24.fejezet - Most úgy ölelj

Sziasztok!
Atya Úr Isten, el sem hiszem, hogy már itt járok:)
Nem kezdek szent beszédet irkálni, lesz egy köszönetnyilvánítás és pár információ a történettel kapcsolatban.
Ez a fejezet összesen 8 olcadalas lett, és remélem elnyeri a tetszéseteket! :)
Köszönöm az előző fejezethez írt kritikákat nagyon jól estek és remélem, hogy így az utolsó fejezetnél sok véleményt ír nekem a kb. 24-25 rendszeres olvasóm:)
Jó olvasást a fejezethez!
puszi, Clary

24. fejezet – Most úgy ölelj

„Meg kellett próbálnom. És megpróbáltam. (...) De istenemre mondom, nem akarok senki mást, csak téged. Nem is akarok mást akarni, csak téged.”

Cassandra Clare

Anara nyüzsgött az izgalomtól, amit nem csak az emberek éreztek, de a természet is. A Nap sugarai incselkedve melegítettek mindent és mindenkit, aki az útjukba került, míg a szél játszi könnyedséggel kapta láthatatlan karjaiba a fák leveleit. A kisgyerekek otthonaikban csillogó szemekkel, büszkén felszegve fejüket álltak a tükör előtt díszes ruhájukban, amit csak a mai napra kaptak családtagjaiktól. A felnőtteken is gyerekes izgatottság tört ki. Bár néhányan ellenezték a ma esti ceremóniát, a legtöbben csak magukban merték ócsárolni a Tanácsot, s annak hivatalos döntését. Persze rengetegen álltak a döntés mellett, a sok izgatott arc is erről tanúskodott, de a gyász keserű leple néha még fel-felbukkant, ha néhányan a kastélyra tekintettek.

 Aurora Knight a temetőbe vezető kis dombocska tetejéről figyelte Anara-t, a boszorkák városát. Az ő városát. A többi varázslóval ellentétben neki nem izgatottság ült ki az arcára, sokkal inkább félelemmel keveredett bizalmatlanság. No persze szó sem esett róla, hogy talán a Tanácsban nem bízik, vagy annak döntésében. Sokkal inkább magában, és az ítélőképességében. Válla fölött még egyszer ránézett keresztapja sírjára, s próbált erőt meríteni a szavakból, amit a sírját jelző márványkőbe égettek; Nem remélek semmit. Nem félek semmitől. Szabad vagyok! Ahogy felidézte magában ezt a három mondatot, szívét elöntötte keresztapja iránt érzett szeretete. Úgy érezte, a férfi most itt van vele, s tudta, hogy most is figyeli őt. Halovány mosoly kúszott az arcára, ahogy eszébe jutott, vajon mit gondol róla keresztapja? Elnyomta magában az utolsó vele töltött percek emlékét, amik csak fájdalmat jelentettek számára, s próbált másra gondolni.

Eszébe jutott, hogy ideje lenne visszaindulni a kastélyba. Mielőtt készülődni kezd, szeretne még mindent átbeszélni és véglegesíteni Ciriussal, s barátnőjével is eltölteni egy kis időt. Izgult egy kicsit a ma este miatt, de úgy döntött ideje felnőttként viselkednie, és megemberelnie magát. Így hát magabiztos léptekkel indult meg a városon keresztül a kastély felé. Elnyomta magában a felkívánkozó sóhajokat, s mindenkire, aki megbámulta barátságosan rámosolygott. Ami egykoron igazi volt, az most mű lett. Bár ott voltak neki a barátai, az a tűz, ami eddig a szemében lobogott, kiveszett belőle. Bármennyire próbálkozott úgy látni a dolgokat, ahogy egykor, már nem volt képes rá. Talán az a fájdalom okozta, amit Harry elvesztése jelentett, hogy egyetlen keresztapja az ő karjai közt halt meg. Talán Drake miatt, aki képtelen volt viszonozni a lány érzéseit, ezzel hatalmas fájdalmat és csalódást indítva el benne.

Lora levegő után kapott, ahogy szívébe belehasított a fájdalom, de töretlenül lépkedett tovább. Az a maszk, amit az emberek felé mutatott azt a látszatot keltette, mintha a világon minden rendben lenne. De vajon jó ez így? – gondolkodott a hercegnő, s megtorpant a Tanácsterem ajtaja előtt. Kezeivel idegesen gyűrögette fekete ruháján a fodrokat, miközben a száját rágcsálta. Azon spekulált, mennyi joga van ahhoz, hogy hercegnő legyen, ha még csak őszinte sem tud lenni. Hiszen egy királynő mindig azt nézi mi a jó a népének. De vajon mennyi hazugság fér el ekkora felelősség mellett? Milyen áron kell feláldoznia a boldogságát cserébe az országért, ahol megszületett és felnőtt? És ezekre a kérdésekre ki az, aki választ ad?

Tudta jól, hogy ezeket a kérdéseket magának kéne megválaszolnia, de fogalmas sem volt, mik a helyes és helytelen válaszok az ő helyzetében. Valószínűleg kívülállóként könnyen tudná a válaszokat, de az is csak hazugság lenne, hisz egy kívülálló nem látja át a dolgokat úgy, mint egy beavatott. Vagy éppen a leendő királynő. Reszkető kézzel nyomta le az aranyozott kilincset, s tárta szélesre az ajtót.

Egy perc alatt megnyugodott, mikor észrevette Ciriust az asztalnál ülve, papírok felé görnyedve. Arca beesett volt a fáradtságtól, s a hercegnő könyöröghetett neki bármeddig, hogy pihenjen egy kicsit, nem volt rá hajlandó. Ahogy felnézett a papírok sokasága közül, tekintete találkozott a lányéval, s fáradtan elmosolyodott. Aurora közelebb sétált, s leült a mellette lévő székre. Bűntudat öntötte el, ahogy végignézett a férfi fáradt arcán. Bár már középkorú volt, az elmúlt két hónapban éveket öregedtek a vonásai. Mivel Aurora még hivatalosan nem volt királynő, kellett valaki, aki irányítja a Tanácsot s elrendezi az ország ügyeit. Mivel a Tanács akkor éppen felbomlóban volt, hisz páran ki akartak szállni, s egyes tagokban a lány maga sem bízott, a férfival közösen úgy döntöttek, változtatnak néhány dolgon. S bár Cirius-é volt a végső döntés, mindenben kikérte Lora véleményét, amitől néha a lány úgy érezte, ő irányít, Cirius pedig csak az ő parancsait hajtja végre.

-          Pihenned kéne – szólalt meg csendesen, s maga elé húzta az egyik kupac papírt.

-          Neked pedig készülődnöd, nem azzal foglalkoznod én mit csinálok – vágott vissza mosolyogva a lovag.

-          Ez valahogy jobban leköt – mosolygott a lány, s lenézett a lapra, amin azokat a neveket találta, amiket a férfival ketten felírtak rá. A nevekhez tartozó emberek listáján a lehetséges tanácstagok adatai voltak feltűntetve.

-          Beszéltél Althea-val? – kérdezte a férfi, miközben elnyomott egy ásítást. Aurora aggódva nézte a mellette ülő férfit.

-          Úgy tűnik, bármennyit könyörgök, esze ágában sincs belépni. Azt mondja, jól van ő az unokái mellett, de ha arra van szükségünk segíteni fog – sóhajtott lemondóan Lora. Nagyon szerette volna, ha az idős jövőbelátó is a Tanács tagja lett volna, hiszen ősz hajával, s barátságos tekintetével képes volt megnyugtatni a lányt, pusztán a jelentétével. Épp ezért örült is meg nem is Lora, hogy Althea nemet mondott. Hisz így nem lesz mindig a legnyugodtabb a tanácsokon, ugyanakkor félt, hogy egy idő után a nő belefáradna az ország ügyeibe, s szeméből kihunyna az a huncut csillogás, ami jellemezte.

-          Zaria és Leon? – kérdezte Cirius.

-          Blaise-zel együtt a ceremóniát beszélik át. Szegény fiú – mondta egy kegyes mosollyal ajkán a lány. Blaise alig egy évvel volt idősebb a lánynál. S mégis nála okosabb ilyen korú fiatal férfi nagyon ritka volt. Aurora javasolta, hogy őt is bevehetnék a tanácsba. A fiú az összecsapásban is velük harcolt, ahol többen felfigyeltek arra, mennyire jól használja az erejét, milyen rafinált és jó gondolkodású. Éppen ezért, mikor Ciriuson keresztül a lány felvetette, hogy a fiú is lehetne tanácstag ők egyből rábólintottak. Persze a fiú egyből igent mondott, ami a hercegnőt örömmel töltötte el, hisz a csata utáni időkben sok időt volt kénytelen együtt tölteni vele, s az idő folyamán megkedvelte a férfit. – Félek, hogy Leandra és Marvel nem fogadnak el – húzta el a száját. A középkorú házaspártól kirázta a hideg. Mindketten rettenetesen hűvösek voltak, szemükben hatalmas gőg tükröződött. Sosem látta őket sem mosolyogni, sem semmilyen érzelmet kimutatni, épp ezért nem is nagyon kereste a társaságukat. De mivel Cirius száz százalékig biztos volt benne, hogy semmi baj nem lesz, a lány hitt neki.

-          Nézd Aurora – fordult a férfi az aggódó lány felé. – Tény, hogy ez a helyzet mindenkinek új, hisz sosem volt még olyan, hogy valaki ennyire fiatalon elfoglalja a trónt. Igen, Marvellék még elég elutasítóak veled szemben, de ez csak a korod miatt van. Adj nekik egy kis időt, hogy megszokják ezt a helyzetet – simított végig a lány kézfején nyugtatólag. A lány aprót bólintott.

-          Drake…? – kérdezte bizonytalanul. Nehezére esett kimondania a fiú nevét, de tudta, hogy az elkövetkezendő időkben nem lesz más választása, mint játszani a jégkirálynőt, s mindenkivel elhitetni, hogy minden a lehető legjobb vele és körülötte.

-          Tegnap este visszaért – zárta rövidre Cirius, amiért a hercegnő mérhetetlenül hálás volt. A lány nagyot sóhajtott. Tudta, hogy a tanácskozások a lehető legkényelmetlenebbül fognak eltelni, ha a fiú a közelében lesz. Ciriussal közösen vitatták meg, hogy talán a fiatal lovag vállalná a tizenharmadik tanácstag szerepét. Hisz elfogultság ide vagy oda, mindenki tudta, hogy a fiatal lovagban mennyi erő, akarat ugyanakkor jóság rejlik, még ha nem is mutatja ki rendszeresen. Pár nappal ezelőtt Cirius őt küldte el Alanna-ba a tündérek otthonába, hogy meghívja őket a ceremóniára. A fiatal férfi csak tegnap szabadult haza, ugyanis három napig a királynő vendégszeretetét élvezte. – Nem ezzel kéne most foglalkoznod – törte meg a beálló csendet Cirius.

-          Hát akkor mivel? – kérdezte kis éllel a hangjában.  – Ne haragudj – tette hozzá, mikor lenyugodott.

-          Ez a te napod, Lora – mosolygott rá a lovag.

-          Jó – adta meg magát a lány. – Elmegyek, ha elmész – vigyorgott a lány. Cirius beletörődően sóhajtott, s felállt a székről.

-          Megegyeztünk – mosolygott a lányra, s őt is felsegítette álló helyzetbe. Kiléptek a Tanácsterem ajtaján, s szembetalálták magukat a hormontúltengéses Ilinorral és George-dzsal, ahogy a többi szolgálót utasítgatják mit hova tegyenek, vagy, hogy csináljanak.

-          Kislányom! – sikkantotta Ilinor, s a lány elé sietett. – Boldog születésnapot, kicsim! – mondta, s csontropogtató ölelésben részesítette a lányt. – El sem hiszem, hogy ilyen hamar felnőttél - szipogta meghatódva, s elengedte a hercegnőt.

-          Ne aggódj, fogok még nektek fejfájást okozni – mosolygott rá nevelőnőjére. – Menj, pihenj le – fordult Cirius felé. A férfi aprót bólintott, és elindult felfelé a lépcsőn. – Fay? – kérdezte a nevelőnőt.

-          A kertben – mosolygott a lányra, majd otthagyta őt, hogy újabb feladatokat osszon ki, az épp csak lepihenőknek.

Lora rosszallóan megcsóválta a fejét, miközben figyelte, ahogy George és Ilinor lopott pillantást vet egymásra. Elképzelni sem tudta, a két idősödő ember miért nincs együtt, hisz mindenki látta, mennyire kivirulnak, ha egymás közelébe kerülnek. S bár megértette nevelőjét, hogy fél egy újabb csalódástól, de attól kicsit gyávának tartotta őt. Belegondolva mókásnak látta, hogy pont ő ítélkezik felettük, hiszen az, akibe szerelmes rá sem hederít már két hónapja. Erre a gondolatra az arcára fagyott a mosoly. Érezte, hogy szemét könnyek lepik el, de nem törődött velük, töretlenül kutatta szőke barátnőjét. Amióta vége lett a kicsapongásoknak a városban Fay és Lora rengeteg időt töltöttek együtt. Még ha a kastély, vagy az egész ország ügyeiről is volt szó, Fay mellette volt, s ha úgy adódott elmondta a véleményét, s tanácsot adott barátnőjének. Aurora néha napján úgy érezte barátnője higgadt, figyelmes természetével sokkal inkább királynőnek való, mint ő.

A pavilon lépcsőjén végül megpillantotta barátnőjét Wess és Amabel társaságában. A lány legalább két hete nem látta már egyiküket sem, hiába mindannyian a kastélyban laktak. Ennek több oka is volt. A kúria annyira hatalmas volt, hogy nem volt meglepő, ha az emberek elkerülték egymást. A másik ok, hogy a Lordok-házát sem kerülte el a teljes felfordulás. Mivel Zaria és Leon felhagytak a tanítással, Wess és Amabel még két idősebb lovaggal együtt, felváltva tanították a kicsiket.

-          Lora! – kiáltott fel a vörös hajú őrző, mikor meglátta a hercegnőt. Felpattant, s barátnője nyakába borult. – Marion éltessen sokáig! – mondta vidáman, s puszit nyomott a feketeség arcára. Lora rámosolygott a lányra, s elengedte őt. Wess, barátnője mellé állt, s rámosolygott a lányra.

-          Boldog születésnapot – ölelte meg fél karral.

Lora szerette Wesst és Amabelt. Az utóbbi két hónapban hozzájuk is sokkal közelebb került, mindamellett Wess és közte valamilyen különös kapcsolat jött létre. Persze Wess nem volt szerelmes belé, hiszen ő az elragadó Belle-t szerette, míg Lora szívét bátyja töltötte be. Ugyanakkor néha úgy érezte, a fiú olvas a gondolataiban, s néha mikor a szemébe nézett, egyszerűen csak tudta, hogy a fiú tisztában van vele hogyan is érez egy-egy pillanatban. A furcsa mégis az volt, hogy ez nem feszélyezte, sokkal inkább nyugodtsággal töltötte el őt. Sokáig ültek így négyesben a pavilon lépcsőjén és mindenről beszéltek, ami épp eszükbe jutott. Mikor aztán alkonyodni kezdett szétváltak, s ki-ki ment a maga szobájába, hogy készülődjön.

***

Mivel ez az egész ceremónia róla, s a koronáról szólt, a lánynak kötelessége volt olyan színű ruhába öltözni, amilyen a lángjának a színe. A mélykék ruha pánt nélküli volt, s a fűző felső részén apró kristályok csillogtak, míg a ruha selymes szoknyája lágy fodrokban hullott alá. A felső részén jobb és bal oldalán szintén kristályok csillogtak a szabás mentén, ezzel is kiemelve a lány testének előnyös oldalát. A tükörbe pillantva Aurora tényleg úgy nézett ki, akár egy királynő. A ruha színe passzolt enyhén barna bőréhez, s a karján lévő kristályokkal kirakott karkötője csak fokozta ennek a benyomását. Fekete haja lágy csigákban omlott vállaira, s hátára, míg a ruhának köszönhetően úgy tűnt szemei ékkőként ragyognak a lámpák fényében. Idegesen botorkált le a lépcsőn, aminek aljában Ilinor és George várta.

-          Gyönyörű vagy kicsim! – mondta lágyan a nő, de a lánynak egyből az jutott eszébe, bár más mondaná neki ezeket a szavakat.

-          Köszönöm – suttogta elérzékenyülten. Úgy érezte mindjárt elájul a félelemtől. Nem volt mersze kilépni az ajtón, s megmutatni magát az odasereglett embereknek. Úgy érezte magát, mint valami kiállításra készült tárgy, amit az emberek meg akarnak csodálni, csak azért mert a neve híres, de mikor meglátják, egyből átjárja őket a csalódás.

-          Harry büszke rád – szorította meg érdes kezével az inas a lányét.

-          Honnan tudod? – kérdezte amaz egyből.

-          Érzem – mondta mosolyogva, s a lány vállára téve a kezét az ajtóhoz kormányozta őt.

-          Menni fog – mosolygott rá Ilinor. Lora ráemelte smaragd szemeit, s megnyugtatta a rá tekintő, bizakodó szürkés szempár.

Időt sem hagyva arra, hogy felkészüljön, a következő pillanatban a két idős ember megragadta a kilincset, s hatalmasra tárták az ajtó két szárnyát. Odakint minden szempár rá szegeződött, de ő még nem indult el. Nézte a tér bal oldalán összegyűlt családokat, akik Anaraban élnek, s csak miatta jöttek el. Elkápráztatta, ahogy a családok egymás mellett ugyanolyan színű lángjukkal – csak más árnyalatban – kezükben apró lángot formálnak, s kinyújtott kezüket felé nyújtják. Könny szökött a szemébe, ahogy nézte a kicsik ragyogó arcát, ahogy apró lángjuk a tenyerükben játszik az éjszaka fuvallatával, mintha csak azt mondanák neki, csak neked, csak érted.  Ezek a pillantások erőt adtak neki, büszkévé tették őt. Fejét jobbra fordította, ahol meglátta a tündérek, s a védők keveredését. A tündérek fejet hajtva álltak a tér jobb oldalán, ezzel kifejezve, hogy igenis elfogadják őt, mint a mágusok királynőjét, míg a védők fekete díszegyenruhában, ökölbe szorított kézzel, büszkén kihúzva magukat tekintettek rá.

A lépcsőtől lefelé, egészen a szökőkútig vörös szőnyeg vezetett, amin most a hercegnő lépkedett. Két oldalt, mint egy sorfalat állva őrzők és lovagok, szívre szorított kezükkel figyelték, ahogy a hercegnő elhalad előttük. Aurora csak most vette észre, hogy ökölbe szorított kezükön éppen olyan szalag van, mint ruhájának, lángjának a színe. Ahogy haladt lassan előre, a halk zongoraszó ütötte meg a fülét. Tekintetével hiába kereste honnan jön a muzsika sehol nem látta sem a zongorázót, sem az idővel bekacsolódott hegedűsöket. Ahogy egyre közelebb ért látta maga előtt Ciriust, ahogy a szőnyeg végén, középen áll, s büszkén – akár egy apa – tekint rá. Látta a Tanácstagokat, akik díszes ruhában állnak egymás mellet, Cirius háta mögött. Látta bal oldalt, a sorfal végén Fay-t gyönyörű zöld ruhájában, ahogy mosolyogva, szeretetteljes büszke pillantással néz rá. Látta a mellette álló Amabel-t, aki tűzvörös hajával és az arcára kúszó vigyorával kitűnt a többiek közül. Látta a vele szemben álló Wesst, aki bátorítóan, tele figyelmességgel néz rá, s tekintete mintha csak azt üzenné, melletted vagyunk, amitől a lány elérzékenyült.

S a következő pillanatban megpillantotta Drake-ket a sorfal jobb szélén, öccse mellett. Aurora majdnem megállt, de maga sem tudta miért. Megemberelte magát, s tovább lépkedett, miközben a fiút nézte. Két hónapja - mikor is meglátta Roxy-val az egyik szobában -, nem is látta őt, s most elemi erővel törtek rá az érzések. Össze volt zavarodva, érezte, ahogy a lelke megremeg a fiú látványára s elönti az öröm és a fájdalom keveréke. Gyorsabban szedte a levegőt, s riadtan fordította Cirius felé a tekintetét. A férfi aggódva nézett felváltva hol rá, hol a lovagra, de tudta, már nem lehet mit tenni. Hiszen Drake tanácstag, lovag joga van itt lenni, s Marion ments’ hogy jelenetet rendezve kidobják onnan a fiút. Tekintete akaratlanul siklott a szőke fiúra, s váratlanul érte, hogy egyenesen a kék szempár fogadta őt. Látta Drake szemében a zaklatottságot, a büszkeséget, az akaratot, amitől a lány csak még inkább összezavarodott s elfordította a fejét.

Meglátta Harry egyik festményét egy állványra téve, Drake-től alig két méterre, körülötte félkör alakban meggyújtott mécsesekkel. Szemeit könnyek futották el, de tudta, most nincs itt a sírás ideje, épp ezért sűrűn pislogott, hogy a könnyek eltűnjenek. Megállt Cirius-szal szemben, s mély levegőt vett, mikor a zene elhallgatott, s csak a néma csend vette körül. Kék ruhájában félig letérdelt, s fejét lehajtva várta, hogy az előtte álló lovag beszélni kezdjen.

-          Egyszer azt mondtam Aurorának: Kívánj valamit, de ne mondd el senkinek. Bármit. Akármit. Most higgy benne, hogy valóra válik. Sosem tudhatod, hol fog érni a következő csoda, a következő mosoly, vagy mikor válik valóra a kívánságod. Ha hiszel benne, hogy bármelyik pillanatban rád találhat és kinyitod a szíved és az elmédet ennek a lehetőségére és bizonyosságára, talán épp akkor kapod meg azt, amire vágysz. A világ tele van csodákkal, csak hinned kell benne. Tehát kívánj most valamit!* becsukta a szemeit, s még így is tudtam mennyire erősen koncentrál. Mikor rám nézett csillogó szemekkel azt kérdezte szerinted sikerülni fog? Nem válaszoltam, hiszen nem tudtam, mit kívánt. Tegnap, mikor rám nézett eszembe jutott ez a beszélgetés, s megkérdeztem, mit kívánt azon a délután, tíz évesen. Mire azt felelte, hogy ha eljön az ideje, legyen jó királynő. Ahogy most látom, magam előtt tudom, hogy az lesz, hiszen Maion leszármazottja, s előző királyunk nevelt lánya. Mindenkiben van valami jó, ha adsz neki egy esélyt. Az emberek néha csalódást okoznak, néha meglepnek. Addig nem ismered meg őket, amíg nem a szívükre figyelsz.* Ezt Harry is tudta, s ennek megfelelően nevelte Aurorát, aki mindenkiben s mindenben a jót látja, mégis képes elfogulatlanul dönteni, bármiről is legyen szó. Hiszem, hogy Marion vigyázza az útját, szívén viselve sorsát, döntéseit, amik rátok is kihatnak majd. Hiszen benne él a reményünk, a kitartásunk az akaratunk, s minden, ami egymáshoz köt minket. – szónokolta a férfi. Szavait pár pillanatig üres csend követte, mielőtt a újból megszólalt volna. – Aurora Knight – neve hallatára felpillantott a férfire, aki lenézett rá. – Ígéred, hogy jó királynője leszel az országnak, s helyes döntéseket hozol a körülötted lévők életét figyelembe véve? Ígéred, hogy helyesen fogsz cselekedni az országod érdekében? Ígéred, hogy szíveddel-lelkeddel a sorsán viseled majd a körülötted élők életét? Ígéred, hogy hű maradsz magadhoz, és az Anarahoz? Ígéred, hogy minden erőddel azon leszel, hogy egy jobb hellyé tedd ezt a helyet, s ha baj közeleg, megvéded a hazádat? – kérdéseit feszült csend követte, míg mindenki a lány válaszára várt.

-          Ígérem – felelte hangosan, eltökélten.

Az emberek tapsolni, éljenezni kezdtek, s a lánynak olyan érzése volt, mintha a lelkében is örülnének neki. Cirius leemelte a mellette felállított állványról a koronát, s a lány lehajtott fejére tette azt. Aurora érezte, ahogy egész testét átjárja a bizsergés, ahogy teljes erejében felszabadult. A következő pillanatban mindenki letérdelt, míg saját maga felállt. Körbenézett a jelenlévőkön, akik fél térdre ereszkedve várták új királynőjük cselekedetét, ami minden koronázáson hagyomány volt. A lány az égre nézett, karjait magasba emelte, s minden erejét átadta az éjszakának. Karjaiból kékség tört elő két sugárban, egyenesen az ég felé, hogy ott aztán egy középpontban összegyűljön, s egy halk moraj kíséretében szétterítse szárnyait. Nézte a kék csóvákat, amik tűzijáték formájában nyílnak szét az égen.

A következő pillanatban boszorkányok, s varázslók emelték magasba a karukat, hogy aztán ők is átadják erejüket az éjszakának. A lány figyelte a sokszínű tűzijátékot, s próbálta felfogni a körülötte kitörő éljenzéseket, ahogy azt kiabálják, Éljen a királynő!

Cirius, aki eddig vele együtt az eget kémlelte karjaiba zárta a lányt, s szoros ölelésben részesítette. Őt követte Fay, aki büszkeségtől csillogó szemekkel vette magát a nyakába, majd Belle és végül Wess is megölelte. Aztán a tanácstagok sorakoztak fel, hogy kezet fogva gratuláljanak királynőjüknek, s őket követte a tündérek királynője, majd boszorkányok, varázslók, őrzők, lovagok és tündérek sokasága. A lány legalább két órán keresztül csak a gratulációkat hallgatta, mialatt az ünnepség elkezdődött. A zenekar - akiket időközben kiszúrt a tér távoli pontján – egymás után énekelték a zenéket, amiket hangszerük követett. Rengeteg kisgyerek fogócskázott az ünneplő emberek közt, s a lány a gratulációk között – és alatt – lopva figyelte a fellelkesült embereket.

Ő maga táncolt Cirius-szal, Wess-szel, Balise-zel és a tanács férfi tagjaival. Élvezte az ünnepséget, ami neki szólt, s az emberek hada segített egy kis időre elfelejtenie szomorúságát. Fay-jel nevetgéltek pár mókásan táncoló tündéren, Belle-lel beszélgettek, mikor Wess táncba vitte Ilinort, a nevelőnőt, s nagyokat nevettek, mikor George szikrákat szóró szemekkel zavarta el szerelme közeléből a fiatal lovagot. A tér minden olyan pontján, amit nem borított macskakő rózsák nyíltak különböző színekben, ahogy boszorkányok engedték szabadjára erejüket, s tündérpor csillant meg mindenen, ahol a tündérek megfordultak az éjszaka folyamán.

A lány az egyik olyan pillanatot kihasználva mikor senki nem figyelt, kitépett pár szál fehér rózsát, és koronával a fején a temető felé vette az irányt. Az út nem volt hosszú, s lángok sem voltak szükségesek, hogy tudja, merre menjen, hiszen az erejüket használók színe mindent megvilágított. A temető felé közeledve egy narancssárga energiagömb repült el mellette, s látta, ahogy tőle pár kisgyerek vígan futkározik az éjszaka sötétjében. Ahogy lefelé haladt a dombon a hangok úgy csendesedtek, a fények úgy halványultak, de ez cseppent sem rémisztette meg a királynőt. Letette keresztapja sírjára a virágokat, s pár percig csak állt előtte csendben.

Elképzelte keresztapja mit mondana, hogy nézne rá ha ott lett volna, végig mellette, s a lány szívét ettől csak még nagyobb szeretet töltötte el. Tudta, hogy Harry ott volt végig vele a szívében, érezte minden porcikájában, hogy figyeli őt. Talán csak a képzelete játszott vele, talán a férfi tényleg ott volt, nem számított, hisz tudta, keresztapja mindig vele van.

Ezekkel a gondolatokkal indult vissza a hangok és a fény felé, ahol most a zenekar lágy dallamot játszott. A gratulációk közepette eszébe sem jutott Drake, akit most megpillantott a táncolók gyűrűjében, ahogy Roxyt átkarolva ringanak a lágy dallamokra. Eszébe jutott az a bizonyos nap, s ismét mérhetetlen fájdalom töltötte el, ha nem nagyobb. Látta Blaise-t, aki őt nézte a szökőkút mellől átható tekintetével, de most nem volt kedve vele beszélni. Igazából senkivel sem. Erőt vett magán, mosolyt erőltetett az arcára, s észrevétlenül belopózott a kastélyba. Ruhájának szegélyét kezei közé gyűrve ment fel a lépcsőn, hogy aztán a szobájából nyíló erkélyről figyelje az ünnepséget. Innen is látta a vígadó embereket, ahogy három kultúra három népe együtt örül valami különlegesnek, aminek középpontjában ő maga állt. Sóhajtva figyelte Wesst és Bellet akiket időközben kiszúrt a tánctér közepén. Jó lett volna odalent lenni azzal, akit szeret, de tudta, hogy hiába vár csodát.

Mindig úgy volt, hogy akartam egy lányt, aztán megismertem, és akkor már nem akartam többé, de veled csak egyre erősebb és erősebb lett az érzés.

                                                                                         Cassandra Clare

-          Hazudtam neked – mondta a háta mögül a jól ismert hang. Lora megremegett, ahogy hangja elérte őt, ezzel egyszerre okozva lelkében örömöt és fájdalmat.

-          Mit csinálsz itt? – kérdezte erőtlenül a lány, s megfordult, hogy láthassa Drake-ket.

-          Emlékszel mit meséltem, mikor az ágyadon ültünk? – kérdezte a fiú, mint aki meg se hallotta a lány kérdését. – Hogy a lovagok és őrzők között legtöbbször csak érdekházasságok születnek, mint valami megegyezés? Hogy minden közülünk való életében az első az, hogy másokat védjünk? Hát ezért tettem.

-          Miről beszélsz? – kérdezte összezavarodva a lány, s érezte, ahogy szíve még inkább meglódul.

-          Az erőd okkal ilyen hatalmas. Cirius elmondta mielőtt elindultunk, hogy ha Harry egyszer meghal, az erejét megkapod, s a köztetek lévő szeretetből táplálkozna az erőd, de ez így nem teljesen igaz. Tudtam már az elején, hogy Cirius tudni fogja, hogy Harry és a te erőd még együtt sem lenne ennyire hatalmas, ha az erőd nem jön elő teljesen. – mondta a fiú, végig Lorát nézve.

-          De hát nem is jött elő – mondta halkan a lány.

-          De előjött – mondta Drake idegesen. Lora szeme rá villant, szemében zavartság tükrözött.

-          Nem figyeltél rám, mikor Ryker-rel beszéltem. Az erő csak akkor jön elő ha… - kezdte volna a feketeség, de a szőke lovag a szavába vágott.

-          Figyeltem rád, Lora. – mondta Drake lágyan, s tett felé egy lépést. – Hazudtam neked. Az erőd teljes – mondta szinte csak magának. Lora szíve a fiú szavaira még gyorsabban dübörgött, s a lány úgy érezte önálló életre fog kelni.

-          De akkor miért… – nézett rá a lány kétségbeesetten.

-          Mondtam már. Arra neveltek, hogy az első az, hogy másokat védjek. Azt hittem az a helyes, ha hazudok, ha nem mondom el az igazságot, és ezzel téged védelek magamtól. Gondolj bele, mit szólnának az emberek, ha hozzál mennél egy lovaghoz. Ha gyereked születne, az se lenne biztos, hogy boszorkány vagy varázsló lenne. Az emberek suttognának a hátad mögött. Azt hittem, ha mással vagyok, elfelejtelek téged, és ha nem látsz, kiszeretsz belőlem. De érzem, érted? Érzem mikor fáj neked és mennyire és egyszerűen gyűlölöm a tudatot, hogy azzal, hogy hazudtam neked inkább támadtam, ha védtem. Ha kell, én eldobom ezt az egészet érted. Nem érdekelnek mások, engem te érdekelsz érted? – kérdezte s kezei közé fogta a lány arcát. – De nem tudom úgy is kell-e ez az egész, úgyis kellek-e neked, ha ezeket kell kiállnod miattam. – a fiú szavaira Lora szemét könnyek lepték el. A fiú talán azt hitte megbántotta, de a lány tudta, hogy ezek a könnyek az öröm könnyei, hogy a fiú szereti őt. Abban a percben, mikor a fiú ezeket elmondta tudta, hogy ha mellette marad, nem érdekli mit gondolnak mások, mit beszélnek majd a háta mögött. Ebben a percben az sem számított volna, ha elveszik tőle a koronát. Tőle aztán vegyék!

-          Szeretlek – suttogta a fiú szemébe nézve a lány. Drake végigsimított a lány könnyáztatta arcán, s szorosan magához ölelte.

-          Én is szeretlek. Mindennél jobban – suttogta fülébe a fiú a szavakat, amit a lány annyiszor vágyott hallani majd elhajolt, és megcsókolta őt.

VÉGE

Köszönetnyilvánítás

 Először is szeretném megköszönni a támogatást az ötleteket a segítséget, és a mérhetetlen nagy szeretetüket annak a három embernek akik a kezdetektől fogva mellettem álltak: 

Klau: Te mindig ott voltál/ vagy nekem, amit kimondhatatlanul köszönök! Támogattál mindenben, elviselted, ha csak úgy berontottam hozzád, és addig nyaggattalak amíg nem voltál hajlandó segíteni, vagy kinevettél, ha el akartam játszani egy-egy szituációt. Köszönöm, hogy elviseltél a történet kialakulása előtt-alatt- és már utána is. :) Köszönöm, hogy mindig elmondtad a véleményed, és szívvel lélekkel izgultál értem-miattam és a történet miatt. Nagyon-Nagyon-Nagyon- Nagyon szeretlek!!!

Emi: Te vagy a lelkiismeretem második része ( az első Klau×). Mindig meghallgattál, ha szükségem volt rá segítettél, tanácsokat adtál, és tartottad bennem a lelket, mikor fel akartam adni. Köszönöm, hogy itt vagy nekem, hogy mind a 24( mert tudom, hogy ehhez is fogsz írni:) fejezetemhez töretlenül megírtad a véleményed, és őszinte voltál hozzám. Köszönöm, hogy vagy nekem!Szeretlek!!

Cinti: Az én örök bolondom :) Köszönöm, hogy ha szomorú voltam a történet miatt te felvidítottál, ha nem találtam a szavakat írás közben te ötleteket adtál, és addig piszkáltál, ameddig meg nem írtam bizonyos részeket. Köszönöm, hogy nyaggattál hogy küldjem el hamarabb egy adott fejezetet amit megírtam, hogy te olvashasd a leghamarabb ami csak arra ösztönzött, hogy írjak még és még és még:) Szeretlek.!!!

Továbbá...

Köszönöm a 22 regisztrált plusz még a nem tudom hány névtelen olvasót! Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik/szeretitek a történetem! Hálás vagyok, hogy elolvastátok a fejezeteimet, és végigkövettétek a történetem! Szeretlek titeket!

Köszönöm a 65 kommentárt( persze ezt még úgy is átírom, attól függően, kapok-e komit az utolsó fejezethez, és mennyit), amit a történet során írtatok nekem, időt szánva rám, Lorára, és Drake-re.

Köszönöm a 2034 ismeretlen idegennek, hogy meglátogatta az oldalt( igen számomra az is hatalmas fejlődés, hogy ennyien rákliktelkek az oldalra:)

És most pár információ a történettel kapcsolatban:

A láthatatlan árnyék, mint a történet címe, Crystal - Most úgy ölelj

c. számából ered. * Árnyékok nélkül mit ér a fény?*

A történetet 20011.február 17.-én kezdtem el írni( pontosítva három óra harmincnyolc perckor). A történetet 2011.augusztus 19.-én fejezetem be ( két óra ötven perckor.)

A történet összesen 100 oldalasra sikeredett( nem ennyire terveztem), 43405 szavas lett, 4349 sorral. :)

A legtöbb véleményt a 23.fejezethez kaptam( ami lehet változik lehet nem),

Az utolsó fejezetet hat órán keresztül írtam( plusz kettő az előző napból), és legalább háromszor újrakezdtem.

Az utolsó fejezet címe egyezik a történet címének "forrásával", így akartam kifejezni, hogy ami régen valami újnak indult, az most természetesként zárult le.

Tervezek erre az oldalra egy másik történetet is, ami kapcsolódik az általam kialakított világhoz, de ez már nem Loráról és Drake-ről fog szólni ( de természetesen ők is szerepet kapnak benne).

Mérhetetlenül köszönöm mindenkinek aki valaha olvasott/ tervezi, hogy olvasni fog, aki bízott/bízik bennem és szereti a történeteimet, írásaimat. Hihetetlenül örülök, hogy vagytok nekem, és lehet egy csomóan tök hülyének néznek, hisz hogy szerethetek olyan embereket akiket nem ismerek( tisztelet a kivételnek:), de ezt érzem. Szeretlek titeket mert elviselitek a történetem, engem, a dumálásaim! Remélem azzal, hogy ennek a történetnek vége, nem vesztelek el titeket, hisz hamarosan jelentkezni fogok egy új történettel, amit reméljük szívesen olvastok majd!

Szeretlek titeket:

Clary