15.fejezet - A kastély foglya

Sziasztok!

Sajnálom a csúszást :( Kétszer írtam át, és ahogy tegnap a chat-ben is írtam a bétám kidőlt, és nem akartam feltenni úgy, hogy tele van hibákkal. Remélem elnézitek nekem :)

Fejeezt lehet ( ha minden összejön) hamarabb lesz, de az is lehet, hogy elcszúszok vele, mivel nekem holnap még suli, aztán nem leszek itthon, szombat-vasárnap pedig ballagás.... igyekszem hozni a fejezetet azért :))

A fejezet nem lett Drake-től mentes emiatt nem kell félni ;D

Jó olvasást hozuzá!

Kérlek írjátok meg nekem a véleményeteket ( annyi is elég h jó lett... már ha jó lett. ×) Ha pedig nem jó írjátok meg miértnem jó...:)

Köszönöm!

puszi, Clary

15.fejezet - A kastély foglya

Kedvesem!

Tegnap éjjel veled álmodtam. Álmomban újra közénk tartoztál, arcodon sugárzott a mosoly, s a napfényben olyan voltál, akár egy angyal. Mikor édesen felnevettél, az ereimben száguldozni kezdett a vér, s minden vágyam az volt, hogy ismét veled lehessek. Azonban a valóság utolért, s mikor felkeltem édes álmomból, belém hasított a tudat, hogy nem vagy itt velem. Minden percben csak téged óvnálak, miközben elemészt a magam iránti düh, hogy kudarcot vallottam. Mert bármennyire is vonakodtam, nem tudtam letagadni az érzéseimet irántad. A tudat, hogy hamarosan ismét hozzám tartozol majd, boldogsággal tölti el a lelkem, s várom a percet, mikor újra a karjaimba zárhatlak. De addig drága szerelmem, egy valamit sose felejts el. Ha meg is halsz, én akkor is utánad megyek.

R..

A nap fénye megcsillant Aurora szénfekete haján, s a lány idegesen söpörte el a szeme elé beszökött tincseit. Magával ragadta a levél, és annak tartalma. Azért ment Helénébe, hogy kiderítsen valamit Ryker és Chyntia furcsa tervéről, és nagyon úgy nézett ki, hogy végre talált valamit. A levél végében húzódó R betű láttán, az embernek nem kellet sokáig gondolkodnia, vajon kit takar a kezdőbetű. Főleg, ha számításba veszi, hogy a leveleket Ryker bátyjának házában találták.

A lány sietősen rejtette el a levelet, mikor látta, hogy valaki a kerten át felé közeledik. A napfényben olyan volt, akár egy angyal, vörös haja lobogott a szélben. Aurora felállt, s sugárzó mosolyt villantott a közeledő alak felé. Esze ágában sem volt megmutatni lánynak a leveleket. Félt, hogy a végén Drake miatta bajba kerül. Hisz, hogy magyarázná meg, hogy átszökött Helénébe, mikor elvileg a fiú őrjáraton volt? A lány csak most gondolt bele, mennyi mindent kockáztatott miatta a fiú.

-          Szia, Lora! – szólt csilingelő hangon a lány, és megállt két méterre a hercegnőtől. Arcán zavartság tükröződött, nem tudta eldönteni, hogyan viselkedjen vele.

-          Szia, Belle! Örülök, hogy látlak! – felelte mosolyogva a lány, és közelebb lépve megölelte őt. Örömmel tapasztalta, hogy a fiatal őrző visszaölelte.  – Mesélj, történt valami? – kérdezte, miután elengedte, és leültek a pavilon lépcsőire. Amabel elpirult.

-          Járok Wess-el. – mondta csendesen a lány. Lora boldog volt, de érezte a lelke mélyén megbújó kis féltékenységet. Már megint Drake-re gondolt.

-          Gratulálok – szólt mosolyogva. Megfeszült az állkapcsa a nagy erőlködéstől, amit Belle is észrevett. Kíváncsian pillantott a fekete szépségre.

-          Ez… könnyebb lesz. Tudom, hogy megnehezíti. Egy darabig meg is fogja. De Drake… azt… azt hiszem fontos vagy neki – mondta zavartan a lány.

-          Ezt nem hiszem – mondta Lora, de arra gondolt, bárcsak Belle-nek igaza lenne.  – De még mindig nem mondtad, miért jöttél ide – bökte oldalba.

-          El kell, hogy vigyelek valahová. Természetesen a király tud róla és engedélyezte. – felelte mosolyogva és felállt.

A Lovagok Háza, egy fajta erődítménynek is mondható volt. Az erdő közepén állt, félúton Anara, és a tündérkirályság, Alanna között. Az ominózus épületet varázslat fedte, így a tündérkirálynőn, a varázslókirályon, és a Tanács tagjain kívül csak az láthatta a Lovagok Házát, aki tudta hol, és mit keressen. Aurora, a fiatal Hercegnő leesett állal bámulta az épületet.

Az ódon, mégis teljesen masszívnak látszó falakat tört fehér színű téglából építették. A gigászi vár ébenfa ajtaját két bástya közé szorították be. Aurora elgondolkodott, minek ekkora kapu. Legalább tíz méter magasra felnyúltak az épület falán. A lány ijedten vette észre Villám hátán, a két őrt, aki a kapukat vigyázta.

Kinevette Belle-t, mikor az őrző azt kérte tőle, koncentráljon, és meglátja azt, amit ő eddig is nézett. Az oké, hogy a vár eltűnik. De még az emberek is? – gondolta összeráncolt homlokkal a lány. Közelebb érve a lány észrevette, hogy a két férfi, akik őrségben voltak, alig pár évvel lehettek idősebbek náluk. Engedelmesen fejet hajtottak, mikor meglátták a két lányt feléjük közeledni, és az egyik a lovakhoz lépett, ezzel megállásra késztetve őket. Villám nyugtalanul fujtatott egyet.

-          Amabel! Hercegnő! – szólt a lovag. Csak akkor jött rá, hogy már hallotta valahol ezt a hangot.

-          Robert? – kérdezte meglepetten. Emlékezett még Drake barátjára, aki szintén ott volt Helénében, mikor ők ketten ott ragadtak. A fiú apró mosollyal nézett a lány arcára. – Ne hívj hercegnőnek! Sem Aurorána!. Csak Lora, oké? – mosolygott a fiúra.

-          Oké, Lora. – mondta, és Belle-hez fordult. – Cirius már vár rátok. Tudod, merre kell menni, ugye? – Belle grimaszolt, a másik fiú, aki eddig csendben várakozott a kapuknál, most szélesre tárta őket.

A két lány besétált, és egyenesen egy udvar kellős közepén találták magukat. Lora rengeteg fiatalt látott, akik épp kardoztak, vagy különböző fegyverekkel gyakoroltak. A többségük vele egykorúak voltak, de akadtak idősebbek vagy fiatalabbak is. Villám megállt, mire a hercegnő kecsesen lepattant róla, még mindig a harcolókat figyelve. Észre sem vette, hogy ráncolja a homlokát, egészen addig, amíg Belle ezt meg nem jegyezte.

-          Iskola? – kérdezte miközben végigvonultak a harcolók között.

-          Részben. – válaszolt Belle, és beléptek egy nyitott folyosóra. Az egész jóformán ablakok sorozatából állt, így még mindig ráláttak az udvarra. – Itt készítenek fel minket a harcra. Egész fiatal korunktól. Azért varázsolták el ezt a helyet, hogy a növendékek biztonságban legyenek. Ezen kívül, itt tárgyalják meg a felnőttek a különböző haditerveket, és stratégiákat, amiket a Tanács jóváhagy.

-          Szóval, akkor a legtöbben itt laktok? – foglalta össze Lora. Belle megállt, mielőtt beléptek volna egy ajtón.

-          A legtöbbünk szülei elesnek a harcban. Szülők nélkül… - Aurora látta, ahogy az őrző megborzong. – csak a tanítóinkra számíthatunk.

Lora tudta, hogy a vörös hajú szépségnek nehezére esik erről beszélnie, így nem kérdezett többet. Bár a kíváncsiságát nagy nehezen visszafojtotta, úgy pillantott körbe, mikor beléptek az ajtón, mintha mindent egyszerre meg akarna jegyezni. Egy sötét – ki tudja hova vezető – folyosóra érkeztek, amit két oldalról fáklyák világítottak meg. Belle épp kinyúlt a bal karjával, hogy az egyiket kiemelje a helyéről, mikor Lora kezében ösztönösen megjelent kék tűzgolyócska. Lora testén mindig végigfutott egyfajta jóleső bizsergés, ahányszor az erejét használta. Ez most sem volt másképp.

A falak visszaverték a kék fényt, Belle pedig mosolyogva nézett a boszorkányra a feje fölött. Csendben mentek végig a kihalt falak között, s a lány néha mintha vízcsobogást hallott volna. Betudta annak, hogy biztos csak a képzelete játszik vele. A folyosó, amin eddig haladtak egyre jobban kiszélesedett, s a lány azt vette észre, hogy egy hatalmas terem közepén áll. Rengeteg őrző, és lovag sietett el mellettük. Nem csak felnőttek, de tinédzserek, sőt úgy öt-hat évesek is. Mindegyik furcsán megbámulta a lányt, akinek eszébe jutott, hogy még mindig a kezében égnek a lángok. Összezárta a tenyerét, ezzel megszüntetve a varázslatot.

-          Most már elmondod, miért kellett idejönnöm? – kérdezte, miközben Amabel után sietett. Átvágtak a termen, és egy másik folyosón mentek. Ez szélesebb volt, és mindkét oldalt elszórtan ajtók helyezkedtek el. Aurora felpillantva látta, hogy a tető üvegből készült. Ez nem valami biztonságos – jegyezte meg magában.

-          Tegnap reggel egy üzenet várt Cirius-ra. Annyi volt benne, hogy „a hercegnő az enyém” – miközben beszélt, macskakörmöket rajzolt a levegőbe. – a Tanács úgy döntött, védelemre van szükséged. – Lorának elakadt a lélegzete.

-          Úgy érted, hogy őrökre? – kérdezte felháborodva. – Meg tudom védeni magam!

-          Akár megtudod, akár nem, szükséged van testőrökre. – vont vállat, és megállt egy újabb ajtó előtt. – Innen egyedül kell menned – mondta mosolyogva, és egy szó nélkül hátat fordított a lánynak, és eltűnt a folyosón.

Lora engedelmesen belökte a faajtót, és nem kis meglepetésére, egy újabb tárult a szeme elé, alig öt méterre tőle. A rézből készült kilincsre tette a kezét, és épp be akart kopogni, mikor meghallotta a kiszűrődő hangokat.

-          … és miért pont én? – hallatszott a nyűgös hang.

-          Drake! – csattant fel Cirius. Lora összerezzent. Még sosem hallotta ennyire parancsolónak a férfi hangját. – Ezt már megbeszéltük. Te vagy az egyik legjobb közülünk. Meg tudod védeni. És valószínűleg téged nem fog annyit piszkálni, mint ha valaki mást küldenék.

-          Persze, hogy nem – gúnyolódott. – Engem még jobban fog.

Lora tudta, hogy a fiú róla beszél. Fájtak a szavai, a torkában pedig egy gombóc nőtt egyre hatalmasabban.  Lenyomta a kilincset, és belépett az ajtón. Látszólag a fiatal lovag nem vette észre, mert még mindig háttal állt neki. A köpenye lobogott az ablakon beáramló szélben, szőke hajába belekapott a szél. A fiú erős kezei ökölbe szorítva pihentek az asztalon, s a lány még innen is látta, ahogy a fiú fenyegetően előre dől. Cirius láthatólag észrevette, hisz rá rebbent a szeme, de ugyanolyan nyugodtan állt az asztal túloldalán, mielőtt ő belépett volna.  Tekintetét visszafordította a fiú felé.

-          Nem arra esküdtél fel, hogy megvédd azt, aki segítségre szorul? – kérdezte figyelmeztetően.

-          A hercegnőnek sokkal inkább egy elbeszélgetésre lenne szüksége, hogy mit tehet és mit nem, attól függetlenül, hogy ki ő. Az már nem az én dolgom, ha szándékosan bajba keveri magát. – egyenesedett fel, és vállat vont. Aurora úgy érezte magát, mint akin végigtiport egy csapat megvadult bika.

-          Ha már Aurora-ról beszélünk, remélem tisztában vagy vele, hogy itt áll a hátad mögött – szólalt meg csendesen Cirius.

-          Igen, tudom – mondta fagyosan, és a lányra nézett. Tengerkék szemei égették a lányt. Nem lenne szabad senkinek sem hagyni, hogy ilyen gyönyörű szemei legyenek. Ilyen gyönyörűek, és ennyire bánatosak. – gondolta a lány.

-          Erről nem nyitok vitát – Cirius kemény hangja rázta vissza őket a valóságba. Drake kelletlenül tanítója felé fordította a fejét.

-          Rendben – mondta a fiú egy sóhajtás kíséretében.

-          Ha unatkoznál, vagy mit nem ad isten, az idegeidre mennék… gondolj arra, hogy ha egyszer valaki elkap megszabadulsz tőlem. – mondta gúnyosan Aurora, mikor Drake megfordult és elindult kifelé. A lány kijelentésére a fiú megállt, és felé fordította a fejét. A szemében harag lobbant, s a lány rémülten tapasztalta, hogy a fiú a falnak nyomja.

-          Ez nem volt vicces.

-          Remek – mondta a lány, s állta a fiú tekintetét. – Mert nem is annak szántam.