20.fejezet-Boszorkányharc

Sziasztok!
Először is nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt négy komit:) Imádlak titeket(LL)
Második bejelentenivalóm: 5 -6 fejezet és vége van.
Attól függően, hogy sikerül megírnom a fejezeteket, és mennyire vagytok rá kíváncsiak Lehet ( még semmi nem biztos), hogy ha úgy alakul két friss lesz a következő két hétben:) Vagy még ezen a héten is, nem tudom:)

Ebben a fejezetben új szereplőt ismerhettek meg, aki miatt lesznek még bonyodalmak:)
A fejezet persze nem maradhat el Drake nélkül ;)
Jó szórakozást a fejezethez!
puszi, Clary





20.fejezet - Boszorkányharc

 

Senki nem tudta, mi történik. A fiatal lovag a királlyal, tanítójával, és Wess-el az oldalán haladt beljebb a sűrű erdőben. Érezte, ahogy ereiben pumpál a vér, s a szíve sebesen ver, a harcra várva. Tudta, hogy valami baj van, már akkor, amikor a palotából figyelte a néha fel-fellobbanó pislákoló fényeket, amik kék színben törték meg az éjszaka sötétjét. Mivel tudta, hogy minden varázslény más mágiával rendelkezik, és látta már Lora kék lángjait, tudta, hogy a lány és Belle bajban vannak. Így félretéve a büszkeségét, mint egy őrült futott keresztül a sötétben egyenesen a Lelkek tavához.

Futás közben kiélesedtek az érzékei, s úgy ugrált a kiálló ágak és gyökerek között, akár egy vadmacska. Tekintetében a harc lángja, s annak élvezete égett, ami arra sarkallta, hogy még gyorsabbra vegye a tempót. Így hátrahagyva a többieket száguldott, pont, mint egy gepárd.

Hallotta a háta mögött szaladó Ciriust, aki a nyomában volt, miközben figyelte, ahogy a fák ritkulni kezdenek, s a lombjaikon keresztül néha felderül a fény, ami egyre közelebbről jött. Hallotta a közeli lelketlenek morgását vagy sikolyait, s azért imádkozott, hogy érjenek oda időben.

Felfutott egy kidőlt fa törzsén, s két karját előrelendítve felkapaszkodott a szomszédos fa ágára. Innen pont oda lehetett látni, ahol a csata folyt. Látta Belle-t, aki kardjával a kezében megpróbálta a háta mögött tartani a hercegnőt, akár az élete árán is. Persze a lányon látszott, hogy ez nem tetszik neki. Drake figyelte őket, s a fa alatt lévő két lelketlent, aki hátulról próbálta megközelíteni a lányokat.

Hangtalanul huppant le a földre. A két idióta halhatatlan észre sem vette őt, hisz annyira a lányokra koncentráltak, hogy még a szívverését sem hallották meg. Óvatosan előhúzta a két dobócsillagot a zsebéből, míg másik kezében a kardját tartotta. Bal kezével könnyedén, és kecsesen elhajította a csillagokat, amik beleálltak a két férfi hátába.

Nézte, hogy görnyed meg a testük a hirtelen kíntól, amit a kis fegyverek okoztak, de nem ért rá az eseményeket nézni. Előrelépett s kardját előrántva fejezete le a hozzá közelebb lévő gyilkost. Látta a testtől elvált fejet, ami a földre érve gurulásnak indult, érezte a ráfröccsenő kékes-piros vért. Mellette ismét fellobbantak a kék lángok, a következő pillanatban pedig a másik test is erőtlenül hanyatlott a földre. Felpillantva tekintete találkozott Lora smaragdzöld szemeivel, amiben furcsa fény gyúlt. A fiú pár pillanat után rájött mi zavarja. A lány szemének zöldjébe kék pöttyök vegyültek, ami még gyönyörűbbé tette őt, nem csak a szemeit.

Némán álltak egymással szemben, míg Lora nagyokat lélegzett. Kifáradt a harcban, ami úgy tűnt, órák óta tart. Nem értette a Drake szemében lévő elszántságot, és még valami mást, amire nem tudott rájönni mi is lehet az. Érezte, hogy valaki áttörni készül védvonalát, s mikor megpördült újabb lelketlennel találta szembe magát. Az undorító kinézetű férfi nagydarab volt, és épp felé vetődött. A lány várta, a fájdalmat, ahogy lecsap rá, de ez valamiért elmaradt. A következő pillanatban meglátta, ahogy Drake a háta mögül kirántja kardját az előtte álló testből, épp a szíve fölött, s tudta, alig pár másodperc múlva a halálát látja majd. Figyelte, ahogy a férfi térdre borul, majd épp a lába előtt ér földet fejetlen teste.

Hallotta, hogy valaki odakiált nekik, de nem fogta fel a szavakat. Csak nézte a lábára ráfolyó vért, és arra gondolt, hogy ezt sosem fogja elfelejteni. Érezte, hogy karok húzzák a csatával ellenkező irányba. Drake a kezét fogva húzta egy darabig, míg önszántából futásnak nem eredt.

Kéz a kézben futottak, kerülték ki az erdő nyújtotta akadályokat, miközben lihegésük megtörte az éjszaka csendjét. Szúrt az oldala, és a levegőt is nehezen szedte, de nem állt meg addig, amíg egy tisztásra nem értek. Drake itt szó nélkül lefékezett és elengedte a kezét.

Persze a belsejébe rögtön fájdalom gyűlt össze, ami tudható sokkal inkább annak, hogy a fiú undorodik tőle, mint sem annak, hogy végignézte egy lelketlen haláltusáját, sőt, nem egyel saját maga végzett. És bár önző gondolat volt a részéről, boldog volt, hogy a fiú nem maradt a csata kellős közepén, inkább eljött vele. Az agya, s a szíve nem fogadták volna el a gondolatot, hogy bármelyik percben megsebesíthetik a fiút, vagy még annál is rosszabb…

-          Lora – lehet, hogy csak beképzelte, de úgy érezte, a fiú gyengéden ejti ki a nevét. Ráemelte tekintetét, ezzel felébresztve a gyomrában lévő pillangókat. A fiú őt nézte, arcán semmilyen érzelem nem mutatkozott. Zsigerből tudta, hogy most nem Drake a sértődött fiú áll előtte, hanem Drake a harcos férfi. – El kell menned a Lordok házába – folytatta mondandóját. – Menj egyenesen, míg el nem éred a következő tisztást! Ha meglátnak, a varázslat megtörik, és beengednek. Rohannod kell, mivel követnek, megértetted? – kérdezte, közben szorosan fogta a lány jobb karját.

-          Nem – válaszolta határozottan. – Nem hagylak itt! – Nem érdekelte, mit gondol róla a fiú, miért mondja ezt. Az sem érdekelte, ha rájön, mit érez iránta. Talán már eddig is tudta – futott át agyán a gondolat, de egyből el is hessegette onnan, mivel fontosabb dolguk akadt.

Drake már nyitotta volna a száját, de ekkor öt lelketlen lépett ki a fák rejtekéből, és nagy sebességgel indultak el feléjük. Lora tudta, hogy ketten ötük ellen még van esélyük, de ha itt hagyná Draket a fiú nem élné túl. Ettől csak megerősödött elhatározása, hogy itt maradjon. Szemöldökét összevonva erősen koncentrált, míg nem a lelketlenek előttkék lángok futottak körül. Nézte, ahogy a lángok nyaldossák őket, hallotta sikolyukat, de nem érzett maga iránt undort, amiért éppen most öli meg őket. Ha nem tenné, talán ők halnának meg.

-          Szükséged van rám – jelentette ki határozottan.

-          Nem, nincs.

-          De igen, van! – csattant fel. Elege volt, hogy mindenki úgy bánik vele, mintha porcelánból lenne – Az erőmmel, sokkal többet meg tudok ölni, mint amennyire te képes vagy, és sokkal hamarabb. Ahelyett, hogy most is velem vitatkozol, miért nem csinálunk már valamit? – kérdezte ingerülten, nem érdekelve, mennyire kétértelműen hangzott mondatának második fele.

-          Ha itt vagy elvonod a figyelmem, és nem tudok rendesen harcolni, értsd már meg – mondta sürgetően Drake. Fejét oldalra kapta, mikor meghallotta egy ág reccsenését a közelből. A következő pillanatban Lorát magával húzta egy fa árnyékába, s hátával takarta a hercegnőt. – El kell menned. Értsd meg, ha itt kinyíratod magad, ki fogja átvenni a trónt? – a lány szívébe fájdalom mart. Pár pillanatig elhitette magával, hogy a fiú aggódik érte, de nem azért, mert ő egy hercegnő. Hanem…

-          Akkor dolgozd fel, hogy Anaranak nem lesz következő uralkodója, ugyanis teszek a trónra! – mondta, mérgesen, s taszított egyet a fiún, hogy kikerülve visszamenjen, oda ahol a harc folyik. Drake elkapta a karját, és visszarántotta magához. Testük összesimult, amitől a lány megborzongott. Felnézve rá kellett jönnie, hogy a fiú jóval fölé magasodik, hisz az álláig ért.

-          Nem sodorhatod veszélybe magad. – ejtette ki lassan a szavakat. – Ez veszélyes.

-          Remek – mondta a lány, felszegve a fejét. – Ha jól emlékszem én bűvöltelek meg, szóval én is az vagyok nem?

-          Nem, nem vagy! – csattant fel megelégelve a lány csökönyösségét. – Miért nem vagy képes azt tenni, amit mondok? – kérdezte türelmetlenül a fiú. Tudta, hogy percről-percre fogy az idejük, és hamarosan rájuk találnak.

-          Megyek – mondta a lány, de szemében megvillant valami. – Ha velem jössz.

-          Nem – vágta rá a fiú.

-          Helyes – mondta fagyosan – akkor maradok – vont vállat érdektelenül, és kirántott kezét a fiú szorításából.

-          Mégis mit tegyek, hogy felfogd, hogy ez nem játék? Az életüket kockáztatják csak azért, hogy te életben maradj, te meg játszod itt a hős királykisasszonyt?! – kérdezte fagyosan, de már abban a pillanatban meg is bánta.

Látta, hogy Lora szemében kihuny az a fény, ami eddig mindig ott ült. Hátat fordított neki, és futásnak eredt abba az irányba, amerről jöttek. Drake áldotta a sorsot, amiért gyors futó volt, épp ezért hamar utolérte, és egy újabb fa törzsének szorította a lányt. Lora nem nézett rá, szemét becsukta, és halkan mormolt valamit. A következő pillanatban kék fény szűrődött át a fák levelein, elvakítva mindent. Érezte, ahogy a fények elérik, és végigsimítanak rajta, amitől valamiféle bizsergés futott át rajta. Az ezt követő pillanatokban a fény visszahúzódott, és Lora kinyitotta szemeit. Tekintetében fáradtság, elszántság, és még valami, más tükröződött, amiről tudta, hogy csak neki szól – Féltés. Anélkül, hogy átgondolta volna mit tesz, lehajolt, és megcsókolta a lányt.

* * *

-          Jó ezt értem, de hogy kerül ő ide? – hallotta meg a mondatot Lora. Érezte, hogy vízszintesben van, s minden végtagjába hasogat a fájdalom. Nehéznek bizonyult kinyitni a szemét, ezért úgy döntött inkább lecsukva tartja őket. Úgy érezte szemhéjára mázsás súly nehezedik, éppen ezért meg sem próbálkozott felnyitni őket. Inkább csendben feküdt tovább, és hallgatta a halk beszélgetést.

-          Tudod, hogy jelen pillanatban mindenkire szükségünk van, még rá is. Ex-barátnő ide vagy oda, Roxy is őrző, szóval marad.

-          Jó, én ezt értem de…

-          Nincs de, Drake. Roxy marad, és kész! – csattant fel erélyesebben Wess. Lora meglepődött. Hiába volt még kába, meglepte őt, hogy Wess ilyen erélyesen szólalt meg ráadásul a tulajdon bátyjával szemben. Miközben tovább hallgatta a sutyorgássá vált beszélgetést megpróbálkozott kinyitni a szemét, ami meglepő módon azonnal sikerült. Kicsordult a könnye a hirtelen fénytől, ami a szobában gyúlt, és hunyorogni kezdett egészen addig, amíg szeme hozzászokott a látványtól.

Egyből tudta, hogy nem a kastélyban vannak, hiszen a látvány szöges ellentéte volt a kastélyban berendezett eleganciának, és giccsnek. A szoba, amiben rajta kívül csak a két lovag tartózkodott otthonos volt. A falakat sötétkék szín borította ehhez igazodott a fekete színű bútorzat. Ő maga egy hatalmas kovácsoltvas ágyon feküdt, amelynek fekete színén kék minták kacskaringóztak szerte szét. Az ágy végében egy bőrkanapé terpeszkedett, ezen helyet foglalva beszélgetett a testvérpáros.  Lora innen is látni vélte az ágy mellett kirakott fényképet, amin a testvérpáros mellett helyet kapott Bell, Cirius, valamit egy ismeretlen lány is.

Barna haja válláig ért, angyali kinézetet kölcsönözve arcának. Barna szemei csillogtak a harciasságtól, és az életkedvtől. Mosolyogva karolta át Draket, azt a fiút, akit a hercegnő mindennél jobban szeretett, s meglepődve tapasztalta a fiú mennyi gyengédséggel nézett a barna hajú lányra. A torka elszorult, a szíve megfacsarodott a látványra, hiszen a fiú rá sosem nézett így. És a képet látva a falóság fájdalmasan arcul csapta, hisz tudatosult benne, ő is csak egy a sok közül, akinek a fiú rabul ejtette a szívét. Nem számított a csók, amit a fiú kezdeményezett a szobájában, hiszen el volt bűvölve. Ám ennek ellenére sem tudta mi történt az erdőben, mikor a fiú újból megcsókolta. Talán megint elbűvölték? Vajon Drake megint azt hiszi, ő csinálta?

-          Lora! – a lány az ágy másik oldalára kapta a fejét. Drake az ágy mellett állt, rongyos ruhájára rászáradt a sár, és a vér. Arca fáradságot tükrözött, vette észre, miközben a fiú őt mustrálta tekintetével. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, és leült az ágy szélére. A hercegnő akaratán kívül arra gondolt mennyire védtelennek, esetlennek tűnt ilyen fáradtan a fiú.

-          Jól – felelte ő, s bátortalanul rámosolygott a fiúra. Körbenézett a szobán, hiszen eszébe jutott, hogy pár pillanattal ezelőtt még Wess is itt volt, de mostanra felszívódott. – Nem kellene lepihenned? Pocsékul nézel ki – csúszott ki a száján az igazság. A fiú hamiskás mosolyra húzta a száját, amit ő annyira szeretett.

-          Éppenséggel épp az ágyamban fekszel. Nem akartam, hogy megijedj, ha felkelsz és meglátsz magad mellett.

-          Ő ki? – kérdezte figyelemelterelésképp Lora, és a barna hajú lányra bökött a képen. Drake mosolya lehervadt.

-          Ő Roxy. A volt barátnőm.

Ha elolvastad a fejezetet, kérlek, írd meg a véleményed! :)