Halálra Ítélve

Sziasztok!
Bár nem érkezett sok visszajelzés afelől, hogy szeretnétek-e olvasni az új történetet, úgy gondoltam felteszem az első fejezetet.
Bár már régen tettem fel bármilyen fejezettel kapcsoaltos dolgot, remélem azért kapok néhány visszajelzést, hogy mit gondoltok a kezdésről, meg úgy az egészről :)
Jó szórakozást a fejezethez, remélem tetszeni fog!
puszi, Clary

Halálra Ítélve

1. fejezet – „Semmi sem olyan biztos, mint a halál, és semmi sem olyan bizonytalan, mint a halál órája.”

Lora idegesen járkált fel s alá a dolgozószobában. Körmét rágta, miközben azon gondolkodott mit tehetne, hogy segíthetne rajta. Tudta, hogy ő nem követett el semmit, mégis a Tanács tagjainak háromnegyede úgy beszélt a tizennyolc éves fiatal lányról, mintha ő maga lenne Lucifer.

A következő pillanatban megérezte az őt átölelő karokat, amiknek mindig is nyugtató hatása volt, s akárcsak máskor, a lány most is belesimult a férfi ölelésébe. Szemeit lecsukta, s mélyet szippantott a levegőből, hogy megérezze a másik bódító illatát, amitől megborzongott.

-          Semmi baj – duruzsolta a fülébe Drake. A nő szembefordult párjával, s annak gyönyörű tengerkék szemébe nézett.

-          Aggódom. Érzem, hogy nem ő tette – rázta a fejét, nyomatékosítva, amit mond -,mégis kettőnkön, Ciriuson, Blaise-zen és Mireya-ján kívül mindenki mintha csak le akarná tudni az egészet.

-          Minden rendben lesz – nézte őt a szőke férfi elgondolkodva, majd a füle mögé tűrt egy rakoncátlan fekete tincset. Lora érezte, ahogy az őt ölelő férfi izmai megfeszülnek, mire felsóhajtott.

-          Elmondod végre, mi a baj? – kérdezte enyhe nehezteléssel a hangjában. Mivel már két év eltelt a koronázás óta, teljesen megismerte szerelmét. Ismerte minden rezdülését, tudta melyik pillantása szól csak neki, milyen, mikor a Tanácsteremben üléseznek, s bár előfordult, hogy néha összekaptak, ha valamiben nem értettek egyet, végül mindig sikerült megbékíteniük egymást. Azonban most valami más volt. A férfi hetek óta feszült volt és ingerlékeny, viszont ha a királynő rákérdezett, azt mondta minden rendben van. Aurora persze eddig nem tette szóvá, hogy tudja, Drake hazudik neki, de az elmúlt napok feszültsége ingerlékennyé tette, s most már az ijedtségnek hála – miszerint a férfi talán el akarna hagyni őt -, választ akart.

-          Nincs semmi baj – rántotta vissza a szőke lovag hangja gondolataiból.

-          Hát persze – húzta el a száját, s csalódottan kibontakozott annak megnyugtató öleléséből.

-          Lora – szólalt meg ingerülten Drake, s a nő keze után kapott, de az lerázta magáról.

-          El akarsz hagyni? – kérdezte csendesen, miközben kibámult az ablakon. Rettentően ideges volt a válasz miatt, ami percek múltán sem érkezett meg. Hátra pillantott, hogy megtudja a férfi még mindig a dolgozóban van-e. S ott is állt, tőle alig egy méterre, kifürkészhetetlen arccal.

-          Ezt akarod? – kérdezte Drake feszülten. Lora nem válaszolt, helyette közelebb lépett hozzá, s jobb kezével végigsimított markáns arcán.

-          Akkor már inkább öljön meg egy tucat lelketlen – nézett fel a férfire mosolyogva.

-          Ne mondj ilyet – morogta a férfi bosszúsan, s karjaival ismét körbeölelte a lány karcsú derekát. -  Nem bánt semmi, inkább csak félek – felelte végül, megadva magát.

-          De hát mitől? – nézett fel rá meglepetten a fekete szépség.

-          Az elutasítástól. – Mikor látta a lány értetlen tekintetét, miközben érezte, ahogy apró kezei a mellkasát simogatják, tudta, hogy ezt a lányt, soha senki nem veheti el tőle. – Legyél a feleségem.

***

Az eső még mindig esett, ezzel visszaűzve házukba az embereket, akik már alig várták, hogy a Nap fényes sugaraival beragyogja New York utcáit. Egyedül egy lány sétált a sötétben, kapucniját a fejébe húzva sietős léptekkel.  A kifújt levegő páraként jelent meg arca előtt, ami pár másodperc múlva szétfoszlott, hogy aztán új gyűljön a helyére. Ezüstös szemei idegesen cikáztak az éjszaka sötétjében, miközben megszaporázta lépteit. Tudta, érezte, hogy valaki követi, de azt is tudta, hogy nem fordulhat meg, hogy rátámadjon a titokzatos idegenre. Te jó ég, hiszen Gideon kitekerné a nyakát! Befordult a következő utcasarkon, s már épp fellélegzett volna, hogy hazaért, mikor egy szőke hajzuhatag megállásra késztette.

Egy átlagember számára semmi különös nem lett volna a fiatal lányban. De ő félvér volt, felismerte az őrzők jellegzetes harcruházatát, s a lány kezében pörgetett kis csillagokat, amik a harcosok jelképei voltak. Nézte a lányt, ahogy az elégedett vigyorral tekint végig egyszerű, utcai ruházatára, s lángvörös hajára. Ledermedve bámulta a szőkét, aki hátát ellökve a faltól egyre közelebb került hozzá. Félt, rettegett, hogy egy nap megkeresik őt, s megpróbálják megölni. Álmában sem gondolta volna, hogy ez a nap a születésnapja lesz.

-          Cam, mit csinálsz? – kiáltott háta mögül barátnője. Az említett összerezzent, majd a következő pillanatban a mellé lépő Kitty-re nézett. – Mindenki téged vár odafent, gyere! – ragadta meg a barna szépség a karját, s az ajtó irányába kezdte húzni őt. Camille ijedten pillantott az ajtó felé, de a szőke lány már sehol nem volt. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle s, maga sem tudta, minek örül jobban. A ténynek, hogy Kitty megmentette őt – legalábbis egy időre -, vagy, hogy barátnője észre sem vette a különös öltözetű lányt.

Kiskorától kezdve mindig is jól tudta, hogy nem kockáztathat. Hiszen ő más volt, mint a többi gyerek, s bár ezt ő magában teljesen elfogadta, a kívülállók mégis egyszerre irtóztak tőle, s vágytak arra, hogy a közelükbe kerülhessenek. S bár Camille csak félvér volt, életét cseppet sem könnyebbítette meg a dolog. Sőt! Fülei ugyanolyan hegyesek voltak, mint tündértársaié, különös színű szeméről már nem is beszélve. Lángvörös haja mindig is felkeltette magára a figyelmet, ahogy az előbb említett különös rettegés és vonzódás is. S ha ez nem lett volna elég, a természet valamilyen módon mindig a lány tudtára adta szeretetét, ami a körülötte lévőkből ijedtséget váltott ki.

-          Boldog születésnapot! – sikkantotta egyszerre három legjobb barátja, s nyakába ugorva köszöntötték őt. A legviccesebb persze Gideon volt, a háromszáz éves vámpír, aki mint egy kisgyerek, csüngött a nyakán.

-          Kösz, srácok! – mosolyodott el szívből, majd tekintetét Gideonra emelte. Az alig huszonhét évesnek kinéző férfi összevont szemöldökkel vizsgálta arcát, mire Cam alig láthatóan megrázta a fejét. Most az ünneplésnek volt itt az ideje, nem pedig a természetfeletti társadalom aggályaira. Gideon elővillantotta megszokott apáskodó mosolyát, majd a lányt maga mellé húzva követelte, hogy Cam elfújja a pizzába döfött tizennyolc gyertyát.

Cam imádta, hogy ilyen szokásaik vannak az emberek között. Ilyenkor úgy érezte, ő is átlagos, ő is csak egy tini a sok közül. Na persze, melyik tini kap torta helyett pizzát? – kérdezte magától gondolatban, ami elterelte figyelmét a szőke lányról.

Helyette ránézett Gideonra, aki egy ezüstcsomagolású ajándékot nyújtott felé, és izgatottan leste a lány reakcióját. Cam egyszerűen letépte a téglalap alakú tárgyáról a papírt, ami egy könyvet rejtett: Anara történelme címmel. A lány ezüstös szeme felcsillant. Hónapok óta sóvárgott ezután a könyv után, miután az egyik helyi büfében – ahova természetesen emberek még csak be sem teszik a lábukat -, egy vérfarkas megemlítette neki. Persze nem tudta, Gideon honnan jöhetett rá titkos vágyára, de mivel Kitty előtt erről nem beszélhetett, csak megölelte a férfit, s ajándékát gondosan visszacsomagolta.

Frusztrálta, hogy titkolóznia kell Kitty előtt, de tudta jól, hogy ha elárulnák a lánynak a titkát, nem csak saját magát sodorná bajba, hanem barátnőjét is. Pusztán a tény, hogy ő egy félvér megbotránkozást okozott mind Anara-ban, mind pedig Alanna-ban, hát, még ha a félvér elárulná a titkukat egy egyszerű embernek! Cam megborzongott egy pillanatra, ahogy elnézte hosszú barna hajú barátnőjét, s annak csillogó barna szemeit, ahogy ő is felé nyújtja ajándékát.

A kis csomag egy karkötőt rejtett, s a lány teljesen biztos volt abban, hogy Kitty egymaga csinálta a kis gyönyörűséget. Tudta, hogy a lánynak nincs sok pénze, hiszen ő tartotta el beteg anyját, s kishúgát is. Persze nem sajnálatból lett a lány egyik legjobb barátnője, mégis volt, hogy besegített neki, ha Kitty feladta büszkeségét. Karkötőjét jobb kezére csúsztatta, majd áthajolt az asztal felett, hogy megölelje emberbarátnőjét, s fülébe súgjon egy köszönömöt. Aztán elengedte őt, hisz tudta, közelsége egy idő után még Kitty-nek is sok a jóból.

Aztán Ava-hoz fordult, egyetlen tündér barátnőjéhez. Ő maga volt a másik ok, aki mindig felhívta magára a figyelmét tengerkék színű hajával, s vakítóan fehér bőrével. Szerencsére a lányban sem volt annyi a tündérek jellegzetes tulajdonságából, ami miatt arra lenne kényszerülve, hogy lepukkant, büdös sikátorokban bujkáljon, ahogy a legtöbb tündér, s csak éjjel jöjjön elő. Barátnője hegyes karmai közt egy kis hó gömböt tartott, de nem is akármilyet! Egy kis tündér ült faragott székében, kitárt szárnyakkal, s körülötte havazott. Ám a lányt nem az lepte meg, hogy egy tündér ül a hóban. Sokkal inkább, hogy a tündér arca az ő arca volt. Arcára lassan mosoly kúszott, s az asztalon újból áthajolva megölelte tündérbarátnőjét is.

Az ajándékozást követően hosszú órákig meséltek vicces történeteket egymásnak, s nevettek nagyokat, ahogy eszükbe jutott egy-egy közös élmény, ami borzalmasan végződött, ők mégis mindig csak nevettek szerencsétlen helyzetükön. A lány miközben hangosan felkacagott, szeme az ablakra vándorolt, ahol megpillantotta az utca túloldalán a lámpa fényében a szőke hajú lányt, s még három csuklyás alakot. Nem is sejtette, hogy mind három segíteni akar neki, nem pedig megölni őt.

 Sajnos Gideon-ról és Ava-ról még nem találtam megfelelő képeket, de igyekszem! :)