Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyire későn érkezett a friss, de igazság szerint nem nagyon ültem az utóbbi időben gép előtt!
Szeretném megköszönni az első fejezethez a komikat, nagyon örültem neki!
A Halálra Ítélve oldalán, ahol a fejezetek is megtalálhatóak és a történetleírás, képeket is találtok a szereplőkről ( persze ez még bővülni fog).
A Halálra Ítélve oldalán, ahol a fejezetek is megtalálhatóak és a történetleírás, képeket is találtok a szereplőkről ( persze ez még bővülni fog).
Ebben a részben új szereplők bukkanak fel, remélem örülni fogtok majd nekik!
Jó olvasást, és a véleményeket most is szívesen várom!
puszi, Clary
2. fejezet – „A létezés egyetlen állandó tulajdonsága a változás.”
Cam felnézett a megkopott homlokzatra.
Megnyugtatta, hogy láthatja a Jones’ ismerős, neon zölddel világító lámpáit,
ahogy a kihalt sikátorban közeledik munkahelye felé. Nem szeretett este
bejárni, de előfordult, hogy Jack a tulaj, rászorult a fiatal lány segítségére.
Persze Cam nem panaszkodott, - hisz volt, hogy négy napig is kibírta alvás
nélkül -, de nem szerette az itt lerészegedő koboldokat, a vérfarkas-vámpír
összezördülésekről már nem is beszélve. Orrát ráncolva szagolt bele a
vizeletillatú bűzbe, minek hatására gyorsított léptein. Megkönnyebbülve lépett
be munkahelyének kopottas piros fémajtaján, hogy odabent megcsapja a jól ismert
cigarettafüst és alkohol bűze. Fintorgott egyet, ahogy elhaladt az egyik asztal
mellett, ahogy pár vámpír véres-whiskey-t
ivott, szemfogaik megnyúlva lógtak ki szájukból.
Mivel Cam félig tündér volt, természetétől fogva
félt a vérszívó lényektől, hiszen a tündérek mindig is szerették a szabadság, a
biztonság érzését, amit Cam anyjának hála örökölt. Furcsa volt belegondolni,
mennyire irtózik a vámpíroktól, ugyanakkor együtt lakik egyel. Gideon egész
pici korában vette magához, s mivel akkor még nem uralkodtak rajta az ősi
ösztönök egyáltalán nem félt a barátságos kinézetű embertől. Cam úgy gondolt
vissza erre, mintha egy fal zárná el a vámpíroktól, s mintha ez a fal
véletlenül nem venné észre Gideont, kikerüli őt. Persze ő cseppet sem bánta,
hogy a férfi egykor magához vette, hisz mindent tőle tudott, neki köszönhetett.
Bele, sem mert volna gondolni, mi lett volna, ha…
Ha a férfi nem talál rá az árvaházban, ha a többi
kisgyerek elmeséli valamelyik felnőttnek milyen hegyes fülei vannak. A félvér
lány megborzongott a gondolatra, hogy talán ha nincs Gideon, lehet, ma már egy
diliházban lenne. Elhessegette magától a rosszindulatú gondolatokat, és két
lábát átvetve átugrott a pult túloldalára. Este hét lévén nem sokan nyüzsögtek
még a bárban, de Cam tudta, hogy fél óra múlva hatalmas forgalom lesz, hisz
bevett szokás volt szombatonként, hogy még a természetfelettiek is beüljenek a
plazma tv elé, és a Sztár születik
legújabb évadját nézzék.
A vörös lány persze szerette ezt a műsort nézni, de
sokkal inkább otthon, a kellemes, puha kanapéról forró csokit iszogatva, sem
mint a Jones’-ban, a bárpult mögött állva. Jack, a hely tulaja barátságosan a
lányra mosolygott, miközben odalépett mellé.
-
Ne haragudj, hogy
behívtalak – nézett rá bűntudatosan. Cam nagyot sóhajtott. Fene azt a jó
szívem!- gondolta magában.
-
Túlélem –
küldött főnöke felé sugárzó mosolyt. – De jövő héten, ha lehet Clem-et hívd be.
Vizsgám lesz, és tanulnom kell – grimaszolt főnökének. Jack megértően
bólogatott, majd elfordult, hogy kiszolgáljon egy újabb vendéget.
Alig telt el fél óra, és a hely máris tömve volt.
Cam nem győzte a fejét kapkodni és egyszerre észben tartani a megrendeléseket,
de valahogy sikerült neki. Kezét épp a sörcsapra helyezte, s felpillantott az
épp nyíló ajtóra, mikor meglátta a belépő alakokat, akik egyenesen őt nézték.
Kezei közül kicsúszott a korsó.
***
-
Miért félted őt
ennyire? – kérdezte Drake eltűnődve az előtte álló gyönyörű nőre, miközben
homloka ráncba szaladt. Lora fáradtan felsóhajtott, s a tükörből a férfira
nézett.
-
Már mondtam -
szólt szemrehányóan – egyszerűen tudom, hogy nem ő a tettes, érted? Senkinek
semmi bizonyítéka ellene, csak vaktában mutogatnak, hogy minél hamarabb
továbbléphessenek. Túl szeleburdiak – mondta fáradtan, miközben orrnyergét
masszírozta. Drake mögé lépett, s a nő fekete haját elhúzva válláról
végigcsókolta nyakának ívét. Érezte, ahogy Lora teste nekidől. Állát a nő
vállára téve nézte magukat a tükörben. Tekintete a királynő kezére siklott.
-
Tetszik? –
kérdezte az ékszerre célozva. Aurora megfordult a férfi ölelésében, apró kezeit
nyaka köré fonva.
-
Minden tetszik,
ami tőled van, vagy a tiéd. Nem számít mi mennyire drága, vagy giccses, csak
legyél velem – mondta a nő mosolyogva. Drake lehajolt, s finom csókot lehelt
ajkaira.
-
Sosem hittem,
hogy valakinek ezt fogom mondani, de alig várom, hogy a feleségem legyél –
mosolygott csibészesen a fiatal nőre.
-
Mondod most –
kacsintott rá menyasszonya, majd felnevetett. – Mindig elveszed az eszem – rázta
a fejét felháborodva, s kicsúszott a férfi kezei közül. A férfi felmordult.
-
Nem
halaszthatnánk el? – kérdezte esdekelve. Semmi kedve nem volt a kis társasággal
találkozni.
-
Nem lehet. Fay
csak most tudta összehozni a találkozót, és a Tanács csak rövid időt
engedélyezett. Plusz alig fél órám van rávenni a nagy Dylan Bartont, hogy
segítsen nekünk – emelte égnek a szemeit.
-
Essünk túl rajta
– morogta magának Drake, és kihúzta maga után a nőt.
***
-
Minden rendben? – lépett oda az éppen takarító lányhoz
Jack.
-
Persze – erőltetett mosolyt magára Cam felnézve a
főnökére. Sietősen seperte a lapátra az üvegszilánkokat, és dobta őket a
legközelebbi szemeteshez.
-
Hé, kislány! – kiáltott oda a pult túloldaláról az
egyik vendég. Cam megfordult, hogy kiszolgálja az eléggé részeg feketemágust.
-
Mit adhatok? – morogta oda a foga között. Mindig is
utálta a részegeket, nem értette mi a jó abban, ha valaki leissza magát.
Szánalmasnak tartotta az egészet.
-
Két sört – böfögte az alak. Cam szó nélkül kivett a
hűtőből két üveg sört, majd miután felbontotta átadta a pult túloldalán lévő
férfinek.
-
A visszajáró a tiéd, szivi! – röhögte az alkoholtól
bűzlő férfi, és a pultra dobott némi aprót.
-
Cam! – szólt oda Jack a pénztárnál állónak –
Kiszolgálnád őket? – kérdezte fejével a fiatal társaságra bökve, akik az egyik
ajtó melletti asztalt foglalták el.
Cam mély levegőt vett. Megkockáztatta a gondolatot, hogy talán most
elráncigálják őt a munkahelyéről és soha többet nem látja már Gideont, de aztán
elvetette az ötletet. Ki az a hülye, aki nyilvános helyen rátámadna? Ha az
idegen társaságnak van egy kis esze, békén hagyják őt addig, amíg a munkaideje
lejár. Ha más ötlete nincs, felhívja nevelőapját, hogy jöjjön érte, addig csak
kibírja valahogy. Gondolataiba merülve lépett az asztalhoz fancsali képpel,
hogy aztán kelletlenül feltegye a már megszokott kérdést.
-
Mit adhatok? – kérdezte monoton hangon. A három fiatal
egyszerre kapta fejét a lány felé, hogy aztán még egyszer egymásra nézzenek. Az
egyik srác- úgy húsz évesnek nézhetett ki – hátradőlt székében, sötétbarna
szemeit az előtte álló vörös lányra függesztette.
-
Három sört – válaszolta végül rekedtes hangján. Cam
nyelt egyet, majd szó nélkül ott hagyta a feketébe öltözött kis társaságot.
-
Jack, kéne három sör – szólt oda főnökének, aki szó nélkül
a pultra helyezte a hűtött üvegeket. Mivel Cam túl akart lenni az egészen
sietve ment végig a kis kocsmában, hogy letegye az asztalra az italokat.
-
Köszönjük! – szólalt meg a harmadik, szőke hajú srác.
Cam rá nézett és meglepetten vette észre, hogy egy varázsló ül előtte. Persze
már látott varázslókat, de azok fekete mágusok voltak, míg ennek a srácnak az
aurája semmi ilyesmit nem mutatott.
Cam szó nélkül állt vissza a pult mögé és kezdte el nézni a Sztár
születiket. Nem sokat fogott fel a műsorból,
bármennyire szerette is nézni. Érezte, ahogy egy tekintet fúródik a hátába, de
már csak azért sem fordult hátra, hogy tekintete találkozzon egy pár sötétbarna
szemmel. A három fiatalon gondolkodott, akik olyan váratlanul toppantak be a
bárba és az életébe is. Valamilyen megmagyarázhatatlan érzésből tudta, hogy
miatta vannak itt. Elgondolkodott vajon mi oka lehet annak, hogy egy
tisztavérű, jólelkű varázsló New York-ban jár egy lovaggal és egy őrzővel
karöltve.
Nem volt ő hülye attól, hogy nem saját hazájában nőtt fel. Gideon mindenre
megtanította, mindent elmondott neki. Tudta, hogy a tündérek, mágusok és a
védők egy rejtett világban élnek, ahol az emberek nem látják és hallják őket.
Tudta, hogy az időjárást boszorkák irányítják, tudta, hogy minden országban van
legalább egy varázsügyi központ ahol a természetfeletti világgal foglalkoznak
és azt is tudta, hogy a védők ok nélkül nem keresnek fel senkit. Tisztában volt
a varázslók és tündérek törvényeivel, főleg a földiekkel, hiszen sok
természetfelettinek nem volt saját otthona. Hiszen a vámpírok és vérfarkasok
egy betegség miatt változtak át. Tudta, hogy az alakváltók csak tizenhat éves
koruk után képesek először átváltozni egy bizonyos állattá, és plusz képességek
is párosulnak új alakjukhoz. Tudta, hogy a manóknak és koboldoknak nincs közük
egymáshoz, hiszen a koboldok állandóan morcosak és undokak, ellentétben a manók
kedvesek és szeretnek másokon segíteni.
De hiába tudta ezeket, Alanna-t saját otthonát még sohasem látta. És nem is
vágyott arra, hogy elmenjen oda. Hiszen – bár a törvények itt is érvényesek
voltak -, szabadabban élhetett itt, mint bárhol máshol. És semmi pénzért nem
hagyta volna itt a családját. Éppen ezért nem tudta, mit akarhat tőle ez a
három idegen.
Szia!
VálaszTörlésIsmételten tetszett a fejezet! Bár szerintem nem mondok újat :D Nagyszerűen építed fel a saját világod és tényleg eszméletlenül jól le is tudod írni azt :) Cam nagyon szimpatikus és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz még ebből! Meddig húzod még az idegeinket? Drake és Lora <3 Annyira jó, hogy őket is belecsempészed :)
Nagyon várom a folytatást!!
Puszillak! :)
Szia!
Törlésörülök, hogy tetszett :)
Hát igyekszem, hogy élethű legyen :)
Drake és Lora részek is lesznek még, nyugi :)
Folytatás jön :)
köszi, hogy írtál!
puszi :)