Halálra Ítélve - 4. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet, ami remélem mindenkinek tetszeni fog!
Itt már kiderül pár dolog Camről, de a lényeg még hátrébb van! Ez után a fejezet után kicsit beindulnak majd az események, de remélem türelmesek vagytok és kivárjátok a folytatást!
Jó olvasást és várom a véleményeket!
puszi, Clary

4. fejezet - "Elhiszed a hazugságokat, így végül megtanulod, hogy magadon kívül senkiben se bízz."

A vámpírok száz éves korig gyereknek számítottak, onnantól kezdve nézte őket valamibe a társadalmuk. Mivel az újszülöttek közül sokakat elragadott a vérszomj, az őrzők meggyilkolták őket. Mélységesen tisztelték azt, aki több száz évig kibírja gyilkolás nélkül. Mivel a vérszomjas vámpírokat megölték, többségük gyűlölte az őrzőket, ezek mellett megvetették a tündéreket, hiszen azok nem engedték be őket otthonukba. Gideon semmiféle késztetést nem érzett, hogy kitekerje egy őrző nyakát, egészen mostanáig. Háromszáz éves volt, ami igen tekintélyparancsolónak számított volna, ha nem veti meg saját fajtája, amiért egy tündérlányt nevelt fel. Persze Gideonnak meg voltak a barátai és érdekesnek mondható kapcsolatai is, de mivel kirekesztett volt, nem is nagyon érdekelte őt saját fajtájának véleménye. Tökéletesen jól megélt Cammel, az örökös bajba kerülővel, aki, mint a jelek szerint látszik, csak úgy vonzza magához a bajt.

-          Még egyszer – sóhajtott fel fáradtan a lány, mikor meglátta nevelőapja agyarait. Tudta jól, hogy máskor nem vág ilyen dühös fejet és szalad oda az első szembejövő emberhez, hogy Hé, látod a szemfogam mekkora?,  de ez most egy egészen más helyzet volt. – Nem bántottak. És Sabira szerelmére, visszahúznád a szemfogad? – bökött idegesen nevelőapja felé. A férfi vészjóslóan felhúzta szemöldökét, mintha ki akarná oktatni a lányt, de a kis társaság úgy gondolta, erre sem ideje, sem türelme.

-          Nézze - szólt Dylan rekedtes hangon. – Nem fogjuk bántani a lányát. Nem azért vagyunk itt, hogy megöljük, vagy elhurcoljuk azokhoz, akik megölik majd. A boszorkányok királynője küldött, hogy segítsünk Camnek kideríteni ki a valódi gyilkos.

-          Miért neki kéne kiderítenie ki a gyilkos? Azt hittem ez a lovagok dolga – mondta pimaszul a vámpír.

-          A Tanács már így is el akarta ítélni Camille-t. A királynőnek döntő szava van, de csak akkor, ha a szavazatok mindkét oldalon megegyeznek. Már az is csoda volt, hogy Lora ki tudta harcolni, hogy Cam rátalálhasson a gyilkosra.

-          Szóval ő végzi el a Tanács helyett a piszkos munkát. Világos. – pimaszkodott továbbra is a vámpír, amiből a szobában jelenlévők közül kivétel nélkül elege lett.

-          Nézd Gideon – mondta Cam átvéve a szót. Nem tudta miért, de rettenetesen feszélyezte őt Dylan jelenléte, ahogy kihívóan néz rá minden második pillanatban. Jobbnak látta nem kihozni nevelőapját a sodrából és távol tartani tőle a fiatal férfit. – Érthető, hogy a Tanács rám gyanakszik. Megvolt az indítékom és valaki ténylegesen rám akarja kenni. Tudtuk, hogy ez lesz – halkította le a hangját, nem törődve a három idegennel, aki a szobában tartózkodott. – Tudod mennyire féltem tőle, hogy egyszer eljönnek és megölnek. De kaptam egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam, hogy nem az vagyok, akinek gondolnak. Tudod, hogy ez milyen fontos nekem.

-          Nem bízom benne – mondta gőgösen Gideon, és Dylanre pillantott.

-          Nem is kell. Bennem bízz, oké? – Az idős vámpír pár pillanatig mérlegelte nevelt lánya szavait, s csak aztán szólalt meg.

-          Legyen. De rajtatok tartom a szemem. – pillantott a három, házába betolakodó egyén felé.

***

-          Nem értem mi közöm nekem ehhez – dőlt hátra a fiatal férfi a dolgozószoba egyik kényelmes karosszékében. A szeme ide-oda járkált a helyiségben. Mivel eddig sosem járt még a palota falain belül lenyűgözte annak bájos egyszerűsége, finom vonalai, eleganciája. Elképzelte milyen színekben játszhatnak a falak, ha ünnepség van és a varázslat körbejárja az egész helyet. Még így, csak elképzelve is gyönyörűnek gondolta, hát még ha tényleg itt lett volna!

-          Tisztában vagyunk vele, hogy te vagy az egyik legjobb a lovagok között – mondta Lora, ezzel egy mosolyt csalva Dylan arcára – éppen ezért szükségünk van rád. Segíthetnél Cam-nek, közben pedig megvédhetnéd az elől, aki megpróbálja rajtunk keresztül megölni őt.

-          Ha belemennék – kezdte Dylan – sem mennék egyedül. Az a valaki nem csak neki, hanem a családjának is ártani akar majd. És semmi kedvem kinyíratni magam, ha már itt tartunk.

-          Éppen ezért fogsz belemenni - szólalt meg hosszú ideje először Drake, aki eddig csendben figyelte menyasszonya és a lovag beszélgetését. Nézte a vele szemben ülő srácot, és arra gondolt, hogy valamikor éppen olyan volt, mint Dylan. Ezért tudta, mit kell most mondania. – Bármilyen magabiztosnak és erősnek is mutatod magad – hiszen nyílván az is vagy – utálnád, ha valaki a miatt halna meg, mert te nem akartál segíteni. Még akkor is, ha csak egy félvér tündérlány miatt van.

-          Drake! – szólt rá figyelmeztetően Lora, de Dylan vigyora csak szélesebb lett.

-          Van egy-két feltételem, ha nekem kell mennem – mondta a fiú. Várt néhány másodpercet, mialatt átgondolta, mit fog mondani – Kezdetnek, hogy Blaise velem jön. A második, hogy ha én vigyázok a lányra, hallgatnia kell rám. Muszáj lesz azt csinálnia amit mondok neki, különben semmire sem fogunk menni. A harmadik pedig, ha komolyan meg akarom védeni a lányt, nem engedhetitek, hogy a Tanács elé kerüljön.

-          Nézd milyen cuki! – suttogta mosolyogva Ava Cam felé. A konyhában ültek az asztalnál, és a három fiatalt nézték, akik elvonultak sutyorogni valamiről. Mivel Gideonnak eljött az esedékes étkezése – amit jobb szeretett nem Cam társaságában elfogyasztani – csak úgy hagyta itt nyugodt szívvel neveltlányát, ha Ava vele van. Szóval Cam áthívta barátnőjét, aki tíz perc alatt legalább négyszer lecukizta Dylant. Ne nem mintha számolta volna.

-          Abbahagynád? – mordult rá mérgesen barátnőjére, aki most egyik kék hajtincsét tekergette.

-          Nem értem mi bajod – emelte fel megadóan a kezeit Ava – de komolyan rád férne már egy pasi.

-          Ó igen, más sem hiányzik – szólt gúnyosan Cam – Nem elég egy rám kent gyilkosság, hogy két percenként lecukizod Dylant, pont egy pasin jár most az eszem, aki valószínűleg azt sem tudja, hogy létezem.

-          Hoppá, megjegyezted a nevét – támasztotta az állát a kezéhez vigyorogva Ava.

-          Az agyamra mész.

-          Ezért tartasz szivi.

-          Zavarunk? – kérdezte egy harmadik gúnyos hang.

-          Ha már így kérdezed… - mondta Ava szándékosan félbehagyva a mondatot.

-          Ha bunkó leszel kidoblak a házból. – szólt figyelmeztetően Cam.

-          Ha kidobsz a házból Gideon őket dobja ki a házból – bökött a kis társaság felé. Dylan szeme nevetett a két lány beszélgetésén, de ezt ők persze nem látták, mivel egymással voltak elfoglalva.

-          Elég már! – kiabált rájuk a szőke hajú lány, Claudia.

-          Befogtam.

-          Végre – pillantott a plafonra Clau.

-          Oké, akkor most mit csinálunk? – dőlt hátra Cam a széken, miközben pulcsija ujját húzogatta.

-          Négyen semmit. Mi hárman kérdezünk ki téged.