3. fejezet - A boszorkány szava

       

A szél süvített, amibe Drake beleborzongott. Nem kellett sokat várnia mire meglátta őket. Hárman voltak, mindhárman lovon ültek. Arcukat csukja takarta, így Drake nem látta az arcukat, habár tudta kik ők. Vagy legalábbis sejtette. A két szélső alak süvítette a levegőt, már-már a levegőben vágtattak lovaikkal, mintha csak a harmadik, alacsonyabb alakot kísérnék. Lovaik patájának egyáltalán nem hallotta dobogását, a csendben csak a harmadik alak lovának nyerítését lehetett hallani. Drake felismerte a lányt, akivel a sikátorban találkozott. Ahogy egyre közelebb értek Drake rájött, a két szélső alakot a lelketlenek egyáltalán nem látják – hisz szellemek voltak. Helénében nem fordult elő gyakran, hogy szellemeket látott volna, de az, hogy egyszerre kettő is itt van, és a lányt segítik annál meglepőbb volt. Ahogy a három boszorkány feléjük közeledett Drake meglátta arcuk vonalát, amit már nem takart csuklya.

A két szellem kielőzte a fiatalabbik lányt, s szétvágtak a lelketlenek közt. Azok annyira megijedtek a szellemektől, hogy hátrébb húzódtak, s szétszóródva bámulták a két nőt, akik villámokat szóró szemekkel ősi nyelven sziszegtek feléjük. Drake az egyre közeledő lányt figyelte, s teljesen elvonta a figyelmét a háta mögé osonó lelketlen. A lány közelebb érve dühös tekintettel rántotta elő a kardját, s lovát megállítva Drake feje fölé suhintott a pengével. A fiú egy percre azt hitte a lány bántani akarja, de mikor a háta mögé pillantott meglátta a földön fetrengő lelketlent. Visszanézett a smaragdzöld szemekbe, amik dühöst pillantással kémleltek körbe. Ha nem egy tucatnyi lelketlennel lettek volna körülvéve Drake hosszasan bámulta volna a lányt, s annak szépségét. Hisz a lány haja feketeszénként omlott végig a hátán, s csillogott a sötétben. Drake-nek így már sokkal ismerősebb volt az arca, csak azt nem tudta honnan. A lány a boszorkányok ősi nyelvén mondott valamit, a két szellemmel együtt mormolva, majd hatalmas fény vetődött rájuk, ami Draket is megvakította. A fiú a kezét az arcához emelte annyira vakította a világosság, majd érezte, hogy valaki megragadja, s mire észbe kapott Villám hátán ült a titokzatos lány háta mögött.

Aurora imádkozott, hogy túléljék Drake-el ezt a kiruccanást anélkül, hogy a fiú rájönne ki is ő. Villám száguldott Heléné városában egyenesen a város szélén álló tükörhöz. Ez azért volt furcsa, hisz Aurora egy tó közepéről jött, mégis egy tükör előtt kötött ki. Ám a lánynak s újdonsült barátjának csalódnia kellett. A tükör előtt egy csapat lelketlen állt ezzel elvéve az egyetlen lehetőséget, hogy Anara-ba jussanak. Aurora tudta, ha még ő és a fiú megpróbálnának harcolni, az a lelketlenek részéről csak időhúzás lenne, amíg Draven ideérne. Aurorának valamit tenni kellett. A lány gondolkodás nélkül meghúzta Villám kantárját, majd utasította lovát, hogy vágtasson, amilyen gyorsan csak tud.

Elindultak Heléné kihalt, sötét utcáin, orrukat megcsapta a halál, és a félelem szaga. Aurora kétségbeesve nézett szét egy búvóhely, egy kihalt sikátor vagy egy menedék után kutatva, de hiába. Érezte, ahogy a gerincén végigkúszik a félelem, ahogy Villám körbe-körbe forgolódott egy helyben, valami megoldást keresve. Aurora minden reményét elvesztve azon volt, hogy valami megoldást találjon a problémára, mikor a háta mögül egy kéz előre nyúlt, elkapta a kantárt, és vezetni kezdte a lovat egy olyan hely felé, amit még Aurora sem ismert.

Ahogy egyre kijjebb értek a városból, úgy kezdett megnyugodni a fiatal lány szíve, amit Drake is érzett. Látta, ahogy megváltozik a testtartása, ahogy lehajol, hogy valamit Villám fülébe súgjon, és az arca, ahogy megpillantja Heléné városának szebbik részét. Drake a gyeplőt fogva a várig vezette Villámot, majd a hatalmas kovácsoltvas kapu előtt leugrott a lóról, hogy a sötétben tapogatózva épp csak kinyissa annyira, hogy be tudjanak rajta menni.  Miután bevezette Villámot, a rajta ülő lánnyal – akinek még mindig nem tudta a nevét – és a vár hátsó bejáratához vezette őket. Megvárta, amíg a fiatal boszorkány kecsesen leugrik a lóról, majd az illedelmességét Anara-ban hagyva belépett az ajtón, s a Hold szűkös fényében botorkált végig a konyhában. Hallotta a lány csizmájának koppanását a csempén, innen tudta, hogy követi őt.

Drake arra gondolva, hogy ki tudja, meddig lesznek itt, a sötétben a régi hűtőhöz botorkált, s kivett belőle egy tál almát, egy egész kenyeret, és legalább három napra elegendő gyümölcsöt, és egyéb ételt. Mindezt, miután a lány kezébe adta, megfogott egy almát, s Villámnak odaadva bevezette őt az istállóba, ahol szalmát adott neki. A fiú végigsimított a ló nyakán, és hátán, miután leszedte róla a nyerget, és az egyik sarokba letette. Csendesen ballagott vissza a várba, ahol az ismeretlenül ismerős smaragdzöld szempár már idegesen várt rá odabent.

-          Hová hoztál? – feszült csend támadt köztük, nem tudta a lánynak mennyit mondhat el. Jobbnak látta, ha hazudik valamit.

-          Ez egy vár. Remélem, megfelel az igényeidnek hercegnő – vigyorgott Drake kötekedően. Látta, ahogy a lány arca megfeszül, és kihúzza magát.

-          Minek neveztél? – hangja tökéletesen semmitmondó volt, amit a fiú furcsállt, de nem tette szóvá.

-          Hercegnő. Ez egy becenév. Lazíts már! Itt nem lesz baj – a lány kissé engedett a testtartásán, de még óvatlan volt Drakkel szemben.

-          Meddig leszünk itt? – Drake még a sötétben is jól látta, ahogy a lány idegesen harapja be a száját, s nem tudta levenni a szemét ívelt formájáról. Kellett néhány másodperc mire magához tért, és elvonatkoztatott tőle, hogy neki most az a feladata, hogy megvédje a lányt – ha kell az élete árán is.

-          Ameddig muszáj. Megértem, ha haza akarsz menni, de sajnálom, jelen pillanatban tudják, hogy itt vagyunk. Jobb, ha egy darabig meghúzódunk. – Drake, ahogy a mondandója végére ért, érdekes kérdés fogalmazódott meg benne – Mit csinál itt egy boszorkány lány Helénében? – kérdezte higgadtan a fiú, mialatt egy széket húzott maga alá, de szeme sarkából így is látta, ahogy a vele szemben ülő lány zavartan körbepillant.

-          Te mit csinálsz itt? – kérdezte zavartan, mire Drake egy önelégült mosoly kíséretében felvonta szemöldökét.

-          Lovag vagyok hercegnő, szerinted mit csinálok itt? – csóválta a fejét Drake, miközben elvett az asztalról egy almát és felállt. Beleharapott a piros gyümölcsbe, szájába vette a megrágott almát, majd a többi dolgot és felpakolta. Fejével a szekrény felé bökött, ami előtt elhaladtak. – Van benne víz. Hozz, egy pár üveggel kérlek – a fiú próbált értelmesen beszélni eltekintve az igen nagyméretű gyümölcstől a szájában. Aurora csendben követte őt.

*            *                *               *             *

Harry idegesen járkál fel alá a hatalmas üveg kupolájú tárgyalóteremben, az asztal körül. Cipője visszhangokat vert, ami kettészelte a feszült csendet. A férfi dühében ököllel az asztalra vágott, s tovább lépkedett, megnyugvást keresve. Ilinor lépett be a hatalmas tölgyfa ajtón, nyomában a Tanács tagjaival.

 Ilinor szeme megállapodott a király nyugtalan és zaklatott arcán. A nő emlékezett rá mikor látta a férfit ugyan ilyen esetlennek és ijedtnek. Mikor megtudta, hogy elvesztette egyetlen, és szeretett testvérét.

Harry figyelte, ahogy a Tanács tagjai sorban helyet foglalnak az asztalnál, míg végül ő maga is helyet foglalt a királyi székben. Hat lovag és hat boszorkány feszült, türelmetlen, vagy éppen sajnálkozó tekintete pihent meg rajta, amitől csak még idegesebb lett. A csendet vágni lehetett a hatalmas csarnokban, Harry a fal mellett lévő oszlopokat nézte, melyen szürke tűzcsóvák adtak fényt a helyiségben. Egy darabig senki sem szólalt meg, végül Cirius felállt a székéről, és belekezdett mondanivalójába.

-          Mindannyian tudjuk, hogy a Hercegnő eltűnt, és ez a tény mindenkit egyaránt érint. Pár lovag is Helénében rekedt, és biztos vagyok benne, hogy Aurora biztonságban van. Tudnánk, ha meghalt volna. – Cirius szónoklatát nyugtatásnak szánta, Harry gyomra mégis görcsbe ugrott, az idegesség átjárta az egész lényét. Rettenetesen félt, hogy Aurorának, egyetlen élő rokonának, s a trónörökösnek valami baja esik.

-          Mégis mi történhetett? – tette fel a következő kérdést Megara, a Tanács legidősebb tagja. Mindenki felé fordította a fejét. Az idős boszorkány maga elé meredt, s próbált rájönni, hogyan lehetséges, hogy nem tudnak átjutni a kapun. Ki a fene művelhette ezt?

-          A lényeg, hogy most megnyugodjunk – vette vissza a szót Cirius – Bízom benne, hogy senkinek sem fog baja esni sem a mijeink, sem pedig a boszorkányok közül. A népnek látnia kell azt, hogy az ország jó kezekben van. Éreztetni kell velük, hogy biztonságban vannak, mielőtt kitör a pánik. – Harry arra gondolt, Cirius-nak kellene a helyén ülnie. A férfi bölcs volt, megfontolt, és nem utolsósorban higgadt. Harry torka kiszáradt, ahogy eszébe jutott, hogy ő még meg sem szólalt.

-          Kérek mindenkit, hogy tegyétek meg a lehető legtöbbet, amit csak tudtok. Nem szeretném, ha bárki is azt hinné, Anara veszélyben forog. Délután tartok egy beszédet. Cirius – Harry barátja, s lelki támasza felé fordította a fejét, tekintete megállapodott rajta. – Páran menjetek a tóhoz, és próbáljatok átmenni Helénébe. Vigyél el pár embert a mijeink közül. – Cirius bólintott, aztán felállt székéből, és sietős léptekkel hagyta el a hatalmas csarnokot.

A többi tanácstag követve Cirius példáját, elhagyták a kastélyt, míg végül Harry egyedül maradt gondolataival. Legalább hetven évesnek érezte magát, ahogy belebámult a falon lógó tükörbe. Túl sokat vett el tőle az élet. Most nem hagyja magát - gondolta, miközben a tükörképe fodrozódni kezdett, majd meglátta benne unokahúga smaragdzöld szemét.

Aurora fáradtan ébredt. Egész este rosszul aludt, képeket látott, ahogy Anara városa lángokban áll. Az ő kék lángjai voltak. Hogy honnan tudta? Minden boszorkányhoz, vagy varázslóhoz különböző színű lángokat tudtak létrehozni. Sohasem fordult elő, hogy két egyforma színű lángot láttak volna. Az ő lángja tengerkék volt, s álmában, ezekben a lángokban égett halálra Anara népe. Felkelt az ágyról, s szétnézett a beszűrődő fényben. Bár a vár ablakait beszögelték deszkákkal némi fény így is megvilágította a szobát, ahol aludt.

A falak fehérek voltak, a bútorok egyszerűek. Mindent ellepett a por, a szobában valami furcsa szag terjengett, de még Aurora sem tudta volna megmondani, mi lehet az.  A lány az ajtóhoz sétált, s óvatosan kinyitotta azt anélkül, hogy bármiféle zajt csapott volna.  Végigsétált a hatalmas folyosón, egészen a lépcsőig. Megkapaszkodott a poros korlátban, ami egy pillanat alatt szét mált a kezében. Aurora kezét a ruhájába törölve szitkokat engedett ki magából, ami a feszült helyzetben jót tett a lelkének.

A lépcsőn vak sötét volt, az orra hegyéig sem látott. Tenyerét felemelve maga előtt becsukta a szemét, és halkan elmormolt két szót, miközben koncentrált: via monstrat.

Ahogy kinyitotta a szemét egy kék tűzgolyó forgott a kezében, fénnyel körülvéve a lányt. Aurora meglátva sikerét, boldogan ment le a lépcsőn, megfeledkezve, mekkora nagy slamasztikában van, és hogy kivel.

A konyhába érve látta Draket az asztalra dőlve, hallotta a fiú halk szuszogását. Aurora próbált nem zajt csapni, ahogy kivett a hűtőből egy almát, és egy vizet, majd a konyhaajtóban még visszafordult. Sajnálta a fiút, aki ki tudja mióta feküdt a rossz széken, miután felajánlotta a lánynak, hogy aludjon ő az egyetlen ép kinézetű szobában. Rori letette a vizet és az almát az asztalra, majd leguggolt a fiú mellé. A tűzgolyót a levegőben tartva hajolt közelebb a fiúhoz, hogy fülébe suttogjon, mikor Drake hirtelen arrébb húzódott tőle, és értetlenül meredt a lányra.

-          Mit csinálsz? – a fú szemöldöke felszaladt a homloka közepéig értetlenségében. Aurora zavarát azzal leplezte, hogy vállat rántott, majd a tűzgolyóval játszott.

-          Segíteni akartam, de felkeltél. – vont vállat a lány.  Drake összehúzott szemekkel nézett rá.

-          Mi vagy te? – szaladt ki a fiú száján. Aurora értetlenül kérdezett vissza.

-          Tessék?

-          Ennek nem kéne működnie – mutatott a fiú a kék lángokra, amikkel Aurora ebben a pillanatban is játszott. Hogy lehetek ennyire hülye? – kérdezte magától a lány, ahogy a két tenyere között összenyomta a kicsi lángokat. Harry mondta, hogy figyeljen oda mit csinál, hisz nagyobb ereje van egy átlag boszorkányénál erre tessék.

-          Boszorkány vagyok, mondtam már – Aurora ingerülten a fejére rántotta a csuklyáját, hogy a fiú ne bámulja. Idegesítette, hogy ennyire feltűnően nézi. – Egyéb kérdés? – kérdezte a lány türelmetlenül. Nem akart bambán ácsorogni a konyhában. Valamit tenni akart. Bármit.

-          Mi a neved? – Rori erre a kérdésre forgatta a szemét. A srácnak minden második kérdése a neve volt. A lány mérlegelve a helyzetet jobbnak látta, ha nem mond igazat. A fiú érdeke volt. S bár Aurora szerette volna elmondani az igazságot a fiúnak, nem tehette, hiába vágyott rá, hogy a fiú mindent tudjon róla.

-          Lora- mondta végül, s kihúzta magát. Nem hazudott akkorát. A legtöbben a kastélyban ezen a becenéven szólították. Aurora imádta, ha így hívják, ki nem állhatta, ha valaki a teljes nevén szólítja.

 Drake pár pillanatig gondolkodott, magában ízlelgette a lány nevét.  Túl egyszerű hozzá – gondolta, de egy szót sem szólt. Figyelte ahogy a lány – Lora – lassan felveszi az asztalról a vizet és az almát, majd még az ajtóból visszafordul.

-          Menj aludni. Komolyan mondom. – az utolsó mondatot megnyomta, hogy éreztesse a fiúval, ez nem kérlelés volt, majd eltűnt a konyha félhomályában.

Miközben az almát ette végigment a kisebb folyosón, ami a konyhából nyílt. A régi festményeket nézte, amiket az évek alatt jócskán belepett a por, s elcsodálkozott, a lelketlenek üres, semmit mondó tekintetén. Éreznek ezek egyáltalán valamit is? – tette fel magában a kérdést, de tudta, hogy választ nem kap rá. Megállt az utolsó képnél.

A festmény egy tőle alig egy-két évvel fiatalabb lányt ábrázolt, Aurorát mégis meglepte a fiatal lány. Méz szőke haja a vállára omlott, elegáns ruhája passzolt a nyakában lógó, hatalmas méretű kék gyöngynyaklánchoz. Aurora a szemeire pillantott. Elképesztette az a semmit mondó üresség, amit a tekintetében látott, s a gúnyos mosolya, mintha csak rajta nevetne. A lány fekete szemei elnéztek felette.

Aurora abba az irányba nézett, amerre a festményen lévő lány is, s meglátott a lépcső és az előtte lévő másik folyosó között el eldugott, szűk ajtót. Lorának eszébe sem jutott szólni az ajtóról Drake-nek, csak a kíváncsisága hajtotta előre, ahogy kezét óvatosan a kilincsre emelte, és lenyomta azt. Az ajtó picit nyikorgott, ahogy a lány belökte, majd vigyázva, nehogy megsebesítse magát lehajtott fejjel átlépett a küszöbön. Ahogy felnézett látta a plafonon a félig leszakadt csillárt. Nagy ívben kikerülve azt ment át a helyiség túlsó oldalára. A szobában a csilláron, és egy hatalmas méretű tükrön kívül semmi nem volt.

-          Hívd Harryt – szólalt meg az ismeretlen hang a fejében. Aurora megpördült, de rajta kívül senki sem volt a szobában. Elgondolkodva fordult újból a tükör felé. – Hívd Harryt – szólalt meg az ismeretlen női hang újra a fejében. Aurora furcsa mód bízott benne. Lehunyta a szemét, és próbált visszagondolni arra, mit mondott neki Ilinor, a tanítója a boszorkányok szaváról.

-          Ha egyszer bajban leszel, akkor is tudni fogo mit kell tenned. Keress egy tárgyat, bármit, amiben látod a saját tükörképed, és gondolj erre a helyre. Gondolj Anara-ra, gondolj a keresztapádra, az otthonodra. És meglátod, nem maradsz segítség nélkül.

Ilinor hangja visszhangzott a fejében. A lány becsukta a tükör előtt a szemét, és a kastélyra gondolt. Felidézte a hatalmas, robosztus építményt, ahogy a felhők fölé magasodik, ahogy a főkapunál tolongó kisgyerekek arról ábrándoznak, bárcsak egyszer bejöhetnének. Eszébe jutott, ahogy Fay-el varázsolnak, ahogy a kettőjük nevetése bezengi az egész kastélyt.

Aurorát megcsapta a friss, levegő. Érezte a varázslat illatát. Kinyitotta a szemét, s a tükör túloldalán meglátta keresztapja arcát.

Sziasztok!

Sajnálom azt az egy napos csúszást, nem igazán van rá mentségem!

Reménykedem benne, hogy kárpótolni tudlak titeket ezzel az öt oldalasra sikeredett fejezettel!

A kritikákat továbbra is várom!

Jó olvasást!

puszi: Klarii