2. fejezet - Heléné

     Sziasztok!Nagyon sajnálom a késést ezer bocsánat! Próbáltam nem elkapkodni, remélem tetszeni fog, és kapok pár véleményt:)

       Jó olvasást!

puszii: Klarii

A Lelkek Tükrének vize fodrozódott Aurora innen tudta, nemrég valaki átkelt a lelketlenek városába. Aurora, mint mindig, most is elcsodálkozott mennyire gyönyörű éjjel a tó, s a környezete. Amióta először itt járt imádta csodálni a tavat, s annak tiszta kék vizét. A liliomok, melyek a víz felszínén tündöklöttek még varázslatosabbá tették a tavat. Mintha csak egy meséből került volna ide.

Aurora megsarkantyúzta lovát, amely megindult a víz felé. Lassan, a part mentén sétált bele a kellemesen langyos vizű tóba, ami azonnal fodrozódni kezdett. A halak elúsztak a ló és gazdája környékéből, hisz azt hitték, valaki bántani akarja őket. Villám lassan sétált a tó közepére, Aurorának a derekáig ért a víz. Kezét végighúzta a víz felszínén, ujjával megérintette a vízi liliomot. A lány lehajolt, s a virág mellett elmormolt háromszor egymás után egy szót: Placere.

A víz egyre jobban fodrozódni kezdett, végül Aurora és Villám eltűntek, mintha ott sem lettek volna.

Heléne városa évezredekkel ezelőtt gyönyörű volt. Még ha a lelketlenek gonoszak is voltak, városukat imádták, királyukat dicsőítették. Bár utóbbi még mindig elmondható volt, Heléne koránt sem élte virágkorát. Házak helyett többnyire csak romok voltak, néhol-néhol viszont lehetett még látni pár szép házat is. A lelketlenek ugyanolyan külsővel rendeztek, mint bármilyen, boszorkány vagy varázsló. Egyetlen megkülönböztetőjük a csuklójukba égetett minta, s az éjfekete pupillájuk volt.

Aurora leugrott lováról, s eligazította magán a köpenyét. Tudta jól, a harc nem messze tőle még most is dúl, de a legkevésbé sem vágyott csatára. Csak ki akarta deríteni, amiért jött, lehetőleg harc nélkül – de ha nem volt választása, kénytelen volt használni a kardját, ami most is ott lógott ruhája oldalán. Megfogta Villám kantárját, s kivezette a kis, macskakövekkel díszített útra.

Aurora okos lány volt, ennek köszönhetően hamar kiszúrta, ha valaki követi – pont, mint most. Tudta, érezte könnyebb megelőzni a bajt, mint kivárni a végkifejletet. Besétált egy elhagyatott utcácskába, aminek eleje volt, de vége már nem. Megállította Villámot az egyik falnál, majd a hátára felmászva felugrott a fal tetejére. Óvatosan ügyelt rá, hogy kardját lehetőleg úgy húzza elő, hogy a sarkon most beforduló idegen ne fedje fel rejtekhelyét.

Az idegenen szintén köpeny volt, ami elfedte az arcát. Aurora leguggolt, ahogy a köpenyes – járásból ítélve férfi – közelebb lépett Villámhoz, és megpaskolta oldalát. Villám fújtatott egyet, de közel engedte magához az idegent. Ez afféle jelzés volt Aurora számára – lejöhet a tetőről. A lány kicsit arrébb sétált, hogy ne az idegenre ugorjon. Eltette kardját, majd kecsesen leugrott a falról, - talpra érkezett akár egy macska.

Az idegen Aurorát nézte, de egy smaragdzöld szempáron kívül mást nem tudott kivenni belőle. – legalább nem lelketlen – futott át a fiú fején. A lány előre lépett egy lépést, a fiú pedig ösztönösen hátra egyet. A lány elengedett egy mosolyt, majd felült a lovára. Mikor látta, hogy a lány menni készül, elkapta a ló kantárját.

-          Mégis hova mész? – nézett rá a fiú hitetlenül. Aurorát megfogta kicsit rekedtes, mély hangja. A lány hangja alapján tizenkilenc-húsz évesnek saccolta.

-          Szerinted mégis hová? – kérdezte mosolyogva a lány. Szórakoztatta a fiú, aggódó tekintete. – Helénében vagyunk. Nem ülhetek a lovamon várva, hogy egy lelketlen megtámadjon.

-          Boszorkány vagy? –kérdezte a fiú gondolkodás nélkül. Érdekelte, mióta küld a király fiatal lányokat a háborúba. Mit szól majd ehhez Cirius?

-          Mondhatjuk. – a sikátor elejéről furcsa zajt hallottak. Mindketten arra fordították fejüket, épp, mikor a sarkon megjelent egy harmadik köpenyes alak.

-          Drake itt vagy? – egy fiú hangja hallatszott, kardjának pengéje megvillant a Hold fényében.

-          Mindjárt megyek! – kiabált vissza a fiú, majd a lányra nézett. Furcsa mód, nem akarta, hogy rajta kívül bárki is tudjon a titokzatos lány létezéséről. Vonzotta őt a lány titokzatossága, és cserfessége, s az, ahogy körüllengte őt a mágia illata.

-          Még találkozunk Drake – szólt Aurora, s elvágtatott lován a sarkon túl, ahol Draket társa várta.

               *     *      *        *

Fay egész délután Ciriussal beszélgetett. Próbáltak rájönni mi a valódi oka Aurora kiruccanásainak Helénébe. Ott ültek a nagy barna mahagóni íróasztalnál és gondolkodtak. A szobára néma csend telepedett, Fay az íróasztalon lévő mintát bámulta. Anara népének első királynője volt rajta szenvedő arccal, ahogy Draven a lelkével táplálkozik. A lovagoknak két jó okuk volt arra, hogy háborúzzanak a lelketlenekkel. Anara népének mondája kicsit hiányos volt, de ezen egy védő sem lepődött meg. Ki hinne egy szerelmi háromszögben? A mondák úgy tartják, Marionba, Anara népének egykori királynőjébe szerelmes volt egy lovag – Edmund.  Edmund Marion után ment a lelketlenek földjére, hogy megvédje királynőjének életét, ám elkésett. Mikor Edmund meglátta Marion üres tekintetét egymaga a lelketlenekre támadt. A királynővel együtt ő is odaveszett.

Fay Ciriusra pillantott. A férfi arca gondterheltnek tűnt. Féltette lányát, s annak barátnőjét. Fay ugyanis Cirius lánya. Ritka ugyan, hogy egy boszorkány és egy lovag házasságot kötnek, s még ritkább egy ebből születendő gyermek, Cirius és felesége annyira szerették egymást, hogy nem féltek attól, hogy bárki is megvetné őket. A meglepő az volt, hogy Cirius örült a legjobban annak, hogy a lánya boszorkány lett, nem pedig őrző. Túlságosan kockázatos lett volna, ha a lánya harcra kényszerül, és végül odavesz.

Fay kívül belül az anyjára hasonlított. Örökölte Fair haját, szemét, arcát, mosolyát. Fay mindig mindenben a jót látta, a rosszat mintha akarattal nem vette volna figyelembe. S bár a lány kicsit szeleburdi volt, korához képest nagyon is érett. Ciriusnak mindig is Fay lesz a boszorkányok között a királynő.

Apa és lánya némán néztek egymásra, s találgatták, vajon a másik mire gondol ebben a pillanatban. Az idilli pillanatot egy kopogás törte meg. Fay kihúzta magát a fotelben, Cirius eligazította magán a köpenyét, majd felállt, hogy ajtót nyisson.

A férfi meg sem lepődött, mikor ajtajának küszöbén meglátta Harryt, Anara népének jelenlegi királyát. Lovaghoz méltóan fejet hajtott a királynak, majd kijjebb tárta az ajtót, hogy amaz beljebb léphessen rajta.

Harry, királyhoz méltóan most is nagyon elegáns volt. Díszes köpenye alól látszott kardjának markolata, hosszú csizmája fénylett a derengő fényben. Fay felállt, majd meghajol a király előtt. Harry szétnézett a kis szobában. Bár meglepő volt, hogy a bejárati ajtót kitárva nappali, vagy egyéb hely helyett egyből a dolgozószoba nyílik, a berendezést nagyon otthonosnak találta.  Bal oldalt a fal mentén húzódott egy hatalmas, legalább hét személyes ülőgarnitúra, mellette egy szobanövény foglalt helyet. Vele szemben három különböző ajtó volt beépítve a falba, jobb oldalt az íróasztal mellett egy hatalmas könyvespolc terpeszkedett. A szobát többnyire a barna uralta, de a gyér fényben így is nagyon csinos volt. Harrynek kedve lett volna a hatalmas palotából átköltözni ide.

A szeme elidőzött Fayen. A lány kihúzta magát, mint mindig, most is nagyon csinos volt. Hihetetlen – gondolta magában. A lány egy idős volt Aurorával, mégis a szemében olyan végtelen tudatosság és tapasztalat csillogott, ami túlszállt néhány felnőtt ember élettörténetén is. Harry beljebb lépett, kezet fogott Ciriussal, majd helyet foglalt az egyik bársonyszékben.  Körbefutatta még egyszer a szemét a szobán, végül megállapodott a tekintete az éppen becsukódó ajtón – Fay egy szó nélkül kiment. Cirius helyet foglalt vele szemben, s mindent tudó tekintetét rá szegezte.

A király ahányszor barátja arcára nézett sosem tudta figyelmen kívül hagyni arcának jobb oldalán végighúzódó sebhelyet, amit akkor szerzett, mikor alig volt tizenhárom – tizennégy éves. Cirius nem volt már mai bárány, ezt ő is tudta jól – de ha kellett, kiállt magáért és azokért, akik rá szorultak. Harry feszült volt, látszott a testtartásán, s Cirius mintha csak kitalálta volna a férfi mire gondol, megszólalt barátja helyett.

-          Tudom miért jöttél – hangja nyugodt volt, szeme Harry lelkéig látott. Tudta, hogy a férfi aggódik unokahúgáért, a boszorkányok leendő királynőjéért.

-          Annyira féltem. Még csak gyerek Cirius! – sóhajtott Harry, s arcát kezébe temette. A teste remeg, hogy a félelemtől, vagy a kétségbeeséstől, még maga sem tudta. Borzasztóan féltette Aurorát, de nem tudott, mint tenni – a lány ugyanolyan makacs volt, akár a szülei.

-          Hidd el, ez senkinek sem könnyű. Aurorán múlik Anara népének a jövője, s a lelketleneké is. Tudod, hogy mindenki azon van, hogy Aurora trónra kerüljön, s te kiélvezhesd az életed hátralévő részét. De senki nem sürgetheti ezt a folyamatot. Ha eljön az idő, Aurora nagyszerű királynő lesz. – Cirius tudta mit beszél. A nagyanyja félig boszorkány volt, s Cirius kiskorában mindig őt faggatta, hogy meséljen még a jóslatról. Anara felemelkedéséről, a lelketlenek legyőzéséről, s Anara legnagyobb királynőjéről. Cirius hitt abban, hogy a kiskorában halott történetek Auroráról szólnak.

-          Félek, hogy … - Harryben lassan fogalmazódott meg ez a gondolat, hetek óta ez járt a fejében. Nem ismerte olyan jól unokahúgát. Nem osztott meg vele titkokat, nem tudott Aurora legtöbb dolgáról sem.  Riasztotta a gondolat – mi van, ha bekövetkezik?

-          Hogy lelketlen akar lenni? – fejezte be a gondolatát Cirius. Harry némán bólintott.

-          Nekem is megfordult már a fejemben, bár Faynek erről nem szóltam. De szerintem Aurora ennél sokkal okosabb. Mi vonzhatná annyira a lelketlenekben? – kérdezte magabiztosan a lovag.

-          A halhatatlanság. – mondta nyersen Harry. Gyűlölte ezt a szót. Az arcára kiköltözött a mérhetetlen fájdalom, és a gyűlölet. Anara népének sötét titka volt ez, amiről alig tudtak egy páran. Harry pedig minden erejével azon volt, hogy Aurora még véletlenül se jöjjön rá a titokra.

-          Nem hiszem Harry. – mondta Cirius. – Viszont… talán ha engedélyezed… mit szólnál, ha néhány tanítványomat Aurora után küldeném? – Cirius tudta, hogy Harry pont emiatt jött a házába, de túl büszke lett volna ahhoz, hogy erre kérje a lovagot. Ezért Cirius jobbnak látta, ha ő veti fel az ötletet.

               *               *                 *               *

A lelketlenek egy igen nagy csoportja vette körbe Draket. A fiú jól tudta, hogy egymaga nem győzheti le az összeset, s talán nem éli túl, de minden erejével küzdött ellenük. Hisz ki tette volna helyette? A fiú előtt felrémlett az a mélyre látó smaragdzöld szempár, s Drake arra gondolt, bárcsak lenne valaki, aki segít neki. A lelketlenek köréből kilépett egy nagydarab, már-már aszott bőrű férfi, aki villogó vörös szemekkel közeledett a fiú felé. A fiú meglendítette kardját, s annak pengéjével egyszerűen levágta nyakáról a fejét – ma már sokadjára. Túl könnyű – gondolta magában a fiú. Túl ostobák, és túlságosan figyelmetlenek. Mit tervezhetek? – gondolkodott összeráncolt szemöldökkel a fiú, egy percre sem megállva. Lebukott, s így kitért az egyik lelketlen ütése elől. A fiú erős volt, de az egész éjjeli harc lelassította, s egyre jobban fáradt. A szél meglebbentette búza szőke haját, mintha csak jelzett volna – már jönnek.