4. fejezet - Menekülés

Aurora elcsodálkozott keresztapja fáradt, és kétségbeesett arcán. Sokszor figyelte az arcát, de egészen eddig a pillanatig sosem tudott semmit leolvasni róla.

-          Aurora! – kiáltott fel Harry örömében. – Jól vagy? Sikerült elbújnod? Ugye nem tudják, hogy ki vagy?

-          Ha még sokáig kiabálsz tudni, fogják – mondta Lora morogva az orra alatt, miközben a háta mögé pillantott. Drake nem hallott semmit. – Figyelj rám, Harry bácsi! Jól vagyok. Velem van egy fiú, Drake. Ő is lovag. Ő vigyáz rám, elbújtunk valami várban, amíg abbahagyják a keresést.

-          A tónál próbálják áttörni a kaput. Nem tudunk átjutni – Harry arca megkeményedett, Aurora látta a tükörben. A tükör széle nagyon lassan fodrozódni kezdett, a lány innen tudta, nincs sok ideje.

-          Ne küldj ide senkit! – dörrent rá a lány. – Azzal csak feltűnést keltenénk. Biztonságban vagyok. Drake vigyáz rám. Senkinek egy kicsi fogalma sincs róla, hogy ki vagyok. Várd, meg míg hazamegyek. - A tükör egyre jobban fodrozódni kezdett. – Szeretlek – mosolyodott el Lora, majd újra farkasszemet nézett magával. Harry eltűnt.

Lora lépteket hallott a háta mögül. Francba – gondolta, s gyorsan kirohant az ajtón, majd hangtalanul becsukta azt maga mögött. Mikor megfordult, Drake vádló tekintetével találkozott.

-          Kivel beszéltél? – kérdezte Drake csendesen. Aurora értetlenül meredt rá, de Drake nem vette be. Megragadta a lány vállát és a falnak nyomta. – Kivel beszéltél? – sziszegte idegesen a lánynak. Aurora tombolni akart. Fájt a válla, hogy a fiú görcsösen markolta, kezében kék lángok jelentek meg. Ez volt, ha ideges lett – sosem kellett varázsigékre koncentrálnia. A lángcsóva megérintette Drake bőrét, aki ijedten húzta el a kezét Aurora válláról.

-          Ezt még egyszer meg ne próbáld! – csattant fel Lora, majd Drake mellől elhúzódva elindult a konyhába.

 Dühös volt. Ritkán érzett ekkora dühöt, ami ennyire elvakította volna. A tüzet, ami még mindig a kezében égett a szekrényhez vágta, ami megremegett, majd stabilan megállt a helyén. A helyiséget por lepte el, mire Lora köhécselni kezdett. A lány meghallotta Drake lépteit, ahogy a konyha felé közeledik, mire a fejére rántotta csuklyáját, és kiszaladt az ajtón az istállóba.

Drake hallotta az ajtócsapódást és tudta, hogy Aurora kiment a várból. Nem ijedt meg, hisz tudta jól, a lány sem olyan ostoba, hogy végigsétáljon Heléné városán, miközben azt kiabálja, hogy: itt vagyok, gyertek! . Bizonyára az istállóba ment.

Drake ugyanolyan ideges volt, mint Lora. Nem akarta bántani a lányt, csak feszült volt, és sajnálatára pont ő volt az a valaki, akin levezette a feszültségét. A fiú egész este nem aludt, minden apró neszre felébredt. Félt, hogy a lelketlenek bármelyik pillanatban rájuk törik az ajtót. Nem a saját életét féltette, inkább azét az angyali teremtését, aki odafent aludt, és akire a fiú vigyázott.

Drake maga sem tudta miért, de az első perctől, ahogy meglátta Lorát, a lány úgy vonzotta magához akár egy mágnes. A fiúnak fogalma sem volt, hogy mi ez az érzés, de próbált nem is nagyon foglalkozni vele. Gondolkodásából léptek zaja térítette észhez, amik az ajtó felől jöttek. Biztos Lora – gondolta, de tévedett.

Ahogy az ajtó kinyílt előtte, három csuklyát viselő alak lépett be rajta. A legkisebb fejéről lehúzta a kopott anyagot, aminek köszönhetően Drake arca hatalmas vigyorba fordult.

-          Drake, te idióta! – a vörös hajú pöttöm lány Drake nyakába ugrott, s egy jó pár másodpercig ott csüngött, mint valami öt éves. Mikor nehézkesen elengedték egymást, Drake összeborzolta a lány haját.

-          Hiányoztál Amabel! – Drake egy puszit nyomott a lány homlokára, amitől a lány azonnal elpirult. A fiú jókedvűen felnevetett, majd másik két társához fordult.

-          Wess! – Drake öröme nem is lehetett volna nagyobb. Örült, hogy tudta- öccse biztonságban van. Wess alacsonyabb volt Drake-nél, aki mellett szinte mindenki eltörpült kivétel nélkül. Drake látta öccse testtartásán mennyire elfáradt. Utálta a gondolatot, hogy Wess alig tizennégy évesen már harcol. De nem tudott mit tenni ellene. Csak ott volt neki. Drake ellépett öccse mellől, majd hátba veregette barátját, miközben észrevétlenül a fülébe suttogott.

-          Robert, ugye nem esett baja? – Drake szeme cikázott idegességében. Félt, hogy valami baj történt.

-          Minden oké – súgta vissza a barna hajú srác, akivel még mindig egymást ölelték. Drake lassan elhúzódott barátjától, bólintott a fejével, majd visszafordult. Amabel az asztalnál ült, és egy almát majszolt, míg Wess a fejét az asztalra hajtotta. Amabel megpiszkálta a fiút.

-          Alszik – vont vállat unottan, majd tovább ette az almát. Drake óvatosan a karjába emelte öccsét, majd felvitte az emeletre, hogy ott békésen aludhasson a kölyök.

Lora kezdett megnyugodni. Hülyeség volt így felkapni a vizet ráadásul úgy, hogy még csak nem is volt igaza. Drake jogosan támadt neki. Aurora nagyot sóhajtva dobta el a kefét, amellyel eddig lovának szőrét fésülte, majd fejét Villám nyakába fúrva átkulcsolta a kezét a ló nyakán. Mélyet szippantott, hogy átjárja őt a ló illata – ettől mindig megnyugodott. Nem tudta meddig állhatott így, de lassan elengedte paripáját, és visszaindult a várba.

Ahogy fellépkedett a lépcsőn kezét ökölbe szorítva gondolkodott rajta mit csináljon. Szóljon Drake-hez, vagy várja, meg míg ő bocsánatot kér? Efféle kérdések futották át az agyán, de egy vállrándítással véget vetett az egésznek. Lesz, ahogy lesz alapon nyitott be a vár ajtaján, de alig hogy tett egy lépést, egy kéz tapadt a szájára, és egy kisebb kés éle szegeződött a torkának.

Aurora szíve heves dobogásba kezdett, érezte, ahogy az adrenalin végigáramlik benne, s a keze bizsergett a varázsolni akarástól. Becsukta a szemét, és egy szó visszhangzott a fejében: protege me. A lány érezte a köré lassan felkúszó, láthatatlan energiamezőt, ami kiszakítja Lorát támadója karjaiból, s ellöki őt, egyenesen neki az ajtónak. Lora dühös tekintettel fordult az alak felé.

Drake egy hangos csattanást hallott. Felkapta a fejét, majd a kardja után nyúlva szaladt végig az üres folyosón, majd le a lépcsőn, hogy végül a konyhába érjen, s döbbenet üljön ki az arcára. Neki háttal Lora állt, az ajtónál pedig barátai karddal a kezükben álltak a felborított asztal túloldalán. Drake közelebb akart lépni a lányhoz, de valami megakadályozta, s Draket egyenesen a lépcső korlátjának vágta, ami átszakadt, így Drake a falnak csapódott.

-          Drake! – kiáltotta el magát Lora, ahogy meglátta a földön fekvő fiút, majd elindult a fiú felé. Ahogy mellé ért a lépcsőn, letérdelt, és kétségbeesetten nézett a fiúra. – Sajnálom én nem akartalak bántani. Nem figyeltem, nem láttam, hogy ott vagy, nem tudtam visszahúzni. – Lorából csak úgy dőlt a szó, Drake próbálta felfogni, mit mond neki a lány.

Próbált nem a sajgó vállára koncentrálni, miközben talpra kecmergett. Lora – mikor meglátta, hogy a fiú sántít – Drake karját átette a vállán, és a derekát megfogva segítette be őt a konyhába. Drake villámokat szúró szemmel nézett a barátaira, akik döbbenten figyelték a furcsa párost. Elsőnek Amabel tért magához, aki egy harminckét fogas mosolyt villantott, majd mintha mi sem történt volna az asztalt visszadöntötte eredeti helyzetébe. Lora leültette Draket az egyik székre, s felhúzta a fiú pólóját, hogy megnézze megsérült-e. A fiú zavartan fordította fejét Robert felé, amíg a lány vizsgálta.

-          Mi a fenét műveltetek? – Drake hangjából nem lehetett észrevenni, hogy fájdalmai vannak, de Lora előtt nem tudta titkolni. A lány bár zavarban volt, hogy a fiú felső testét bámulja, most nem erre kellett koncentrálnia. Látta Drake oldalán, hogy néhány lila folt máris éktelenkedett napbarnított bőrén. Lorának kedve lett volna az ajkát óvatosan a fiú bőréhez simítani. Uramisten – gondolta a lány, mikor rájött mikre gondol.

-          Azt hittük lelketlen – mondta Robert Lorára mutatva. A lány felé fordította a fejét, és felvonta szépen ívelt szemöldökét.

-          Úgy nézek ki, mint egy lelketlen? – kérdezte gunyorosan mosolyogva.

-          Kislány csak úgy berontottál az ajtón csuklyával a fejeden. Mégis mit kellett volna hinnem? Amúgy is ki ez? –nézett Robert feszülten barátjára. Elege volt már a megválaszolatlan kérdésekből.

-          Lora. – Aurora megborzongott, ahogy a fiú kiejtette a nevét, annyira védelmezően, és harciasan. Drake látta a lány elrejtett mosolyát. – És megnyugtatlak, hogy nem lelketlen.

-          Még sosem voltak boszi barátnőim – szólalt meg fellelkesülve Amabel.

Aurora bár guggolt, fejét a lány hangjának irányába fordította, és kedvesen rá mosolygott.

Lora sosem látott még ennyire lelkesnek senkit sem, még Fay-t sem. Ahogy eszébe jutott legjobb barátnője, mosolya kicsit lehervadt, de még így sem tudott nem mosolyogni a lányon. Lora visszafordult Drake-hez és a foltokat nézte a bőrén. Kezét óvatosan a fiú bőrére tette, aki összerezzent az érintésére, de nem húzódott el.

Aurora elképzelte a fiú bőrét, ahogy eltűnnek a foltok, és megszűnnek a fájdalmai. Elképzelte, ahogy Drake nem érzi a fájdalmat, és hogy teljesen egészséges. A lány érezte a kezéből áramló meleget, ami kis idő múlva, egyik pillanatról a másikra megszűnt, s mikor elhúzta a kezét Drake oldaláról a sebeknek nyoma sem maradt.

Aurora felállt majd megkerülve Draket a csaphoz ment, és az arcára fröcskölt egy kis vizet. Heléné a lelketlenek városa volt, és az, hogy itt és ennyit varázsolt sokat kivett belőle. Úgy érezte, képes lenne napokig aludni megállás nélkül. Becsukta a szemét, és a fejét a szekrénynek döntötte. Lassan ki és belélegzett néhány percig, majd kinyitotta a szemét, és a többiek felé fordult. Amabel először Drake még mindig fedetlen oldalát bámulta, majd Aurora nézett, aztán a lány nyakába ugrott.

-          Örülök, hogy megismerhetlek Lora! – mondta őszinte kedvességgel a hangjában a lány. Aurora meglepődött. Őrző létére a lány hihetetlenül kedves volt, s Lora tudta, ha egyszer eljön az ideje, nagyszerű barátnők lesznek. A vörös szépség eleresztette Lorát, majd a kezét felé nyújtotta. – Amabel vagyok. Drake rengeteget mesélt rólad.

-          Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Aurora. Valamiért nem tudta elképzelni. Egyáltalán mit mesélhetett volna róla.

-          Nem – kacarászott Amabel. – Csak ez annyira jól hangzik. Ami azt illeti, Drake egy szóval sem említett – Amabel az említett fiú felé fordult, és szúrós pillantásokat lövellt felé.

-          Igazából meséltem volna róla, ha tudnék róla bármit is a nevén kívül – Drake az asztalnak dőlt, kezeit keresztbe fonta maga előtt. Homlokráncolva meredt a lányra.

-          Azt is tudod, hogy boszorkány vagyok – vont vállat Aurora, és próbált úgy tenni, mint aki észre se veszi, hogy Drake mit akar elérni – hogy meséljen magáról.

-          Hogy bízzak meg valakiben, aki semmit nem mond magáról? Hogy honnan jött, mit keres itt, vagy, hogy mit akar? – kezdődött. Aurorának rosszul esett, hogy Drake ilyeneket vág hozzá, igaza volt. De nem érdemelte meg, hogy így beszéljen vele.

-          Nem kértem, hogy bízz bennem! – meredt rá a lány Drake-re.

-          Remek. Amabel zárd be addig, amíg nem megyünk el innen. – a konyhában megfagyott a levegő. Mind a hárman Drake-re meredtek. Robert nem értette, mi lelte a barátját. Remélte, hogy ezt most nem gondolta komolyan.

Aurora úgy érezte, felrobban a dühtől. Az ablakon már nem szűrődött be annyi fény, innen tudta, hogy kezd sötétedni. Remek – gondolta, s mielőtt bárki bármit mondhatott volna, felrántotta a csuklyát a fejére, és varázslattal kivágta maga előtt az ajtót. Kiszaladt az istállóba felnyergelte a lovát, s felült a ló hátára. Ahogy kijött a lóval az istállóból, látta Robert értetlen, Amabel szomorú, és Drake dühös arckifejezését. Elfordította róluk a fejét, majd elvágtatott a lovával.

Remélem tetszett a fejezet, és írtok nekem néhány megjegyzést! :)

puszii: Klarii