Halálra Ítélve - 2.fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyire későn érkezett a friss, de igazság szerint nem nagyon ültem az utóbbi időben gép előtt!

Szeretném megköszönni az első fejezethez a komikat, nagyon örültem neki!
A Halálra Ítélve oldalán, ahol a fejezetek is megtalálhatóak és a történetleírás, képeket is találtok a szereplőkről ( persze ez még bővülni fog).

Ebben a részben új szereplők bukkanak fel, remélem örülni fogtok majd nekik!

Jó olvasást, és a véleményeket most is szívesen várom!

puszi, Clary

2. fejezet – „A létezés egyetlen állandó tulajdonsága a változás.”

Cam felnézett a megkopott homlokzatra. Megnyugtatta, hogy láthatja a Jones’ ismerős, neon zölddel világító lámpáit, ahogy a kihalt sikátorban közeledik munkahelye felé. Nem szeretett este bejárni, de előfordult, hogy Jack a tulaj, rászorult a fiatal lány segítségére. Persze Cam nem panaszkodott, - hisz volt, hogy négy napig is kibírta alvás nélkül -, de nem szerette az itt lerészegedő koboldokat, a vérfarkas-vámpír összezördülésekről már nem is beszélve. Orrát ráncolva szagolt bele a vizeletillatú bűzbe, minek hatására gyorsított léptein. Megkönnyebbülve lépett be munkahelyének kopottas piros fémajtaján, hogy odabent megcsapja a jól ismert cigarettafüst és alkohol bűze. Fintorgott egyet, ahogy elhaladt az egyik asztal mellett, ahogy pár vámpír véres-whiskey-t ivott, szemfogaik megnyúlva lógtak ki szájukból.

Mivel Cam félig tündér volt, természetétől fogva félt a vérszívó lényektől, hiszen a tündérek mindig is szerették a szabadság, a biztonság érzését, amit Cam anyjának hála örökölt. Furcsa volt belegondolni, mennyire irtózik a vámpíroktól, ugyanakkor együtt lakik egyel. Gideon egész pici korában vette magához, s mivel akkor még nem uralkodtak rajta az ősi ösztönök egyáltalán nem félt a barátságos kinézetű embertől. Cam úgy gondolt vissza erre, mintha egy fal zárná el a vámpíroktól, s mintha ez a fal véletlenül nem venné észre Gideont, kikerüli őt. Persze ő cseppet sem bánta, hogy a férfi egykor magához vette, hisz mindent tőle tudott, neki köszönhetett. Bele, sem mert volna gondolni, mi lett volna, ha…

Ha a férfi nem talál rá az árvaházban, ha a többi kisgyerek elmeséli valamelyik felnőttnek milyen hegyes fülei vannak. A félvér lány megborzongott a gondolatra, hogy talán ha nincs Gideon, lehet, ma már egy diliházban lenne. Elhessegette magától a rosszindulatú gondolatokat, és két lábát átvetve átugrott a pult túloldalára. Este hét lévén nem sokan nyüzsögtek még a bárban, de Cam tudta, hogy fél óra múlva hatalmas forgalom lesz, hisz bevett szokás volt szombatonként, hogy még a természetfelettiek is beüljenek a plazma tv elé, és a Sztár születik legújabb évadját nézzék.

A vörös lány persze szerette ezt a műsort nézni, de sokkal inkább otthon, a kellemes, puha kanapéról forró csokit iszogatva, sem mint a Jones’-ban, a bárpult mögött állva. Jack, a hely tulaja barátságosan a lányra mosolygott, miközben odalépett mellé.

-          Ne haragudj, hogy behívtalak – nézett rá bűntudatosan. Cam nagyot sóhajtott. Fene azt a jó szívem!- gondolta magában.

-          Túlélem – küldött főnöke felé sugárzó mosolyt. – De jövő héten, ha lehet Clem-et hívd be. Vizsgám lesz, és tanulnom kell – grimaszolt főnökének. Jack megértően bólogatott, majd elfordult, hogy kiszolgáljon egy újabb vendéget.

Alig telt el fél óra, és a hely máris tömve volt. Cam nem győzte a fejét kapkodni és egyszerre észben tartani a megrendeléseket, de valahogy sikerült neki. Kezét épp a sörcsapra helyezte, s felpillantott az épp nyíló ajtóra, mikor meglátta a belépő alakokat, akik egyenesen őt nézték. Kezei közül kicsúszott a korsó.

***

-          Miért félted őt ennyire? – kérdezte Drake eltűnődve az előtte álló gyönyörű nőre, miközben homloka ráncba szaladt. Lora fáradtan felsóhajtott, s a tükörből a férfira nézett.

-          Már mondtam - szólt szemrehányóan – egyszerűen tudom, hogy nem ő a tettes, érted? Senkinek semmi bizonyítéka ellene, csak vaktában mutogatnak, hogy minél hamarabb továbbléphessenek. Túl szeleburdiak – mondta fáradtan, miközben orrnyergét masszírozta. Drake mögé lépett, s a nő fekete haját elhúzva válláról végigcsókolta nyakának ívét. Érezte, ahogy Lora teste nekidől. Állát a nő vállára téve nézte magukat a tükörben. Tekintete a királynő kezére siklott.

-          Tetszik? – kérdezte az ékszerre célozva. Aurora megfordult a férfi ölelésében, apró kezeit nyaka köré fonva.

-          Minden tetszik, ami tőled van, vagy a tiéd. Nem számít mi mennyire drága, vagy giccses, csak legyél velem – mondta a nő mosolyogva. Drake lehajolt, s finom csókot lehelt ajkaira.

-          Sosem hittem, hogy valakinek ezt fogom mondani, de alig várom, hogy a feleségem legyél – mosolygott csibészesen a fiatal nőre.

-          Mondod most – kacsintott rá menyasszonya, majd felnevetett. – Mindig elveszed az eszem – rázta a fejét felháborodva, s kicsúszott a férfi kezei közül. A férfi felmordult.

-          Nem halaszthatnánk el? – kérdezte esdekelve. Semmi kedve nem volt a kis társasággal találkozni.

-          Nem lehet. Fay csak most tudta összehozni a találkozót, és a Tanács csak rövid időt engedélyezett. Plusz alig fél órám van rávenni a nagy Dylan Bartont, hogy segítsen nekünk – emelte égnek a szemeit.

-          Essünk túl rajta – morogta magának Drake, és kihúzta maga után a nőt.

***

-          Minden rendben? – lépett oda az éppen takarító lányhoz Jack.

-          Persze – erőltetett mosolyt magára Cam felnézve a főnökére. Sietősen seperte a lapátra az üvegszilánkokat, és dobta őket a legközelebbi szemeteshez.

-          Hé, kislány! – kiáltott oda a pult túloldaláról az egyik vendég. Cam megfordult, hogy kiszolgálja az eléggé részeg feketemágust.

-          Mit adhatok? – morogta oda a foga között. Mindig is utálta a részegeket, nem értette mi a jó abban, ha valaki leissza magát. Szánalmasnak tartotta az egészet.

-          Két sört – böfögte az alak. Cam szó nélkül kivett a hűtőből két üveg sört, majd miután felbontotta átadta a pult túloldalán lévő férfinek.

-          A visszajáró a tiéd, szivi! – röhögte az alkoholtól bűzlő férfi, és a pultra dobott némi aprót.

-          Cam! – szólt oda Jack a pénztárnál állónak – Kiszolgálnád őket? – kérdezte fejével a fiatal társaságra bökve, akik az egyik ajtó melletti asztalt foglalták el.

Cam mély levegőt vett. Megkockáztatta a gondolatot, hogy talán most elráncigálják őt a munkahelyéről és soha többet nem látja már Gideont, de aztán elvetette az ötletet. Ki az a hülye, aki nyilvános helyen rátámadna? Ha az idegen társaságnak van egy kis esze, békén hagyják őt addig, amíg a munkaideje lejár. Ha más ötlete nincs, felhívja nevelőapját, hogy jöjjön érte, addig csak kibírja valahogy. Gondolataiba merülve lépett az asztalhoz fancsali képpel, hogy aztán kelletlenül feltegye a már megszokott kérdést.

-          Mit adhatok? – kérdezte monoton hangon. A három fiatal egyszerre kapta fejét a lány felé, hogy aztán még egyszer egymásra nézzenek. Az egyik srác- úgy húsz évesnek nézhetett ki – hátradőlt székében, sötétbarna szemeit az előtte álló vörös lányra függesztette.

-          Három sört – válaszolta végül rekedtes hangján. Cam nyelt egyet, majd szó nélkül ott hagyta a feketébe öltözött kis társaságot.

-          Jack, kéne három sör – szólt oda főnökének, aki szó nélkül a pultra helyezte a hűtött üvegeket. Mivel Cam túl akart lenni az egészen sietve ment végig a kis kocsmában, hogy letegye az asztalra az italokat.

-          Köszönjük! – szólalt meg a harmadik, szőke hajú srác. Cam rá nézett és meglepetten vette észre, hogy egy varázsló ül előtte. Persze már látott varázslókat, de azok fekete mágusok voltak, míg ennek a srácnak az aurája semmi ilyesmit nem mutatott.

Cam szó nélkül állt vissza a pult mögé és kezdte el nézni a Sztár születiket.  Nem sokat fogott fel a műsorból, bármennyire szerette is nézni. Érezte, ahogy egy tekintet fúródik a hátába, de már csak azért sem fordult hátra, hogy tekintete találkozzon egy pár sötétbarna szemmel. A három fiatalon gondolkodott, akik olyan váratlanul toppantak be a bárba és az életébe is. Valamilyen megmagyarázhatatlan érzésből tudta, hogy miatta vannak itt. Elgondolkodott vajon mi oka lehet annak, hogy egy tisztavérű, jólelkű varázsló New York-ban jár egy lovaggal és egy őrzővel karöltve.

Nem volt ő hülye attól, hogy nem saját hazájában nőtt fel. Gideon mindenre megtanította, mindent elmondott neki. Tudta, hogy a tündérek, mágusok és a védők egy rejtett világban élnek, ahol az emberek nem látják és hallják őket. Tudta, hogy az időjárást boszorkák irányítják, tudta, hogy minden országban van legalább egy varázsügyi központ ahol a természetfeletti világgal foglalkoznak és azt is tudta, hogy a védők ok nélkül nem keresnek fel senkit. Tisztában volt a varázslók és tündérek törvényeivel, főleg a földiekkel, hiszen sok természetfelettinek nem volt saját otthona. Hiszen a vámpírok és vérfarkasok egy betegség miatt változtak át. Tudta, hogy az alakváltók csak tizenhat éves koruk után képesek először átváltozni egy bizonyos állattá, és plusz képességek is párosulnak új alakjukhoz. Tudta, hogy a manóknak és koboldoknak nincs közük egymáshoz, hiszen a koboldok állandóan morcosak és undokak, ellentétben a manók kedvesek és szeretnek másokon segíteni.

De hiába tudta ezeket, Alanna-t saját otthonát még sohasem látta. És nem is vágyott arra, hogy elmenjen oda. Hiszen – bár a törvények itt is érvényesek voltak -, szabadabban élhetett itt, mint bárhol máshol. És semmi pénzért nem hagyta volna itt a családját. Éppen ezért nem tudta, mit akarhat tőle ez a három idegen.