9.Fejezet - Titkok és Igazságok

Sziasztok!

Először is köszönöm a komikat az előző fejezethez :)

Ezzel a fejezettel egybekötve Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek! :)

A fejezethez jó olvasást!

puszi: Klarii

9. Fejezet - Titkok és Igazságok

Drake meredten bámulta Lorát, mintha még soha életében nem látta volna a lányt. Ez valamilyen szinten igaz is volt. Sosem látta őt, ahogy a nap megcsillan éjfekete haján, s mintha varázslat lenne, néhol kék és vörös tincsek bukkantak ki éjfekete hajában. Furcsa volt nappal látnia a lányt, ilyen ruhában. Hozzászokott már, hogy a lány mindig annyira titokzatos. Lora rámosolygott Drake-re, és leült a padra.

-          Hello idegen! – mondta mosolyogva.

-          Mit csinálsz te itt? – kérdezte a fiú. Kereste már itt Lorát, kérdezősködött is, de soha senki nem tudta kit keres. Ez érdekes volt a fiú számára. Az egész lány egy rejtély volt.

-          Ülök, amint látod – felelte kacagva a lány, ami betöltötte az egész teret. – Nem ülsz le? – mutatott a padra, ahol ült. Drake lazaságot színlelve leült a lány mellé.

-          Mit csinálsz te Anara-ban? – kérdezte némi hallgatás után a lánytól.

-          Itt lakom – mutatott rá a kész tényre. – Na és te mit csinálsz itt?

-          Csak úgy lebzselek – vont vállat Drake. Igazából őt kereste, de jobban szerette volna, ha ezt ő nem tudja meg.

-          Wess jól van?

-          Igen minden rendben. Elmondtuk a tanítónknak mi történt. Lehet rossz ötlet volt, kicsit pipa lett.– a lány vidáman felkacagott.

-          Na, igen, képzelem. – egy virágárus haladt el előttük, mire Lora felpattant.

-          Derek várj! – szólt hangosan Lora, hogy a középkorú férfi meghallja. Derek megfordult, s Lora-ra mosolygott.

-          Szia, Hercegnő! Mit szeretnél? – kérdezte, s ügyetlenül megölelte a lányt.

-          Van orchideád? – kérdezte Lora kedvesen.

-          Neked van hercegnőm. Mennyit szeretnél?

-          Egy szál elég lesz – megvárta, míg a férfi átnyújtja neki a virágot. – Köszönöm. – azzal a férfi markába szórta a pénzt.

-          Szép napot – mondta búcsúzóul a virágárusnak, s visszaült Drake mellé, és a fiú felé nyújtotta a virágot.

-          Megtennéd, hogy odaadod Wess-nek? Amiért leütöttem – a lány elfojtott egy mosolyt.

-          Persze – Drake elvette a lánytól a virágot, s az ölébe ejtette. A lány csúnyán nézett rá. – Vigyázok rá – szólt nevetve Drake. A lány furán nézett rá.

-          Mi az?

-          Semmi – mondta mosolyogva Lora. – Nem kéne neked iskolában lenned?

-          És neked?

-          Magántanuló vagyok.

-          Én pedig délután tanulok – mondta a fiú vigyorogva. – De bánt, hogy le akarsz rázni. – a lány a szemét forgatta.

-          Sajnálom, ha úgy hangzott uram, eszem ágában sincs lerázni szerény személyét – a mondat végére kitört belőle a nevetés.

-          – Nem kísérsz el a lovardába?

-          Szeretném, de nem megy. – rázta a fejét a lány. – Házi őrizetben vagyok a tegnapi akcióm miatt. Drake elkomolyodott.

-          Azóta hallottál…? – Drake a lány halántékára mutatott, s a lány halkan sóhajtva megrázta a fejét.

-          – Még csak egy suttogást sem. Nem tudom, mit kéne tennem.

-          Élni az életed, és nem bajba sodorni magad – mondta komolyan a fiú.

-          Mintha a bácsikámat hallanám – emelte a tekintetét a lány az ég felé.

-          Tudod, kezdem azt hinni, hogy szándékosan csinálod. Ha ennyire látni akarsz, csak kérned kell, nem muszáj bajba sodorni magad – mondta vigyorogva Drake.

-          Hát ennyire nyilvánvaló, hogy beléd zúgtam? – kérdezte gúnyosan a lány. – Sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem sírom tele a párnám éjszakánként, csak mert nem vagy az enyém.

-          Ezt szomorúan hallom – válaszolta Drake.

-          Na, igen, képzelem – mondta mosolyogva a lány, s a templomtorony felé nézett. – Már ennyi az idő? Sajnálom, de mennem kell – mondta, s feltápászkodott a padról. A fiú követte a példáját.

-          Megszakad a szívem, hogy itt hagysz – nézett rá szomorúan Drake. Lora felnevetett.

-          Jézusom, a lányok elolvadnak ettől a nézéstől? – rázta a fejét a lány. – Szörnyű! – Drake odahajolt Lora-hoz, s a fülébe suttogott.

-          Igazából arra hajtok, hogy te zúgj belém. Kezdetnek az is megteszi, hogy ma éjszaka velem álmodsz majd – mondta halkan, s elhúzódott a lánytól. A kezébe vette a lány egyik kékes hajtincsét, s játékosan meghúzta hullámos hangját. – Még találkozunk Lora – mosolygott csibészesen a lányra, majd otthagyta őt az összes kérdésével együtt.

Lora mosolyogva sétált vissza a palotához, ahol Ilinor az ajtóban érdeklődve figyelte az előbbi kis jelenetet. A nő aranyosnak találta a két fiatalt, ez az arcára volt írva, de csendben maradt, és nem kérdezett semmit. A délelőtt Ilinor számára azzal telt, hogy a hercegnő minden lépését figyelje, hogy megakadályozza, ha újabb butaságra készül. Ilinor szerette a kastélyban betöltött szerepét, hisz nélküle a háztartás már évtizedek óta nem működne. S talán már nem volt ereje, a lelke mélyén tudta, hogy ő mindig is boszorka marad.

A nő két és fél évtizede rejtegette sötét titkát, s bár csak igaznak hitt szerelme védelmében ismerte el bűnösségét, nagyobb árat fizetett, mint gondolta volna. Az idősödő asszony a kertben sétált, ami virágok százaival tette széppé a kastélyt, s beült a kerti pavilonban, melynek fehér gerendái biztonságot nyújtóan terültek el a virágok közt. A pavilon közepén egy fekete versenyzongora állt, ahol épp Aurora zongorázott egy csodás dallamot. 

Ilinor imádta hallani, ahogy a lány kezei közt életre kelnek a lágy dallamok, s öröm száguldott végig a testén, ami egy hatalmas mosolyt csalt ki az asszonyból. Leült a lány mellé, aki belefeledkezett a zenébe, s lehunyt szemmel hallgatta tovább a hangok játékát. Egy idő után Ilinor felismerte, hogy a zene a vége felé közeleg, s mikor Aurora leütötte az utolsó hangot a nő szeme felpattant, és büszkeséggel dagadó mosollyal nézett a hercegnőre.

-          Ez csodálatos volt kincsem! – szólt lágy hangon, s végigsimított annak ébenfekete haján.

-          Köszönöm – felelte zavart mosollyal az arcán. Így üldögéltek csendben pár percig, mikor az asszony látta Aurora szemében a vívódást. Sóhajtva nézett a lányra.

-          Mit szeretnél Lora? – nézett sejtelmesen.

-          Én csak… nem tudom, hogy kérdezzem meg… - válaszolta vonakodva. Ilinor idegesen szusszantott egyet, s elnézően a lányra nézett.

-          Úgy látom, eljött az ideje, hogy elmeséljem miért nincs erőm.

Drake miután kilovagolta magát, visszament a lovagok szállására. Semmi kedve nem volt beszélnie a többiekkel, de azért mosolyt erőltetve az arcára a szobába lépett. Minden szempár rá szegeződött, s érdeklődve mustrálták a belépő fiú arcát. Drake tudta, hogy róla beszélnek, és arról, hogy mi van vele. Napok óta azzal nyaggatták, hogy megváltozott, és még maguk sem tudták, ez jó-e vagy éppen rossz.

-          Szia, szépfiú! – az idegesítően magas hang lassan kúszott be Drake tudatába, s kedve lett volna kimenekülni a szobából. A helyiség túlsó végében Chyntia ült keresztbetett lábakkal csábosan mosolyogva. Drake néha elgondolkodott rajta, miért szűrték össze a levet alkalomadtán.

-          Szia, Chynti! Mi járatban? – kérdezte a fiú, és levágódott egy közeli fehér bőrfotelbe.

-          Gondoltam beköszönök – vont vállat a lány. Méz szőke hajának végét babrálta, miközben barna szemeivel Drake-re pillantott. – Talán zavarlak?

-          Cseppet sem! – vigyorgott rá pimaszul a fiú, ahogy régi énje visszatért. Amabel, Robert és Wess összezavarodva néztek barátjukra. – Hiányoztál!  - mondta a fiú, s felállva kifelé indult. Tudta, hogy a lány hamarosan követni fogja a saját szobájába.

Aurora érdeklődve figyelte Ilinor váltakozó színű arcát, ahogy a pavilon keskeny lépcsőjén ültek. Az idős asszony fehér ruhájának szegélyét bámulta, mialatt azon gondolkodott, hogyan kezdje el mesélni élete legsötétebb korszakát. Úgy döntött a lány elég nagy már ahhoz, hogy ne ködösítsen előtte.

-          Mielőtt belekezdek… szeretnélek megkérni, hogy várd meg, amíg elmesélem a történetem. Ne szólj bele, és ne ítélj el, amíg nem tudod az igazságot. Rendben? – Aurora válaszképp bólintott, majd belekezdett a történetbe. – Tudod fiatalkoromban ugyanolyan meggondolatlan és akaratos voltam, mint te. Elvakított a mágia és a szerelem. Akkoriban folyton az igaz szerelmem eljöveteléről ábrándoztam pont, mikor felbukkant az életemben Phillip. Már – már fájt ránéznem annyira jóképű volt. Szőke haja és smaragdzöld szemei annyira vonzották a tekintetet, hogy ő volt a társaság fénypontja. Persze örültem, hogy mindenki rám féltékeny, hiszen engem választott a párjának. Sok őrültséget csináltam életemben, de azt hiszem akkor voltam a legbefolyásolhatóbb, mikor ő kért tőlem valamit.  Egyszer azt mondta, tudja, mitől válunk halhatatlanná úgy, hogy közben boszorkányok maradjunk. Phillip bebeszélte nekem, hogy ha elraboljuk a király és a királyné kislányát, és a vérét áldozzuk a Szentek oltárán. Így hát egyik éjjel beszöktünk a kastélyba, és elvittünk téged – nézett először sajnálkozva a lányra Ilinor, majd ismét a kezét tüntette ki figyelmével. – Az erdőbe szöktünk. Éjjel nappal mentünk, féltünk, hogy elkapnak minket. Én vigyáztam rád, állandóan a karomban tartottalak. Az út nagyon hosszú volt, s két hónap alatt iszonyatosan ragaszkodni kezdtem hozzád. Mikor odaértünk már vártak ránk. Phillip mindent rám fogott. Azt mondta elbűvöltem a varázserőmmel, és őt használtam fel arra, hogy elraboljalak téged. Nem tagadtam le semmit. Csak álltam a Szentek templomában és dermedve hallgattam végig Phillip hazugságait. Annyira magamba zuhantam, hogy mindent elismertem. Később, mikor próbáltam elmagyarázni mi történt igazából, már nem hittek nekem. Kivéve egy kislányt. Amíg én a Kárhozottak tornyában raboskodtam, te minden éjjel értem sírtál. Választanom kellett. Vagy elveszik az erőm, és visszajöhetek hozzád, vagy megtartom az erőm, és elmegyek Anara-ból.

Ilinor mondandója végére Lora teljesen döbbenten ült a lépcsőn. A gondolatok cikáztak a fejében, s bár tudta, hogy haragudnia kéne nevelőjére, mégis a bűntudata hatalmasabb volt. Kellet pár perc, míg a kirakós darabkái végleg a helyükre kerültek, és ez a néhány perc Ilinor szemében óráknak tűntek. A lány hirtelen csúszott hozzá közelebb, és magához húzta az idősödő nőt, akinek eleredtek a könnyei.

-          Annyira sajnálom kincsem! – mondta az asszony kibújva imádott hercegnője öleléséből. – Megértem, ha azt szeretnéd, hogy elhagyjam a kastélyt, és csak egy szavadba kerül.

-          Ne legyél buta! – törölte le aggodalmas arccal a könnyeket. – Ami volt elmúlt. Ez ellen nem tehetünk semmit. És te mindig itt voltál nekem. Nem tudnék úgy elaludni, hogy tudom, miattam adtad fel a mágiát, és mégis haragszom rád. Túl nagy áldozatot hoztál értem Ilinor. – a nő megrázta a fejét, és rosszallóan nézett Lora-ra.

-          Te többet jelentesz nekem bárki másnál kicsikém! – mondta szomorúan a nő. Lora ismét átölelte Ilinor-t, miközben a nő fülébe suttogott.

-          Nagyon szeretlek!