16.fejezet - Tündérbódulat

Sziasztok!

Először is köszönöm az előző fejezethez írt hozzászólásokat... imádlak titeket! :)

Ez a fejezet kicsit izglamasabb lesz, rmeélem tetszeni fog nektek!

Szeretnélek titeket megkérni valamire *bociszemekkelnéz* 

Kérlek titeket, írjátok le a véleményeteket, hogy mennyire tetszett, esetleg írjam-e át, fontos lenne nekem:)

Jó olvasást!

puszi, Clary

16.fejezet - Tündérbódulat

A lány sietve követte Drake-t, ahogy a fiú átvágott a hatalmas udvaron. Még mindig sokan harcoltak, a lány most is érezte a hátába fúródó tekinteteket, ami eleve kialakult feszültségét most növelte. Aurora elkapta Villám gyeplőjét, és maga után húzta a lovát. Drake a kapunál megállt, és felült egy fehér lóra. Na persze, a szőke herceg fehér lovon – gondolta a lány magában.

A fiú megvárta, míg a hercegnő is elhelyezkedik Villámon, majd intett Robertnek, hogy nyissa ki a kapukat. A másik lovag egy pillanat alatt elvégezte a feladatát, így Drake, Aurora-val a nyomában kivágtatott a kapun.

Aurora érezte a dühöt, ami a fiú felől áradt. Tudta, hogy felidegesítette azzal, amit a várban mondott neki. De abban a pillanatban a lány csak kimondta, amit gondolt. És bár felbőszítette a fiút, most idegesítette, hogy szótlanul lovagolnak egymás mellett.

-          Hogy kerültem az ágyamba? – kérdezte maga elé bámulva azt, ami a leginkább foglalkoztatta. Este ugyanis sikeresen elaludt a fiú erős ölelésében, miközben hazafelé lovagoltak.

-          Felvittelek a szobádba. – a lány meglepődött, ugyanis nem várta, hogy a fiú hozzá fog szólni.

Többet nem mert kérdezni, nem szerette volna még jobban kiborítani a fiút. Nem értette Drake reakcióját, hisz egyáltalán nem az ő harcos képességeit becsmérelte. Egyáltalán mit érdekel engem, hogy dühös-e rám?  - kérdezte magától. A válasz egyszerű volt: valami vonzotta őt a harcos fiúhoz.

A palotához közeledve észrevett egy kisebb tömeget, amit boszorkányok, és varázslók alkottak. Ahogy leszálltak a lóról, a hercegnő meglátta az idegen lovakat, legalább tizenöt állt a boxban. Összevont szemöldökkel vizslatta a különös állatokat, akiknek csillogott a szőre.

-          Tündérpor – válaszolt valaki a hátuk mögül. Mikor a lány megfordult egy aranybarna hajú fiút pillantott meg. Kreolbarna bőre volt, mandulavágású sárga szemei a lányon pihentek meg. Magas volt, legalább százkilencven centi. A lány tudta, hogy egy tündérfiú áll előtte, nem csak azért, mert sárga volt a szeme, hegyes fülei, és karomhoz hasonlító körmei elárulták róla. – Elijah vagyok. – mondta mosolyogva, ezzel megszakítva Aurora gondolatait.

-          Miért vannak tündérek az udvarban? – kérdezte gyanakodva Drake, mellőzve a bemutatkozást.

-          Sajnálom. – Szólt Elijah. – De ez csak a királyi családra tartozik.

-          Én vagyok a hercegnő – húzta ki magát Aurora. - Szóval rám is tartozik. – Látta, ahogy a tündér bizalmatlanul a háta mögé pillant. – A fiú velem van. – figyelmeztette. A tündér elmosolyodott.

-          Akkor gondolom, elmondhatom nektek. – mondta, és hátat fordítva elindult a palota felé. A két fiatal követte őket. – Úrnőnk úgy gondolta, meglátogatja a királyt. Különös dolgokat suttognak, ami miatt a tündérek népe aggódik.

-          Miféle dolgokat? –kérdezte összehúzott szemekkel Drake.

-          Hogy némely boszorkák fel akarják bontani az egyezséget.

-          De hát ez ostobaság! – kiáltotta a hercegnő, nem leplezve felháborodását.

-          Valóban – mosolyodott el ismét Elijah. - De jobb biztosra menni, nem igaz? - kérdezte és kitárta a palota ajtaját.

Aurora eddig is hallott valami lágy dallamot, de azt gondolta cseng a füle. A hatalmas csarnokot elárasztották a különböző tündérek. Némelyik egész kicsi volt, míg mások olyan magasak, hogy a lánynak hátra kellett döntenie a fejét, hogy lássa őket. Hallotta a lágy, duruzsoló hangokat, ahogy csodás hangjukon énekelnek, látta a különös kinézetű testeket, amik a lágy dallamokra ringatóznak. Néha előbukkantak színes szárnyak, vagy rávillantak különös lila, vagy narancssárga szemek is.

A lány lenyűgözte a tündérek látványa. Még régen, mikor alig lehetett tizenkét éves, a tündérkirálynővel is találkozott, de ennyi tündért látni egy helyen egészen új volt neki. Éppen ezért elámult a látványuktól. A falakon, néhány helyen meglátta ugyanazt a tündérport, ami a lovak szőrén is csillámlott. A porkülönböző színekben ragyogott, a palota sokkal világosabbnak tűnt tőle. A földön virágszirmok hevertek, a kis asztalka, ami mindig a csarnok közepén áll, most a lépcső mellé tolva bújt menedékbe.

Aurora tátott szájjal bámulta a jelentet. Látta, ahogy Ilinor, és George, az inas kapkodva menthetik a tündérek útjából a menthetőt. Elmosolyodott a látványra, ahogy a két idős ember kétségbeesetten próbálja visszaállítani az eredeti rendet.

-          Elijah! – a tömegből kivált egy különös kinézetű lány. Kék haja a válláig ért, s neki is kreolszínű bőre volt. Szeme feketében úszott, így kölcsönözve a lánynak ijesztő külsőt. Látta a lány hátából kiálló, apró halványsárga szárnyakat, amik néha meg-megrebbentek. A kezében egy tálcát tartott, rajta három pohárral. A pohár körül halványrózsaszín virágszirmok voltak elszórva.

-          Savira! – bólintott mosolyogva a fiú, és elvett a tálcáról két poharat. Az egyiket a hercegnő felé nyújtotta. – Ők a királyi család tagjai. Ez a lány pedig a hercegnő.

-          Aurora – bólintott mosolyogva az említett. A kékhajú lány meghajolt előtte.

-          Nagyon örülök, hercegnő. – mosolygott, így megmutatva éles metszőfogait. Annyira különösek – gondolta Lora. Hogy csináljon is valamit, száját az üvegpohár széléhez érintette, és ivott belőle két kortyot.

-          Mit művelsz? – kérdezte idegesen Drake, és arrébb rántotta a lányt. Aurora figyelte, ahogy néhány csepp a mézízű italból a földre loccsan.

-          Neked meg mi bajod van? – kérdezte mogorván a lány. – Már innom sem szabad?

-          Ez tündérital. – nézett rá megrökönyödve a fiú, mintha ezzel mindent elmondott volna.

-          Igen, és?

-          És? – csattant fel Drake. – Valószínűleg ebben is tündérpor van. Ha nem tudnád…

-          Olyan… furán érzem magam – mondta mosolyogva a lány. Egy egész kicsit szédülni kezdett.

-          Erről beszélek. Némelyik tündérital bódultságot okoz. És még ki tudja mit.

-          Drake ez… olyan vagy, mint egy angyal – mondta ki, ami éppen eszébe jutott. Közelebb hajolt a fiúhoz, és végigsimított az arcán.  A fiú elkapta a csuklóját, és a másik kezéből ügyesen kivette a poharat, amit eddig a kezében tartott. – Hé! Ez kicsit sem volt angyali – jegyezte meg a lány vigyorogva.

-          Bár rettentően élvezem, hogy arról beszélünk, mennyire angyali vagyok, neked ideje ágyba bújnod. – mondta, és a lépcső felé lökte a lányt.  Az a háta fölött hátrapillantott, és meglátta a mosolygó tündérfiút.

-          Szia, Elijah! – integetett mosolyogva. Kénytelen volt előre nézni, mikor Drake megragadta a kezét, és elkezdte felfelé húzni a lépcsőn.  Mikor felértek, a hercegnő megbotlott a saját lábában. Ha Drake nem kapja el, elesett volna.

-          Én hősöm! – kiáltott fel nevetve Aurora, és egy gyors puszit adott a fiú arcára. Drake szívdöglesztően elmosolyodott.

-          Ezt józanon sosem mondanád nekem.

-          Mert mikor józan vagyok, sosem vagy velem ilyen – mondta vigyorogva a lány, és a ruhájával kezdett el játszani.

-          Milyen nem vagyok?

-          Kedves. – vágta rá. A fiú arcáról eltűnt a mosoly, és megindult a folyosón. – Ne vedd sértésnek! – mondta a lány, és utána sietett. – Pipa vagy rám, ez érthető. De úgy kezelsz, mintha csak egy kislány lennék, aki állandóan bajba keveri magát.

-          Bajba is kevered – vetette oda a fiú. Lora elkapta a karját, és maga felé rántotta. A hirtelen lendülettől Drake nekicsapódott. Mikor a lány felnézett, észrevette, mennyire kevés köztük a távolság. Hátra kellett döntenie a fejét, hogy láthassa a fiú arcát.

-          Ha nem keverném magam bajba, veled sem találkoztam volna – mondta kötekedően, kezét végigfuttatva a fiú erős karján.

-          Lora – szólt figyelmeztetőleg Drake, és hátralépett egyet. A lány vele lépett, így a távolság nem változott közöttük. A fiú felsóhajtott.

-          Bánod, hogy megismertél? – kérdezte szomorúan. A lovag elgondolkodva nézett rá.

-          Sok minden van, amit bánok. De ezt nem. – A lány két karját a fiú nyaka köré fonta, és közelebb hajolt hozzá.

-          És mit bánsz? – kérdezte a lány csendesen. Még így, bódultan is érezte a szikrákat, amik a levegőben pattognak körülöttük.

-          Amit nem tehetek meg – végigfuttatta ujjait a lány karján felfelé, és megragadva a csuklóját kibújt az öleléséből. Aurora figyelte, ahogy a fiú hátat fordítva neki ismét elindul.