintetét, szeme nyugodtságot tükrözött.

-          Kinyílt az átjáró. Lora bármelyik percben visszajöhet. De most nem azért jöttem. – Fay megállt, nem lépdelt tovább apja mellett. Tudta, hogy Cirius most a királlyal akar beszélni, amihez Fay-nek semmi köze nem volt.

Harry lesietett az ódon lépcsőkön, mikor meglátta Ciriust közeledni. Barátja arca feszültségről árulkodott, s Harry egyből a legrosszabbra gondolt, amit bizonyára Cirius is így szólt.

-          Aurorának nincs baja – szólalt meg csendesen. – Az átjáró kinyílt, bármelyik percben visszajöhet.

-          De? – szakította félbe őt Harry, látta, hogy a férfi nyugtalan.

-          Ezt találtuk a parton – Cirius előhúzott a zsebéből egy megsárgult pergament, és Harry felé nyújtotta. Az írás cakkos betűkkel volt írva, az írás néhány helyen el volt mosódva, de még így is ki lehetett olvasni: Ez csak a kezdet!

Aurorára valamilyen nyugodtság telepedett, mikor meghallotta a lelketlenek mögött a paták dobogását. Előlépett az árnyékból Villám hátán, mire a lelketlenek támadóállásba álltak. Lora leugrott a lóról, és elővette a kardját. Egyre jobban hallotta a patadobogást, s pont mikor meglátta a közeledő alakokat, a lelketlen rá vetette magát. Lora leguggolt, mielőtt a lelketlen elkapta volna a nyakát, s kardjával egy mély sebet ejtett lelketlen combján, ahonnan sötét, fekete folyadék tört a felszínre. A lelketlen hátratántorodott, de ismét a lánynak rontott. Aurora figyelmetlen volt, a lelketlen megtámadta, és a falnak szegezte. Lora érezte az arcába csapódó bűzt, a lelketlen sóvárgását, s az elfogyasztott lelkek kínjának szagát. Felfordult a gyomra, de most nem gondolhatott az ártatlanok életére, akiket megöltek. Lora épp egy tűzgolyót akart megidézni, ezzel kockáztatva a lebukását, mikor a lelketlen felnyögött, és szorítása egy pillanat alatt megszűnt Aurora nyaka körül. A lény feje szétvált a nyakától, így a lány látta megmentőjét. Düh keveredett a megkönnyebbüléssel, ahogy Drake-re nézett, a fiú szeme idegesen csillant meg a sötétben.

-          Lora! – kiáltott oda Belle, és Lora átnézett Drake válla fölött. A lelketlen tőlük alig három méterre volt. A lány ösztönösen cselekedve arrébb lökte az előtte álló lovagot, és kezét maga elé tartotta. Minden dühét beleadta abba az egy szóba, amit gyorsan mormolt: protege me. Az előtte álló lelketlen megtorpant, mintha falba ütközött volna, majd alig pár másodperc múlva a szemközti falnak vágódott. A lelketlen a földre esett, és felordított.

-          A francba! A jó büdös francba! – káromkodott Lora, és füttyentett villámnak, hogy jöjjön oda. Felpattant a lóra, s Drake-re nézett, aki csodálkozva és türelmetlenül nézett a lányra. Lora rámeredt.

-          Miután túlléptél azon mit csináltam, mi lenne, ha felszállnál a lóra, mielőtt megjelenik itt egy egész hadsereg? – a fiú, mintha most tért volna magához a lovához sietett, s kecsesen felpattant rá. Lora előre ment Villámmal, hallotta, ahogy a többiek követik őket. meglátta az átjárót, s szinte biztos volt benne, már át tudnak menni rajta.  Villám még gyorsabbra vette, s Lora érezte, hogy a lelke hazatér. Mikor kinyitotta a szemét, Anara-ban volt, a ruhája csurom vizes, haja a hátához tapadt. Lora hátra fordult, hogy a többiek is átértek-e, de pánik terjedt szét a lelkében, mikor az agya felfogta, amit látott: egyedül volt.