13.fejezet - „Minden mágia változás. Minden változás mágia”

Sziasztok!

Gondolom észrevettétek, hogy eltűnt a 13.fejezet...ennek egyszerű az oka: Kaki ovlt...

Összecsaptam az egészet, és egyáltalán nem azt hoztam ki belőle, mait amúgy akartam, de ezt a kis bakit siekrült javítanom :D

Remélem holnapra összejön a 14.fejezet és akkor nem lesz kiesés :)

Igyekszem vele!

Jó ovlasást!

puszi, Clary

13.fejezet - "Minden mágia változás. Minden változás mágia"

Ilinor a virágok közt térdelt, befogott kertésznadrágja csupa föld volt. Aurora halk lépteire felkapta a fejét, így a lány láthatta a gyöngyöző izzadságcseppeket nő homlokán. Ilinor szája mosolyra görbült, szeme alatt apró ráncok jelentek meg. Mire a Hercegnő oda ért, feltápászkodott a földről, és levette koszos vászonkesztyűjét. Meleg mosollyal üdvözölte Aurorát, aki épp egy almát rágcsált.

-          Jó reggelt, lányom! – szólította meg a nevelő nő.

-          Neked is Ilinor! – az asszony kereste rajta a tegnap esti elkeseredettség nyomait. Lora gondolta, hogy a nő így fog tenni, ezért agyának egy hátsó, most lelakatolt zugába kényszerítette azon részét, amelyik hisztizni akart.

-          Hogy-hogy ilyen korán ébren vagy? – Lora vállat vont.

-          Nem tudok aludni! Mesélsz nekem? – kérdezte huncutul.

Hozzászokott már, hogy kiskori dadusa mindig mesékkel szórakoztatja. Vagyis inkább varázslatos, de igaz történetekkel. Elmesélte neki a bolygó történetét, szüleinek találkozását, az ezeréves háború okát, de a fiatal lány sosem tudta megunni ezeket. Mindig újabb mesére vágyott. Ilinor szó nélkül elindult a fehér pavilon felé, ő pedig csendesen követte a nőt. Mikor aztán leültek a lépcsőre hátát a fehér faoszlopnak vetve figyelte dadusát.

-          Tudom, mennyire szereted a mágiát… és mivel még senki nem beszélt arról, miért épp a ti családotok az uralkodó évszázadok óta, úgy gondolom jobb, ha elmondom – Aurora szeme kíváncsian villant a meleg napsütésben, izgatott arca akár egy angyalé.

-          A kezdetben három uralkodó volt. Három fiatal királynő.

-          Várj – szólt közbe azonnal a Hercegnő. – Nem Marion volt Anara első királynője?

-          Marion volt a nővérek közül az egyik. De ott volt még Cara és Leila. Ők hárman voltak az ősalapítók. Ők hozták létre Anarat. Ide gyűjtötték össze az olyan varázslényeket, akik külsőleg teljesen olyanok voltak, mint az emberek, de belül a lelkük mélyén egy kis fénybe zárva ott lappangott bennük a mágia. A három királynőnek hatalmas ereje volt. És az esélyesek között szétosztották varázserejük egy részét. Így jutott mindenki számára egy kis mágia. De sajnos elszámolták magukat. Leila ereje a végkimerülés szélén volt. És ha egy boszorka varázsereje hanyatlik a boszorka is vele haldoklik. Leila meghalt. Marion bármennyi erőt is adott az esélyeseknek az sosem fogyott ki. Mintha csak végtelen varázsereje lett volna. Azt suttogták akkoriban, hogy a királynőnek született egy törvénytelen gyermeke, aki megkapta az erejének felét, ami még így is hatalmas volt. Minden boszorka más. Bár mindenki tud varázsolni bizonyos mértékig, egy valamire koncentrálódik az ereje, amiben senki nem tudja túlszárnyalni. Valaki a puszta gondolatával tud felgyújtani egy egész erdőt, míg másnak elég egy elképzelés, hogy szökőár jöjjön létre bárhol a világon, vagy hatalmas tornádó. Ők a hármak erejének őrzői, akik az időjárást irányítják a Földön.  Marion tagadta, hogy gyermeke született volna, de az igazság sosem derült ki, hisz ő meghalt, s a titkát a sírba vitte. Tizenhét évvel később felbukkant egy fiú, aki azt állította rászállt anyja varázsereje, s elfoglalta a trónt. Ő volt Anara első uralkodója Caius.  – mondta a mese végén Ilinor. Pár kérdés szöget ütött a fiatal lány fejébe.

-          És mi lett Cara-val? – kérdezte mohón.

-          Senki nem tudja. Miután a pletykák szárnyra kaptak, Cara elhagyta Anarat, és a Földre ment, hogy emberként megpróbáljon új életet kezdeni.

-          Miért nem mondta soha senki, hogy így működik a mágia? És én miért bánok minden erővel ugyanúgy?

-          Mert nem kérdezted – mosolygott a tanító csúfondárosan.  – És azért, mert te Caius leszármazottja vagy. Az ereje átszáll rád, hisz te leszel az uralkodó. – ettől a lány még jobban összezavarodott.

-          Miért nem Harry-nek van ekkora ereje?

-          Harry-nek és neked is megvan az erőtök. Csak még nem jöttetek rá, hogyan ébresszétek fel teljesen.

-          Huhh – mondta elmélázva Aurora.

-          Tudom, hogy ez még kicsit zavaros – miközben beszélt, megsimogatta a lány fekete haját. – De idővel minden a helyére kerül, és tudni fogod, mit kell tenned. Nagyszerű uralkodó válik majd belőled.

-          Még keresztlánynak és barátnak is pocsék vagyok – vágott grimaszt.

-          Minden rendben lesz – mondta Ilinor, mintha csak a lány fejében olvasott volna.

Ezek után Lorának elment a kedve az íjászattól. Vagy, ha nagyon őszinték akarunk lenni, mindentől. Még mindig emésztette a tegnap este, Cirius viselkedése, és Harry reakciója. Tegnap nagy nehézségek árán sikerült csak abbahagynia a sírást, s mikor Cirius lágyan a karjaiba emelte, hogy a szobájába vigye, ismét rákezdett. Fay persze végig a sarkukban maradt, egy percre sem mozdult el barátnője mellől, s aggódva figyelte őt.

Aurora gondolataiba merülve döbbent rá, mennyire szánalomra méltóan viselkedett régi barátaik előtt. Legszívesebben most azonnal lóra pattant volna, hogy meglátogassa a családot, de félt, hogy a szőke fiú is ott lesz, aki haragszik rá. És aki miatt lényegében betelt az a bizonyos pohár. Tisztában volt vele, hogy elkövetett néhány hibát az életében. De a hibák az emberek szerves részei, hisz senki sem tökéletes. Így van ez a mágiával is. Minden varázslat más-és más, s bár meg van rá az esély, hogy kijavítsák azt, ami elromlott, talán pont azért nem teszik az emberek, mert a hibáikkal együtt tökéletesek.

Ördögi kör volt ez, aminek Aurora maga is a részese volt. És bár nagyon hajlott rá, hogy ismét sírásban törjön ki, visszafogta magát, amennyire csak tudta.

Legszívesebben elfutott volna, mikor meglátta a felé közeledő alakot. A világos fényben angyalnak hatott, ám a szemében ülő gúny és lenézés, burokként vették körbe őt, ami nem engedte átengedni a fényt körülötte. Ijesztően hatott Lorára, de a lány nem félt tőle. És ha már egyszer szembe kell néznie a szőkeséggel, akkor inkább előbb, mint utóbb.

-          Hercegnő! – pukedlizett előtte, hangja csepegett a gúnytól.

-          Mit akarsz Chyntia? – kérdezte Aurora kicsit sem barátságosan. Felszegett állal figyelte Drake barátnőjét, aki sötét pillantásokkal szurkálta a lelkét.

-          Valamivel megbántottam, Hercegnő? Esetleg azzal, ami tegnap történt Drake és köztem a szeme láttára? – a lány kővé dermedve állt a szőkeség előtt.

-          Nem, dehogy – felelte kifejezéstelenül.

-          Tudod, ugye nem baj, ha tegezlek? – meg sem várta, mit felel a másik, folytatta. – ennek örülök. Nem mondanám, hogy sok barátom van Anaraban, vagy bárhol máshol, és nem tudom, kivel beszélhetném meg az ilyenfajta ügyeimet.

-          Mármint Drake-et? – kérdezte Lora ijedten. Chyntia válaszul bólintott. – Nem hiszem, hogy…

-          Reméltem, hogy barátok lehetünk – vágott a lány szavába lelkesen, s karon ragadta őt. Lehúzta egy közeli padra, és mosolyogva fordult felé.

-          Istenien csókol – kezdte, s látványosan sóhajtott egyet. – Jó persze, többször is csókolóztunk már, de a tegnapi… hm… - mondta, s becsukta a szemét. Lora szívébe, mintha kést hajítottak volna.

-          Hát ez igazán…jó – felelte halkan a Hercegnő.

-          Nem tudom, mit csináljak… egyszer közeledi hozzám, aztán visszalép. Mintha csak valamilyen macska-egér játékot játszana velem – Ez ismerős – gondolta Lora, de semmit nem felelt. – Szerinted mit kéne tennem?

-          Talán ezt mégsem velem kéne megbeszélned – mondta határozottan. Chyntia meglepetten nézett rá.

-          Miért nem? – kérdezte, hangjába ismét visszatért a gúny.

-          Mindketten tudjuk, miért csinálod ezt. De nem fog bejönni – mosolygott Aurora, s felállt a padról. – Gondolom, kitalálsz egyedül is – búcsúzott, majd hátat fordított az őrzőnek, s otthagyta őt.

Elégtétel kúszott végig minden tagjában. S bár ez nem felejtette vele a szíve mélyén érzett fájdalmát, és nem érezte, hogy helyes volt, amit tett, mégis büszke volt magára. Ritkán fordult elő, hogy valakivel ilyen nyíltan ki, mert állni, vagy, szembe mert szállni, de úgy érezte itt volt rá az ideje, hogy ezt megtegye. S bár fogalma sem volt, mi fog kisülni ebből a hármas játszmából, remélte, hogy bárhogy is lesz, kevésbé fog fájni, mint a tegnapi.