2011. július 14., csütörtök

19.fejezet - Szétszakítva

Sziasztok!
Először is köszönöm az előző fejezethez írt két komit Eminek, és Chanel-nek, hálás vagyok csajok :)
Remélem sokan elolvassátok amit most írok, ugyan is ez fontos! Az egyik legmegszállottabb komi íróm, egyben barátnőm, új blogot nyitott. Ez még csak az első blogja, de már úgy ír, mintha évek óta ezt csinálná :)
Szóval arra szeretnék kilyukadni, hogy egy nagyon is tehetséges író - Idézetet is tettem ki az oldalra, ami ő írt -, számít arra, hogy sokan olvassák azt amit ír, és ebben szeretnék neki segíteni! Ééés nagyon hálás lennék ha benéznétek Emi oldalára: Katt ide!
Előre is köszönöm!


Visszakanyarodva a történethez ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám borús, amit nyilván a címből is észrevehettek! Ja és a nagy duma közepette elfelejtettem megemlíteni, hogy mennyire boldog vagyok a több, mint 1000 látagató, valamint a 16 (!!!) rendszeres olvasó miatt! Köszönöm nektek!
 Na, de nem is beszélek tovább, íme a fejezet.
Jó olvasást hozzá!
puszi, Clary





19.fejezet - Szétszakítva







Érezte, ahogy Drake egyik kezével a hajába túr, míg másik kezével közelebb húzza őt magához. Adrenalin folyt végig az erejében, miközben magába szívta a fiú fahéj és tengerillatát, mialatt hozzá bújva csókolóznak. Nem tudta mennyi idő telt el, mikor hallotta, ahogy lenyomódik a kilincs. A következő, amire figyelmes lett, az ajtóban álló gúnyos hang tulajdonosa volt.

-          Hoppá, hoppá – szólt negédesen, mire Drake úgy húzódott el, mintha tűz égette volna meg. Lora bátortalanul nézett a fiú szemeibe, amik értetlenséget tükröztek. A lány gyorsan a bejövő felé pillantott.
-          Mit csinálsz itt, Chyntia? – kérdezte halkan. Érezte, hogy Drake távolabb kerül tőle.
-          Őt kerestem – mutatott a lovag felé. – De ahogy látom, el van foglalva – gúnyolódott tovább.
-          Mit csináltál velem? – a hercegnő Drake felé fordult, aki rá meredt. Hülyén érezte magát.
-          Mi? – nyögte ki.
-          Mit csináltál velem? – ejtette ki a szavakat megfontoltan.
-          Semmit! – kiáltott fel a lány hitetlenkedve, mikor az egész értelmet nyert.  Ebben a pillanatban jelent meg Amabel és Wess az ajtóban.
-          Mi történt? – ráncolta a homlokát Wess.
-          Úgy tűnik a hercegnő varázslattal elérte, hogy Drake leteperje – kacagott fel Chyntia. Aurora felugrott az ágyról.
-          Nem csináltam semmit! – kiáltott fel ismét, és a dühös tekintetű Drake-hez fordult.
-          Te jöttél a szobámba. Te mondtál nekem dolgokat. Te csókoltál meg engem. Mi a franc van veled? – kelt ki magából, s érezte az előbuggyanó sós cseppeket az arcán.
-          Fogalmam sincs, miről beszélsz – dörrent rá a fiú. A szeme sarkából látta, ahogy Amabel felé igyekszik, s még mielőtt meggondolta volna magát, ismét elsuttogta:  Eripias. – mielőtt a fény elvitte volna, érezte, ahogy valaki megragadja a kezét.



                 *                      *                         *


-          Mond, te megőrültél? – fordult Wess komoran a bátyja felé.
-          Elég már! – csattant fel idegesen Cirius. – Az lett volna a feladatod, hogy megvédd, nem az, hogy elkergesd! – az utolsó mondatot a szőke lovagnak címezte. A Tanácsteremben ültek ők hárman: Drake, Cirius és Wess. A tanító elküldte Chyntia-t, hisz semmi kedve és ereje nem volt a bajkeverő lányra pazarolni az idejét. Harry még nem tudta, hogy keresztlánya ismét eltűnt. Őt magát is csak az nyugtatta meg, hogy tudta Amabel vele van, és vigyáz rá.
-          Hova lett a józan eszed, Drake? – kérdezte végül fáradtan. Elég nagy baj volt már önmagában az, hogy mi történt tanítványa és a hercegnő között, hát, még ami kiváltotta! Talán Fay-nek, egyetlen lányának igaza volt, és nem volt jó ötlet Drake-et felkérni a feladatra. De a szomorú igazság az volt, hogy már édes mindegy az egész, hisz a Hercegnő eltűnt.  – Nagyon jól tudod, hogy Aurora milyen. – vetette oda.
-          Mégis honnan tudnám? – morogta idegesen a fiú. Nem értette Cirius miért vele üvölt, mikor nem is csinált semmit.
-          Onnan, hogy ha a memóriám nem csal közülünk te töltötted vele a legtöbb idődet, és senki nem kényszerített rá. Szeretném rá felhívni a figyelmed, hogy ez a lány Anara egyik legnagyobb uralkodója lehet. Ő mindig mindenkivel tisztességesen bánik, és őszinte. Megtanulta, hogy ritka az olyan ember, akire támaszkodhat, és nehezen bízik az emberekben, hiszen nézd merre tart a világunk! Komolyan azt hiszed, hogy pont ő bűvölt el téged?

Drake dühösen pattant fel a helyéről, s a nevelőjét, és öccsét semmibe véve sétált ki a Teremből. Idegesített, hogy Cirius őt hibáztatja, idegesítette az öccse szemében látott sajnálat, de a legjobban az idegesítette, hogy lehet, hogy nem önszántából csókolta meg a lányt, de megtette. És még csak nem is bánta.


                            *                       *                       *


A szőkeség elégedett mosollyal az arcán nézte, ahogy körülötte minden darabokra hullik. Tudta, hogy hamarosan eljön majd az ő ideje, és akkor mindennek vége. Érvénytelenek lesznek a törvények, és ez ellen még a varázsvilág sem tehet majd semmit, hiszen ők pont az olyanok segítségére vannak szorulva, mint a magafajták. A lelkében lévő kis bűntudatot elnyomva sétált át a sötétben a pavilon mögé, hogy ott megint z ifjú tanácstaggal találkozzon.

Ryker ismét a karjánál fogva húzta magához, és nyomta neki a pavilon egyik gerendájának. Szenvedélyes csókban forrtak össze, miközben Chyntia a férfi fekete hajába temette a kezeit. Érezte a meleg tenyerét a hasán, és az oldalán, ahogy a felsője alá kúszik, s kapkodni kezdte a levegőt. Testével a férfihoz simult, akiből morgás szakadt fel, s még vadabbul csókolta a szőke lányt. A keze bebarangolta a kis szöszi testét, aki elégedett sóhajokat hallatott. Ettől persze csak még jobban begerjedt.

A lánynak sikerült ismét teljesen felhúznia őt, s ennek köszönhetően nem bírt a feladatára koncentrálni. Tudta, hogy nem itt, és nem most kellene azt tenniük, amit épp tesznek, hiszen könnyen lebukhatnak, de hát ő is férfiból volt, és nem bírt ellenállni a lány hideg szépségének, ami annyira felizgatta őt. Behúzta őt egy még sötétebb árnyékba, s kicsit sem óvatosan lerángatta róla a lány felsőjét. Mikor elszakadtak egymástól, a férfinek eszébe jutott valami, így hátrébb húzódott tőle.

-          Minden készen áll? – kérdezte megerőltetve magát.
-          Igen – búgta a lány, s ismét neki simult. Ez után a hír után Rykert Chyntia-n kívül semmi és senki nem érdekelte jelen pillanatban.


                  *                       *                     *


Aurora legalább fél órája ült szótlanul a parton, lábát a Lelkek tavának vízébe mártva. A sós cseppek már nem ömlöttek a szeméből, csak észrevétlenül száradtak meg az arcán. Semmi kedve, és ereje nem volt letörölni őket, csak hagyta, hogy csináljanak, amit akarnak. A tükörképét bámulta a víz tükrében. A szétzilált haját, a vörös, duzzadt szemeit, vagy épp elnyíló ajkait, ahol a levegőt vette, miután a sok sírástól bedugult az orra.

Szerencsétlenül érezte magát, nem is ok nélkül. Már másodszorra űzte el az otthonából ugyanaz a fiú, és ettől röhejesnek érezte magát. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de nem tudott megálljt parancsolni az érzéseinek. Nem értette mi az, ami miatt képes a fiú ennyire feldühíteni őt, és ettől csak még jobban megijedt. Belsejében hatalmas vihar tombolt, úgy érezte, két részre szakadt a lelke. Ijesztő volt, egyenesen félelmetes, ahogy magában, halkan suttogta el azt, amit valójában érzett: Szeretem.

-          És ezért senki nem hibáztat – szólalt meg mellőle megnyugtató hangján Belle. Lora csak akkor értette meg, hogy valószínűleg hangosan is kimondta azt, amire percekkel ezelőtt jött rá. Ijedten nézett bele a vörös hajú szépség szürke szemeibe.
-          Semmi értelme, ha ő nem szeret – suttogta csak úgy maga elé. Abban a percben kimondott szavai mázsás súlyként kezdtek nehezedni a vállára.
-          Ki mondta, hogy nem? – nézett rá bátorítóan Amabel. – Nézd, én úgy ismerem, ahogy te még nem láttad. Veled más. Máshogy viselkedik veled, mint bárki mással. Szerintem beszélned kéne vele. – a lány megnyugtatóan simogatta fel-le a hátát, ami borzasztóan jól esett neki.
-          Utál engem. Azt hiszi… - a Hercegnő elharapta a mondatot, mielőtt újabb könnyek csordultak volna végig az arcán.
-          Hé, Drake nem utál. Neki sincs kőből a szíve, főleg, ha rólad van szó – mosolygott még mindig rá.
-          Köszönöm, Belle! – nézett rá hálásan.
-          Csak menjünk vissza, jó? Kiráz ettől a helytől a hideg – hogy bizonyítsa mondanivalóját, körbenézett a sötét erdőn, ami körülölelte a hideg. Ahogy a szél erősen megcsapta az arcukat, mind a ketten megborzongtak.


Ha elolvastad a fejezetet, kérlek, írd meg a véleményed! :)





5 megjegyzés:

  1. Szia Csajszi!
    Nagyon, de nagyon tetszett!:)
    Nem értem, hogy miért nem kaptál az előző fejezethez sokkal több komit, pedig megérdemelted volna:)
    Draket pedig tényleg meg fogom verni... Tudom, hogy jó pasi, de az nem mentség a bunkóságára.. xd
    Siess a folytatással!
    Puszy Chanel

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ohhh...
    Hol is kezdjem. Nagyon,de nagyon szépen köszönök neked mindent. A posztot, a segítséget, a támogatást, az ötleteket - azokat is, amelyekről nem tudsz. :P :), röviden: mindent köszönök. =)

    Szóval miután kihálálkodtam magam, jöhet a vélemény: =)

    Nagyon jó lett ez a rész. Megleptél, bár meglep, hogy még meglepődöm a te agytekervényeidnek az alkotásán. =D
    Még pedig a folytatás volt az, ami meglepett. Erre nem számítottam. =)
    De azért tetszenek a fejlemények, és a kis Chyntiás mellékszál is. =)

    Puszi,
    Emi

    VálaszTörlés
  3. Szia húgi!

    Ettől a fejezettől, spontánorgazmusom lett. Most, hogy virtuálisan kielégültem, írom eme komit. Eszem Draky szívét és egyéb testrészeit XD Jaj, most ittam kápucsínót és ezért pörgök, mint a búgócsiga. Chyntia a kedvenc szereplőm - persze Draky után - mivel azonosulni tudok gonosz szerepével: MU-HA-HA-HA. Wess még mindig a szívem csücske (ha kinyírod, kinyírlak)! :) (szmálji)! Auróra megbűvölése elbűvölt XD Teljesen rád vall, hogy ilyen varázslatos módon írsz, minket az őrületbe kergetve. Megyek mielőtt kerge marha leszek :)

    Pusza (csókoltatom Draky-t) :D

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Tiéd a megtisztelés, hogy egy év blogozás után (közvetlen ismerőseimen kívül) neked írok először komit :D

    Imádom a töridet! és alig várom a folytatást. csak így tovább!

    VálaszTörlés
  5. Szia, Chanel!
    Köszönöm, örülök, hogy tetszett:))
    Hát így jártam ;)
    Nézd el Drake-nek, hogy ilyen :))
    Sietek:)
    puszi.


    Szia, Emi!
    Ne hülyéskedj inkább én köszönöm a sok segítséget, hogy mellettem állsz stb...
    Köszönöm:P
    Ebben a mondatodban csak háromszor szerepelt a meglep szó .xd
    Chyntiának kb. két fejezet múlva jó sok szerepe lesz :P
    Köszönöm, örülök, hogy tetszett:)
    puszi.

    Szia, Klau!
    Te tiszta beteg vagy.xd Nem kéne korán reggel engedni, hogy elszabadulj.xD
    Egyed akkor:D
    A búgócsigás hasonlatot én mondtam.xd
    Rólad mintáztam:P (viccvolt×)
    Nem nyírom ki Wess-t. Talán.xd
    Szerintem már kellően megkergültél.xD
    Köszönöm a dicséretet!:)
    puszi (átadom.xd)



    Szia, Zsófi!
    Megtisztelve érzem magam, és köszönöm, hogy írtál :D
    Köszönöm, örülök neki, hogy szereted:)
    puszi.

    VálaszTörlés