17.fejezet - Célba véve

Sziasztok!

Sajnálom a késést, mostanában alig voltam gépközelben:S

Köszönöm az előző fejezethez írt három komit:)

Remélem tetszeni fog nektek a fejezet, és megírjátok nekem a véleményeteket!

Jó olvasást!

puszii, Clary

17.fejezet - Célba véve

Aurora borzalmas fejfájással ébredt. A feje hasogatott, kezét a homlokához kapta, mikor belenyilallt a fájdalom. Lassan ébredt a tudatára, hogy mi történt. Ijedten pattant ki a szeme, miközben felült az ágyban. A hirtelen mozdulatot szédülés követte. Szétnézett a szobában, és örömmel töltötte el a tudat, hogy egyedül van.

-          Két korty. Két hülye kortyot ittam – morgolódott, miközben kikelt az ágyból.

A fürdőbe ment, ahol rendbe tette magát, és felvett egy lenge, fehér ruhát. Hosszú, fekete haját kifésülte, s hagyta, hogy hullámos tincsei a vállára omoljanak. Kitárta az erkélyajtót, és kilépett a szikrázó napsütésbe. Látta, ahogy a varázslók népe, mint a hangyabolyban gyorsan sietnek a munkába, vagy vásárolni. Látta, ahogy a kisgyerekek iskolába igyekeznek, s ahogy szüleik, vagy nagyszüleik az útjukra engedik őket.

-          Jobban vagy?  - kérdezte a háta mögül egy mély hang. Aurora mosolyogva fordított hátat a városnak.

-          A tegnapra gondolsz, vagy a bálra? – kérdezte keresztapját.

-          Mindkettőre. – Harry feszengve állt az ajtóban.

-          Sajnálom – tört ki a lányból. A király meglepetten nézett keresztlányára.

-          Ezt inkább nekem kéne mondanom – szólt bánatosan, és kilépett a lány mellé. Két kezével a korlátra támaszkodott. – Nem voltam jó szülő.

-          De hát, király vagy! Neked egy országot kell irányítanod – kelt védelmére Aurora.

-          Igen, király vagyok. De első sorban a te családod.  –nézett szomorúan a lányra. – Tudom, hogy elhanyagoltalak. Nem kellett volna. Ott kellett volna lennem veled, bármi történik is. Tudom, hogy ami volt elmúlt, és a múlton nem tudok változtatni. De a jelenen, a jövőn szeretnék.

-          Úgy érted… - Harry a lány szavába vágott.

-          Úgy értem, szeretnék több időt tölteni veled. Kezdve a mai nappal.  – bólintott Harry, és ügyetlenül megölelte a lányt. – Mit szeretnél ma csinálni? – kérdezte, s elengedte az ölelésből.

-          Mit szólnál, ha megtanítanálak az íjászat művészetére? – kérdezte lelkesen Lora.

-          Oké. Fél óra múlva a kertben?

-          A pavilonnál – bólintott a lány még mindig mosolyogva. – Öltözz át – célzott az elegáns öltönyre, megpöckölve annak gallérját. Harry mosolyogva ment ki a szobából.

Aurora feszült volt. Örült, hisz a mai napot keresztapjával tölti, ugyanakkor félt is. Félelmének oka Drake volt. A lány sejtette, hogy valahol most is itt van a közelében. Épp ezért tervezte azt, hogy egész nap a szobában marad, hogy még véletlenül se kelljen a fiúval találkoznia. Nem tudta, mit mondhatna a tegnapi után? Bár el volt bódulva a tündéritaltól, tudta, hogy amiket mondott, az eddig ki nem mondott gondolatai voltak. És ez megijesztette őt.

Felvett egy lenge melegítőnadrágot, és egy bő, általában alvásra használatos pólót. Ezeket a cuccokat, pár másik kíséretében az emberek világából szerezték, mikor néhanapján kiruccanásképp Fay-el oda szöktek. Fekete pólóján a MADE IN BROOKLYN felirat díszelgett, alatta egy smiley glóriával a feje fölött. Fekete melegítője zsebébe süllyesztett egy hajgumit. Kikapta szekrényéből az íját, a többi tartozékával együtt, és kilépett szobájának ajtaján.

Drake ott állt, keresztbefont karokkal a melle előtt. A fáradság semmi nyoma nem látszott rajta, szeme éberen figyelte a kilépő hercegnőt.  A fiú tekintete a lány kezében szorongatott íjra tévedt, mire kérdőn felhúzta a szemöldökét. 

-          Remélem, ezzel nem engem akarsz megölni a tegnapi miatt. – Lora nagyot sóhajtott. Tudta, hogy a fiú minden mondatában lesz legalább egy célzás a tegnapi nappal kapcsolatban.

-          Vicces – morgott az orra alatt, és elindult a hosszú folyosón. Hallott a fiú halk lépteit a háta mögött, de esze ágában sem volt megvárni, vagy beszélgetni vele. Még csak azt kéne!

Sietősen lépkedett lefelé a lépcsőn, ahol már keresztapja várta. A kezébe kapott egy almát, mikor elment a kisasztal mellett, s a gyümölcsöt rágcsálva mentek végig az udvaron. Aurora a pavilon mögé vezette a férfit, ahol egy kisebb gyakorlópálya volt. Beállt a céltáblával szemben, és várta, hogy a férfi mellé lépjen. A szeme sarkából látta, ahogy Drake leül a pavilon lépcsőjére.

Mikor Harry a lány mellé ért, Lora kis terpeszben megállt a táblával szemben. Megfogott egy nyílvesszőt, és kifeszítve feltartotta az íjat. Mivel már rég gyakorolt, kicsit nehezebb sikerült egyenesben tartania a fegyvert, de mikor célzott, és elengedte a kattintót a nyílvessző kettészelte a levegőt, ahogy forogva beleállt a céltábla közepébe. Aurora elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a kihagyás ellenére, még mindig jól megy neki.

Akaratlanul pillantott a fiatal lovag felé, aki mosolyogva figyelte a történéseket. Mikor észrevette, hogy a lány őt nézi, arcvonásai megkeményedtek, szemeiben jeges vihar tombolt. Aurorát átjárta valamiféle borzongás. Épp nagybátyját akarta megszólítani, hogy most ő következik, mikor meglátta Cirius és Faith Lovegood közeledő alakját.

A páros mosolyogva figyelte őket. Valószínűleg sokáig pihentette rajtuk a szemét, mert keresztapja kíváncsian fordult felé, hogy aztán ő is megpillantsa régi barátaikat.

-          Cirius! Fay! – köszöntötte őket a király, mikor odaértek.

-          Sziasztok! – felelte mosolyogva Cirius, majd a hercegnőhöz fordult. – Ne haragudj, de egy kis időre el kell rabolnom a keresztapádat. A Tanács ülésezni akar.

-          Történt valami? – Harry épp azt kérdezte, amire Aurora kíváncsi volt.

-          Ez egy jó kérdés. Fogalmam sincs, mit akarnak – húzta össze a szemöldökét Cirius.

-          Aurora nem baj ha… - kezdte Harry, s a lányhoz fordult. Keresztlánya lökött rajta egyet.

-          Menj! Egy országnak szüksége van rád. – kacsintott a királyra jókedvűen. A két lány némán figyelte családtagjaik távolodó alakját.

-          Ritkán látlak – szólt halkan mellette a barátnője. Lora felé fordult.

-          Ne haragudj – mondta szomorúan. Rá kellett döbbennie, hogy Fay-nek igaza van. Rettentően elhanyagolta gyermekkori barátnőjét.

-          Nem haragszom, feltéve, ha én is kipróbálhatom. – intett az íj felé. Lora vigyorogva a kezébe nyomta az eszközt.

A hercegnő gyakorlott mozdulatokkal megmutatta a lánynak, hogy álljon be, hogy tartsa a kezét, és elmagyarázta, hogy engedje ki a nyílvesszőt. Majd ellépett mellőle, hogy kicsit távolabbról nézze, barátnője mit produkál.

A szőkeség valószínűleg megránthatta az ideget, ugyanis, mikor kiengedte a nyílvesszőt, az először felfelé süvített a levegőben, majd irányt váltva a földbe fúródott. Aurora elsétált a nyílvesszőhöz, és rángatni kezdte. Alig akart engedni a lány erejének.

-          Hát… az erőddel nincs gond – kiabálta oda mosolyogva. Látta, ahogy Drake a barátnőjéhez lép, és az íjat felemelteti vele. Lora lassan lépkedett visszafelé, és belemart a féltékenység, mikor látta, ahogy Drake Fay mögé lép, és a kezét a kezére teszi. Nem tudta, mi ütött belé, de érezte, ahogy izmai megfeszülnek. Nem hiszem el, hogy féltékeny vagyok a legjobb barátnőmre! – háborodott fel magában.

Ráérősen sétált visszafelé, s nézte, ahogy Drake és Fay kiengedik az újabb nyílvesszőt. A lányt meglepve a nyílvessző irányt válta egyenesen felé tartott. Hallotta, ahogy a fiú valamit kiabál, de az ereiben szétáradó adrenalintól semmit nem hallott. Az utolsó percben ijedten ugrott félre az éles fegyver elől, ami beleállt egy fába. Aurora hátra fordult, és rámeredt.

-          Jól vagy? – kérdezte aggódva Fay. Lora lihegő barátnője felé fordított a fejét. Drake ott állt a lány mögött.

-          Hé! Ha meg akartok ölni, választhatnátok kevésbé fájó haláltusát is – viccelt a lány.

-          Indulás – szólt dühösen a lovag, és megragadta a lány kezét. Aurora felszisszent, úgy megszorította a csuklóját. A szorítás engedett.

-          És mégis hova viszel?

-          A szobádba – Drake tovább ráncigálta.

-          És bezársz, mint egy ötévest? – kérdezte gúnyosan Lora. – Engedj már el! – kiáltott rá. A fiú mintha meg se hallotta volna. Hirtelen felindultságból cselekedett. Latinul elsuttogta a védelmező szavakat, mire kiszakadt a fiú kezének szorításából, s mivel nem akarta bántani a fiút, magára irányítva hatott a varázslat. Saját erejének köszönhetően távolabb repült, s a hátán ért földet. Sietve állt fel. Mikor felpillantott ismét Drake-el találta szembe magát.

-          Ezt meg ne próbáld még egyszer- szólt fenyegetően, és előrébb lépett.

-          Meg tudom védeni magam – dörrent rá a hercegnő.

-          Mint tegnap? - gúnyolódott Drake. A fiú épp most rúgott bele lelkileg, s ő visszavágni készült.

-          Ó, ha már a tegnapnál tartunk! – csapott le a lány. – Bánod azt, amit nem tehetsz meg? Például, hogy nem ölhetsz meg? – Drake lesújtva nézett rá.

-          Fogalmad sincs, miről beszélsz – szólalt meg jeges hangon. Lora dühösen közelebb lépett a fiúhoz, alig volt köztük távolság.

-          Én legalább kimondom, amit gondolok, és nem bújok egy ostoba álarc mögé, csak azért, hogy mindenkit elriasszak magam mellől. De jó hírem van! Sikerült, nyertél! – vágta hozzá mérgesen a szavakat, s hátat fordítva otthagyta őt.

16.fejezet - Tündérbódulat

Sziasztok!

Először is köszönöm az előző fejezethez írt hozzászólásokat... imádlak titeket! :)

Ez a fejezet kicsit izglamasabb lesz, rmeélem tetszeni fog nektek!

Szeretnélek titeket megkérni valamire *bociszemekkelnéz* 

Kérlek titeket, írjátok le a véleményeteket, hogy mennyire tetszett, esetleg írjam-e át, fontos lenne nekem:)

Jó olvasást!

puszi, Clary

16.fejezet - Tündérbódulat

A lány sietve követte Drake-t, ahogy a fiú átvágott a hatalmas udvaron. Még mindig sokan harcoltak, a lány most is érezte a hátába fúródó tekinteteket, ami eleve kialakult feszültségét most növelte. Aurora elkapta Villám gyeplőjét, és maga után húzta a lovát. Drake a kapunál megállt, és felült egy fehér lóra. Na persze, a szőke herceg fehér lovon – gondolta a lány magában.

A fiú megvárta, míg a hercegnő is elhelyezkedik Villámon, majd intett Robertnek, hogy nyissa ki a kapukat. A másik lovag egy pillanat alatt elvégezte a feladatát, így Drake, Aurora-val a nyomában kivágtatott a kapun.

Aurora érezte a dühöt, ami a fiú felől áradt. Tudta, hogy felidegesítette azzal, amit a várban mondott neki. De abban a pillanatban a lány csak kimondta, amit gondolt. És bár felbőszítette a fiút, most idegesítette, hogy szótlanul lovagolnak egymás mellett.

-          Hogy kerültem az ágyamba? – kérdezte maga elé bámulva azt, ami a leginkább foglalkoztatta. Este ugyanis sikeresen elaludt a fiú erős ölelésében, miközben hazafelé lovagoltak.

-          Felvittelek a szobádba. – a lány meglepődött, ugyanis nem várta, hogy a fiú hozzá fog szólni.

Többet nem mert kérdezni, nem szerette volna még jobban kiborítani a fiút. Nem értette Drake reakcióját, hisz egyáltalán nem az ő harcos képességeit becsmérelte. Egyáltalán mit érdekel engem, hogy dühös-e rám?  - kérdezte magától. A válasz egyszerű volt: valami vonzotta őt a harcos fiúhoz.

A palotához közeledve észrevett egy kisebb tömeget, amit boszorkányok, és varázslók alkottak. Ahogy leszálltak a lóról, a hercegnő meglátta az idegen lovakat, legalább tizenöt állt a boxban. Összevont szemöldökkel vizslatta a különös állatokat, akiknek csillogott a szőre.

-          Tündérpor – válaszolt valaki a hátuk mögül. Mikor a lány megfordult egy aranybarna hajú fiút pillantott meg. Kreolbarna bőre volt, mandulavágású sárga szemei a lányon pihentek meg. Magas volt, legalább százkilencven centi. A lány tudta, hogy egy tündérfiú áll előtte, nem csak azért, mert sárga volt a szeme, hegyes fülei, és karomhoz hasonlító körmei elárulták róla. – Elijah vagyok. – mondta mosolyogva, ezzel megszakítva Aurora gondolatait.

-          Miért vannak tündérek az udvarban? – kérdezte gyanakodva Drake, mellőzve a bemutatkozást.

-          Sajnálom. – Szólt Elijah. – De ez csak a királyi családra tartozik.

-          Én vagyok a hercegnő – húzta ki magát Aurora. - Szóval rám is tartozik. – Látta, ahogy a tündér bizalmatlanul a háta mögé pillant. – A fiú velem van. – figyelmeztette. A tündér elmosolyodott.

-          Akkor gondolom, elmondhatom nektek. – mondta, és hátat fordítva elindult a palota felé. A két fiatal követte őket. – Úrnőnk úgy gondolta, meglátogatja a királyt. Különös dolgokat suttognak, ami miatt a tündérek népe aggódik.

-          Miféle dolgokat? –kérdezte összehúzott szemekkel Drake.

-          Hogy némely boszorkák fel akarják bontani az egyezséget.

-          De hát ez ostobaság! – kiáltotta a hercegnő, nem leplezve felháborodását.

-          Valóban – mosolyodott el ismét Elijah. - De jobb biztosra menni, nem igaz? - kérdezte és kitárta a palota ajtaját.

Aurora eddig is hallott valami lágy dallamot, de azt gondolta cseng a füle. A hatalmas csarnokot elárasztották a különböző tündérek. Némelyik egész kicsi volt, míg mások olyan magasak, hogy a lánynak hátra kellett döntenie a fejét, hogy lássa őket. Hallotta a lágy, duruzsoló hangokat, ahogy csodás hangjukon énekelnek, látta a különös kinézetű testeket, amik a lágy dallamokra ringatóznak. Néha előbukkantak színes szárnyak, vagy rávillantak különös lila, vagy narancssárga szemek is.

A lány lenyűgözte a tündérek látványa. Még régen, mikor alig lehetett tizenkét éves, a tündérkirálynővel is találkozott, de ennyi tündért látni egy helyen egészen új volt neki. Éppen ezért elámult a látványuktól. A falakon, néhány helyen meglátta ugyanazt a tündérport, ami a lovak szőrén is csillámlott. A porkülönböző színekben ragyogott, a palota sokkal világosabbnak tűnt tőle. A földön virágszirmok hevertek, a kis asztalka, ami mindig a csarnok közepén áll, most a lépcső mellé tolva bújt menedékbe.

Aurora tátott szájjal bámulta a jelentet. Látta, ahogy Ilinor, és George, az inas kapkodva menthetik a tündérek útjából a menthetőt. Elmosolyodott a látványra, ahogy a két idős ember kétségbeesetten próbálja visszaállítani az eredeti rendet.

-          Elijah! – a tömegből kivált egy különös kinézetű lány. Kék haja a válláig ért, s neki is kreolszínű bőre volt. Szeme feketében úszott, így kölcsönözve a lánynak ijesztő külsőt. Látta a lány hátából kiálló, apró halványsárga szárnyakat, amik néha meg-megrebbentek. A kezében egy tálcát tartott, rajta három pohárral. A pohár körül halványrózsaszín virágszirmok voltak elszórva.

-          Savira! – bólintott mosolyogva a fiú, és elvett a tálcáról két poharat. Az egyiket a hercegnő felé nyújtotta. – Ők a királyi család tagjai. Ez a lány pedig a hercegnő.

-          Aurora – bólintott mosolyogva az említett. A kékhajú lány meghajolt előtte.

-          Nagyon örülök, hercegnő. – mosolygott, így megmutatva éles metszőfogait. Annyira különösek – gondolta Lora. Hogy csináljon is valamit, száját az üvegpohár széléhez érintette, és ivott belőle két kortyot.

-          Mit művelsz? – kérdezte idegesen Drake, és arrébb rántotta a lányt. Aurora figyelte, ahogy néhány csepp a mézízű italból a földre loccsan.

-          Neked meg mi bajod van? – kérdezte mogorván a lány. – Már innom sem szabad?

-          Ez tündérital. – nézett rá megrökönyödve a fiú, mintha ezzel mindent elmondott volna.

-          Igen, és?

-          És? – csattant fel Drake. – Valószínűleg ebben is tündérpor van. Ha nem tudnád…

-          Olyan… furán érzem magam – mondta mosolyogva a lány. Egy egész kicsit szédülni kezdett.

-          Erről beszélek. Némelyik tündérital bódultságot okoz. És még ki tudja mit.

-          Drake ez… olyan vagy, mint egy angyal – mondta ki, ami éppen eszébe jutott. Közelebb hajolt a fiúhoz, és végigsimított az arcán.  A fiú elkapta a csuklóját, és a másik kezéből ügyesen kivette a poharat, amit eddig a kezében tartott. – Hé! Ez kicsit sem volt angyali – jegyezte meg a lány vigyorogva.

-          Bár rettentően élvezem, hogy arról beszélünk, mennyire angyali vagyok, neked ideje ágyba bújnod. – mondta, és a lépcső felé lökte a lányt.  Az a háta fölött hátrapillantott, és meglátta a mosolygó tündérfiút.

-          Szia, Elijah! – integetett mosolyogva. Kénytelen volt előre nézni, mikor Drake megragadta a kezét, és elkezdte felfelé húzni a lépcsőn.  Mikor felértek, a hercegnő megbotlott a saját lábában. Ha Drake nem kapja el, elesett volna.

-          Én hősöm! – kiáltott fel nevetve Aurora, és egy gyors puszit adott a fiú arcára. Drake szívdöglesztően elmosolyodott.

-          Ezt józanon sosem mondanád nekem.

-          Mert mikor józan vagyok, sosem vagy velem ilyen – mondta vigyorogva a lány, és a ruhájával kezdett el játszani.

-          Milyen nem vagyok?

-          Kedves. – vágta rá. A fiú arcáról eltűnt a mosoly, és megindult a folyosón. – Ne vedd sértésnek! – mondta a lány, és utána sietett. – Pipa vagy rám, ez érthető. De úgy kezelsz, mintha csak egy kislány lennék, aki állandóan bajba keveri magát.

-          Bajba is kevered – vetette oda a fiú. Lora elkapta a karját, és maga felé rántotta. A hirtelen lendülettől Drake nekicsapódott. Mikor a lány felnézett, észrevette, mennyire kevés köztük a távolság. Hátra kellett döntenie a fejét, hogy láthassa a fiú arcát.

-          Ha nem keverném magam bajba, veled sem találkoztam volna – mondta kötekedően, kezét végigfuttatva a fiú erős karján.

-          Lora – szólt figyelmeztetőleg Drake, és hátralépett egyet. A lány vele lépett, így a távolság nem változott közöttük. A fiú felsóhajtott.

-          Bánod, hogy megismertél? – kérdezte szomorúan. A lovag elgondolkodva nézett rá.

-          Sok minden van, amit bánok. De ezt nem. – A lány két karját a fiú nyaka köré fonta, és közelebb hajolt hozzá.

-          És mit bánsz? – kérdezte a lány csendesen. Még így, bódultan is érezte a szikrákat, amik a levegőben pattognak körülöttük.

-          Amit nem tehetek meg – végigfuttatta ujjait a lány karján felfelé, és megragadva a csuklóját kibújt az öleléséből. Aurora figyelte, ahogy a fiú hátat fordítva neki ismét elindul.

15.fejezet - A kastély foglya

Sziasztok!

Sajnálom a csúszást :( Kétszer írtam át, és ahogy tegnap a chat-ben is írtam a bétám kidőlt, és nem akartam feltenni úgy, hogy tele van hibákkal. Remélem elnézitek nekem :)

Fejeezt lehet ( ha minden összejön) hamarabb lesz, de az is lehet, hogy elcszúszok vele, mivel nekem holnap még suli, aztán nem leszek itthon, szombat-vasárnap pedig ballagás.... igyekszem hozni a fejezetet azért :))

A fejezet nem lett Drake-től mentes emiatt nem kell félni ;D

Jó olvasást hozuzá!

Kérlek írjátok meg nekem a véleményeteket ( annyi is elég h jó lett... már ha jó lett. ×) Ha pedig nem jó írjátok meg miértnem jó...:)

Köszönöm!

puszi, Clary

15.fejezet - A kastély foglya

Kedvesem!

Tegnap éjjel veled álmodtam. Álmomban újra közénk tartoztál, arcodon sugárzott a mosoly, s a napfényben olyan voltál, akár egy angyal. Mikor édesen felnevettél, az ereimben száguldozni kezdett a vér, s minden vágyam az volt, hogy ismét veled lehessek. Azonban a valóság utolért, s mikor felkeltem édes álmomból, belém hasított a tudat, hogy nem vagy itt velem. Minden percben csak téged óvnálak, miközben elemészt a magam iránti düh, hogy kudarcot vallottam. Mert bármennyire is vonakodtam, nem tudtam letagadni az érzéseimet irántad. A tudat, hogy hamarosan ismét hozzám tartozol majd, boldogsággal tölti el a lelkem, s várom a percet, mikor újra a karjaimba zárhatlak. De addig drága szerelmem, egy valamit sose felejts el. Ha meg is halsz, én akkor is utánad megyek.

R..

A nap fénye megcsillant Aurora szénfekete haján, s a lány idegesen söpörte el a szeme elé beszökött tincseit. Magával ragadta a levél, és annak tartalma. Azért ment Helénébe, hogy kiderítsen valamit Ryker és Chyntia furcsa tervéről, és nagyon úgy nézett ki, hogy végre talált valamit. A levél végében húzódó R betű láttán, az embernek nem kellet sokáig gondolkodnia, vajon kit takar a kezdőbetű. Főleg, ha számításba veszi, hogy a leveleket Ryker bátyjának házában találták.

A lány sietősen rejtette el a levelet, mikor látta, hogy valaki a kerten át felé közeledik. A napfényben olyan volt, akár egy angyal, vörös haja lobogott a szélben. Aurora felállt, s sugárzó mosolyt villantott a közeledő alak felé. Esze ágában sem volt megmutatni lánynak a leveleket. Félt, hogy a végén Drake miatta bajba kerül. Hisz, hogy magyarázná meg, hogy átszökött Helénébe, mikor elvileg a fiú őrjáraton volt? A lány csak most gondolt bele, mennyi mindent kockáztatott miatta a fiú.

-          Szia, Lora! – szólt csilingelő hangon a lány, és megállt két méterre a hercegnőtől. Arcán zavartság tükröződött, nem tudta eldönteni, hogyan viselkedjen vele.

-          Szia, Belle! Örülök, hogy látlak! – felelte mosolyogva a lány, és közelebb lépve megölelte őt. Örömmel tapasztalta, hogy a fiatal őrző visszaölelte.  – Mesélj, történt valami? – kérdezte, miután elengedte, és leültek a pavilon lépcsőire. Amabel elpirult.

-          Járok Wess-el. – mondta csendesen a lány. Lora boldog volt, de érezte a lelke mélyén megbújó kis féltékenységet. Már megint Drake-re gondolt.

-          Gratulálok – szólt mosolyogva. Megfeszült az állkapcsa a nagy erőlködéstől, amit Belle is észrevett. Kíváncsian pillantott a fekete szépségre.

-          Ez… könnyebb lesz. Tudom, hogy megnehezíti. Egy darabig meg is fogja. De Drake… azt… azt hiszem fontos vagy neki – mondta zavartan a lány.

-          Ezt nem hiszem – mondta Lora, de arra gondolt, bárcsak Belle-nek igaza lenne.  – De még mindig nem mondtad, miért jöttél ide – bökte oldalba.

-          El kell, hogy vigyelek valahová. Természetesen a király tud róla és engedélyezte. – felelte mosolyogva és felállt.

A Lovagok Háza, egy fajta erődítménynek is mondható volt. Az erdő közepén állt, félúton Anara, és a tündérkirályság, Alanna között. Az ominózus épületet varázslat fedte, így a tündérkirálynőn, a varázslókirályon, és a Tanács tagjain kívül csak az láthatta a Lovagok Házát, aki tudta hol, és mit keressen. Aurora, a fiatal Hercegnő leesett állal bámulta az épületet.

Az ódon, mégis teljesen masszívnak látszó falakat tört fehér színű téglából építették. A gigászi vár ébenfa ajtaját két bástya közé szorították be. Aurora elgondolkodott, minek ekkora kapu. Legalább tíz méter magasra felnyúltak az épület falán. A lány ijedten vette észre Villám hátán, a két őrt, aki a kapukat vigyázta.

Kinevette Belle-t, mikor az őrző azt kérte tőle, koncentráljon, és meglátja azt, amit ő eddig is nézett. Az oké, hogy a vár eltűnik. De még az emberek is? – gondolta összeráncolt homlokkal a lány. Közelebb érve a lány észrevette, hogy a két férfi, akik őrségben voltak, alig pár évvel lehettek idősebbek náluk. Engedelmesen fejet hajtottak, mikor meglátták a két lányt feléjük közeledni, és az egyik a lovakhoz lépett, ezzel megállásra késztetve őket. Villám nyugtalanul fujtatott egyet.

-          Amabel! Hercegnő! – szólt a lovag. Csak akkor jött rá, hogy már hallotta valahol ezt a hangot.

-          Robert? – kérdezte meglepetten. Emlékezett még Drake barátjára, aki szintén ott volt Helénében, mikor ők ketten ott ragadtak. A fiú apró mosollyal nézett a lány arcára. – Ne hívj hercegnőnek! Sem Aurorána!. Csak Lora, oké? – mosolygott a fiúra.

-          Oké, Lora. – mondta, és Belle-hez fordult. – Cirius már vár rátok. Tudod, merre kell menni, ugye? – Belle grimaszolt, a másik fiú, aki eddig csendben várakozott a kapuknál, most szélesre tárta őket.

A két lány besétált, és egyenesen egy udvar kellős közepén találták magukat. Lora rengeteg fiatalt látott, akik épp kardoztak, vagy különböző fegyverekkel gyakoroltak. A többségük vele egykorúak voltak, de akadtak idősebbek vagy fiatalabbak is. Villám megállt, mire a hercegnő kecsesen lepattant róla, még mindig a harcolókat figyelve. Észre sem vette, hogy ráncolja a homlokát, egészen addig, amíg Belle ezt meg nem jegyezte.

-          Iskola? – kérdezte miközben végigvonultak a harcolók között.

-          Részben. – válaszolt Belle, és beléptek egy nyitott folyosóra. Az egész jóformán ablakok sorozatából állt, így még mindig ráláttak az udvarra. – Itt készítenek fel minket a harcra. Egész fiatal korunktól. Azért varázsolták el ezt a helyet, hogy a növendékek biztonságban legyenek. Ezen kívül, itt tárgyalják meg a felnőttek a különböző haditerveket, és stratégiákat, amiket a Tanács jóváhagy.

-          Szóval, akkor a legtöbben itt laktok? – foglalta össze Lora. Belle megállt, mielőtt beléptek volna egy ajtón.

-          A legtöbbünk szülei elesnek a harcban. Szülők nélkül… - Aurora látta, ahogy az őrző megborzong. – csak a tanítóinkra számíthatunk.

Lora tudta, hogy a vörös hajú szépségnek nehezére esik erről beszélnie, így nem kérdezett többet. Bár a kíváncsiságát nagy nehezen visszafojtotta, úgy pillantott körbe, mikor beléptek az ajtón, mintha mindent egyszerre meg akarna jegyezni. Egy sötét – ki tudja hova vezető – folyosóra érkeztek, amit két oldalról fáklyák világítottak meg. Belle épp kinyúlt a bal karjával, hogy az egyiket kiemelje a helyéről, mikor Lora kezében ösztönösen megjelent kék tűzgolyócska. Lora testén mindig végigfutott egyfajta jóleső bizsergés, ahányszor az erejét használta. Ez most sem volt másképp.

A falak visszaverték a kék fényt, Belle pedig mosolyogva nézett a boszorkányra a feje fölött. Csendben mentek végig a kihalt falak között, s a lány néha mintha vízcsobogást hallott volna. Betudta annak, hogy biztos csak a képzelete játszik vele. A folyosó, amin eddig haladtak egyre jobban kiszélesedett, s a lány azt vette észre, hogy egy hatalmas terem közepén áll. Rengeteg őrző, és lovag sietett el mellettük. Nem csak felnőttek, de tinédzserek, sőt úgy öt-hat évesek is. Mindegyik furcsán megbámulta a lányt, akinek eszébe jutott, hogy még mindig a kezében égnek a lángok. Összezárta a tenyerét, ezzel megszüntetve a varázslatot.

-          Most már elmondod, miért kellett idejönnöm? – kérdezte, miközben Amabel után sietett. Átvágtak a termen, és egy másik folyosón mentek. Ez szélesebb volt, és mindkét oldalt elszórtan ajtók helyezkedtek el. Aurora felpillantva látta, hogy a tető üvegből készült. Ez nem valami biztonságos – jegyezte meg magában.

-          Tegnap reggel egy üzenet várt Cirius-ra. Annyi volt benne, hogy „a hercegnő az enyém” – miközben beszélt, macskakörmöket rajzolt a levegőbe. – a Tanács úgy döntött, védelemre van szükséged. – Lorának elakadt a lélegzete.

-          Úgy érted, hogy őrökre? – kérdezte felháborodva. – Meg tudom védeni magam!

-          Akár megtudod, akár nem, szükséged van testőrökre. – vont vállat, és megállt egy újabb ajtó előtt. – Innen egyedül kell menned – mondta mosolyogva, és egy szó nélkül hátat fordított a lánynak, és eltűnt a folyosón.

Lora engedelmesen belökte a faajtót, és nem kis meglepetésére, egy újabb tárult a szeme elé, alig öt méterre tőle. A rézből készült kilincsre tette a kezét, és épp be akart kopogni, mikor meghallotta a kiszűrődő hangokat.

-          … és miért pont én? – hallatszott a nyűgös hang.

-          Drake! – csattant fel Cirius. Lora összerezzent. Még sosem hallotta ennyire parancsolónak a férfi hangját. – Ezt már megbeszéltük. Te vagy az egyik legjobb közülünk. Meg tudod védeni. És valószínűleg téged nem fog annyit piszkálni, mint ha valaki mást küldenék.

-          Persze, hogy nem – gúnyolódott. – Engem még jobban fog.

Lora tudta, hogy a fiú róla beszél. Fájtak a szavai, a torkában pedig egy gombóc nőtt egyre hatalmasabban.  Lenyomta a kilincset, és belépett az ajtón. Látszólag a fiatal lovag nem vette észre, mert még mindig háttal állt neki. A köpenye lobogott az ablakon beáramló szélben, szőke hajába belekapott a szél. A fiú erős kezei ökölbe szorítva pihentek az asztalon, s a lány még innen is látta, ahogy a fiú fenyegetően előre dől. Cirius láthatólag észrevette, hisz rá rebbent a szeme, de ugyanolyan nyugodtan állt az asztal túloldalán, mielőtt ő belépett volna.  Tekintetét visszafordította a fiú felé.

-          Nem arra esküdtél fel, hogy megvédd azt, aki segítségre szorul? – kérdezte figyelmeztetően.

-          A hercegnőnek sokkal inkább egy elbeszélgetésre lenne szüksége, hogy mit tehet és mit nem, attól függetlenül, hogy ki ő. Az már nem az én dolgom, ha szándékosan bajba keveri magát. – egyenesedett fel, és vállat vont. Aurora úgy érezte magát, mint akin végigtiport egy csapat megvadult bika.

-          Ha már Aurora-ról beszélünk, remélem tisztában vagy vele, hogy itt áll a hátad mögött – szólalt meg csendesen Cirius.

-          Igen, tudom – mondta fagyosan, és a lányra nézett. Tengerkék szemei égették a lányt. Nem lenne szabad senkinek sem hagyni, hogy ilyen gyönyörű szemei legyenek. Ilyen gyönyörűek, és ennyire bánatosak. – gondolta a lány.

-          Erről nem nyitok vitát – Cirius kemény hangja rázta vissza őket a valóságba. Drake kelletlenül tanítója felé fordította a fejét.

-          Rendben – mondta a fiú egy sóhajtás kíséretében.

-          Ha unatkoznál, vagy mit nem ad isten, az idegeidre mennék… gondolj arra, hogy ha egyszer valaki elkap megszabadulsz tőlem. – mondta gúnyosan Aurora, mikor Drake megfordult és elindult kifelé. A lány kijelentésére a fiú megállt, és felé fordította a fejét. A szemében harag lobbant, s a lány rémülten tapasztalta, hogy a fiú a falnak nyomja.

-          Ez nem volt vicces.

-          Remek – mondta a lány, s állta a fiú tekintetét. – Mert nem is annak szántam.

14. fejezet - Alászáll az éjszaka

Sziasztok!

Mint láthatjátok, msot hamarabb jön a friss. :)

Jó olvasást hozzá!

Kérlek írjátok meg nekem a véleményeteket!

puszi, Clary

14.fejezet - Alászáll az éjszaka

„A katona lelkiismerete mindent elnyel, mint a pokol szélesre tárt kapuja.”

William Shakespeare

A csillagok, mint ezernyi apró láng, ragyogtak az égen, s akár némely varázslat szikrát szórtak. Anara épületei visszaverték a telihold ezüstös ragyogását, s mintha a város az éj leple alatt sem szunnyadna - a hatalmas égi test védelmezően magasodott minden fölé: a felhők; csillagok; a sötét mintha csak a szolgálói lennének. A fák lombjai lágyan ringatóztak, akárhányszor a szél meglibbentette őket. A fű között bújó, éjszakai virágok szirmai úgy pattantak ki, mintha tűzijáték terült volna szét az égen. Halk pukkanás kíséretében tárták szét szirmaikat, hogy aztán néhány perc múlva azok lehulljanak a fűben.

Aurora Knight fekete ruhájában, halkan, - akár egy macska -, osont végig a palota üres, sötét folyosóin, ahol csak a Hold fénye adott egy kis világítást. Az egész kastély kihalt volt, tudta, hogy nem csak keresztapja, de a szolgálók is alszanak már. Ahogy lesietett a bordó bársonyszőnyeggel borított kőlépcsőkön, azon gondolkodott, vajon mit tesz majd a király, ha rájön, hogy ő ismét eltűnt. És bár jól tudta, hogy talán nem ez a legjobb időpont, hogy elmenjen otthonról, valami vonzotta Helénébe, mintha csak kötéllel vonszolnák őt közelebb a Lelkek tavához.

A pajtába érve hangtalanul nyitotta ki az ajtót, s miközben Villámot nyergelte fel, Chyntia-n jártak a gondolatai. Bár próbálta kiverni a fejéből, nem tudta elfelejteni, amiről az őrző, és Ryker beszélgettek. A lány védelmére nem hallgatózni akart, csak kiszellőztetni a fejét egy nyugodt helyen. Megdöbbentette a szőke lány cserfessége, és a Tanács egyik tagjának súlyos titka.  S bármennyire szerette volna, senkinek nem mert beszélni róla, hisz rettegett tőle, hogy hazugnak nevezik. Nem akarta látni a csalódott arcokat, akik sajnálkozva néznek rá, és azt suttogják a háta mögött; male audiat.

Így csendben kivárta, amíg eljön az éjszaka, hogy aztán saját maga egyedül derítse ki, mi folyik körülötte valójában. Tudta, hogy keresztapja jó, ha a felét elmondja annak, amiről tud, s ettől a lány még inkább úgy érezte Harry nem tartja méltónak a bizalmára. Így aztán Villámot a kantárjánál vezetve lépett ki a boxból. A ló halkan prüszkölt egyet, mintha csak gazdája tudtára akarta volna adni, hogy nincs egyedül.

Aurora kissé meglepődött, mikor az előtte álló fa ágai közül egy sötét alak ugrott egyenesen elé. Bár ő csak egy elmosódott foltot látott, a szőke haj nem tévesztette meg őt. Valószínűleg arcára kiült a döbbenet, amit legbelül is érzett, hisz Drake gunyoros mosolya erre engedte következtetni. A fiún szintén fekete ruha volt, vastag övéből fegyverek arzenálját pillantotta meg.

-          Tudod, ha most egy lelketlen lennék, ez a nézés nem mentene meg – mondta lezseren.  Lora nyelt egyet.

-          Mit keresel itt? – kérdezte rá sem nézve a fiúra.

-          Hová készülsz? – mintha nem tudnád – gondolta a lány.

-          Miért válaszolsz kérdéssel a kérdésre?

-          Nem tudom. Te miért? – mikor a szeme sarkából felnézett, látta, hogy a fiú remekül szórakozik rajta.

-          Nekem ehhez nincs kedvem, Drake – szólt halkan. – Nyugodtan megírhatod levélben, hogy mennyire utálsz és elküldöd valakivel vagy ideadod nekem, tök mindegy. De most egy egész kis időre igazán elfejthetnéd, hogy létezem, oké? – kérdezte fáradtan.

-          Nem mehetsz Helénébe – jelentette ki, mintha nem is hallotta volna a Hercegnő előző kérését. A lány meglepetten pillantott fel, ami nyomban átcsapott ingerültségbe.

-          Már miért ne mehetnék? Nem vagy az apám, hogy eldöntsd, mit tehetek, és mit nem! – csattant fel, s elfordult a fiútól, hogy felüljön Villám hátára.  Ám két erős, a derekára kulcsolódó kar megakadályozta ebben. A lovag maga felé fordította, és Aurora zavartan vette észre, mennyire közel vannak egymáshoz. Drake kezével a lány állát fogta, s ha a lány nem lett volna meggyőződve róla, hogy a szőke fiú mennyire utálja, azt hitte volna, meg akarja csókolni.

-          Jelen állás szerint, nehezen mehetnél bárhová, ha akkora zajt csinálok, hogy az egész kastély felkel – mondta vidáman, bár a szeme nem erről árulkodott. Aurora pár pillanatig kétségbeesetten nézett a fiúra, aztán eszébe jutott valami hatalmas dolog, ami majd kiszúrta a szemét: Neki ereje van Drake-el szemben.

-          Az kicsit nehéz lesz, ha hirtelen elmegy a hangod, vagy mondjuk, elájulsz – mondta élesen, akaratlanul közelebb hajolva a fiúhoz. Drake sóhajtva lépett el tőle, s a lány észrevette magán, hogy rosszul esik a fiú ilyesfajta gesztusa.

-          Hát jó. Veled megyek.

-          Mi? – riadt meg. – Nem!

-          Lora – szólt fáradtan a fiú, kezével az orrnyergét masszírozta. – Nekem kell őriznem a kaput ma éjszaka. És tekintettel arra, hogy úgyis átmész rajta, mivel olyan makacs vagy, hogy az már sértő, veled megyek – közölte határozottan. Lora a másodperc törtrésze alatt mondvacsinált okok százait találta ki, hogy lerázza Drake-t. Nem mintha bánta volna a fiú közelségét. De tudta, hogy nem önszántából akarja elkísérni, hanem mert muszáj. És ez jobban fájt neki, mint szabad lett volna.

Villám patáinak minden egyes földdel való találkozása kettévágta az éjszaka csendjét. Aurorát megnyugtatta patadobogások hangja, ellazult tőle. Szemernyit sem zavartatta magát, mikor teljes testsúlyával Drake mellkasának dőlt. Villám hátán ültek mindketten, s a fiú, átnyúlva két oldala mellett erősen fogta a gyeplőt. Elgondolkodott rajta, mégis mi a fenét fog mondani, ha Drake megkérdi tőle, miért mennek Helénébe.

Aurora terve eredetileg az volt, hogy felkutat a kárhozottak városában egy elhagyatott kis kúriát, ami még Ryker bátyjáé volt, aki szintén az öröklét miatt bevállalta, hogy kárhozott lesz. De a lány rettegett tőle, hogy a fiú felismeri a helyet, vagy meglát egy képet, és ennél is jobban megutálja. Fáradtan sóhajtott egyet, mintha csak azt remélné, magától megoldódik a problémája. A szájából előtörő párafelhő pár pillanatig gomolygó felhőként jelent meg, majd már tovább is úszott a tekintete elől. Eddig észre sem vette sem a hideget, sem pedig azt, hogy majd’ meg fagy. A tény pedig, hogy Drake köpenye nem csak a fiút, de őt is befedte a hideg éjszakától döbbenetet váltott ki belőle.

-          Most merre? – Drake kérdése megzavarta a lány néma gondolkodását.

 Szó nélkül kikapta a fiú kezéből a gyeplőt, s lábát a ló oldalába mélyesztve balra irányította őt.  Végigvágtattak a kihalt utcán, ahol romos, vagy kevésbé romos házak álltak sorban egymás mellett. Némelyik kis házban égett a villany, s a lány elképzelni sem tudta, milyen lehet az, ha valaki lelketlen. Mindig csak a vérszomj hajtja? Hisz a lelketlenek épp azért olyanok amilyenek; nincs egyiknek sem lelke.

Ryker bátyjának háza az utca legvégén állt. A többi házzal ellentétben ez nem kőből, hanem fából készült. Látszott rajta, hogy el van hanyagolva, a deszkák mállottak, ez még a sötétben is látszott. Az ablaküvegek piszkosak voltak, apró éjszakai bogarak mászkáltak kis köröket írva le rajta. A ház nem kimondottan állt stabilan, de Aurorát ez sem tántoríthatta el a céljától. Miközben óvatosan leugrott Villám hátáról, szemével végig a két fakorlátot nézte, s mérlegelte elég biztonságos-e bemenniük a házba.

Hallotta, ahogy a háta mögül Drake is leszáll a lóról, és valamit motyog magában. Lora nem figyelt rá, végig a házon tartotta a szemét, pillantásával nem tudott elszakadni tőle. A házat valószínűleg megviselte az időjárás, és a háború, és ez látszott rajta. A lépcsőn felfelé vezető fakorlátba szavakat véstek latinul, amiken a lány végigsimított.

-          Cum patriam – olvasta Drake. – Milyen találó.

-          Ez mit jelent? - vonta össze a szemöldökét a lány. Bár tudott latinul, hisz a varázsigék is latinul voltak, bárhogy gondolkodott nem jutott eszébe. Pedig már számtalanszor látta.

-          Együtt a hazánkért – fordította a fiú. – Nagyon eredeti, tényleg – folytatta szárazon. Aurora mit sem törődve a fiú cinizmusával lépett közelebb az ajtóhoz. Megpróbálta lenyomni a kilincset, de az erősen tartotta magát. Sóhajtva suttogta maga elé a latin szavakat, amik akár a kulcs, kitárták az ajtót. A lány beljebb lökte, s hunyorogva várta, hogy az idő közben felkavarodott porfelhő elüljön.

A szemük előtt megjelent egy kis folyosó, ami látszólag hat különböző helyiségbe vezetett. Látta, hogy az első helyiség a konyha, a másik kettő bal oldalt pedig hálószoba. A negyedik egy nappali-szerűség lehetett. Aurora figyelmét az ötödik ajtó keltette fel. Az ugyanis nem látszott olyan réginek, mint a többi, amit eddig szélesre tárt. Az ajtó csukva volt, és hiába mondta ki egymás után legalább ötször a varázsszavakat az ajtó ellenállt neki. Vállát nekinyomva az ajtónak rángatta a kilincset – hiába. Mintha egy falat próbált volna odébb tolni.

Lora torokköszörülést hallott maga mellől, s mikor felnézett Drake felsőbbrendű tekintetébe ütközött. Arrébb tolta a lányt, s mint aki harcra készül, teljes testsúlyával az ajtóra nehezedett.  A fa éles reccsenéssel adta meg magát a fiú erejével szemben, a lovag pedig elégedett tekintettel lépett beljebb a szobába. A hercegnő követte őt, felmérve a szoba helyzetét. A falon körbefutottak a különböző fegyverek, néhol megszakítva, ahol szekrények sorakoztak egymás mellett. Az összes szekrényen lakat lógott, mintha valamit nagyon rejtegetnének, de kiszúrta, hogy az egyiken nincs lenyomva a lakat.

A kifaragott szekrényhez lépet, aminek a tetejét ellepte a por. Kihúzta az első fiókot, amiben semmi sem volt. Ugyanezt a műveletet végrehajtva megnézte a többi fiókot, amik szintén üresek voltak, de a legalsó fiókban észrevett egy kis reteszt. Elhúzva a helyéről a fadarabot nyúlt a kis mélyedésbe, keze régi, fodros papírt érintett.

Megragadva a köteg papírt visszahúzta a kezét. Mikor a Hold beszűrődő fénye alá tartotta őket, látta, hogy a kezében levelek pihennek.  Kihajtotta az elsőt, amin egy különös, hétágú csillagot rajzoltak, közepébe a Darius nevet firkálták. Lora letette a rajzot a szekrényre, tekintete a második papírra siklott. Látszott a papír mennyire öreg, a szöveg néhol elmosódott. Kacskaringós, cifra betűkkel írtak rá, látszott, hogy siettek vele. A hercegnő közelebb hajolt, hogy ki tudja venni a ráírt szöveget.

Drága szerelmem!

Tudnod kell, hogy mindent, amit teszek, érted teszem! Bár úgy tűnhet, önérdekű céljaim vezérelnek, de mikor döntéseimet meghozom, lelki szemeim előtt a te arcod lebeg. S bár nem tudhatom, mit hoz a jövő, vagy gondolsz-e még rám, én csak érted harcolok, s csak érted élek. S ha úgy hozza a sorsom, hogy egy napon majd meg kell halnom, érted, és a szemem előtt lepergő közös életünkért teszem! Ne félj, mindent megteszek, ami módomban áll, hogy újra együtt lehessünk. Addig is gondolj rám, s nézz fel a csillagra, hiszen akkor láthatsz engem.

R.

-          Milyen romantikus – hallatszott a gúnyolódó hang közvetlenül a lány mellett. – Ugye nem sírsz? – kérdezte tettetett aggódással.

-          Vannak egyáltalán igazi érzéseid? – kérdezte csendesen, de ahogy kimondta, legszívesebben visszaszívta volna őket.

-          Nem engedhetem meg magamnak, hogy érezzek. Attól csak gyenge lennék – szólt színtelen hangon Drake. Aurora nem válaszolt, inkább a ruhája egyik rejtett zsebébe dugta a többi levelet, s úgy döntött, később olvassa el a levelet.

-          Meg van, amit kerestél?

-          Talán – válaszolt vonakodva, s a fiú felé fordult. Az épp szólásra nyitotta a száját, mikor egy fekete valami suhant el a szemük előtt, ezzel pár pillanatig eltakarva egymás elől őket. Mire Aurora feleszmélt, valaki hátulról elkapta, s egy kést szorított a torkának. Drake kezében megcsillant valami, a lány tudta, hogy a kardja az.

-          Engedd el, Stephen! – szólt lassan Drake.

-          Mit kerestek a házamban? – sziszegte a férfi indulatosan. A bűz, ami belőle áradt, megcsapta a lány orrát.

-          Gondoltunk jövünk és kitakarítunk! Gyerünk, engedd el! Nem akarlak bántani, de ha a lánynak egy haja szála is meggörbül, megöllek – Lora látta Drake szemében az indulatot, s tudta, hogy komolyan gondolja, amit mond.

-          Érzem a belőle áradó érzéseket. Tudtad, hogy félt téged? – Aurora megdöbbenve vette tudomásul, hogy a férfi tényleg érzi az érzéseit. Hisz egy percig sem érdekelte vele mi van, inkább a velük szemben álló lovagra koncentrált.

-          Istenem, de finom leszel – súgta a fülébe lágyan Stephen, haját eltűrte a nyakától. Lora nagyot nyelt, s mikor felnézett meglátta a Drake szemében elhatalmasodó haragot.

-          Meg ne próbáld! – csattant fel a fiú, s közelebb lépett. Még mikor ilyen félelmetesnek is tűnik, nem tudom elképzelni, hogy bárkinek árthat – gondolta a lány.

Az ezt követő néhány másodperc szinte összemosódott előtte. Érezte, ahogy Stephen foga megkarcolja a bőrét, s látta, ahogy Drake feléjük lendül. A lelketlen férfi ellökte őt az útból, így Aurora pár másodpercig semmit sem látott. Mikor odafordult, Drake-et látta, ahogy feláll a földről, karján vércsík húzódott. Látta a sötétben a lelketlen férfi mozdulatlan testét, s miközben felállt, megállapította, hogy halott. Vagy legalábbis annak tűnt.

-          Jól vagy? – kérdezte halkan a fiútól, s közelebb lépett hozzá.

-          Menjünk – felelte mogorván, s elrántotta a karját.

 Drake hatalmas léptekkel indult meg az ajtó felé, Lora alig tudta vele tartani a lépést. A fiú megállt Villám előtt, s megvárta, míg kisebb nehézségek árán felmászik a ló hátára. Majd kisvártatva ő is felült, s ismét kezébe vette a gyeplőt. Útban hazafelé Lora most már megérintette a fiú erős karját, s elsuttogta a gyógyító szavakat.