14. fejezet - Alászáll az éjszaka

Sziasztok!

Mint láthatjátok, msot hamarabb jön a friss. :)

Jó olvasást hozzá!

Kérlek írjátok meg nekem a véleményeteket!

puszi, Clary

14.fejezet - Alászáll az éjszaka

„A katona lelkiismerete mindent elnyel, mint a pokol szélesre tárt kapuja.”

William Shakespeare

A csillagok, mint ezernyi apró láng, ragyogtak az égen, s akár némely varázslat szikrát szórtak. Anara épületei visszaverték a telihold ezüstös ragyogását, s mintha a város az éj leple alatt sem szunnyadna - a hatalmas égi test védelmezően magasodott minden fölé: a felhők; csillagok; a sötét mintha csak a szolgálói lennének. A fák lombjai lágyan ringatóztak, akárhányszor a szél meglibbentette őket. A fű között bújó, éjszakai virágok szirmai úgy pattantak ki, mintha tűzijáték terült volna szét az égen. Halk pukkanás kíséretében tárták szét szirmaikat, hogy aztán néhány perc múlva azok lehulljanak a fűben.

Aurora Knight fekete ruhájában, halkan, - akár egy macska -, osont végig a palota üres, sötét folyosóin, ahol csak a Hold fénye adott egy kis világítást. Az egész kastély kihalt volt, tudta, hogy nem csak keresztapja, de a szolgálók is alszanak már. Ahogy lesietett a bordó bársonyszőnyeggel borított kőlépcsőkön, azon gondolkodott, vajon mit tesz majd a király, ha rájön, hogy ő ismét eltűnt. És bár jól tudta, hogy talán nem ez a legjobb időpont, hogy elmenjen otthonról, valami vonzotta Helénébe, mintha csak kötéllel vonszolnák őt közelebb a Lelkek tavához.

A pajtába érve hangtalanul nyitotta ki az ajtót, s miközben Villámot nyergelte fel, Chyntia-n jártak a gondolatai. Bár próbálta kiverni a fejéből, nem tudta elfelejteni, amiről az őrző, és Ryker beszélgettek. A lány védelmére nem hallgatózni akart, csak kiszellőztetni a fejét egy nyugodt helyen. Megdöbbentette a szőke lány cserfessége, és a Tanács egyik tagjának súlyos titka.  S bármennyire szerette volna, senkinek nem mert beszélni róla, hisz rettegett tőle, hogy hazugnak nevezik. Nem akarta látni a csalódott arcokat, akik sajnálkozva néznek rá, és azt suttogják a háta mögött; male audiat.

Így csendben kivárta, amíg eljön az éjszaka, hogy aztán saját maga egyedül derítse ki, mi folyik körülötte valójában. Tudta, hogy keresztapja jó, ha a felét elmondja annak, amiről tud, s ettől a lány még inkább úgy érezte Harry nem tartja méltónak a bizalmára. Így aztán Villámot a kantárjánál vezetve lépett ki a boxból. A ló halkan prüszkölt egyet, mintha csak gazdája tudtára akarta volna adni, hogy nincs egyedül.

Aurora kissé meglepődött, mikor az előtte álló fa ágai közül egy sötét alak ugrott egyenesen elé. Bár ő csak egy elmosódott foltot látott, a szőke haj nem tévesztette meg őt. Valószínűleg arcára kiült a döbbenet, amit legbelül is érzett, hisz Drake gunyoros mosolya erre engedte következtetni. A fiún szintén fekete ruha volt, vastag övéből fegyverek arzenálját pillantotta meg.

-          Tudod, ha most egy lelketlen lennék, ez a nézés nem mentene meg – mondta lezseren.  Lora nyelt egyet.

-          Mit keresel itt? – kérdezte rá sem nézve a fiúra.

-          Hová készülsz? – mintha nem tudnád – gondolta a lány.

-          Miért válaszolsz kérdéssel a kérdésre?

-          Nem tudom. Te miért? – mikor a szeme sarkából felnézett, látta, hogy a fiú remekül szórakozik rajta.

-          Nekem ehhez nincs kedvem, Drake – szólt halkan. – Nyugodtan megírhatod levélben, hogy mennyire utálsz és elküldöd valakivel vagy ideadod nekem, tök mindegy. De most egy egész kis időre igazán elfejthetnéd, hogy létezem, oké? – kérdezte fáradtan.

-          Nem mehetsz Helénébe – jelentette ki, mintha nem is hallotta volna a Hercegnő előző kérését. A lány meglepetten pillantott fel, ami nyomban átcsapott ingerültségbe.

-          Már miért ne mehetnék? Nem vagy az apám, hogy eldöntsd, mit tehetek, és mit nem! – csattant fel, s elfordult a fiútól, hogy felüljön Villám hátára.  Ám két erős, a derekára kulcsolódó kar megakadályozta ebben. A lovag maga felé fordította, és Aurora zavartan vette észre, mennyire közel vannak egymáshoz. Drake kezével a lány állát fogta, s ha a lány nem lett volna meggyőződve róla, hogy a szőke fiú mennyire utálja, azt hitte volna, meg akarja csókolni.

-          Jelen állás szerint, nehezen mehetnél bárhová, ha akkora zajt csinálok, hogy az egész kastély felkel – mondta vidáman, bár a szeme nem erről árulkodott. Aurora pár pillanatig kétségbeesetten nézett a fiúra, aztán eszébe jutott valami hatalmas dolog, ami majd kiszúrta a szemét: Neki ereje van Drake-el szemben.

-          Az kicsit nehéz lesz, ha hirtelen elmegy a hangod, vagy mondjuk, elájulsz – mondta élesen, akaratlanul közelebb hajolva a fiúhoz. Drake sóhajtva lépett el tőle, s a lány észrevette magán, hogy rosszul esik a fiú ilyesfajta gesztusa.

-          Hát jó. Veled megyek.

-          Mi? – riadt meg. – Nem!

-          Lora – szólt fáradtan a fiú, kezével az orrnyergét masszírozta. – Nekem kell őriznem a kaput ma éjszaka. És tekintettel arra, hogy úgyis átmész rajta, mivel olyan makacs vagy, hogy az már sértő, veled megyek – közölte határozottan. Lora a másodperc törtrésze alatt mondvacsinált okok százait találta ki, hogy lerázza Drake-t. Nem mintha bánta volna a fiú közelségét. De tudta, hogy nem önszántából akarja elkísérni, hanem mert muszáj. És ez jobban fájt neki, mint szabad lett volna.

Villám patáinak minden egyes földdel való találkozása kettévágta az éjszaka csendjét. Aurorát megnyugtatta patadobogások hangja, ellazult tőle. Szemernyit sem zavartatta magát, mikor teljes testsúlyával Drake mellkasának dőlt. Villám hátán ültek mindketten, s a fiú, átnyúlva két oldala mellett erősen fogta a gyeplőt. Elgondolkodott rajta, mégis mi a fenét fog mondani, ha Drake megkérdi tőle, miért mennek Helénébe.

Aurora terve eredetileg az volt, hogy felkutat a kárhozottak városában egy elhagyatott kis kúriát, ami még Ryker bátyjáé volt, aki szintén az öröklét miatt bevállalta, hogy kárhozott lesz. De a lány rettegett tőle, hogy a fiú felismeri a helyet, vagy meglát egy képet, és ennél is jobban megutálja. Fáradtan sóhajtott egyet, mintha csak azt remélné, magától megoldódik a problémája. A szájából előtörő párafelhő pár pillanatig gomolygó felhőként jelent meg, majd már tovább is úszott a tekintete elől. Eddig észre sem vette sem a hideget, sem pedig azt, hogy majd’ meg fagy. A tény pedig, hogy Drake köpenye nem csak a fiút, de őt is befedte a hideg éjszakától döbbenetet váltott ki belőle.

-          Most merre? – Drake kérdése megzavarta a lány néma gondolkodását.

 Szó nélkül kikapta a fiú kezéből a gyeplőt, s lábát a ló oldalába mélyesztve balra irányította őt.  Végigvágtattak a kihalt utcán, ahol romos, vagy kevésbé romos házak álltak sorban egymás mellett. Némelyik kis házban égett a villany, s a lány elképzelni sem tudta, milyen lehet az, ha valaki lelketlen. Mindig csak a vérszomj hajtja? Hisz a lelketlenek épp azért olyanok amilyenek; nincs egyiknek sem lelke.

Ryker bátyjának háza az utca legvégén állt. A többi házzal ellentétben ez nem kőből, hanem fából készült. Látszott rajta, hogy el van hanyagolva, a deszkák mállottak, ez még a sötétben is látszott. Az ablaküvegek piszkosak voltak, apró éjszakai bogarak mászkáltak kis köröket írva le rajta. A ház nem kimondottan állt stabilan, de Aurorát ez sem tántoríthatta el a céljától. Miközben óvatosan leugrott Villám hátáról, szemével végig a két fakorlátot nézte, s mérlegelte elég biztonságos-e bemenniük a házba.

Hallotta, ahogy a háta mögül Drake is leszáll a lóról, és valamit motyog magában. Lora nem figyelt rá, végig a házon tartotta a szemét, pillantásával nem tudott elszakadni tőle. A házat valószínűleg megviselte az időjárás, és a háború, és ez látszott rajta. A lépcsőn felfelé vezető fakorlátba szavakat véstek latinul, amiken a lány végigsimított.

-          Cum patriam – olvasta Drake. – Milyen találó.

-          Ez mit jelent? - vonta össze a szemöldökét a lány. Bár tudott latinul, hisz a varázsigék is latinul voltak, bárhogy gondolkodott nem jutott eszébe. Pedig már számtalanszor látta.

-          Együtt a hazánkért – fordította a fiú. – Nagyon eredeti, tényleg – folytatta szárazon. Aurora mit sem törődve a fiú cinizmusával lépett közelebb az ajtóhoz. Megpróbálta lenyomni a kilincset, de az erősen tartotta magát. Sóhajtva suttogta maga elé a latin szavakat, amik akár a kulcs, kitárták az ajtót. A lány beljebb lökte, s hunyorogva várta, hogy az idő közben felkavarodott porfelhő elüljön.

A szemük előtt megjelent egy kis folyosó, ami látszólag hat különböző helyiségbe vezetett. Látta, hogy az első helyiség a konyha, a másik kettő bal oldalt pedig hálószoba. A negyedik egy nappali-szerűség lehetett. Aurora figyelmét az ötödik ajtó keltette fel. Az ugyanis nem látszott olyan réginek, mint a többi, amit eddig szélesre tárt. Az ajtó csukva volt, és hiába mondta ki egymás után legalább ötször a varázsszavakat az ajtó ellenállt neki. Vállát nekinyomva az ajtónak rángatta a kilincset – hiába. Mintha egy falat próbált volna odébb tolni.

Lora torokköszörülést hallott maga mellől, s mikor felnézett Drake felsőbbrendű tekintetébe ütközött. Arrébb tolta a lányt, s mint aki harcra készül, teljes testsúlyával az ajtóra nehezedett.  A fa éles reccsenéssel adta meg magát a fiú erejével szemben, a lovag pedig elégedett tekintettel lépett beljebb a szobába. A hercegnő követte őt, felmérve a szoba helyzetét. A falon körbefutottak a különböző fegyverek, néhol megszakítva, ahol szekrények sorakoztak egymás mellett. Az összes szekrényen lakat lógott, mintha valamit nagyon rejtegetnének, de kiszúrta, hogy az egyiken nincs lenyomva a lakat.

A kifaragott szekrényhez lépet, aminek a tetejét ellepte a por. Kihúzta az első fiókot, amiben semmi sem volt. Ugyanezt a műveletet végrehajtva megnézte a többi fiókot, amik szintén üresek voltak, de a legalsó fiókban észrevett egy kis reteszt. Elhúzva a helyéről a fadarabot nyúlt a kis mélyedésbe, keze régi, fodros papírt érintett.

Megragadva a köteg papírt visszahúzta a kezét. Mikor a Hold beszűrődő fénye alá tartotta őket, látta, hogy a kezében levelek pihennek.  Kihajtotta az elsőt, amin egy különös, hétágú csillagot rajzoltak, közepébe a Darius nevet firkálták. Lora letette a rajzot a szekrényre, tekintete a második papírra siklott. Látszott a papír mennyire öreg, a szöveg néhol elmosódott. Kacskaringós, cifra betűkkel írtak rá, látszott, hogy siettek vele. A hercegnő közelebb hajolt, hogy ki tudja venni a ráírt szöveget.

Drága szerelmem!

Tudnod kell, hogy mindent, amit teszek, érted teszem! Bár úgy tűnhet, önérdekű céljaim vezérelnek, de mikor döntéseimet meghozom, lelki szemeim előtt a te arcod lebeg. S bár nem tudhatom, mit hoz a jövő, vagy gondolsz-e még rám, én csak érted harcolok, s csak érted élek. S ha úgy hozza a sorsom, hogy egy napon majd meg kell halnom, érted, és a szemem előtt lepergő közös életünkért teszem! Ne félj, mindent megteszek, ami módomban áll, hogy újra együtt lehessünk. Addig is gondolj rám, s nézz fel a csillagra, hiszen akkor láthatsz engem.

R.

-          Milyen romantikus – hallatszott a gúnyolódó hang közvetlenül a lány mellett. – Ugye nem sírsz? – kérdezte tettetett aggódással.

-          Vannak egyáltalán igazi érzéseid? – kérdezte csendesen, de ahogy kimondta, legszívesebben visszaszívta volna őket.

-          Nem engedhetem meg magamnak, hogy érezzek. Attól csak gyenge lennék – szólt színtelen hangon Drake. Aurora nem válaszolt, inkább a ruhája egyik rejtett zsebébe dugta a többi levelet, s úgy döntött, később olvassa el a levelet.

-          Meg van, amit kerestél?

-          Talán – válaszolt vonakodva, s a fiú felé fordult. Az épp szólásra nyitotta a száját, mikor egy fekete valami suhant el a szemük előtt, ezzel pár pillanatig eltakarva egymás elől őket. Mire Aurora feleszmélt, valaki hátulról elkapta, s egy kést szorított a torkának. Drake kezében megcsillant valami, a lány tudta, hogy a kardja az.

-          Engedd el, Stephen! – szólt lassan Drake.

-          Mit kerestek a házamban? – sziszegte a férfi indulatosan. A bűz, ami belőle áradt, megcsapta a lány orrát.

-          Gondoltunk jövünk és kitakarítunk! Gyerünk, engedd el! Nem akarlak bántani, de ha a lánynak egy haja szála is meggörbül, megöllek – Lora látta Drake szemében az indulatot, s tudta, hogy komolyan gondolja, amit mond.

-          Érzem a belőle áradó érzéseket. Tudtad, hogy félt téged? – Aurora megdöbbenve vette tudomásul, hogy a férfi tényleg érzi az érzéseit. Hisz egy percig sem érdekelte vele mi van, inkább a velük szemben álló lovagra koncentrált.

-          Istenem, de finom leszel – súgta a fülébe lágyan Stephen, haját eltűrte a nyakától. Lora nagyot nyelt, s mikor felnézett meglátta a Drake szemében elhatalmasodó haragot.

-          Meg ne próbáld! – csattant fel a fiú, s közelebb lépett. Még mikor ilyen félelmetesnek is tűnik, nem tudom elképzelni, hogy bárkinek árthat – gondolta a lány.

Az ezt követő néhány másodperc szinte összemosódott előtte. Érezte, ahogy Stephen foga megkarcolja a bőrét, s látta, ahogy Drake feléjük lendül. A lelketlen férfi ellökte őt az útból, így Aurora pár másodpercig semmit sem látott. Mikor odafordult, Drake-et látta, ahogy feláll a földről, karján vércsík húzódott. Látta a sötétben a lelketlen férfi mozdulatlan testét, s miközben felállt, megállapította, hogy halott. Vagy legalábbis annak tűnt.

-          Jól vagy? – kérdezte halkan a fiútól, s közelebb lépett hozzá.

-          Menjünk – felelte mogorván, s elrántotta a karját.

 Drake hatalmas léptekkel indult meg az ajtó felé, Lora alig tudta vele tartani a lépést. A fiú megállt Villám előtt, s megvárta, míg kisebb nehézségek árán felmászik a ló hátára. Majd kisvártatva ő is felült, s ismét kezébe vette a gyeplőt. Útban hazafelé Lora most már megérintette a fiú erős karját, s elsuttogta a gyógyító szavakat.