2011. augusztus 6., szombat

22.fejezet - A láthatatlan árnyék

Sziasztok!
Először is, nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez írt két komit, nemsokára válaszolok azokra is!:)
El sem hiszem, hogy már elérkeztünk idáig, és hamarosan vége lesz:)
A cím azt hiszem magáért beszél, így nincs is hozzáfűznivalóm.
A fejezet hét oldalasra sikerült, sok dologra fény derül a boszorkányokkal/varázslókkal kapcsoaltban, ami remélem elnyeri majd a tetszéseteket!
Arra szeretnélek kérni titeket, hogy mivel van 20(!!) rendszer olvasóm - aminek kimondhatatlanul örülök -, hogy írjátok meg nekem a véleményeteket. Nem kérem, hogy írjatok esszét, elég pár sor is, vagy annyi, hogy jó/rossz volt, de ez sokat jelentene nekem!
Jó olvasást a fejezethez!
puszillak titeket, Clary




22.fejezet - A láthatatlan árnyék









-          Szóval azt állítod, hogy Ryker lenne az áruló? – Megara mélyen ülő szemei Lora arcát fürkészték. Hangja nyugodt volt, arca kifejezéstelen, nem úgy, mint a többi tanácstagnak, akik felháborodott, vagy épp hitetlen pillantással méregették a lányt.
-          Igen asszonyom – válaszolt tisztességtudóan a hercegnő.
-          Hazudik! – csattant fel erélyesen Nehemiah.
-          Szerintem igazat mond – bólintott a hercegnő felé Brennen. Lora ajkán bizonytalan mosoly játszott.

A következő pillanatban kitárult a Lordok-házának hatalmas fakapuja, és Elijah, a tündérlovag sietett be rajta. Aranybarna haja csapzottan omlott vállaira, míg sárga szeme ide-oda cikázott a tanácstagokon. Hátára erősítve, egy bőrtokban két kard pihent meg, markolata aranyozott volt. Megállt a hercegnő mellett, és hangosan fújt egyet.

-          A kastélyt boszorkányok védik – mondta, mire robajszerű mormogás futott végig a jelenlévőkön. – Őrzők, és lovagok is vannak ott, sőt még néhány tündér is. A kastély környékén köröznek, azt mondanám, járőröznek.
-          Várnak minket – bólintott egyetértően Megara.
-          Mit teszünk most? – kérdezte Mireya.
-          Talán várnunk kellene – szólt közbe Holden.
-          Mégis mire? – kérdezte Drake. Eddig az épület falának támaszkodva állt, karba font kezekkel, és a tanácstagok arcát fürkészte. Mikor Lora beszámolt neki sejtéseiről, egyből bizalmatlanná vált a tanácstagokkal szemben. – A városban még ott van a többi boszorkány, akik nyilván félnek, és össze vannak zavarodva.  Gondolom a tündérek népe sem örül a történéseknek – pillantott Elijah-ra megerősítésképp. A tündér bólintott egyet felé.
-          Te mit tennél fiatal lovag? – szólt közbe Althea, aki szintén csak megfigyelőként volt jelen. Benne bíztak a legjobban a tanács tagjai, hiszen tudták, hogy hatalma van a jövő felett.
-          Megpróbálok bejutni a kastélyba. Vannak rejtett bejáratok is, nem? – nézett a királyra. Harry bizonytalanul bólintott egyet.
-          Kell lenniük, de az udvarban senki nem tud egyről sem.
-          Én igen. – szólt közbe Aurora. – Emlékszel, mikor éjjelente kiszöktem? – Harry savanyú ábrázattal bólintott. – Tudom, hol lehet bejutni észrevétlenül a kastélyba. Veled megyek – pillantott Drake-re.
-          Nem! – a fiú hangja halk volt mégis tiszteletet parancsoló. Szája megrándult az elfojtott haragtól. – Itt maradsz – utasította a lányt, de az nem hallgatott rá.
-          Egyedül én tudom, hogy juthatsz be a kastélyba. Én is megyek.
-          Nem! – az erélyes hang most Harry-hez tartozott.
-          Aurorának igaza van – szólt közbe Cirius – Egyedül ő juthat át észrevétlenül a kastélyon. Drake pedig az egyik legjobb lovag, tud vigyázni rá. Mindemellett azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a hercegnőnek ereje is van – a férfi figyelmen kívül hagyta Drake és Harry dühös pillantását. – Elkísérlek titeket a kastélyig. Velem jön még pár lovag és őrző. Ha Aurora jelet ad, rátámadunk az őrökre.
-          Az úrnőnk küldött néhány jó harcost. Szeretné, ha hasznát vennék a varázslók népe, ha harcra kerül a sor – fordult a tündérlovag a király felé. A másik férfi némán bólintott.
-          Összeszedem a legjobb harcosokat. Készüljetek fel – mondta Cirius, és elindult a csoportokban gyülekező harcosok felé. Lora is elindult, de pár lépés után megállt. Althea a csuklóját szorongatva pillantott fel rá.
-          Ha valaki bántja azt, akit szeretsz, védd meg, de ne legyél vakmerő. Előbb gondold végig, aztán cselekedj – mielőtt Aurora bármit kérdezhetett volna, a jövőbelátó boszorkány elengedte a csuklóját, ő pedig sodródni kezdett a tömeggel.


Az előtérben ücsörgött, és fel-alá járkált. Nem mert elmozdulni innen, félt, hogy ha egy percre is elmozdul, Drake képes, és nélküle megy el. Az íja – ami még mindig rejtély, hogy került ki a palotából -, ott hevert a barna kanapén. Fekete köpenye susogott, ahogy rótta a kis helyiségben a köröket, s a lány idegességében a körmét rágta. Fekete ruhában volt, s egy Belle-től kölcsönkért őrző ruhában járkált, hisz az olyasfajta ruhákban, amiket ő hordott nem tudott volna elindulni, főleg nem úgy, hogy talán – sőt biztos -, harcolnia kellesz. A hercegnő észre sem vette, mikor kinyílt az ajtó, és Cirius belépett rajta, lányával az oldalán. A férfi arán csalódottság, és harag játszott.

-          Mi a baj? – torpant meg a járkálásban Lora.
-          Robert is eltűnt – szólt Fay. Lora felszisszent.
-          Drake-nek nem szabad megtudnia. Akkor a harag vezérelné, és gondolkodás nélkül mindenkit le akarna kaszabolni – Cirius hangja fáradtan csengett. – Plusz a tanácsból Gloria és Nolan nem hajlandóak velünk jönni. Túlságosan féltik az életüket. Ez így nagyon nem jó, hiszen a boszorkányokkal szemben fegyvertelenek vagyunk.
-          Talán nem – mondta Lora, és gondolkodni kezdett. Időközben Drake is megérkezett, és a szobába lépve egyből haragosan nézett Lorára. A lány figyelmen kívül hagyta a fiú szuggeráló tekintetét. – Van egy varázsige. Le tudom őket bénítani, de nem tudom meddig tartana. Nem adhatok bele sokat, mert az erőm se kifogyhatatlan, de ha Megara, vagy Brennen belesegít működnie, kellesz.
-          Veletek mehetnék – szólt közbe Fay. Apja mérgesen nézett lányára, szemében aggodalom mutatkozott. – Nem mennék végig veletek. Az erdő szélén megcsinálhatnám a varázslatot, Lora kicsit belesegít, de nem túlzottan. Így mindenkinek marad ereje későbbre, és én is csak az erdő széléig mennék – mondta a szőkeség, és megfogta apja kezét. – Menni fog apa – mondta bíztatóan mosolyogva.
-          Hol akartok bejutni? – fordult a hercegnő felé Cirius.
-          Van egy lejárat az istálló mellett. Az a baj, hogy a csapóajtó a dolgozószobába nyílik, ahol nagy valószínűséggel Rykerék lehetnek. A másik a pavilonnál nyílik, és a szobámba vezet, de a kertbe kilátni a dolgozószobából.
-          Emlékszel arra a varázsigére, amit Harry bácsi tanított, mikor kicsik voltunk? – Lora bólintott, Fay pedig folytatta. – Azt mondta, ha nagyon akarjuk, és koncentrálunk rá menni fog.
-          Hol a buktató? – kérdezte Drake savanyúan.
-          Csak egyszer működik egy évben.
-          És használtad már? –kérdezte érdeklődve Cirius.
-          Még nem. De hát egyszer mindent el kell kezdeni – mosolygott Lora.
-          És ha elszívja az összes erőd? – szólt közbe a fiatal lovag.
-          Akkor megvárom, amíg a szőke herceg fehér lovon megment – csattant fel Lora. – Megköszönném, ha nem kötnél bele minden szavamba. Meg tudom csinálni.
-          Remek – szólt a fiú színtelen hangon. – Mehetünk? – sandított Ciriusra, mire a férfi bólintott.




Az erdő kietlen volt, csak a madarak csiripelését lehetett hallani. Lora szíve a torkában dobogott, ahogy Fay-el az oldalán meneteltek előre. A harmincfős társaságra, akik között tündérek és boszorkák is voltak, néma csend telepedett, s ettől Lora úgy érezte, mindenki az ő szívverését hallgatja. Barátnője, mintha csak kitalálta volna, mire gondol, megszorította a kezét, és bátorítólag rá mosolygott, ami erőt adott a hercegnőnek.

Lora nem érezte magát kétségbeesettnek. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy kapják el az árulókat, és az egésznek vége legyen. Mindamellett, hogy alig egy hét volt vissza a szülinapjáig –ezzel együtt a koronázásáig -, szerette volna végre tisztázni Drake-kel a dolgokat, még akkor is, ha nem lesz jó vége. Még a fájdalmat is jobban elviselte volna, mint azt a bizonytalanságot, ami elszorította a torkát, s már-már fojtogatta.

Tudta, hogy nemsokára megpillantják a kastély tiszteletet követelő, hatalmas falait, hiszen a fák ritkulni kezdtek, s ők semmiféle neszezés nélkül osontak egyik fa biztonságából a másikba. Cirius  Fay mellett lépkedett, míg Drake, kissé lemaradva Lora mellett lopakodott hangtalanul. Mikor már majdnem kiértek, mindenki elfoglalta a helyét, ahogy még a Lordok-házában megbeszélték. Középen állt Lora és Fay, egy hatalmas fa takarásában, két oldalról, közvetlenül mellettük Cirius és Drake helyezkedtek el. Lora látta mögöttük Megarát, és Elijah-t is. A tündéreknek könnyebb volt a rejtőzködés, hiszen ők a természethez tartoztak, őket kérés nélkül védték a fák. Lora megfogta barátnője két kezét, és becsukta a szemét. Érezte, ahogy a lágy szellő belekap a hajába, érzékelte, az élőlények mozgását. Csak erre koncentrált, s jelzésképp megszorította Fay kezét, majd egyszerre suttogni kezdtek: Non moventur dico autem.

Lora érezte, ahogy átjárja a bizsergés, és az erejéből egy egész kis darabka fenntartja a varázslatot.

-          Tartod? – kérdezte, miután barátnője kinyitotta a szemét. Fay aprót bólintott, mosollyal az arcán. Lora tudta, hogy sietniük kell, hisz, ahogy Fay kimerül, a varázslatnak annyi. Kilesett a fa árnyékában, s elégedetten nyugtázta, hogy az őrök megdermedtek mozdulat közben. Intett Drake-nek, és a fiúval az oldalán útnak indultak. Végigsiettek az istálló háta mögött, a fal mentén, majd bebújtak az egyik bokorba. Lorának koncentrálnia kellett, és minden erejét összeszednie, ha azt akarta, hogy a varázslat sikerüljön.
-          Még visszamehetsz – Drake lehelete a vállát súrolta, amitől a lány megborzongott.
-          Ne kezd – suttogta idegesen a lány – Nélkülem nem jutsz be anélkül, hogy észrevesznek.
-          Nem elég biztonságos kettőnknek a varázsige.
-          Jó akkor maradj itt – morogta a lány. Drake elkapta a karját, és maga felé fordította. Mivel egy bokorban görnyedtek, alig tíz centi választotta el őket egymástól, s a fiú közelségének köszönhetően ismét a torkában dobogott a szíve.
-          Nem azért nem akarom, hogy gyere, mert te vagy a hercegnő. Ha nem bújsz el rendesen, ha azt mondom, és észrevesznek meg is ölhetnek. Ha nem vigyázol magadra az én figyelmemet is eltereled, és akkor végünk van. Felfogod ezt?
-          Felfogtam, Drake. De azért megköszönném, ha legalább egy kicsit is, de hinnél bennem. – a fiú szólásra nyitotta a száját, de Lora nem hagyta beszélni. – Egyébként megpróbálsz még győzködni egy darabig, és megvárjuk míg Fay nem bírja tartani a varázslatot, vagy végre csinálhatom a dolgom, és elindulunk? – Drake hosszan kifújta a levegőt és bólintott. Lora megfogta a fiú két kezét, aki abban a pillanatban el is akart húzódni tőle.
-          Ha láthatatlan akarsz maradni egy darabig, javaslom, hogy ne engedd el a kezem. – szólt hidegen a lány, és becsukta a szemét. - Framboesia tropica, caecus distunctio ventus, Et cum spirito tuo futurus adeptus. – a lány elsuttogta háromszor a latin szavakat, s érezte, hogy az előbbinél jóval nagyobb erő járja át a testét. – Sikerült – mondta, boldog mosollyal az arcán. Drake akaratlanul visszamosolygott. – Gyere. – a lány szorosan fogva a fiú kezét kihúzódott a bokrok takarásából, és gyors tempóban a pavilonhoz lépkedett.


A pavilon oldalán benyomott egy deszkát, aminek hatására legalább tíz deszka csúszott szét hang nélkül, egy kis lejáratot mutatva. Lora kecsesen becsúszott a nyílásba, s alig pár másodperc múlva földet ért.  Kis koncentráció után a tenyerében kék lángok jelentek meg, ami fényt adott nekik a vak sötétben. Lora elől ment a szűk folyosón, talpuk alatt ropogott a száraz homok. A málladozó falak mentén varázsigék sorakoztak, amik meg-megvillantak, mikor a lány elhaladt mellettük. Egy kanyar következett, majd az út felfelé kezdett ívelni. Csendben felsétáltak egészen a lány szobájáig, majd ott megtorpantak, hiszen az út véget ért. A lány lenyomta a rozoga gyertyatartót, ami a falhoz volt erősítve, s a titkos ajtó feltárult. Kiléptek a lány ruhásszekrényéből, s megálltak a szoba közepén.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      - Figyelj – mondta Drake, és közelebb lépett a lányhoz. – Ha azt mondom, hogy bújj el, akkor elbújsz. Ha azt mondom, hogy fuss, akkor futsz, oké? – nézett le a lányra.
-          Nem futok el – mondta csökönyösen a lány.
-          Lora, kérlek – szólt csendesen Drake.
-          Nem hagylak itt – mondta a lány rendíthetetlen nyugalommal.
-          Miért csinálod ezt? – kérdezte kétségbeesetten a fiú. A következő pillanatban Lora karjai köré fonódtak, s a lány a mellkasába fúrta a fejét.
-          Mert fontos vagy nekem – mondta halkan a lány, de Drake így is megértette, amit mondott. Karai a lány köré fonódtak.
-          Csak ne csinálj hülyeséget, jó? – a lánynak még válaszolni sem volt ideje, hisz a következő pillanatban egy gunyoros hang szólalt meg.
-          Milyen romantikus – szólalt meg a hátuk mögül a gúnytól csöpögő hang.


***

A király értetlenül nézte a hatalmas fa árnyékából, ahogy az élet újra megindul, s az őrök semmit sem észrevéve az idő múlásával köröznek tovább a kastély körül. Fay-re pillantott, aki értetlenül nézett vissza rá. Valami történt – futott át Harry agyán, hisz Fay-en nyoma sem mutatkozott kimerültségnek. Tehát nem ő merült ki, hisz még csak percek teltek el a varázslat óta. Cirius hangtalanul odalopakodott mellé, s felvázolta előtte az ilyen esetre gyártott B tervet.

Figyelte, ahogy előbb a lovagok, őket követve a tündérek, végül a varázslók népe megrohamozza a kastélyt, s mindent elsöprő harc kerekedik. A szeme előtt lebegett keresztlánya arca, miközben dühtől remegve kilépett a fák közül. Az egyik varázsló – bár látta már korábban a kastélyban, a nevét nem jegyezte meg – felé igyekezett, mire kezét meglendítette. Figyelte, ahogy a férfi távolabb repül tőle a levegőben, majd egy hatalmas bukfencet követően elterül a füvön.  Annyira elterelte a figyelmét, hogy a földön szétterülő férfit bámulja, hogy észre sem vette a háta mögé lopakodó lovagot.


A semmiből hirtelen Cirius bukkant fel, és habozás nélkül lesújtott egykori társára kardjával.
Bár szörnyen érezte magát, hogy egy sorstársát kellett megölnie, de ő választotta magának azt a sorsot, melyben fellázad a király ellen, ezzel kockáztatva a kialakult békét.  Cirius arra gondolt, vajon Drake és Lora jól vannak-e. Féltette Drake-ket, hisz a fiaként szerette, éppen annyira, mint Lorát a saját lányaként. Felelősséggel tartozott értük, hiszen ő küldte oda mindkettejüket, így rajta áll, kihozza-e őket, vagy sem. Előre megfontolt szándékkal kerülte ki a harcolók tömegét, és felsietett a kastély lépcsőjén.

***

Lora fel sem fogta mi történt, a következő pillanatban Robert elkapta a karját, és maga mellé rántotta őt. Drake döbbenten meredt – most már –egykori barátjára, azon belül önelégült profiljára. Fel sem fogta mi történik körülötte, egészen addig, amíg a fiatal lovag egy kisebb tört nem szorított Aurora nyakára. Drake közelebb lépett, mire Robert izmait megfeszítve még közelebb vonta magához a kétségbeesett lányt.

-          Dobd el – pillantott Robert Drake kardot szorító markára – Dobd el, vagy megölöm a lányt. – a fiú egy percet sem habozott, kiengedte kezéből a fegyvert, ami csörömpölve hullott le a padlóra.  Lora két kézzel próbálta lefeszíteni Robert karját a nyakáról, de az egész reménytelennek tűnt. Drake figyelte, ahogy Lora a következő pillanatban lehunyja szemét, és latinul kezd el mormolni. Lehunyva tartotta szemeit, majd ijedten nyitotta ki őket.
-          Nem működik az erőm – nézet ijedten a fiúra. Drake elkáromkodta magát, és még közelebb lépett az előttük állókhoz.
-          Mit csináltál? – hangja hűvösen csengett, szemében végtelen düh örvénylett, amitől Aurorának a lélegzete is elakadt. Robert arcára gúnyos mosoly szökött.
-          Erre nem számítottak, igaz? A kastély elvarázsolták, itt nem működik az erőd, boszorkány – utolsó szavai gyűlölettel csengtek a lány fülében. - Nyomás, Drake! Előttem fogsz menni, lemegyünk a Tanácsterembe.

A fiú kénytelen volt úgy tenni, ahogy a másik mondta, ha nem akarta, hogy Lora halála az ő lelkén száradjon. Dühösen ökölbe szorította a kezeit, és arra gondolt, bárcsak a lány ne lenne itt vele. Féltette őt, jobban, mint saját magát, s be kellett látnia, hogy nem azért, mert ő a trónörökös. Féltésének valami más oka volt, amire eddig még nem talált választ, vagy éppen csak még magának sem merte beismerni. Lassan haladt, néha hátrapillantva a válla fölött, hogy megbizonyosodjon róla, Lora még mindig mögötte botladozik, miközben Robert szorosan mögötte egy kést szegez a torkának. Akár egy hurrikán, úgy robbant be a Tanácsterembe, ahol Chyntia és Ryker az ablakból figyelték a kint folyó harcot. Az ajtó nyitódására érdeklődve fordultak hátra, hogy megpillantsák a trió tagjait.

-          Á, Drake – Ryker arca gúnyos mosolyra húzódott, miközben megkerülte az asztalt, hogy közelebb legyen hozzá. – És a bájos Aurora! – kiáltott fel lelkesedést színlelve. Drake figyelmen kívül hagyta a férfit, és Chyntiához fordult.
-          Mi a francot művelsz? – kérdezte színtelen hangon.
-          Végre megszerzem, ami kijár mindannyiunknak – húzta ki magát Chyntia. Az ő hangja is színtelen volt. Tudta, hogy Drake őt mustrálja, hiszen a lány is a fiút nézte, miközben tovább beszélt. – A varázslók népe hálátlan, és képmutató. Megvédjük őket, rengetegen ezzel az életükkel fizetve, és még csak nem is hálásak nekünk. Nekik van erejük, amivel ha tudnák, megvédhetnék magukat, ehelyett ha már egy kutya ugat, sikítva szaladnak hozzánk, hogy intézzük el őket. És nekünk mi marad? Csak a gyász. Úgy éljük le az életünket, hogy bármelyik percben meghalhatunk, és senki sem törődik ezzel. Biztosak benne, hogy mi mindig itt leszünk majd, hogy miattuk feláldozzuk a gyerekeink életét, miközben ők a kisujjukat sem mozdítják. Ezt te sem akarhatod, Drake! – lágyult el a végére Chyntia hangja. Drake figyelmen kívül hagyta az asztalnak támaszkodó Rykert, aki érdeklődve figyelte, hogy reagál a hallottakra.
-          Arra esküdtünk fel, hogy megvédjük azokat, akik rászorulnak. – felelte végül.
-          De hát éppen ez az! – csattant fel Chyntia. Összefogott hajából pár tincs kiszabadult, és az arcába hullott. Ingerülten söpörte oldalra őket, miközben a fiúra meredt. -  Hogy ha annyira akarnák, ők meg tudnák védeni saját magukat. Helyette elbújnak a hátunk mögé, és ránk se bagóznak. Mit szólnál hozzá, ha a gyerekednek ilyen élete lenne? Ha hiába annyi lecke, vagy gyakorlás meghal, csak mert pár ostoba életnagyságú Merlin lusta tenni a saját világukért?
-          Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy ők hogyan cselekednek. – nézett rá lesújtóan Drake.
-          És talán nekik joguk van arra, hogy feláldozzanak minket, egy kényelmesebb élet gondolatáért? Ha kiskoruktól kezdve megtanítanák őket, harcolhatnának helyettünk, vagy éppen velünk. – kiabált magából kikelve a szőkeség.
-          Ez nem ilyen egyszerű – szólt meg jól hallhatóan a hercegnő is. Drake felé fordult, s megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy hallgasson el. A lány figyelmen kívül hagyta a fiút, és tovább magyarázott. – A legtöbb gyereknek tizenkét éves koráig meg sem mutatkozik az ereje. Csak nagyon ritkán vannak ez alól kivételek. És még ha fel is tudnátok gyorsítani a folyamatot egyrészt, előfordulhat, hogy ezzel az elvesztik az erejüket, vagy éppen annyira megzavarnátok az erejük fejlődését, hogy megbolondulna a bennük lévő varázslat. Másrészt olyanok is vannak, hogy az erejük akkor teljesedik ki, ha megtalálták a párjukat.
-          Ahogyan te is ezt tetted kislány? – szólalt meg érdeklődve Ryker. – Akkor miért nem tudsz varázsolni?
-          Ez bonyolult.  – rázta meg a fejét Lora, már amennyire Robert karja, és a torkához szegeződő kés engedte. – A varázserő már hamarabb észreveszi az egészet, mint mi magunk. Akkor is, ha nem varázsló, vagy boszorkány az illető, van köztük valamilyen érzelmi szál. Olyan, mintha az erőnk ilyenkor elkülönülne, és saját életre kelne. Mintha abból táplálkozna, amit a két fél a másik iránt érez. Ezért nagyobb olyankor az erőnk. Ha nem talál olyan szálat, ami elég erős az olyan, mintha gyökerestől kitépnél egy virágot a földből. Egy-két napig még túléli, de tovább nem.
-          Szóval, ha az állítólagos pár nem szeret bele a másikba, kimúlik a varázserőtök? – szólt közbe Chyntia.
-          Nem – válaszolt azonnal Lora, miközben azon gondolkodott, hogy magyarázhatná ezt meg úgy, hogy teljesen megértsék. – Ha hajlakkot fújsz arra a virágra, amit kitéptél elszárad, de megmarad. Ez is ilyen. Ha az erő nem talál magának szálat, amiből táplálkozni tud, burkot von maga köré, hogy ami eddig megvolt, megmaradjon, de ne legyen se több, se kevesebb.
-          És neked mennyi időd van még királylány? – kérdezte felvidulva Ryker. Lora elhúzta a száját.
-          Másfél napom. – mondta fájdalmas tekintettel, s egy pillanatra az őt bámuló Drake-re nézett, aki értetlenül figyelte az eseményeket. Ryker elégedett nevetése betöltötte az egész termet.
-          Tudod Drake, meglep mennyire nem látod át az egészet. Pedig a lány egészen olyan, mintha az árnyékod lenne. Mindig ott van, ahol te, a sarkadban jár, pont, mint az árnyékod, te mégis figyelmen kívül hagyod, mintha láthatatlan lenne. – nézett tűnődve a szőke fiúra.
-          Miről beszélsz? – kérdezte fagyosan Drake, s érezte, ahogy egész testében megmerevedik.
-          Nahát – nézett rá meglepetten Ryker. – Azt hittem tudod. Ha egy boszorkának, vagy varázslónak ugyanolyan pöttyök jelennek meg a szemében, mint amilyen a lángjának a színe, azt jelenti szerelmes. Márpedig a mi kis hercegnőnk szerelmes. – Drake Lorára nézett, aki kerülve a pillantását inkább Rykert figyelte, ahogy a férfi felemel egy eddig, az asztalon pihenő kardot, és Drake-hez lép. – De úgy látom megoldható, hogy a mi hercegnőnknek esélye sem legyen elnyerni az erejét. – mondta, s a magasba emelte a kardot úgy, hogy Drake szívét szúrja át, ha megmozdul.
-          Ha megölöd, az erőm kiszabadul – kiáltott fel ijedten Lora, nem törődve azzal, hogy így lebuktatja magát a fiú előtt. Ryker a kardot lengetve fordult felé.
-          Csakugyan? – hangjából kihallatszott mennyire szórakoztatónak találja a helyzetet. – Ha megölöm, eltekintve attól, hogy nem nagy hajlandóságot mutat semmiféle szál kialakulása felé, esélyed sem lesz megszerezni a varázserőd kislány – nézett rá gúnyosan.
-          Ha megölöd, az erőm kiszabadul, te eszetlen! – csattant fel Lora. – Ha meghal talán elvágnál egy szálat, de a halála a varázserőmre máshogy hat. Nem csak nekem, de az erőmnek is annyira fájna, hogy egy olyan szálat hozna létre, ami köt hozzá, és abból a fájdalomból és veszteségérzetből táplálkozna, amit érzek – mondandója végére annyira elhalkult, hogy épp csak hallani lehetett, amit el szeretne magyarázni. Ryker ingerülten pillantott Drake felé, aki megrökönyödve nézte a hercegnőt. Arcán ismét megjelent az a gúnyos vigyor, ami eddig is jellemezte.
-          Csak nem leesett végre? – kérdezte Drake-től, aki most a férfi felé fordult. – A lány szerelmes beléd, de nem tud kiszabadulni, mert nincs meg hozzá az ereje. Mivel te nem szereted – mondta a te szót jól megnyomva. – Ha úgy nézzük, a lány halála a te hibád lesz, mivel ha lett volna elég ereje, kiszabadult volna – mondta vidáman, elindulva Aurora felé.   

















3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez érdekes volt:D
    Vannak tippjeim, hogy hogy fog folytatódni a következő rész, de majd meglátjuk:D
    Nem akarom hogy vége legyen=(
    Várom a folytatást!
    Puszy Chanel

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Azt sem tudom, hol kezdjem. Ilyen nincs. Ezt te be akarod fejezni? Miért?
    Bocsi a hisztiért, csak épp még mindig a történet hatása alatt vagyok. Alig várom a folytatást. Nagyon, de nagyon várom. És nem szeretném, hogy vége legyen.

    Ez a fejezet... fantasztikus lett. Nagyon szépen fejlődsz. Látszik, hogy sok munkád volt benne. A reakciók, a leírások... Imádom a leírásaidat. Nagyon érdekesen írod le az információkat, a végére fogunk csak megérteni néhány dolgot. Ez valami csúcs. XD Bocsi, megpróbálok értelmesen írni. =P
    Szóval nagyon tetszettek a párbeszédek, a varázslatok és a váratlan fordulatok. Úgy összességében: MINDEN. =)
    Nagyon jók a képek, amiket mellékeltél, a fejlécről nem is beszélve.
    Nem szeretném, hogy vége legyen. Na, de nem panaszkodom, inkább kiélvezem még a befejezést. =)

    Valami szuper vagy. =)

    Puszi,
    Emi =)

    VálaszTörlés
  3. Szia, Életem!
    Örülök, ha érdekesre sikerült :P
    Hát kíváncsi vagyok, bejönnek-e a tippjeid :D
    Egyszer mindennek vége lesz:)
    Sietek vele!
    puszi.


    Szia, Emi!
    Nem arról van szó, hogy hú de nagyon be akarom fejezni, csak eljött az ideje :)
    Ez egyáltalán nem hiszti.:)
    Köszönöm a dicséretet! :)
    Örülök, hogy imádod a leírásaimat, pedig szerintem pont az megy a legbénábban.xd
    Semmi baj, én látom a komiba az értelmet.xd
    Köszönöm, hogy agyondicsérsz :P
    puszi, Clary

    VálaszTörlés