12.fejezet - Big Girls don't Cry

Sziasztok!
Először is mérhetetlen nagy boldogsággal köszönöm a komikat lányok! Imádlak titeket:)
Ez a fejezet ma reggel pattant ki az eszemből ( hát igen az alváshiány...×) s bár a fejezet első részét napok óta megírtam, eddig nem tudtam mi legyen vagy mi ne. :D
És eljutottam odáig, hogy itt vagyok:)
A fejezet 1897 szó lett. :DD
Kérlek titeket, írjatok nekem pár sort! :)
Jó olvasást!
puszi: Klarii




12.fejezet - Big Girls don't Cry

 

Van, hogy semmi sem sikerül elsőre. Néha az embernek többször kell megpróbálnia ugyan azt a dolgot, hogy végül tökéletesen meg tudja csinálni. Van, hogy bárhogy is próbálkozik valaki, sehogy sem akarnak összejönni a dolgok.

Talán ez, talán a kevés koncentráció okozta hibából állt a két lány a szökőkút kellős közepén, miközben a víz az arcukra folyt. Pár másodperc múlva a hajuk vizesen tapadt a hátukhoz, míg gyönyörű estélyi ruhájukból csepegett a kútvíz. Lora savanyú pofát vágott, míg Fay fintorogva, megemelve immár sötétzöld ruháját, ázott kutya módjára léptek a betonra.

A Hercegnő nem pillantott fel, bár tudta, hogy a két lovag őket nézi. De nem akarta látni Drake vádló arcát, sem Wessét, aki nagy nehézség árán próbálja visszatartani, kitörni készülő nevetését. A lányoknak nem kellett sokat várniuk, kisvártatva meghallották a fiú hangos kacagását, ami betöltötte a kihalt teret.

Faith Lovegood a fiúval együtt nevetett, és a jövő királynője sem állta meg, hogy gondtalanul felnevessen. Egyedül akkor fagyott az arcára kiülő hatalmas mosoly, mikor belenézett Drake kék szemeibe, amiben a mosoly mellett csalódottság, és lenézés fogadta. Lora káromkodva fordult a szökőkút felé, s mialatt próbálta kitörölni az emlékezetéből a beleégett szempárt elképzelte, ahogy testét belülről kék lángok nyaldossák.  Nem sokat kellett várnia, érezte, ahogy haja, majd bőre után ruhája is megszárad. Elégedettség töltötte el, ahogy testét átjárta a mágia, és annak illata.

Hiába küzdött vele, mikor ismét szembefordult a fiúkkal egyből a szőke lovagra tévedt a tekintete. Ideges volt, a gyomra görcsbe rándult, mikor meglátta a fiú arcán a mély elszántságot, s Lora tudta, most bántani fogja őt. De a lány megacélozta magát, s úgy döntött, megvédi önmagát. Barátnőjére nézett, majd boldogan vette észre, hogy Fay ugyan olyan száraz, mint ő. Ezután ismét Drake-re nézett, érezte, ahogy a levegő megfagy körülöttük, s mikor a fiú már szólásra nyitotta a száját, a hercegnő már tudta, hogy most szavaival bele akar rúgni.

-          Hercegnő, hát magának szabad ezt? – kérdezte gúnnyal keveredett vidámsággal a hangjában, művészien felhúzott szemöldökkel.

-          Drake! – szólt rá Fay dühösen. A fiú a szőkeség felé fordult.

-          Mi van? Már nem csak a barátnője, a csicskása is vagy? – gúnyolódott.

-          Ne fáraszd magad – szólt Lora. – Ha sértegetni akarsz csak nyugodtan. Valamiért kicsit sem érdekel – vont vállat unottan, karját összefonta a mellei előtt.

-          Érdekes – tűnődött Drake. – Mikor megcsókoltam Chyntit, nagyon is érdekelt – mikor látta a lány arckifejezését elégedett mosoly ült ki az ajkára. Lora észbekapott, és rendezte vonásait.

-          Egyáltalán miért csókoltad meg? Nem szereted – tért ki a válasz elől. Drake arca elfelhősödött, kezével tökéletesen beállított hajába túrt.

-          De, szeretem – jelentette ki magabiztosan. Lora szíve összeszorult, de nem foglalkozott vele.

-          Ahogy gondolod – vont vállat, majd amolyan kit érdekel, hogy itt vagy arckifejezéssel pillantott a fiúra, aztán Wess-hez fordult.

-          Nem tudod, merre találjuk a bácsikámat? – kérdezte tűnődve.

-          Azt hiszem, a Tanácsteremben vannak.

-          Remek – fintorgott Aurora. – Újabb vita egy újabb hülyeség miatt. – morgott, majd nyomatékosan Fay-re nézett, s a két barátnő a fiúkat maguk mögött hagyva elindultak a palota felé.

Cirius az asztalon dobolt az ujjaival. A lányokra való várakozás felőrölte az idegeit, a férfi már elképzelni sem merte hol lehetnek már. Lassan két órája, hogy eltűntek, de senki nem ment a keresésükre. Nem sokkal ezelőtt elkapták Wesst, aki elmesélte nekik mi történt. S bár a férfi csak sejtette miért cselekedett Aurora úgy, ahogy Harry szeme elé, mintha falat húztak volna, nem értette keresztlánya viselkedését. Cirius azt javasolta a középkorú királynak, hogy várjanak még, a keresésükkel, hátha a lányok időközben felbukkannak. Hülyeségnek tartotta elhagyni a palotát, miközben a lányok bármelyik percben visszatérhettek. Amellett a férfi jól tudta, hogy Fay sosem csinálna ostobaságot. És csak remélni merte, hogy Lora sem.

Hirtelen állt fel a székből, mikor az ajtó kinyílt, s meglátta belépni rajta tizenéves lányát. Fay felé igyekezett, s mikor apjához ért, karjaiba vetette magát. A férfi szorosan magához ölelte egyetlen gyermekét, állát a lány fején pihentetve. Fay sűrű bocsánatkérés közepette csimpaszkodott apja nyakában, szorítása egyre erősödött körülötte. Cirius óvatosan kibontakozott lánya öleléséből, szeme sarkából Harry-éket nézte. Látta, ahogy Harry összezavarodva néz a vele szemben álló Aurorára, aki fejét lehajtva szégyenében valamit nagyon magyarázott a királynak.

Cirius-nak összeszorult a szíve, mikor arra gondolt, hogy Aurora sosem ismerte az apját. Tudta, hogy Harry és keresztlánya jóban vannak, de azt is pontosan tudta, Harry mennyire távolságtartó. Hosszú évek alatt sem vette észre, hogy bár fokozatosan, de inkább bánt Lorával úgy, mint a munkatársával, annál kevésbé, mint keresztlányaként vagy fogadott lányaként. Megesett a szíve az árvának tűnő fiatalon, így karját átvetve lánya vállán, megindultak az uralkodó és a Hercegnő felé. Látta, hogy Fay mosolyogva őt nézi, Cirius érezte a belőle áradó büszkeséget, ami felé irányul.

Minél közelebb jutottak Harry-ék felé, annál inkább sajnálta a Hercegnőt. A lány háta meggörnyedt, válla beesett, kezét babrálva beszélt keresztapjához. S bár szerette Harry-t, mint barátját, szomorúság fogta el, mikor belegondolt milyen lehet így élni Harry mellett hosszú éveken át. Mikor odaértek a páros mellé, Cirius ellépett lánya mellől, majd Aurorához lépett, és megállt vele szemben. Mielőtt bárki bármit mondhatott, vagy kérdezhetett volna, közelebb lépett a lányhoz, és szorosan magához ölelte, pont, mint a saját lányát. Néhány másodperc múlva a leányzó, karjába kapaszkodva szívszaggatóan sírni kezdett.

Lora maga sem értette mi történt. Az egyik percben még Harry-vel, pontosabban Harry-nek beszélt, a következőben pedig már Cirius karjaiban zokogott. A lány jelen pillanatban gyűlölte magát. Haragudott magára, hogy ennyi bajt hoz Harry fejére, és mert ennyire gyenge. Haragudott Drake-re, amiért utálja – joggal. Haragudott Cirius-ra, aki úgy ölelte meg, mintha ő is a lánya lenne. Sokszor látta a férfit és Fay-t, ahogy egymást ölelték, s mindannyiszor féltékenység fogta el.

Vágyott egy apára, aki ennyire gondoskodik róla, aki így aggódik érte, aki vele együtt szomorú és boldog. Szerette a keresztapját, de Harry sosem volt a tettek embere. Mintha egy falat húzott volna kettejük közé, sosem engedte a lányt közel magához, egyre jobban eltaszította őt. Vágyott rá, hogy Harry apjaként szeresse, ugyanakkor nem várhatta el keresztapjától, hogy foglalkozzon vele. Hisz uralkodott a mágia lényei fölött, törődött az országgal, a szegényekkel, és mindig épp ott volt, ahol szükség volt rá. Csak sosem mellette. És be kellett látnia, bármennyire igyekszik majd ezután, ezt már sosem tudja megváltoztatni.

Másnap Lora fáradtan, kisírt szemekkel ébredt. Úgy érezte magát, mint valami törlőrongy, ami egész nap a centrifugában lógott, végül fejjel lefelé a szárítón kötött ki. Holtfáradtan kikelt az ágyból, majd a szoba melletti fürdőbe vonszolta magát. Jéghideg vízzel megmosta az arcát, amitől kicsit felébredt, de a fáradság még nem szállt ki belőle teljesen. Ledobta magáról gyűrött pizsamáját, majd a zuhanyzóba lépett, s magára folyatta a tűzforró vizet.

Zuhanyzás után a szekrényéhez ment, hogy kivegyen belőle egy egyszerű, fehér ruhát. Semmi kedve nem volt emberek közé menni, főleg a tegnapi után, de tudta, hogy dolga van. Amellett, hogy mostanában elhanyagolta a tanulást, hiányzott neki az íjászat is. Mikor ez a gondolat jutott az eszébe, tudta mivel kezdi a mai napot.

Kicsit vidámabban sétált végig a hosszú folyosón, majd le a lépcsőn, figyelte, ahogy George utasításokat ad a szolgálóknak. Mikor meglátták a fiatal Hercegnőt a csapat szétrebbent, mintha csak a madarakat ijesztenék el a csipegetéstől. Lora odalépett a középkorú inashoz, aki a mai reggelen csak úgy sugárzott a boldogságtól.

-          George! – szólította meg mosolyogva a komornyikot, aki meleg mosollyal üdvözölte a lányt, miután készségesen meghajolt előtte.

-          Jó reggelt, kisasszony! Ugye milyen csodálatos napunk van? – kérdezte felélénkülve. Aurora csak most vette észre, milyen fiatalnak látszik a férfi, ha mosolyog.

-          Igen, nagyon. – helyeselt. – Nem látta valahol Ilinort? – A nevelő említésekor George szeme felcsillant. A lány elhatározta kiszedi nevelőjéből, mi folyik itt.

-          A hátsó kertben van, kisasszony. – elmormolt egy gyors köszönömöt, és elindult a hatalmas méretű üvegajtó felé, ami a kertbe vezetett.

Miközben az udvarra tartott leszakított egy piros almát az egyik fáról, ruhájába törölte, és beleharapott. A kicsit kesernyés, mégis édes íz szétáradt a szájában, ami valamilyen oknál fogva megnyugtatta a Hercegnőt. Immár teljesen vidáman lépett oda nevelőjéhez, megfeledkezve a tegnapi bonyodalmakról.

Amabel nem értette barátja viselkedését. Még most, hogy itt álltak egymással szemben, tőrrel a kezünkben, látta Drake szemében a mindent elsöprő haragot, de egyúttal nem tudta elrejteni előle csalódottságát sem. Ha csalódott az azt jelenti, hogy érez valamit – gondolta magában jókedvűen. A fiatal őrző megértette Drake haragját, ugyanakkor átérezte Lora helyzetét. Belle szemében a Hercegnő csak normális akart lenni, korlátok nélkül, csak barátokat akart szerezni. És ha jobban belegondolt, a lánynak igaza volt abban, hogy ha az elejétől tudták volna, hogy ki is ő, megtartották volna a távolságot.

Amabelnek nem volt több ideje barátnőjére gondolni, mert Drake felé suhintott a tőrével. A lány kecsesen kitért a penge elől, oldalra lépett, s kirúgta barátja kezéből saját tőrét. Drake meglepetten pillantott fel, mikor a lány pengéje nyakát súrolta. Amabel a háta mögött felkuncogott.

-          Nem te mondod mindig, hogy ne haragból akarjak harcolni? – kérdezte, miután elengedte a fiút. Drake válaszul felmordult.

-          Nem haragból harcolok. – mondta, s lehajolt a tőrért, amit még Ciriustól kapott.

-          Nem értem miért hisztizel – vont vállat a vörös hajú szépség.

-          Nem hisztizek. Békén hagynál? – dörrent rá a lányra, s sarkon fordult, hogy ott hagyja őt. Belle értetlenül nézett a fiú után. Még sosem látta őt ilyennek.  Nem tudta, örüljön, legyen közömbös, vagy mérges legyen Drake reakciója miatt.

-          Annyira fura – mondta csak úgy magának.

-          Nekem mondod? – szólalt meg egy mosolygós hang a háta mögül. Belle megpördült a tengelye körül, szíve nagyot dobbant, mikor megpillantotta Wess alakját. Barna haja kócosan meredt az ég felé, fehér inge tökéletesen rásimult izmos alakjára.

-          Hova-hova? – kérdezte incselkedve, majd közelebb lépett a fiúhoz, s incselkedve megpöckölte ingje gallérját. Wess mosolyogva elkapta a lány kezét, s immár összekulcsolt kezüket maguk közt lengette.

-          Cirius a palotába akar menni a reggeli miatt - fintorgott a fiú. – És bár Drake többet látott, mint én, úgy gondolta jobb, ha most egy kicsit elkerüli a palotát. Senkinek sem hiányzik, hogy Anaraban bárki is megorroljon ránk.  – Amabel elszomorodott, mikor felfogta, hogy ma nem töltheti Wess-el a napot. Amit persze az említett is észrevett.

-          Mi a baj? – kérdezte a lányt, kezével apró köröket írva le a csuklójára.

-          Csak azt hittem, ma csinálunk valamit – vont vállat, de mikor meglátta a fiú kaján vigyorát elvörösödött a kétértelmű megjegyzésre.

-          Ne-nem úgy értettem –hebegte, s megrázta a fejét. Wess közelebb lépett hozzá, érezte a testéből áradó meleget.

-          Kár – mondta a fiú mosolyogva, s végigsimított a lány vérvörös ajkán.

Amabel csillogó szemmel figyelte az előtte álló fiút, boldogság töltötte el, mikor lehajolt hozzá, s lágyan megcsókolta őt. A gyomrában ezer meg ezer pillangó verdesett, ahogy kezét a fiú nyakára kulcsolva még közelebb húzta őt magához, felforrósodott a bőre, ahogy Wess átkarolta a derekát, ahogy magához préselte őt. Amabel annyira régóta vágyott a fiú csókjára, hogy sosem akarta elengedni őt. De érezte, ahogy a lovag lassan kibontakozik az öleléséből, és befejezi a csókot. Amabel zavartan nézett az előtte álló fiúra, aki mosolyogva őt figyelte. Idegességében a hajába túrt. Wess ismét elkapta a lány kezét, s magához rántotta őt.

-          Sietek vissza – suttogta immár kedvese fülébe, s miután könnyed csókot lehelt a lány vérvörös ajkaira egyedül hagyta Belle-t ujjongó gondolataival.

Belle szája fülig ért a boldogságtól. Bár már egyszer megcsókolta Wess-t, az más volt. Első tényezőként például, hogy a fiút megszállták. A második, hogy a fiú nem emlékezett a csókra – vagy csak úgy csinált, de az előbbi után a lány nem hitte, hogy ez lehetséges. S bár akkor nagyon letört volt, most úgy érezte, a világot is képes lenne megváltani. – Egyelőre elég, ha Drake-el kezdek valamit – gondolta s elindult a fiú szobája felé.