Halálra Ítélve - 2.fejezet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyire későn érkezett a friss, de igazság szerint nem nagyon ültem az utóbbi időben gép előtt!

Szeretném megköszönni az első fejezethez a komikat, nagyon örültem neki!
A Halálra Ítélve oldalán, ahol a fejezetek is megtalálhatóak és a történetleírás, képeket is találtok a szereplőkről ( persze ez még bővülni fog).

Ebben a részben új szereplők bukkanak fel, remélem örülni fogtok majd nekik!

Jó olvasást, és a véleményeket most is szívesen várom!

puszi, Clary

2. fejezet – „A létezés egyetlen állandó tulajdonsága a változás.”

Cam felnézett a megkopott homlokzatra. Megnyugtatta, hogy láthatja a Jones’ ismerős, neon zölddel világító lámpáit, ahogy a kihalt sikátorban közeledik munkahelye felé. Nem szeretett este bejárni, de előfordult, hogy Jack a tulaj, rászorult a fiatal lány segítségére. Persze Cam nem panaszkodott, - hisz volt, hogy négy napig is kibírta alvás nélkül -, de nem szerette az itt lerészegedő koboldokat, a vérfarkas-vámpír összezördülésekről már nem is beszélve. Orrát ráncolva szagolt bele a vizeletillatú bűzbe, minek hatására gyorsított léptein. Megkönnyebbülve lépett be munkahelyének kopottas piros fémajtaján, hogy odabent megcsapja a jól ismert cigarettafüst és alkohol bűze. Fintorgott egyet, ahogy elhaladt az egyik asztal mellett, ahogy pár vámpír véres-whiskey-t ivott, szemfogaik megnyúlva lógtak ki szájukból.

Mivel Cam félig tündér volt, természetétől fogva félt a vérszívó lényektől, hiszen a tündérek mindig is szerették a szabadság, a biztonság érzését, amit Cam anyjának hála örökölt. Furcsa volt belegondolni, mennyire irtózik a vámpíroktól, ugyanakkor együtt lakik egyel. Gideon egész pici korában vette magához, s mivel akkor még nem uralkodtak rajta az ősi ösztönök egyáltalán nem félt a barátságos kinézetű embertől. Cam úgy gondolt vissza erre, mintha egy fal zárná el a vámpíroktól, s mintha ez a fal véletlenül nem venné észre Gideont, kikerüli őt. Persze ő cseppet sem bánta, hogy a férfi egykor magához vette, hisz mindent tőle tudott, neki köszönhetett. Bele, sem mert volna gondolni, mi lett volna, ha…

Ha a férfi nem talál rá az árvaházban, ha a többi kisgyerek elmeséli valamelyik felnőttnek milyen hegyes fülei vannak. A félvér lány megborzongott a gondolatra, hogy talán ha nincs Gideon, lehet, ma már egy diliházban lenne. Elhessegette magától a rosszindulatú gondolatokat, és két lábát átvetve átugrott a pult túloldalára. Este hét lévén nem sokan nyüzsögtek még a bárban, de Cam tudta, hogy fél óra múlva hatalmas forgalom lesz, hisz bevett szokás volt szombatonként, hogy még a természetfelettiek is beüljenek a plazma tv elé, és a Sztár születik legújabb évadját nézzék.

A vörös lány persze szerette ezt a műsort nézni, de sokkal inkább otthon, a kellemes, puha kanapéról forró csokit iszogatva, sem mint a Jones’-ban, a bárpult mögött állva. Jack, a hely tulaja barátságosan a lányra mosolygott, miközben odalépett mellé.

-          Ne haragudj, hogy behívtalak – nézett rá bűntudatosan. Cam nagyot sóhajtott. Fene azt a jó szívem!- gondolta magában.

-          Túlélem – küldött főnöke felé sugárzó mosolyt. – De jövő héten, ha lehet Clem-et hívd be. Vizsgám lesz, és tanulnom kell – grimaszolt főnökének. Jack megértően bólogatott, majd elfordult, hogy kiszolgáljon egy újabb vendéget.

Alig telt el fél óra, és a hely máris tömve volt. Cam nem győzte a fejét kapkodni és egyszerre észben tartani a megrendeléseket, de valahogy sikerült neki. Kezét épp a sörcsapra helyezte, s felpillantott az épp nyíló ajtóra, mikor meglátta a belépő alakokat, akik egyenesen őt nézték. Kezei közül kicsúszott a korsó.

***

-          Miért félted őt ennyire? – kérdezte Drake eltűnődve az előtte álló gyönyörű nőre, miközben homloka ráncba szaladt. Lora fáradtan felsóhajtott, s a tükörből a férfira nézett.

-          Már mondtam - szólt szemrehányóan – egyszerűen tudom, hogy nem ő a tettes, érted? Senkinek semmi bizonyítéka ellene, csak vaktában mutogatnak, hogy minél hamarabb továbbléphessenek. Túl szeleburdiak – mondta fáradtan, miközben orrnyergét masszírozta. Drake mögé lépett, s a nő fekete haját elhúzva válláról végigcsókolta nyakának ívét. Érezte, ahogy Lora teste nekidől. Állát a nő vállára téve nézte magukat a tükörben. Tekintete a királynő kezére siklott.

-          Tetszik? – kérdezte az ékszerre célozva. Aurora megfordult a férfi ölelésében, apró kezeit nyaka köré fonva.

-          Minden tetszik, ami tőled van, vagy a tiéd. Nem számít mi mennyire drága, vagy giccses, csak legyél velem – mondta a nő mosolyogva. Drake lehajolt, s finom csókot lehelt ajkaira.

-          Sosem hittem, hogy valakinek ezt fogom mondani, de alig várom, hogy a feleségem legyél – mosolygott csibészesen a fiatal nőre.

-          Mondod most – kacsintott rá menyasszonya, majd felnevetett. – Mindig elveszed az eszem – rázta a fejét felháborodva, s kicsúszott a férfi kezei közül. A férfi felmordult.

-          Nem halaszthatnánk el? – kérdezte esdekelve. Semmi kedve nem volt a kis társasággal találkozni.

-          Nem lehet. Fay csak most tudta összehozni a találkozót, és a Tanács csak rövid időt engedélyezett. Plusz alig fél órám van rávenni a nagy Dylan Bartont, hogy segítsen nekünk – emelte égnek a szemeit.

-          Essünk túl rajta – morogta magának Drake, és kihúzta maga után a nőt.

***

-          Minden rendben? – lépett oda az éppen takarító lányhoz Jack.

-          Persze – erőltetett mosolyt magára Cam felnézve a főnökére. Sietősen seperte a lapátra az üvegszilánkokat, és dobta őket a legközelebbi szemeteshez.

-          Hé, kislány! – kiáltott oda a pult túloldaláról az egyik vendég. Cam megfordult, hogy kiszolgálja az eléggé részeg feketemágust.

-          Mit adhatok? – morogta oda a foga között. Mindig is utálta a részegeket, nem értette mi a jó abban, ha valaki leissza magát. Szánalmasnak tartotta az egészet.

-          Két sört – böfögte az alak. Cam szó nélkül kivett a hűtőből két üveg sört, majd miután felbontotta átadta a pult túloldalán lévő férfinek.

-          A visszajáró a tiéd, szivi! – röhögte az alkoholtól bűzlő férfi, és a pultra dobott némi aprót.

-          Cam! – szólt oda Jack a pénztárnál állónak – Kiszolgálnád őket? – kérdezte fejével a fiatal társaságra bökve, akik az egyik ajtó melletti asztalt foglalták el.

Cam mély levegőt vett. Megkockáztatta a gondolatot, hogy talán most elráncigálják őt a munkahelyéről és soha többet nem látja már Gideont, de aztán elvetette az ötletet. Ki az a hülye, aki nyilvános helyen rátámadna? Ha az idegen társaságnak van egy kis esze, békén hagyják őt addig, amíg a munkaideje lejár. Ha más ötlete nincs, felhívja nevelőapját, hogy jöjjön érte, addig csak kibírja valahogy. Gondolataiba merülve lépett az asztalhoz fancsali képpel, hogy aztán kelletlenül feltegye a már megszokott kérdést.

-          Mit adhatok? – kérdezte monoton hangon. A három fiatal egyszerre kapta fejét a lány felé, hogy aztán még egyszer egymásra nézzenek. Az egyik srác- úgy húsz évesnek nézhetett ki – hátradőlt székében, sötétbarna szemeit az előtte álló vörös lányra függesztette.

-          Három sört – válaszolta végül rekedtes hangján. Cam nyelt egyet, majd szó nélkül ott hagyta a feketébe öltözött kis társaságot.

-          Jack, kéne három sör – szólt oda főnökének, aki szó nélkül a pultra helyezte a hűtött üvegeket. Mivel Cam túl akart lenni az egészen sietve ment végig a kis kocsmában, hogy letegye az asztalra az italokat.

-          Köszönjük! – szólalt meg a harmadik, szőke hajú srác. Cam rá nézett és meglepetten vette észre, hogy egy varázsló ül előtte. Persze már látott varázslókat, de azok fekete mágusok voltak, míg ennek a srácnak az aurája semmi ilyesmit nem mutatott.

Cam szó nélkül állt vissza a pult mögé és kezdte el nézni a Sztár születiket.  Nem sokat fogott fel a műsorból, bármennyire szerette is nézni. Érezte, ahogy egy tekintet fúródik a hátába, de már csak azért sem fordult hátra, hogy tekintete találkozzon egy pár sötétbarna szemmel. A három fiatalon gondolkodott, akik olyan váratlanul toppantak be a bárba és az életébe is. Valamilyen megmagyarázhatatlan érzésből tudta, hogy miatta vannak itt. Elgondolkodott vajon mi oka lehet annak, hogy egy tisztavérű, jólelkű varázsló New York-ban jár egy lovaggal és egy őrzővel karöltve.

Nem volt ő hülye attól, hogy nem saját hazájában nőtt fel. Gideon mindenre megtanította, mindent elmondott neki. Tudta, hogy a tündérek, mágusok és a védők egy rejtett világban élnek, ahol az emberek nem látják és hallják őket. Tudta, hogy az időjárást boszorkák irányítják, tudta, hogy minden országban van legalább egy varázsügyi központ ahol a természetfeletti világgal foglalkoznak és azt is tudta, hogy a védők ok nélkül nem keresnek fel senkit. Tisztában volt a varázslók és tündérek törvényeivel, főleg a földiekkel, hiszen sok természetfelettinek nem volt saját otthona. Hiszen a vámpírok és vérfarkasok egy betegség miatt változtak át. Tudta, hogy az alakváltók csak tizenhat éves koruk után képesek először átváltozni egy bizonyos állattá, és plusz képességek is párosulnak új alakjukhoz. Tudta, hogy a manóknak és koboldoknak nincs közük egymáshoz, hiszen a koboldok állandóan morcosak és undokak, ellentétben a manók kedvesek és szeretnek másokon segíteni.

De hiába tudta ezeket, Alanna-t saját otthonát még sohasem látta. És nem is vágyott arra, hogy elmenjen oda. Hiszen – bár a törvények itt is érvényesek voltak -, szabadabban élhetett itt, mint bárhol máshol. És semmi pénzért nem hagyta volna itt a családját. Éppen ezért nem tudta, mit akarhat tőle ez a három idegen.

Halálra Ítélve

Sziasztok!
Bár nem érkezett sok visszajelzés afelől, hogy szeretnétek-e olvasni az új történetet, úgy gondoltam felteszem az első fejezetet.
Bár már régen tettem fel bármilyen fejezettel kapcsoaltos dolgot, remélem azért kapok néhány visszajelzést, hogy mit gondoltok a kezdésről, meg úgy az egészről :)
Jó szórakozást a fejezethez, remélem tetszeni fog!
puszi, Clary

Halálra Ítélve

1. fejezet – „Semmi sem olyan biztos, mint a halál, és semmi sem olyan bizonytalan, mint a halál órája.”

Lora idegesen járkált fel s alá a dolgozószobában. Körmét rágta, miközben azon gondolkodott mit tehetne, hogy segíthetne rajta. Tudta, hogy ő nem követett el semmit, mégis a Tanács tagjainak háromnegyede úgy beszélt a tizennyolc éves fiatal lányról, mintha ő maga lenne Lucifer.

A következő pillanatban megérezte az őt átölelő karokat, amiknek mindig is nyugtató hatása volt, s akárcsak máskor, a lány most is belesimult a férfi ölelésébe. Szemeit lecsukta, s mélyet szippantott a levegőből, hogy megérezze a másik bódító illatát, amitől megborzongott.

-          Semmi baj – duruzsolta a fülébe Drake. A nő szembefordult párjával, s annak gyönyörű tengerkék szemébe nézett.

-          Aggódom. Érzem, hogy nem ő tette – rázta a fejét, nyomatékosítva, amit mond -,mégis kettőnkön, Ciriuson, Blaise-zen és Mireya-ján kívül mindenki mintha csak le akarná tudni az egészet.

-          Minden rendben lesz – nézte őt a szőke férfi elgondolkodva, majd a füle mögé tűrt egy rakoncátlan fekete tincset. Lora érezte, ahogy az őt ölelő férfi izmai megfeszülnek, mire felsóhajtott.

-          Elmondod végre, mi a baj? – kérdezte enyhe nehezteléssel a hangjában. Mivel már két év eltelt a koronázás óta, teljesen megismerte szerelmét. Ismerte minden rezdülését, tudta melyik pillantása szól csak neki, milyen, mikor a Tanácsteremben üléseznek, s bár előfordult, hogy néha összekaptak, ha valamiben nem értettek egyet, végül mindig sikerült megbékíteniük egymást. Azonban most valami más volt. A férfi hetek óta feszült volt és ingerlékeny, viszont ha a királynő rákérdezett, azt mondta minden rendben van. Aurora persze eddig nem tette szóvá, hogy tudja, Drake hazudik neki, de az elmúlt napok feszültsége ingerlékennyé tette, s most már az ijedtségnek hála – miszerint a férfi talán el akarna hagyni őt -, választ akart.

-          Nincs semmi baj – rántotta vissza a szőke lovag hangja gondolataiból.

-          Hát persze – húzta el a száját, s csalódottan kibontakozott annak megnyugtató öleléséből.

-          Lora – szólalt meg ingerülten Drake, s a nő keze után kapott, de az lerázta magáról.

-          El akarsz hagyni? – kérdezte csendesen, miközben kibámult az ablakon. Rettentően ideges volt a válasz miatt, ami percek múltán sem érkezett meg. Hátra pillantott, hogy megtudja a férfi még mindig a dolgozóban van-e. S ott is állt, tőle alig egy méterre, kifürkészhetetlen arccal.

-          Ezt akarod? – kérdezte Drake feszülten. Lora nem válaszolt, helyette közelebb lépett hozzá, s jobb kezével végigsimított markáns arcán.

-          Akkor már inkább öljön meg egy tucat lelketlen – nézett fel a férfire mosolyogva.

-          Ne mondj ilyet – morogta a férfi bosszúsan, s karjaival ismét körbeölelte a lány karcsú derekát. -  Nem bánt semmi, inkább csak félek – felelte végül, megadva magát.

-          De hát mitől? – nézett fel rá meglepetten a fekete szépség.

-          Az elutasítástól. – Mikor látta a lány értetlen tekintetét, miközben érezte, ahogy apró kezei a mellkasát simogatják, tudta, hogy ezt a lányt, soha senki nem veheti el tőle. – Legyél a feleségem.

***

Az eső még mindig esett, ezzel visszaűzve házukba az embereket, akik már alig várták, hogy a Nap fényes sugaraival beragyogja New York utcáit. Egyedül egy lány sétált a sötétben, kapucniját a fejébe húzva sietős léptekkel.  A kifújt levegő páraként jelent meg arca előtt, ami pár másodperc múlva szétfoszlott, hogy aztán új gyűljön a helyére. Ezüstös szemei idegesen cikáztak az éjszaka sötétjében, miközben megszaporázta lépteit. Tudta, érezte, hogy valaki követi, de azt is tudta, hogy nem fordulhat meg, hogy rátámadjon a titokzatos idegenre. Te jó ég, hiszen Gideon kitekerné a nyakát! Befordult a következő utcasarkon, s már épp fellélegzett volna, hogy hazaért, mikor egy szőke hajzuhatag megállásra késztette.

Egy átlagember számára semmi különös nem lett volna a fiatal lányban. De ő félvér volt, felismerte az őrzők jellegzetes harcruházatát, s a lány kezében pörgetett kis csillagokat, amik a harcosok jelképei voltak. Nézte a lányt, ahogy az elégedett vigyorral tekint végig egyszerű, utcai ruházatára, s lángvörös hajára. Ledermedve bámulta a szőkét, aki hátát ellökve a faltól egyre közelebb került hozzá. Félt, rettegett, hogy egy nap megkeresik őt, s megpróbálják megölni. Álmában sem gondolta volna, hogy ez a nap a születésnapja lesz.

-          Cam, mit csinálsz? – kiáltott háta mögül barátnője. Az említett összerezzent, majd a következő pillanatban a mellé lépő Kitty-re nézett. – Mindenki téged vár odafent, gyere! – ragadta meg a barna szépség a karját, s az ajtó irányába kezdte húzni őt. Camille ijedten pillantott az ajtó felé, de a szőke lány már sehol nem volt. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle s, maga sem tudta, minek örül jobban. A ténynek, hogy Kitty megmentette őt – legalábbis egy időre -, vagy, hogy barátnője észre sem vette a különös öltözetű lányt.

Kiskorától kezdve mindig is jól tudta, hogy nem kockáztathat. Hiszen ő más volt, mint a többi gyerek, s bár ezt ő magában teljesen elfogadta, a kívülállók mégis egyszerre irtóztak tőle, s vágytak arra, hogy a közelükbe kerülhessenek. S bár Camille csak félvér volt, életét cseppet sem könnyebbítette meg a dolog. Sőt! Fülei ugyanolyan hegyesek voltak, mint tündértársaié, különös színű szeméről már nem is beszélve. Lángvörös haja mindig is felkeltette magára a figyelmet, ahogy az előbb említett különös rettegés és vonzódás is. S ha ez nem lett volna elég, a természet valamilyen módon mindig a lány tudtára adta szeretetét, ami a körülötte lévőkből ijedtséget váltott ki.

-          Boldog születésnapot! – sikkantotta egyszerre három legjobb barátja, s nyakába ugorva köszöntötték őt. A legviccesebb persze Gideon volt, a háromszáz éves vámpír, aki mint egy kisgyerek, csüngött a nyakán.

-          Kösz, srácok! – mosolyodott el szívből, majd tekintetét Gideonra emelte. Az alig huszonhét évesnek kinéző férfi összevont szemöldökkel vizsgálta arcát, mire Cam alig láthatóan megrázta a fejét. Most az ünneplésnek volt itt az ideje, nem pedig a természetfeletti társadalom aggályaira. Gideon elővillantotta megszokott apáskodó mosolyát, majd a lányt maga mellé húzva követelte, hogy Cam elfújja a pizzába döfött tizennyolc gyertyát.

Cam imádta, hogy ilyen szokásaik vannak az emberek között. Ilyenkor úgy érezte, ő is átlagos, ő is csak egy tini a sok közül. Na persze, melyik tini kap torta helyett pizzát? – kérdezte magától gondolatban, ami elterelte figyelmét a szőke lányról.

Helyette ránézett Gideonra, aki egy ezüstcsomagolású ajándékot nyújtott felé, és izgatottan leste a lány reakcióját. Cam egyszerűen letépte a téglalap alakú tárgyáról a papírt, ami egy könyvet rejtett: Anara történelme címmel. A lány ezüstös szeme felcsillant. Hónapok óta sóvárgott ezután a könyv után, miután az egyik helyi büfében – ahova természetesen emberek még csak be sem teszik a lábukat -, egy vérfarkas megemlítette neki. Persze nem tudta, Gideon honnan jöhetett rá titkos vágyára, de mivel Kitty előtt erről nem beszélhetett, csak megölelte a férfit, s ajándékát gondosan visszacsomagolta.

Frusztrálta, hogy titkolóznia kell Kitty előtt, de tudta jól, hogy ha elárulnák a lánynak a titkát, nem csak saját magát sodorná bajba, hanem barátnőjét is. Pusztán a tény, hogy ő egy félvér megbotránkozást okozott mind Anara-ban, mind pedig Alanna-ban, hát, még ha a félvér elárulná a titkukat egy egyszerű embernek! Cam megborzongott egy pillanatra, ahogy elnézte hosszú barna hajú barátnőjét, s annak csillogó barna szemeit, ahogy ő is felé nyújtja ajándékát.

A kis csomag egy karkötőt rejtett, s a lány teljesen biztos volt abban, hogy Kitty egymaga csinálta a kis gyönyörűséget. Tudta, hogy a lánynak nincs sok pénze, hiszen ő tartotta el beteg anyját, s kishúgát is. Persze nem sajnálatból lett a lány egyik legjobb barátnője, mégis volt, hogy besegített neki, ha Kitty feladta büszkeségét. Karkötőjét jobb kezére csúsztatta, majd áthajolt az asztal felett, hogy megölelje emberbarátnőjét, s fülébe súgjon egy köszönömöt. Aztán elengedte őt, hisz tudta, közelsége egy idő után még Kitty-nek is sok a jóból.

Aztán Ava-hoz fordult, egyetlen tündér barátnőjéhez. Ő maga volt a másik ok, aki mindig felhívta magára a figyelmét tengerkék színű hajával, s vakítóan fehér bőrével. Szerencsére a lányban sem volt annyi a tündérek jellegzetes tulajdonságából, ami miatt arra lenne kényszerülve, hogy lepukkant, büdös sikátorokban bujkáljon, ahogy a legtöbb tündér, s csak éjjel jöjjön elő. Barátnője hegyes karmai közt egy kis hó gömböt tartott, de nem is akármilyet! Egy kis tündér ült faragott székében, kitárt szárnyakkal, s körülötte havazott. Ám a lányt nem az lepte meg, hogy egy tündér ül a hóban. Sokkal inkább, hogy a tündér arca az ő arca volt. Arcára lassan mosoly kúszott, s az asztalon újból áthajolva megölelte tündérbarátnőjét is.

Az ajándékozást követően hosszú órákig meséltek vicces történeteket egymásnak, s nevettek nagyokat, ahogy eszükbe jutott egy-egy közös élmény, ami borzalmasan végződött, ők mégis mindig csak nevettek szerencsétlen helyzetükön. A lány miközben hangosan felkacagott, szeme az ablakra vándorolt, ahol megpillantotta az utca túloldalán a lámpa fényében a szőke hajú lányt, s még három csuklyás alakot. Nem is sejtette, hogy mind három segíteni akar neki, nem pedig megölni őt.

 Sajnos Gideon-ról és Ava-ról még nem találtam megfelelő képeket, de igyekszem! :)

Boldog szülinapot!

Sziasztok!
Nos azért merészellek zaklatni titeket, mert ma ( ha valaki nem tudná, február 27.) egy éves A láthatatlan árnyék!! Tökre örülök, vagyis igazából nem tudom, hogy örülök-e, olyan fura belegondolni, hogy már van egy éves, néha még úgy tovább folytatnám, de nem szeretném húzni! :) Ezúton is szeretnék még egyszer megköszönni mindenkinek, aki olvasta a történetet, mert ti adtatok erőt arra, hogy folytassam ( bármilyen nyálasan is hangzik. :)  

A másik, amit ezzel kapcsolatban szeretnék közzétenni, az A láthatatlan árnyék folytatása - a fejlécből ki lehet találni -, a Halálra Ítélve. Igen, tudom, hogy már korábban ígértem, a publikálást, de az a nagy helyzet, hogy sokat kellett tanulnom, ha nem kellett nem tudtam, hogy kezdjem el, ha elkezdtem nem tetszett, ha nem tetszett kitöröltem, szóval ragozhatnám. Nos, a történetet ismét újrakezdtem ( nem tetszett a régi verzió xd) és írom, tehát folyamatban van. Tekintettel arra, mekkora egy dög vagyok ( mivel ugye korábbra ígértem) nem tudom lenne-e még olyan, akit érdekelne a folytatás.  Ezzel kapcsolatban felmerül még egy olyan probléma és kérdés, hogy szeretnék legalább tíz fejezettel előrébb haladni, mielőtt publikálni kezdem, hogy ha valami nem úgy alakul ahogy szeretném, ne maradjanak el a frissek. Szóval a kérdésem( jól körbemagyarázva xd) annyi lenne azoktól akiket még érdekel a sztori folytatása - persze ha senkit nem érdekel az sem probléma, csak szóljatok, és nem folytatom -, mit szeretne, mi legyen? Megvárjátok, amíg előre emgírom a tíz fejezetet és utána kezdem el feltölteni, vagy felrakjam az első fejezetet úgy, hogy nem tudom utána mikor lesz friss? Ti döntöttök. Remélem senkit nem fárasztottam le a körbemagyarázásommal és remélem szántok a történetre annyi időt, hogy eldöntsétek mit szeretnétek és megírjátok nekem! :)

Millió puszi nektek, Clary

Utóirat: Ezt nem hagyhattam ki! :'DD

Az erő legyen veletek!