22.fejezet - A láthatatlan árnyék

Sziasztok!
Először is, nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt két komit, nemsokára válaszolok azokra is!:)
El sem hiszem, hogy már elérkeztünk idáig, és hamarosan vége lesz:)
A cím azt hiszem magáért beszél, így nincs is hozzáfűznivalóm.
A fejezet hét oldalasra sikerült, sok dologra fény derül a boszorkányokkal/varázslókkal kapcsoaltban, ami remélem elnyeri majd a tetszéseteket!
Arra szeretnélek kérni titeket, hogy mivel van 20(!!) rendszer olvasóm - aminek kimondhatatlanul örülök -, hogy írjátok meg nekem a véleményeteket. Nem kérem, hogy írjatok esszét, elég pár sor is, vagy annyi, hogy jó/rossz volt, de ez sokat jelentene nekem!
Jó olvasást a fejezethez!
puszillak titeket, Clary




22.fejezet - A láthatatlan árnyék

-          Szóval azt állítod, hogy Ryker lenne az áruló? – Megara mélyen ülő szemei Lora arcát fürkészték. Hangja nyugodt volt, arca kifejezéstelen, nem úgy, mint a többi tanácstagnak, akik felháborodott, vagy épp hitetlen pillantással méregették a lányt.

-          Igen asszonyom – válaszolt tisztességtudóan a hercegnő.

-          Hazudik! – csattant fel erélyesen Nehemiah.

-          Szerintem igazat mond – bólintott a hercegnő felé Brennen. Lora ajkán bizonytalan mosoly játszott.

A következő pillanatban kitárult a Lordok-házának hatalmas fakapuja, és Elijah, a tündérlovag sietett be rajta. Aranybarna haja csapzottan omlott vállaira, míg sárga szeme ide-oda cikázott a tanácstagokon. Hátára erősítve, egy bőrtokban két kard pihent meg, markolata aranyozott volt. Megállt a hercegnő mellett, és hangosan fújt egyet.

-          A kastélyt boszorkányok védik – mondta, mire robajszerű mormogás futott végig a jelenlévőkön. – Őrzők, és lovagok is vannak ott, sőt még néhány tündér is. A kastély környékén köröznek, azt mondanám, járőröznek.

-          Várnak minket – bólintott egyetértően Megara.

-          Mit teszünk most? – kérdezte Mireya.

-          Talán várnunk kellene – szólt közbe Holden.

-          Mégis mire? – kérdezte Drake. Eddig az épület falának támaszkodva állt, karba font kezekkel, és a tanácstagok arcát fürkészte. Mikor Lora beszámolt neki sejtéseiről, egyből bizalmatlanná vált a tanácstagokkal szemben. – A városban még ott van a többi boszorkány, akik nyilván félnek, és össze vannak zavarodva.  Gondolom a tündérek népe sem örül a történéseknek – pillantott Elijah-ra megerősítésképp. A tündér bólintott egyet felé.

-          Te mit tennél fiatal lovag? – szólt közbe Althea, aki szintén csak megfigyelőként volt jelen. Benne bíztak a legjobban a tanács tagjai, hiszen tudták, hogy hatalma van a jövő felett.

-          Megpróbálok bejutni a kastélyba. Vannak rejtett bejáratok is, nem? – nézett a királyra. Harry bizonytalanul bólintott egyet.

-          Kell lenniük, de az udvarban senki nem tud egyről sem.

-          Én igen. – szólt közbe Aurora. – Emlékszel, mikor éjjelente kiszöktem? – Harry savanyú ábrázattal bólintott. – Tudom, hol lehet bejutni észrevétlenül a kastélyba. Veled megyek – pillantott Drake-re.

-          Nem! – a fiú hangja halk volt mégis tiszteletet parancsoló. Szája megrándult az elfojtott haragtól. – Itt maradsz – utasította a lányt, de az nem hallgatott rá.

-          Egyedül én tudom, hogy juthatsz be a kastélyba. Én is megyek.

-          Nem! – az erélyes hang most Harry-hez tartozott.

-          Aurorának igaza van – szólt közbe Cirius – Egyedül ő juthat át észrevétlenül a kastélyon. Drake pedig az egyik legjobb lovag, tud vigyázni rá. Mindemellett azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a hercegnőnek ereje is van – a férfi figyelmen kívül hagyta Drake és Harry dühös pillantását. – Elkísérlek titeket a kastélyig. Velem jön még pár lovag és őrző. Ha Aurora jelet ad, rátámadunk az őrökre.

-          Az úrnőnk küldött néhány jó harcost. Szeretné, ha hasznát vennék a varázslók népe, ha harcra kerül a sor – fordult a tündérlovag a király felé. A másik férfi némán bólintott.

-          Összeszedem a legjobb harcosokat. Készüljetek fel – mondta Cirius, és elindult a csoportokban gyülekező harcosok felé. Lora is elindult, de pár lépés után megállt. Althea a csuklóját szorongatva pillantott fel rá.

-          Ha valaki bántja azt, akit szeretsz, védd meg, de ne legyél vakmerő. Előbb gondold végig, aztán cselekedj – mielőtt Aurora bármit kérdezhetett volna, a jövőbelátó boszorkány elengedte a csuklóját, ő pedig sodródni kezdett a tömeggel.

Az előtérben ücsörgött, és fel-alá járkált. Nem mert elmozdulni innen, félt, hogy ha egy percre is elmozdul, Drake képes, és nélküle megy el. Az íja – ami még mindig rejtély, hogy került ki a palotából -, ott hevert a barna kanapén. Fekete köpenye susogott, ahogy rótta a kis helyiségben a köröket, s a lány idegességében a körmét rágta. Fekete ruhában volt, s egy Belle-től kölcsönkért őrző ruhában járkált, hisz az olyasfajta ruhákban, amiket ő hordott nem tudott volna elindulni, főleg nem úgy, hogy talán – sőt biztos -, harcolnia kellesz. A hercegnő észre sem vette, mikor kinyílt az ajtó, és Cirius belépett rajta, lányával az oldalán. A férfi arán csalódottság, és harag játszott.

-          Mi a baj? – torpant meg a járkálásban Lora.

-          Robert is eltűnt – szólt Fay. Lora felszisszent.

-          Drake-nek nem szabad megtudnia. Akkor a harag vezérelné, és gondolkodás nélkül mindenkit le akarna kaszabolni – Cirius hangja fáradtan csengett. – Plusz a tanácsból Gloria és Nolan nem hajlandóak velünk jönni. Túlságosan féltik az életüket. Ez így nagyon nem jó, hiszen a boszorkányokkal szemben fegyvertelenek vagyunk.

-          Talán nem – mondta Lora, és gondolkodni kezdett. Időközben Drake is megérkezett, és a szobába lépve egyből haragosan nézett Lorára. A lány figyelmen kívül hagyta a fiú szuggeráló tekintetét. – Van egy varázsige. Le tudom őket bénítani, de nem tudom meddig tartana. Nem adhatok bele sokat, mert az erőm se kifogyhatatlan, de ha Megara, vagy Brennen belesegít működnie, kellesz.

-          Veletek mehetnék – szólt közbe Fay. Apja mérgesen nézett lányára, szemében aggodalom mutatkozott. – Nem mennék végig veletek. Az erdő szélén megcsinálhatnám a varázslatot, Lora kicsit belesegít, de nem túlzottan. Így mindenkinek marad ereje későbbre, és én is csak az erdő széléig mennék – mondta a szőkeség, és megfogta apja kezét. – Menni fog apa – mondta bíztatóan mosolyogva.

-          Hol akartok bejutni? – fordult a hercegnő felé Cirius.

-          Van egy lejárat az istálló mellett. Az a baj, hogy a csapóajtó a dolgozószobába nyílik, ahol nagy valószínűséggel Rykerék lehetnek. A másik a pavilonnál nyílik, és a szobámba vezet, de a kertbe kilátni a dolgozószobából.

-          Emlékszel arra a varázsigére, amit Harry bácsi tanított, mikor kicsik voltunk? – Lora bólintott, Fay pedig folytatta. – Azt mondta, ha nagyon akarjuk, és koncentrálunk rá menni fog.

-          Hol a buktató? – kérdezte Drake savanyúan.

-          Csak egyszer működik egy évben.

-          És használtad már? –kérdezte érdeklődve Cirius.

-          Még nem. De hát egyszer mindent el kell kezdeni – mosolygott Lora.

-          És ha elszívja az összes erőd? – szólt közbe a fiatal lovag.

-          Akkor megvárom, amíg a szőke herceg fehér lovon megment – csattant fel Lora. – Megköszönném, ha nem kötnél bele minden szavamba. Meg tudom csinálni.

-          Remek – szólt a fiú színtelen hangon. – Mehetünk? – sandított Ciriusra, mire a férfi bólintott.

Az erdő kietlen volt, csak a madarak csiripelését lehetett hallani. Lora szíve a torkában dobogott, ahogy Fay-el az oldalán meneteltek előre. A harmincfős társaságra, akik között tündérek és boszorkák is voltak, néma csend telepedett, s ettől Lora úgy érezte, mindenki az ő szívverését hallgatja. Barátnője, mintha csak kitalálta volna, mire gondol, megszorította a kezét, és bátorítólag rá mosolygott, ami erőt adott a hercegnőnek.

Lora nem érezte magát kétségbeesettnek. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy kapják el az árulókat, és az egésznek vége legyen. Mindamellett, hogy alig egy hét volt vissza a szülinapjáig –ezzel együtt a koronázásáig -, szerette volna végre tisztázni Drake-kel a dolgokat, még akkor is, ha nem lesz jó vége. Még a fájdalmat is jobban elviselte volna, mint azt a bizonytalanságot, ami elszorította a torkát, s már-már fojtogatta.

Tudta, hogy nemsokára megpillantják a kastély tiszteletet követelő, hatalmas falait, hiszen a fák ritkulni kezdtek, s ők semmiféle neszezés nélkül osontak egyik fa biztonságából a másikba. Cirius  Fay mellett lépkedett, míg Drake, kissé lemaradva Lora mellett lopakodott hangtalanul. Mikor már majdnem kiértek, mindenki elfoglalta a helyét, ahogy még a Lordok-házában megbeszélték. Középen állt Lora és Fay, egy hatalmas fa takarásában, két oldalról, közvetlenül mellettük Cirius és Drake helyezkedtek el. Lora látta mögöttük Megarát, és Elijah-t is. A tündéreknek könnyebb volt a rejtőzködés, hiszen ők a természethez tartoztak, őket kérés nélkül védték a fák. Lora megfogta barátnője két kezét, és becsukta a szemét. Érezte, ahogy a lágy szellő belekap a hajába, érzékelte, az élőlények mozgását. Csak erre koncentrált, s jelzésképp megszorította Fay kezét, majd egyszerre suttogni kezdtek: Non moventur dico autem.

Lora érezte, ahogy átjárja a bizsergés, és az erejéből egy egész kis darabka fenntartja a varázslatot.

-          Tartod? – kérdezte, miután barátnője kinyitotta a szemét. Fay aprót bólintott, mosollyal az arcán. Lora tudta, hogy sietniük kell, hisz, ahogy Fay kimerül, a varázslatnak annyi. Kilesett a fa árnyékában, s elégedetten nyugtázta, hogy az őrök megdermedtek mozdulat közben. Intett Drake-nek, és a fiúval az oldalán útnak indultak. Végigsiettek az istálló háta mögött, a fal mentén, majd bebújtak az egyik bokorba. Lorának koncentrálnia kellett, és minden erejét összeszednie, ha azt akarta, hogy a varázslat sikerüljön.

-          Még visszamehetsz – Drake lehelete a vállát súrolta, amitől a lány megborzongott.

-          Ne kezd – suttogta idegesen a lány – Nélkülem nem jutsz be anélkül, hogy észrevesznek.

-          Nem elég biztonságos kettőnknek a varázsige.

-          Jó akkor maradj itt – morogta a lány. Drake elkapta a karját, és maga felé fordította. Mivel egy bokorban görnyedtek, alig tíz centi választotta el őket egymástól, s a fiú közelségének köszönhetően ismét a torkában dobogott a szíve.

-          Nem azért nem akarom, hogy gyere, mert te vagy a hercegnő. Ha nem bújsz el rendesen, ha azt mondom, és észrevesznek meg is ölhetnek. Ha nem vigyázol magadra az én figyelmemet is eltereled, és akkor végünk van. Felfogod ezt?

-          Felfogtam, Drake. De azért megköszönném, ha legalább egy kicsit is, de hinnél bennem. – a fiú szólásra nyitotta a száját, de Lora nem hagyta beszélni. – Egyébként megpróbálsz még győzködni egy darabig, és megvárjuk míg Fay nem bírja tartani a varázslatot, vagy végre csinálhatom a dolgom, és elindulunk? – Drake hosszan kifújta a levegőt és bólintott. Lora megfogta a fiú két kezét, aki abban a pillanatban el is akart húzódni tőle.

-          Ha láthatatlan akarsz maradni egy darabig, javaslom, hogy ne engedd el a kezem. – szólt hidegen a lány, és becsukta a szemét. - Framboesia tropica, caecus distunctio ventus, Et cum spirito tuo futurus adeptus. – a lány elsuttogta háromszor a latin szavakat, s érezte, hogy az előbbinél jóval nagyobb erő járja át a testét. – Sikerült – mondta, boldog mosollyal az arcán. Drake akaratlanul visszamosolygott. – Gyere. – a lány szorosan fogva a fiú kezét kihúzódott a bokrok takarásából, és gyors tempóban a pavilonhoz lépkedett.

A pavilon oldalán benyomott egy deszkát, aminek hatására legalább tíz deszka csúszott szét hang nélkül, egy kis lejáratot mutatva. Lora kecsesen becsúszott a nyílásba, s alig pár másodperc múlva földet ért.  Kis koncentráció után a tenyerében kék lángok jelentek meg, ami fényt adott nekik a vak sötétben. Lora elől ment a szűk folyosón, talpuk alatt ropogott a száraz homok. A málladozó falak mentén varázsigék sorakoztak, amik meg-megvillantak, mikor a lány elhaladt mellettük. Egy kanyar következett, majd az út felfelé kezdett ívelni. Csendben felsétáltak egészen a lány szobájáig, majd ott megtorpantak, hiszen az út véget ért. A lány lenyomta a rozoga gyertyatartót, ami a falhoz volt erősítve, s a titkos ajtó feltárult. Kiléptek a lány ruhásszekrényéből, s megálltak a szoba közepén.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      - Figyelj – mondta Drake, és közelebb lépett a lányhoz. – Ha azt mondom, hogy bújj el, akkor elbújsz. Ha azt mondom, hogy fuss, akkor futsz, oké? – nézett le a lányra.

-          Nem futok el – mondta csökönyösen a lány.

-          Lora, kérlek – szólt csendesen Drake.

-          Nem hagylak itt – mondta a lány rendíthetetlen nyugalommal.

-          Miért csinálod ezt? – kérdezte kétségbeesetten a fiú. A következő pillanatban Lora karjai köré fonódtak, s a lány a mellkasába fúrta a fejét.

-          Mert fontos vagy nekem – mondta halkan a lány, de Drake így is megértette, amit mondott. Karai a lány köré fonódtak.

-          Csak ne csinálj hülyeséget, jó? – a lánynak még válaszolni sem volt ideje, hisz a következő pillanatban egy gunyoros hang szólalt meg.

-          Milyen romantikus – szólalt meg a hátuk mögül a gúnytól csöpögő hang.

***

A király értetlenül nézte a hatalmas fa árnyékából, ahogy az élet újra megindul, s az őrök semmit sem észrevéve az idő múlásával köröznek tovább a kastély körül. Fay-re pillantott, aki értetlenül nézett vissza rá. Valami történt – futott át Harry agyán, hisz Fay-en nyoma sem mutatkozott kimerültségnek. Tehát nem ő merült ki, hisz még csak percek teltek el a varázslat óta. Cirius hangtalanul odalopakodott mellé, s felvázolta előtte az ilyen esetre gyártott B tervet.

Figyelte, ahogy előbb a lovagok, őket követve a tündérek, végül a varázslók népe megrohamozza a kastélyt, s mindent elsöprő harc kerekedik. A szeme előtt lebegett keresztlánya arca, miközben dühtől remegve kilépett a fák közül. Az egyik varázsló – bár látta már korábban a kastélyban, a nevét nem jegyezte meg – felé igyekezett, mire kezét meglendítette. Figyelte, ahogy a férfi távolabb repül tőle a levegőben, majd egy hatalmas bukfencet követően elterül a füvön.  Annyira elterelte a figyelmét, hogy a földön szétterülő férfit bámulja, hogy észre sem vette a háta mögé lopakodó lovagot.

A semmiből hirtelen Cirius bukkant fel, és habozás nélkül lesújtott egykori társára kardjával.

Bár szörnyen érezte magát, hogy egy sorstársát kellett megölnie, de ő választotta magának azt a sorsot, melyben fellázad a király ellen, ezzel kockáztatva a kialakult békét.  Cirius arra gondolt, vajon Drake és Lora jól vannak-e. Féltette Drake-ket, hisz a fiaként szerette, éppen annyira, mint Lorát a saját lányaként. Felelősséggel tartozott értük, hiszen ő küldte oda mindkettejüket, így rajta áll, kihozza-e őket, vagy sem. Előre megfontolt szándékkal kerülte ki a harcolók tömegét, és felsietett a kastély lépcsőjén.

***

Lora fel sem fogta mi történt, a következő pillanatban Robert elkapta a karját, és maga mellé rántotta őt. Drake döbbenten meredt – most már –egykori barátjára, azon belül önelégült profiljára. Fel sem fogta mi történik körülötte, egészen addig, amíg a fiatal lovag egy kisebb tört nem szorított Aurora nyakára. Drake közelebb lépett, mire Robert izmait megfeszítve még közelebb vonta magához a kétségbeesett lányt.

-          Dobd el – pillantott Robert Drake kardot szorító markára – Dobd el, vagy megölöm a lányt. – a fiú egy percet sem habozott, kiengedte kezéből a fegyvert, ami csörömpölve hullott le a padlóra.  Lora két kézzel próbálta lefeszíteni Robert karját a nyakáról, de az egész reménytelennek tűnt. Drake figyelte, ahogy Lora a következő pillanatban lehunyja szemét, és latinul kezd el mormolni. Lehunyva tartotta szemeit, majd ijedten nyitotta ki őket.

-          Nem működik az erőm – nézet ijedten a fiúra. Drake elkáromkodta magát, és még közelebb lépett az előttük állókhoz.

-          Mit csináltál? – hangja hűvösen csengett, szemében végtelen düh örvénylett, amitől Aurorának a lélegzete is elakadt. Robert arcára gúnyos mosoly szökött.

-          Erre nem számítottak, igaz? A kastély elvarázsolták, itt nem működik az erőd, boszorkány – utolsó szavai gyűlölettel csengtek a lány fülében. - Nyomás, Drake! Előttem fogsz menni, lemegyünk a Tanácsterembe.

A fiú kénytelen volt úgy tenni, ahogy a másik mondta, ha nem akarta, hogy Lora halála az ő lelkén száradjon. Dühösen ökölbe szorította a kezeit, és arra gondolt, bárcsak a lány ne lenne itt vele. Féltette őt, jobban, mint saját magát, s be kellett látnia, hogy nem azért, mert ő a trónörökös. Féltésének valami más oka volt, amire eddig még nem talált választ, vagy éppen csak még magának sem merte beismerni. Lassan haladt, néha hátrapillantva a válla fölött, hogy megbizonyosodjon róla, Lora még mindig mögötte botladozik, miközben Robert szorosan mögötte egy kést szegez a torkának. Akár egy hurrikán, úgy robbant be a Tanácsterembe, ahol Chyntia és Ryker az ablakból figyelték a kint folyó harcot. Az ajtó nyitódására érdeklődve fordultak hátra, hogy megpillantsák a trió tagjait.

-          Á, Drake – Ryker arca gúnyos mosolyra húzódott, miközben megkerülte az asztalt, hogy közelebb legyen hozzá. – És a bájos Aurora! – kiáltott fel lelkesedést színlelve. Drake figyelmen kívül hagyta a férfit, és Chyntiához fordult.

-          Mi a francot művelsz? – kérdezte színtelen hangon.

-          Végre megszerzem, ami kijár mindannyiunknak – húzta ki magát Chyntia. Az ő hangja is színtelen volt. Tudta, hogy Drake őt mustrálja, hiszen a lány is a fiút nézte, miközben tovább beszélt. – A varázslók népe hálátlan, és képmutató. Megvédjük őket, rengetegen ezzel az életükkel fizetve, és még csak nem is hálásak nekünk. Nekik van erejük, amivel ha tudnák, megvédhetnék magukat, ehelyett ha már egy kutya ugat, sikítva szaladnak hozzánk, hogy intézzük el őket. És nekünk mi marad? Csak a gyász. Úgy éljük le az életünket, hogy bármelyik percben meghalhatunk, és senki sem törődik ezzel. Biztosak benne, hogy mi mindig itt leszünk majd, hogy miattuk feláldozzuk a gyerekeink életét, miközben ők a kisujjukat sem mozdítják. Ezt te sem akarhatod, Drake! – lágyult el a végére Chyntia hangja. Drake figyelmen kívül hagyta az asztalnak támaszkodó Rykert, aki érdeklődve figyelte, hogy reagál a hallottakra.

-          Arra esküdtünk fel, hogy megvédjük azokat, akik rászorulnak. – felelte végül.

-          De hát éppen ez az! – csattant fel Chyntia. Összefogott hajából pár tincs kiszabadult, és az arcába hullott. Ingerülten söpörte oldalra őket, miközben a fiúra meredt. -  Hogy ha annyira akarnák, ők meg tudnák védeni saját magukat. Helyette elbújnak a hátunk mögé, és ránk se bagóznak. Mit szólnál hozzá, ha a gyerekednek ilyen élete lenne? Ha hiába annyi lecke, vagy gyakorlás meghal, csak mert pár ostoba életnagyságú Merlin lusta tenni a saját világukért?

-          Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy ők hogyan cselekednek. – nézett rá lesújtóan Drake.

-          És talán nekik joguk van arra, hogy feláldozzanak minket, egy kényelmesebb élet gondolatáért? Ha kiskoruktól kezdve megtanítanák őket, harcolhatnának helyettünk, vagy éppen velünk. – kiabált magából kikelve a szőkeség.

-          Ez nem ilyen egyszerű – szólt meg jól hallhatóan a hercegnő is. Drake felé fordult, s megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy hallgasson el. A lány figyelmen kívül hagyta a fiút, és tovább magyarázott. – A legtöbb gyereknek tizenkét éves koráig meg sem mutatkozik az ereje. Csak nagyon ritkán vannak ez alól kivételek. És még ha fel is tudnátok gyorsítani a folyamatot egyrészt, előfordulhat, hogy ezzel az elvesztik az erejüket, vagy éppen annyira megzavarnátok az erejük fejlődését, hogy megbolondulna a bennük lévő varázslat. Másrészt olyanok is vannak, hogy az erejük akkor teljesedik ki, ha megtalálták a párjukat.

-          Ahogyan te is ezt tetted kislány? – szólalt meg érdeklődve Ryker. – Akkor miért nem tudsz varázsolni?

-          Ez bonyolult.  – rázta meg a fejét Lora, már amennyire Robert karja, és a torkához szegeződő kés engedte. – A varázserő már hamarabb észreveszi az egészet, mint mi magunk. Akkor is, ha nem varázsló, vagy boszorkány az illető, van köztük valamilyen érzelmi szál. Olyan, mintha az erőnk ilyenkor elkülönülne, és saját életre kelne. Mintha abból táplálkozna, amit a két fél a másik iránt érez. Ezért nagyobb olyankor az erőnk. Ha nem talál olyan szálat, ami elég erős az olyan, mintha gyökerestől kitépnél egy virágot a földből. Egy-két napig még túléli, de tovább nem.

-          Szóval, ha az állítólagos pár nem szeret bele a másikba, kimúlik a varázserőtök? – szólt közbe Chyntia.

-          Nem – válaszolt azonnal Lora, miközben azon gondolkodott, hogy magyarázhatná ezt meg úgy, hogy teljesen megértsék. – Ha hajlakkot fújsz arra a virágra, amit kitéptél elszárad, de megmarad. Ez is ilyen. Ha az erő nem talál magának szálat, amiből táplálkozni tud, burkot von maga köré, hogy ami eddig megvolt, megmaradjon, de ne legyen se több, se kevesebb.

-          És neked mennyi időd van még királylány? – kérdezte felvidulva Ryker. Lora elhúzta a száját.

-          Másfél napom. – mondta fájdalmas tekintettel, s egy pillanatra az őt bámuló Drake-re nézett, aki értetlenül figyelte az eseményeket. Ryker elégedett nevetése betöltötte az egész termet.

-          Tudod Drake, meglep mennyire nem látod át az egészet. Pedig a lány egészen olyan, mintha az árnyékod lenne. Mindig ott van, ahol te, a sarkadban jár, pont, mint az árnyékod, te mégis figyelmen kívül hagyod, mintha láthatatlan lenne. – nézett tűnődve a szőke fiúra.

-          Miről beszélsz? – kérdezte fagyosan Drake, s érezte, ahogy egész testében megmerevedik.

-          Nahát – nézett rá meglepetten Ryker. – Azt hittem tudod. Ha egy boszorkának, vagy varázslónak ugyanolyan pöttyök jelennek meg a szemében, mint amilyen a lángjának a színe, azt jelenti szerelmes. Márpedig a mi kis hercegnőnk szerelmes. – Drake Lorára nézett, aki kerülve a pillantását inkább Rykert figyelte, ahogy a férfi felemel egy eddig, az asztalon pihenő kardot, és Drake-hez lép. – De úgy látom megoldható, hogy a mi hercegnőnknek esélye sem legyen elnyerni az erejét. – mondta, s a magasba emelte a kardot úgy, hogy Drake szívét szúrja át, ha megmozdul.

-          Ha megölöd, az erőm kiszabadul – kiáltott fel ijedten Lora, nem törődve azzal, hogy így lebuktatja magát a fiú előtt. Ryker a kardot lengetve fordult felé.

-          Csakugyan? – hangjából kihallatszott mennyire szórakoztatónak találja a helyzetet. – Ha megölöm, eltekintve attól, hogy nem nagy hajlandóságot mutat semmiféle szál kialakulása felé, esélyed sem lesz megszerezni a varázserőd kislány – nézett rá gúnyosan.

-          Ha megölöd, az erőm kiszabadul, te eszetlen! – csattant fel Lora. – Ha meghal talán elvágnál egy szálat, de a halála a varázserőmre máshogy hat. Nem csak nekem, de az erőmnek is annyira fájna, hogy egy olyan szálat hozna létre, ami köt hozzá, és abból a fájdalomból és veszteségérzetből táplálkozna, amit érzek – mondandója végére annyira elhalkult, hogy épp csak hallani lehetett, amit el szeretne magyarázni. Ryker ingerülten pillantott Drake felé, aki megrökönyödve nézte a hercegnőt. Arcán ismét megjelent az a gúnyos vigyor, ami eddig is jellemezte.

-          Csak nem leesett végre? – kérdezte Drake-től, aki most a férfi felé fordult. – A lány szerelmes beléd, de nem tud kiszabadulni, mert nincs meg hozzá az ereje. Mivel te nem szereted – mondta a te szót jól megnyomva. – Ha úgy nézzük, a lány halála a te hibád lesz, mivel ha lett volna elég ereje, kiszabadult volna – mondta vidáman, elindulva Aurora felé.   

21.fejezet - Chyntia és Ryker

21.fejezet - Chyntia és Ryker

A két fiatal némán meredt egymásra. Lora idegességében az ágyneműhuzatot gyűrögette ujjai között, míg Drake kíváncsian figyelte a lány arcát, amin semmilyen érzelem nem mutatkozott. Remélte, hogy legalább egy szúrós pillantás várható a lány részéről, de ő csak csendben vizsgálta az ő arcát. Be kellett vallania magának, kissé csalódott volt, amiért a lány még csak számon sem kérte, ki a fene az a Roxy. Pedig mennyire szívesen elmondta volna!

Elmesélte volna neki, hogy Roxyt tizennégy évesen ismerte meg, és nem sokra rá beleszeretett a tőle egy évvel fiatalabb lányba. Elmondta volna, hogy tizenöt és fél évesen szerelmet vallott a lánynak, aki csak elpirult, és elmondta neki mennyire szereti. Hogy két évig jártak, aztán Roxy se szó, se beszéd itt hagyta őt, és az óta nem is látta. És most, két évvel később megjelenik a semmiből, és azt hiszi, a fiú tárt karokkal várja. Drake nem hiába lett olyan, amilyen, ez is csak Roxy hibája. Ha annak idején nem tűnt volna el, nem hagyta volna ott, talán még mindig együtt lennének. Talán nem.

-          Szép lány – szólalt meg csendesen Lora, csak hogy megtörje a köztük lévő kínos csendet.

-          Igen az – Drake el sem tudta rejteni a hangjában lévő keserűséget, amit a Hercegnő rögtön ki is szúrt.

-          Fontos neked, igaz? – kérdezte csendesen.

-          Roxy már nem – mondta Drake szánt szándékkal kétértelműen. Bár még ő sem tudta hogyan érez Lora iránt, fontos volt neki a lány. Szerette volna megóvni őt mindentől és mindenkitől, aki-, vagy ami bántani akarja, és a közelében lenni. De, hogy ez szerelem e? Nem, nem igazán hitte. Lora megköszörülte a torkát, és letolta magáról a paplant.

-          Azt hiszem jobb, ha megyek. Feküdj le, és aludd ki magad – a lány magára erőltetett egy mosolyt, és elfordult, hogy elinduljon az ajtó felé.

-          Hé! – Drake egy pillanat alatt felpattant az ágyról, és elkapta a lány karját. Ismét látni vélte a kék kis pöttyöket az íriszében, amik most egy kavargó tornádóra emlékeztették őt. A lány felnézett rá, közben feszülten várta mi fog történni. Talán már sosem tudja meg, ugyanis a következő pillanatban kinyílt az ajtó, és a képen látott lány dugta be a fejét rajta.

-          Á! Látom felkeltél! – mondta mosolyogva, és beljebb lépett. – Roxy vagyok! – mondta mosolyogva. Haja leengedve keretezte arcát, vége súrolta a lány könyökét. Lora nem tudta mikor készült a kép, de egyből feltűnt neki a különbség, hogy mennyit változott az évek során.

-          Igen tudom – meg sem lepődött már, mennyire ellenségesen cseng a hangja.

-          A király szólt, hogy ha felkeltél kísérjelek a rögtönzött Tanácsterembe – mosolygott, s úgy tett, mint aki észre sem vette a hercegnő, hogy beszél vele. – Indulhatunk? – Lora válaszul aprót bólintott, de Drake nem engedte el a karját.

-          Majd én elkísérem – mondta fagyosan Drake. Roxy szeme a fiúra villant, szemében szomorúság csillant.

-          Ahogy akarod – válaszolta, s kilépett a szoba ajtaján.

-          Beszélnünk kell! – mondta Drake, és lehúzta Lorát a fekete bőrkanapéra. A lány szíve a torkában dobogott a lehetséges beszédtéma gondolatától. – Mi volt az-az erdőben? – Lora tudta, hogy mire gondol. Keserű kacagás tört elé belőle, hisz pár pillanatig azt hitte, Drake a csókról akar vele beszélni. Erre a gondolatra pillanatokon belül sós cseppek jelentek meg a szemében, és a kacagást felváltva gördültek végig az arcán. El akart fordulni, nem akarta, hogy a fiú sírni lássa őt, nem akart gyengének tűnni előtte. Ám Drake megakadályozta ebben, hisz karjánál fogva magához húzta, és kezével átkarolta a lányt. Lora saját magát is meglepte, mikor közelebb bújt a fiúhoz, és arcát mellkasába temetve zokogott tovább. A könnyfátyolon keresztül érezte, ahogy Drake, akár egy kisgyereket úgy ringatja magukat, miközben megnyugtató dolgokat sugdos a fülébe. Kezét hajában nyugtatta, miközben még közelebb húzta őt magához. Mikor a lány kezdett lenyugodni megpuszilta a feje búbját, és simogatni kezdte a lány hátát.

-          Ne haragudj! – mondta halkan Lora, és elhúzódott a fiútól. – Nem tudom, mi van velem – szabadkozott, és letörölte arcáról a félig odaszáradt könnyeket miközben szipogott párat.

-          Semmi baj – válaszolta halkan a fiú, és a füle mögé tűrt egy kósza tincset a lány homlokából. – Jól vagy?

-          Nem! – vágta rá a lány, pedig hazudni akart. – Nem tudom, mi a franc van velem, vagy mi folyik körülöttem. Mindenki csak parancsolgat, vagy lecsesz, meg vádol. Az ordítás meg már kezd az átlag hangszín lenni, ha valaki velem beszél. – fakadt ki, miközben ingerülten összefogta feje tetején éjfekete haját.

-          Ne haragudj, amiért megvádoltalak, hogy elbűvöltél. – Lora válaszul keserűen felnevetett, és felállt a kanapéról.

-          Azért kérsz bocsánatot, mert valaki elbűvölt, és megcsókoltál? Sajnálom, hogy megbántad, de én nem – mondta a fiú szemébe nézve, majd elfordult, és kisietett a szobából.

***

A falakon mogyorószínű faburkolat futott körbe. A hercegnő, miközben hallgatta keresztapja újabb monológját a falnak dőlt, pontosabban a burkolatra. A fa hideg érintése jólesett bőrének, ami számára tűzforrónak tűnt. Nem tudta mi lenne a rosszabb. Végighallgatni Harry okítását, vagy visszamenni Drake-hez, és ne adj’ Isten Roxy karjaiban találni a lovagot. A puszta gondolatra libabőrös lett, s az előbbi forróságnak nyoma veszett. Hogy figyelmét elterelje kénytelen volt ismét a király mondandójára koncentrálni, és kizárnia lovagok a gondolatai közül.

-          Az életed kockáztattad azzal, hogy előidézted a robbanást! – kiabált vele Harry, dühtől eltorzult arccal. – Nem vagy elég gyakorlott, sem elég idős egy ilyesfajta varázslathoz! – mondta, s a nagy hévben megragadta unokahúga karját.  Lora felnézett a férfi szemébe, mire az azonnal elengedte őt, és távolabb lépett két lépéssel. Arcából kiszökött a vörös szín, ami eddig uralta, elfehéredve nézte keresztlánya arcát.

-          Mi az? – kérdezte értetlenül a lány, s összevonta szemöldökét.

-          A szemed – a hercegnő megértette. Idegesen söpörte arcába a haját, de már így is tudta, hogy késő, nem bújhatott ki Harry kérdései alól. – Ki az?

-          Ki-ki? – kérdezte meglepetten Cirius, aki eddig a mélybarna kanapén üldögélt lányával, azonban most Harry mellé lépett, ezzel észrevéve Aurora szemeit. – Ó!

-          Ez… komolyan ez most a legnagyobb problémánk? – próbált terelni Lora.

-          Miért olyan nagy cucc, hogy kék pöttyök vannak a szemében? – kérdezte meg Roxy. Mikor Cirius kérdőn ránézett, érdektelenül megvonta a vállát. – Láttam, mikor érte mentem.

-          Drake az? – fordult a hercegnő felé Cirius.

-          Én vagyok, mi? – kérdezte az éppen belépő lovag.

-          Semmi – vetette oda idegesen, szemei a király és Cirius között cikázott. – Muszáj ezt most megbeszélnünk?

-          Én még mindig nem értem. Mi a baj a szemeivel? – kérdezte Roxy. Lora legszívesebben nekiugrott volna. Eleve a tudat, hogy a lány Drake szerelme – még akkor is, ha ő már csak a múlté -, heves gyűlöletet váltott ki iránta. A dolgot pedig csak tetézte, hogy az említett srác, aki miatt úgy lerohanták, ott állt tőle alig három-négy méter távolságra, ami szintén nem segített rajta. Még ha nem is lett volna itt, akkor is nagy a valószínűsége, hogy semmit nem mondok, de így… - gondolta kétségbeesve.

-          Ha egy boszorkány szemében ugyanolyan pöttyök vannak, mint amilyen a mágiájának a színe… - kezdte Cirius, de Lora félbeszakította.

-          Különben is, ki ez, és minek van itt? – kérdezte idegesen Harry-től, és Roxy felé bökött.

-          Ő egy közülünk Lora- szólt lágyan Cirius. – Mivel senki nem tudja, hogy, de a lelketlenek átjöttek ide, mindenkire szükségünk van. Roxana pedig különlegesen jó harcos.

-          Remek – szólt elmélázva a fekete szépség. – Még mindig itt vannak a lelketlenek? – fordult ismét Harry-hez. Eddig az egészet úgy fogta fel, mintha egy vízbuborékban lett volna, és csak felszínesen érintenék a történtek, de most kezdett rájönni, mennyire is köze van a történésekhez, amik túlságosan álomszerűek, mégis valóságosnak bizonyulnak.

-          Wess és Robert tegnap este őrjáraton voltak. A jelentéseik alapján a legtöbb lelketlen visszament Helénébe, de jó pár még itt bolyong az erdőbe, és lordok házát keresik. – vázolta fel Cirius a történéseket. – A robbanás, amit előidéztél kellően megijesztette őket annyira, hogy legyenek annyira okosak és visszamenjenek a városukba.

***

-          Amikor azt mondtátok, hogy mindenkit mozgósítottatok, nem teljesen erre számítottam – suttogta elhalóan a hercegnő Fay fülébe. A Lordok-házának udvarán álltak, körülöttük tömegesen álltak az őrzők- és lovagok. Mindegyikük gyilkoláshoz használatos, fekete ruháikban feszítettek, amik számtalan fegyvert rejtettek el harc esetére. Cirius, Harry és a többi tanácstag a kaputól nem messze, egy kerek asztalnál ültek, és azon tanácskoztak mit kellene most tenniük.  A hercegnő egyből kiszúrta, hogy Ryker nem ül a tanácstagok között, és a nemrég kialakult kavalkádban Chyntiát sem látta sehol, ami elég gyanús volt a számára.

-          Mit gondolsz, hol lehetnek? – suttogta egy reszelős hang a fülébe. Oldalra kapva a fejét megpillantotta az öreg boszorkát, Altheát. Ősz haja befonva lógott hátára, szemei ezer éves bölcsességről meséltek. Az idős asszony sokat sejtetően nézte a hercegnőt, miközben az próbálta helyére tenni a kimaradt darabokat.

-          Azt mondja, ők tették? Ők az árulók? – lepődött meg a lány. Bár végiggondolva a dolgot, a szőkeség körül mindig ott lappangott valamiféle gonoszság, s az utóbbi időben Ryker is sokat ólálkodott a kastély körül.

-          Erős szavak ezek lányom – mondta Althea, s végigsimított érdes kezével a lány kézfején.

***

-          Mit gondolsz, mikor jönnek rá? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán Chyntia. Mindketten a dolgozószobában voltak. Chyntia kifelé bámult a hatalmas ablakon, le egészen Anara határáig. Hallotta, ahogy a kényelmes bőrszékből felemelkedik a lovag, és mögé lép.

-          Nem tudom. De okozunk majd nekik némi meglepetést – hangjában mosoly bujkált, miközben állát a lány vállára támasztotta, s hátulról megragadva törékeny testét hozzásimult.

-          Ezek az idióták tényleg azt hitték, hogy majd hagyjuk őket szabadon varázsolni? – kérdezte gonoszan a lány. A szobát elégedett kacagás töltötte be.

-          Gondolj arra, mennyit elértünk eddig – suttogta a férfi érzékien a fülébe. – És miket tehetünk meg majd ezután – mondandója közben jobb kezével végigsimított a lány oldalán. Chyntia szembefordult vele, s lábujjhegyre állva heves csókban forrtak össze.

20.fejezet-Boszorkányharc

Sziasztok!
Először is nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt négy komit:) Imádlak titeket(LL)
Második bejelentenivalóm: 5 -6 fejezet és vége van.
Attól függően, hogy sikerül megírnom a fejezeteket, és mennyire vagytok rá kíváncsiak Lehet ( még semmi nem biztos), hogy ha úgy alakul két friss lesz a következő két hétben:) Vagy még ezen a héten is, nem tudom:)

Ebben a fejezetben új szereplőt ismerhettek meg, aki miatt lesznek még bonyodalmak:)
A fejezet persze nem maradhat el Drake nélkül ;)
Jó szórakozást a fejezethez!
puszi, Clary





20.fejezet - Boszorkányharc

 

Senki nem tudta, mi történik. A fiatal lovag a királlyal, tanítójával, és Wess-el az oldalán haladt beljebb a sűrű erdőben. Érezte, ahogy ereiben pumpál a vér, s a szíve sebesen ver, a harcra várva. Tudta, hogy valami baj van, már akkor, amikor a palotából figyelte a néha fel-fellobbanó pislákoló fényeket, amik kék színben törték meg az éjszaka sötétjét. Mivel tudta, hogy minden varázslény más mágiával rendelkezik, és látta már Lora kék lángjait, tudta, hogy a lány és Belle bajban vannak. Így félretéve a büszkeségét, mint egy őrült futott keresztül a sötétben egyenesen a Lelkek tavához.

Futás közben kiélesedtek az érzékei, s úgy ugrált a kiálló ágak és gyökerek között, akár egy vadmacska. Tekintetében a harc lángja, s annak élvezete égett, ami arra sarkallta, hogy még gyorsabbra vegye a tempót. Így hátrahagyva a többieket száguldott, pont, mint egy gepárd.

Hallotta a háta mögött szaladó Ciriust, aki a nyomában volt, miközben figyelte, ahogy a fák ritkulni kezdenek, s a lombjaikon keresztül néha felderül a fény, ami egyre közelebbről jött. Hallotta a közeli lelketlenek morgását vagy sikolyait, s azért imádkozott, hogy érjenek oda időben.

Felfutott egy kidőlt fa törzsén, s két karját előrelendítve felkapaszkodott a szomszédos fa ágára. Innen pont oda lehetett látni, ahol a csata folyt. Látta Belle-t, aki kardjával a kezében megpróbálta a háta mögött tartani a hercegnőt, akár az élete árán is. Persze a lányon látszott, hogy ez nem tetszik neki. Drake figyelte őket, s a fa alatt lévő két lelketlent, aki hátulról próbálta megközelíteni a lányokat.

Hangtalanul huppant le a földre. A két idióta halhatatlan észre sem vette őt, hisz annyira a lányokra koncentráltak, hogy még a szívverését sem hallották meg. Óvatosan előhúzta a két dobócsillagot a zsebéből, míg másik kezében a kardját tartotta. Bal kezével könnyedén, és kecsesen elhajította a csillagokat, amik beleálltak a két férfi hátába.

Nézte, hogy görnyed meg a testük a hirtelen kíntól, amit a kis fegyverek okoztak, de nem ért rá az eseményeket nézni. Előrelépett s kardját előrántva fejezete le a hozzá közelebb lévő gyilkost. Látta a testtől elvált fejet, ami a földre érve gurulásnak indult, érezte a ráfröccsenő kékes-piros vért. Mellette ismét fellobbantak a kék lángok, a következő pillanatban pedig a másik test is erőtlenül hanyatlott a földre. Felpillantva tekintete találkozott Lora smaragdzöld szemeivel, amiben furcsa fény gyúlt. A fiú pár pillanat után rájött mi zavarja. A lány szemének zöldjébe kék pöttyök vegyültek, ami még gyönyörűbbé tette őt, nem csak a szemeit.

Némán álltak egymással szemben, míg Lora nagyokat lélegzett. Kifáradt a harcban, ami úgy tűnt, órák óta tart. Nem értette a Drake szemében lévő elszántságot, és még valami mást, amire nem tudott rájönni mi is lehet az. Érezte, hogy valaki áttörni készül védvonalát, s mikor megpördült újabb lelketlennel találta szembe magát. Az undorító kinézetű férfi nagydarab volt, és épp felé vetődött. A lány várta, a fájdalmat, ahogy lecsap rá, de ez valamiért elmaradt. A következő pillanatban meglátta, ahogy Drake a háta mögül kirántja kardját az előtte álló testből, épp a szíve fölött, s tudta, alig pár másodperc múlva a halálát látja majd. Figyelte, ahogy a férfi térdre borul, majd épp a lába előtt ér földet fejetlen teste.

Hallotta, hogy valaki odakiált nekik, de nem fogta fel a szavakat. Csak nézte a lábára ráfolyó vért, és arra gondolt, hogy ezt sosem fogja elfelejteni. Érezte, hogy karok húzzák a csatával ellenkező irányba. Drake a kezét fogva húzta egy darabig, míg önszántából futásnak nem eredt.

Kéz a kézben futottak, kerülték ki az erdő nyújtotta akadályokat, miközben lihegésük megtörte az éjszaka csendjét. Szúrt az oldala, és a levegőt is nehezen szedte, de nem állt meg addig, amíg egy tisztásra nem értek. Drake itt szó nélkül lefékezett és elengedte a kezét.

Persze a belsejébe rögtön fájdalom gyűlt össze, ami tudható sokkal inkább annak, hogy a fiú undorodik tőle, mint sem annak, hogy végignézte egy lelketlen haláltusáját, sőt, nem egyel saját maga végzett. És bár önző gondolat volt a részéről, boldog volt, hogy a fiú nem maradt a csata kellős közepén, inkább eljött vele. Az agya, s a szíve nem fogadták volna el a gondolatot, hogy bármelyik percben megsebesíthetik a fiút, vagy még annál is rosszabb…

-          Lora – lehet, hogy csak beképzelte, de úgy érezte, a fiú gyengéden ejti ki a nevét. Ráemelte tekintetét, ezzel felébresztve a gyomrában lévő pillangókat. A fiú őt nézte, arcán semmilyen érzelem nem mutatkozott. Zsigerből tudta, hogy most nem Drake a sértődött fiú áll előtte, hanem Drake a harcos férfi. – El kell menned a Lordok házába – folytatta mondandóját. – Menj egyenesen, míg el nem éred a következő tisztást! Ha meglátnak, a varázslat megtörik, és beengednek. Rohannod kell, mivel követnek, megértetted? – kérdezte, közben szorosan fogta a lány jobb karját.

-          Nem – válaszolta határozottan. – Nem hagylak itt! – Nem érdekelte, mit gondol róla a fiú, miért mondja ezt. Az sem érdekelte, ha rájön, mit érez iránta. Talán már eddig is tudta – futott át agyán a gondolat, de egyből el is hessegette onnan, mivel fontosabb dolguk akadt.

Drake már nyitotta volna a száját, de ekkor öt lelketlen lépett ki a fák rejtekéből, és nagy sebességgel indultak el feléjük. Lora tudta, hogy ketten ötük ellen még van esélyük, de ha itt hagyná Draket a fiú nem élné túl. Ettől csak megerősödött elhatározása, hogy itt maradjon. Szemöldökét összevonva erősen koncentrált, míg nem a lelketlenek előttkék lángok futottak körül. Nézte, ahogy a lángok nyaldossák őket, hallotta sikolyukat, de nem érzett maga iránt undort, amiért éppen most öli meg őket. Ha nem tenné, talán ők halnának meg.

-          Szükséged van rám – jelentette ki határozottan.

-          Nem, nincs.

-          De igen, van! – csattant fel. Elege volt, hogy mindenki úgy bánik vele, mintha porcelánból lenne – Az erőmmel, sokkal többet meg tudok ölni, mint amennyire te képes vagy, és sokkal hamarabb. Ahelyett, hogy most is velem vitatkozol, miért nem csinálunk már valamit? – kérdezte ingerülten, nem érdekelve, mennyire kétértelműen hangzott mondatának második fele.

-          Ha itt vagy elvonod a figyelmem, és nem tudok rendesen harcolni, értsd már meg – mondta sürgetően Drake. Fejét oldalra kapta, mikor meghallotta egy ág reccsenését a közelből. A következő pillanatban Lorát magával húzta egy fa árnyékába, s hátával takarta a hercegnőt. – El kell menned. Értsd meg, ha itt kinyíratod magad, ki fogja átvenni a trónt? – a lány szívébe fájdalom mart. Pár pillanatig elhitette magával, hogy a fiú aggódik érte, de nem azért, mert ő egy hercegnő. Hanem…

-          Akkor dolgozd fel, hogy Anaranak nem lesz következő uralkodója, ugyanis teszek a trónra! – mondta, mérgesen, s taszított egyet a fiún, hogy kikerülve visszamenjen, oda ahol a harc folyik. Drake elkapta a karját, és visszarántotta magához. Testük összesimult, amitől a lány megborzongott. Felnézve rá kellett jönnie, hogy a fiú jóval fölé magasodik, hisz az álláig ért.

-          Nem sodorhatod veszélybe magad. – ejtette ki lassan a szavakat. – Ez veszélyes.

-          Remek – mondta a lány, felszegve a fejét. – Ha jól emlékszem én bűvöltelek meg, szóval én is az vagyok nem?

-          Nem, nem vagy! – csattant fel megelégelve a lány csökönyösségét. – Miért nem vagy képes azt tenni, amit mondok? – kérdezte türelmetlenül a fiú. Tudta, hogy percről-percre fogy az idejük, és hamarosan rájuk találnak.

-          Megyek – mondta a lány, de szemében megvillant valami. – Ha velem jössz.

-          Nem – vágta rá a fiú.

-          Helyes – mondta fagyosan – akkor maradok – vont vállat érdektelenül, és kirántott kezét a fiú szorításából.

-          Mégis mit tegyek, hogy felfogd, hogy ez nem játék? Az életüket kockáztatják csak azért, hogy te életben maradj, te meg játszod itt a hős királykisasszonyt?! – kérdezte fagyosan, de már abban a pillanatban meg is bánta.

Látta, hogy Lora szemében kihuny az a fény, ami eddig mindig ott ült. Hátat fordított neki, és futásnak eredt abba az irányba, amerről jöttek. Drake áldotta a sorsot, amiért gyors futó volt, épp ezért hamar utolérte, és egy újabb fa törzsének szorította a lányt. Lora nem nézett rá, szemét becsukta, és halkan mormolt valamit. A következő pillanatban kék fény szűrődött át a fák levelein, elvakítva mindent. Érezte, ahogy a fények elérik, és végigsimítanak rajta, amitől valamiféle bizsergés futott át rajta. Az ezt követő pillanatokban a fény visszahúzódott, és Lora kinyitotta szemeit. Tekintetében fáradtság, elszántság, és még valami, más tükröződött, amiről tudta, hogy csak neki szól – Féltés. Anélkül, hogy átgondolta volna mit tesz, lehajolt, és megcsókolta a lányt.

* * *

-          Jó ezt értem, de hogy kerül ő ide? – hallotta meg a mondatot Lora. Érezte, hogy vízszintesben van, s minden végtagjába hasogat a fájdalom. Nehéznek bizonyult kinyitni a szemét, ezért úgy döntött inkább lecsukva tartja őket. Úgy érezte szemhéjára mázsás súly nehezedik, éppen ezért meg sem próbálkozott felnyitni őket. Inkább csendben feküdt tovább, és hallgatta a halk beszélgetést.

-          Tudod, hogy jelen pillanatban mindenkire szükségünk van, még rá is. Ex-barátnő ide vagy oda, Roxy is őrző, szóval marad.

-          Jó, én ezt értem de…

-          Nincs de, Drake. Roxy marad, és kész! – csattant fel erélyesebben Wess. Lora meglepődött. Hiába volt még kába, meglepte őt, hogy Wess ilyen erélyesen szólalt meg ráadásul a tulajdon bátyjával szemben. Miközben tovább hallgatta a sutyorgássá vált beszélgetést megpróbálkozott kinyitni a szemét, ami meglepő módon azonnal sikerült. Kicsordult a könnye a hirtelen fénytől, ami a szobában gyúlt, és hunyorogni kezdett egészen addig, amíg szeme hozzászokott a látványtól.

Egyből tudta, hogy nem a kastélyban vannak, hiszen a látvány szöges ellentéte volt a kastélyban berendezett eleganciának, és giccsnek. A szoba, amiben rajta kívül csak a két lovag tartózkodott otthonos volt. A falakat sötétkék szín borította ehhez igazodott a fekete színű bútorzat. Ő maga egy hatalmas kovácsoltvas ágyon feküdt, amelynek fekete színén kék minták kacskaringóztak szerte szét. Az ágy végében egy bőrkanapé terpeszkedett, ezen helyet foglalva beszélgetett a testvérpáros.  Lora innen is látni vélte az ágy mellett kirakott fényképet, amin a testvérpáros mellett helyet kapott Bell, Cirius, valamit egy ismeretlen lány is.

Barna haja válláig ért, angyali kinézetet kölcsönözve arcának. Barna szemei csillogtak a harciasságtól, és az életkedvtől. Mosolyogva karolta át Draket, azt a fiút, akit a hercegnő mindennél jobban szeretett, s meglepődve tapasztalta a fiú mennyi gyengédséggel nézett a barna hajú lányra. A torka elszorult, a szíve megfacsarodott a látványra, hiszen a fiú rá sosem nézett így. És a képet látva a falóság fájdalmasan arcul csapta, hisz tudatosult benne, ő is csak egy a sok közül, akinek a fiú rabul ejtette a szívét. Nem számított a csók, amit a fiú kezdeményezett a szobájában, hiszen el volt bűvölve. Ám ennek ellenére sem tudta mi történt az erdőben, mikor a fiú újból megcsókolta. Talán megint elbűvölték? Vajon Drake megint azt hiszi, ő csinálta?

-          Lora! – a lány az ágy másik oldalára kapta a fejét. Drake az ágy mellett állt, rongyos ruhájára rászáradt a sár, és a vér. Arca fáradságot tükrözött, vette észre, miközben a fiú őt mustrálta tekintetével. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen, és leült az ágy szélére. A hercegnő akaratán kívül arra gondolt mennyire védtelennek, esetlennek tűnt ilyen fáradtan a fiú.

-          Jól – felelte ő, s bátortalanul rámosolygott a fiúra. Körbenézett a szobán, hiszen eszébe jutott, hogy pár pillanattal ezelőtt még Wess is itt volt, de mostanra felszívódott. – Nem kellene lepihenned? Pocsékul nézel ki – csúszott ki a száján az igazság. A fiú hamiskás mosolyra húzta a száját, amit ő annyira szeretett.

-          Éppenséggel épp az ágyamban fekszel. Nem akartam, hogy megijedj, ha felkelsz és meglátsz magad mellett.

-          Ő ki? – kérdezte figyelemelterelésképp Lora, és a barna hajú lányra bökött a képen. Drake mosolya lehervadt.

-          Ő Roxy. A volt barátnőm.

Ha elolvastad a fejezetet, kérlek, írd meg a véleményed! :)

19.fejezet - Szétszakítva

Sziasztok!
Először is köszönöm az előző fejezethez írt két komit Eminek, és Chanel-nek, hálás vagyok csajok :)
Remélem sokan elolvassátok amit most írok, ugyan is ez fontos! Az egyik legmegszállottabb komi íróm, egyben barátnőm, új blogot nyitott. Ez még csak az első blogja, de már úgy ír, mintha évek óta ezt csinálná :)
Szóval arra szeretnék kilyukadni, hogy egy nagyon is tehetséges író - Idézetet is tettem ki az oldalra, ami ő írt -, számít arra, hogy sokan olvassák azt amit ír, és ebben szeretnék neki segíteni! Ééés nagyon hálás lennék ha benéznétek Emi oldalára: Katt ide!
Előre is köszönöm!


Visszakanyarodva a történethez ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám borús, amit nyilván a címből is észrevehettek! Ja és a nagy duma közepette elfelejtettem megemlíteni, hogy mennyire boldog vagyok a több, mint 1000 látagató, valamint a 16 (!!!) rendszeres olvasó miatt! Köszönöm nektek!
 Na, de nem is beszélek tovább, íme a fejezet.
Jó olvasást hozzá!
puszi, Clary





19.fejezet - Szétszakítva

 

Érezte, ahogy Drake egyik kezével a hajába túr, míg másik kezével közelebb húzza őt magához. Adrenalin folyt végig az erejében, miközben magába szívta a fiú fahéj és tengerillatát, mialatt hozzá bújva csókolóznak. Nem tudta mennyi idő telt el, mikor hallotta, ahogy lenyomódik a kilincs. A következő, amire figyelmes lett, az ajtóban álló gúnyos hang tulajdonosa volt.

-          Hoppá, hoppá – szólt negédesen, mire Drake úgy húzódott el, mintha tűz égette volna meg. Lora bátortalanul nézett a fiú szemeibe, amik értetlenséget tükröztek. A lány gyorsan a bejövő felé pillantott.

-          Mit csinálsz itt, Chyntia? – kérdezte halkan. Érezte, hogy Drake távolabb kerül tőle.

-          Őt kerestem – mutatott a lovag felé. – De ahogy látom, el van foglalva – gúnyolódott tovább.

-          Mit csináltál velem? – a hercegnő Drake felé fordult, aki rá meredt. Hülyén érezte magát.

-          Mi? – nyögte ki.

-          Mit csináltál velem? – ejtette ki a szavakat megfontoltan.

-          Semmit! – kiáltott fel a lány hitetlenkedve, mikor az egész értelmet nyert.  Ebben a pillanatban jelent meg Amabel és Wess az ajtóban.

-          Mi történt? – ráncolta a homlokát Wess.

-          Úgy tűnik a hercegnő varázslattal elérte, hogy Drake leteperje – kacagott fel Chyntia. Aurora felugrott az ágyról.

-          Nem csináltam semmit! – kiáltott fel ismét, és a dühös tekintetű Drake-hez fordult.

-          Te jöttél a szobámba. Te mondtál nekem dolgokat. Te csókoltál meg engem. Mi a franc van veled? – kelt ki magából, s érezte az előbuggyanó sós cseppeket az arcán.

-          Fogalmam sincs, miről beszélsz – dörrent rá a fiú. A szeme sarkából látta, ahogy Amabel felé igyekszik, s még mielőtt meggondolta volna magát, ismét elsuttogta:  Eripias. – mielőtt a fény elvitte volna, érezte, ahogy valaki megragadja a kezét.

                 *                      *                         *

-          Mond, te megőrültél? – fordult Wess komoran a bátyja felé.

-          Elég már! – csattant fel idegesen Cirius. – Az lett volna a feladatod, hogy megvédd, nem az, hogy elkergesd! – az utolsó mondatot a szőke lovagnak címezte. A Tanácsteremben ültek ők hárman: Drake, Cirius és Wess. A tanító elküldte Chyntia-t, hisz semmi kedve és ereje nem volt a bajkeverő lányra pazarolni az idejét. Harry még nem tudta, hogy keresztlánya ismét eltűnt. Őt magát is csak az nyugtatta meg, hogy tudta Amabel vele van, és vigyáz rá.

-          Hova lett a józan eszed, Drake? – kérdezte végül fáradtan. Elég nagy baj volt már önmagában az, hogy mi történt tanítványa és a hercegnő között, hát, még ami kiváltotta! Talán Fay-nek, egyetlen lányának igaza volt, és nem volt jó ötlet Drake-et felkérni a feladatra. De a szomorú igazság az volt, hogy már édes mindegy az egész, hisz a Hercegnő eltűnt.  – Nagyon jól tudod, hogy Aurora milyen. – vetette oda.

-          Mégis honnan tudnám? – morogta idegesen a fiú. Nem értette Cirius miért vele üvölt, mikor nem is csinált semmit.

-          Onnan, hogy ha a memóriám nem csal közülünk te töltötted vele a legtöbb idődet, és senki nem kényszerített rá. Szeretném rá felhívni a figyelmed, hogy ez a lány Anara egyik legnagyobb uralkodója lehet. Ő mindig mindenkivel tisztességesen bánik, és őszinte. Megtanulta, hogy ritka az olyan ember, akire támaszkodhat, és nehezen bízik az emberekben, hiszen nézd merre tart a világunk! Komolyan azt hiszed, hogy pont ő bűvölt el téged?

Drake dühösen pattant fel a helyéről, s a nevelőjét, és öccsét semmibe véve sétált ki a Teremből. Idegesített, hogy Cirius őt hibáztatja, idegesítette az öccse szemében látott sajnálat, de a legjobban az idegesítette, hogy lehet, hogy nem önszántából csókolta meg a lányt, de megtette. És még csak nem is bánta.

                            *                       *                       *

A szőkeség elégedett mosollyal az arcán nézte, ahogy körülötte minden darabokra hullik. Tudta, hogy hamarosan eljön majd az ő ideje, és akkor mindennek vége. Érvénytelenek lesznek a törvények, és ez ellen még a varázsvilág sem tehet majd semmit, hiszen ők pont az olyanok segítségére vannak szorulva, mint a magafajták. A lelkében lévő kis bűntudatot elnyomva sétált át a sötétben a pavilon mögé, hogy ott megint z ifjú tanácstaggal találkozzon.

Ryker ismét a karjánál fogva húzta magához, és nyomta neki a pavilon egyik gerendájának. Szenvedélyes csókban forrtak össze, miközben Chyntia a férfi fekete hajába temette a kezeit. Érezte a meleg tenyerét a hasán, és az oldalán, ahogy a felsője alá kúszik, s kapkodni kezdte a levegőt. Testével a férfihoz simult, akiből morgás szakadt fel, s még vadabbul csókolta a szőke lányt. A keze bebarangolta a kis szöszi testét, aki elégedett sóhajokat hallatott. Ettől persze csak még jobban begerjedt.

A lánynak sikerült ismét teljesen felhúznia őt, s ennek köszönhetően nem bírt a feladatára koncentrálni. Tudta, hogy nem itt, és nem most kellene azt tenniük, amit épp tesznek, hiszen könnyen lebukhatnak, de hát ő is férfiból volt, és nem bírt ellenállni a lány hideg szépségének, ami annyira felizgatta őt. Behúzta őt egy még sötétebb árnyékba, s kicsit sem óvatosan lerángatta róla a lány felsőjét. Mikor elszakadtak egymástól, a férfinek eszébe jutott valami, így hátrébb húzódott tőle.

-          Minden készen áll? – kérdezte megerőltetve magát.

-          Igen – búgta a lány, s ismét neki simult. Ez után a hír után Rykert Chyntia-n kívül semmi és senki nem érdekelte jelen pillanatban.

                  *                       *                     *

Aurora legalább fél órája ült szótlanul a parton, lábát a Lelkek tavának vízébe mártva. A sós cseppek már nem ömlöttek a szeméből, csak észrevétlenül száradtak meg az arcán. Semmi kedve, és ereje nem volt letörölni őket, csak hagyta, hogy csináljanak, amit akarnak. A tükörképét bámulta a víz tükrében. A szétzilált haját, a vörös, duzzadt szemeit, vagy épp elnyíló ajkait, ahol a levegőt vette, miután a sok sírástól bedugult az orra.

Szerencsétlenül érezte magát, nem is ok nélkül. Már másodszorra űzte el az otthonából ugyanaz a fiú, és ettől röhejesnek érezte magát. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de nem tudott megálljt parancsolni az érzéseinek. Nem értette mi az, ami miatt képes a fiú ennyire feldühíteni őt, és ettől csak még jobban megijedt. Belsejében hatalmas vihar tombolt, úgy érezte, két részre szakadt a lelke. Ijesztő volt, egyenesen félelmetes, ahogy magában, halkan suttogta el azt, amit valójában érzett: Szeretem.

-          És ezért senki nem hibáztat – szólalt meg mellőle megnyugtató hangján Belle. Lora csak akkor értette meg, hogy valószínűleg hangosan is kimondta azt, amire percekkel ezelőtt jött rá. Ijedten nézett bele a vörös hajú szépség szürke szemeibe.

-          Semmi értelme, ha ő nem szeret – suttogta csak úgy maga elé. Abban a percben kimondott szavai mázsás súlyként kezdtek nehezedni a vállára.

-          Ki mondta, hogy nem? – nézett rá bátorítóan Amabel. – Nézd, én úgy ismerem, ahogy te még nem láttad. Veled más. Máshogy viselkedik veled, mint bárki mással. Szerintem beszélned kéne vele. – a lány megnyugtatóan simogatta fel-le a hátát, ami borzasztóan jól esett neki.

-          Utál engem. Azt hiszi… - a Hercegnő elharapta a mondatot, mielőtt újabb könnyek csordultak volna végig az arcán.

-          Hé, Drake nem utál. Neki sincs kőből a szíve, főleg, ha rólad van szó – mosolygott még mindig rá.

-          Köszönöm, Belle! – nézett rá hálásan.

-          Csak menjünk vissza, jó? Kiráz ettől a helytől a hideg – hogy bizonyítsa mondanivalóját, körbenézett a sötét erdőn, ami körülölelte a hideg. Ahogy a szél erősen megcsapta az arcukat, mind a ketten megborzongtak.

Ha elolvastad a fejezetet, kérlek, írd meg a véleményed! :)